Zűrös éjjel (Túlélők Földje novella)

Szokás szerint hárman voltunk Libertan egyetlen kocsmájában: Ykuten, aki bárgyú volt ugyan egy kissé, de hát troll volt és emiatt ez megbocsátható neki. Most éppen egykedvűen iszogatta meleg tejét. Mellette Dalestaw Neroll fésülködött, aki elf alakváltó egyébként és szereti magát a csapat eszének tartani, aki egyébként én vagyok, Grend Kill, a kobudera harcos.

- Már megint vitatkozni akarsz, Grend? - kérdezte unottan Neroll

- Á, most nem - mondtam életunottan. - Túl fáradt vagyok ahhoz, és ráadásul nemsokára ismét útra kell kelnünk.

- Aha - emelkedett ki a bögréje mögül Ykuten.

- Én amondó vagyok - kezdtem bele miután kifogytak a poharak -, hogy menjünk fel a szobáinkba aludni, mielőtt útra kelnénk.

Hasznos tanácsommal a többiek is egyetértettek.

Tévednem kellett a nyugodt estével kapcsolatban. Már épp azon voltam, hogy elalszok - már túl voltam a lefekvés előtti procedúrákon (ima, riasztók felszerelése, felszerelés elhelyezése) -, amikor halk pusmogások fűszerezték fel érzékeimet. Magamhoz vettem a kardomat, majd egy szál alsónadrágban az ajtóhoz settenkedtem. Odakint lázas tanácskozás folyt.

- Háromra berontunk - mondta egy mély férfihang. Te rátámadsz, hogy egy kardvágással lefejezd, én pedig mielőtt te odaérnél, telelövöm nyílveszőkkel, hogy könnyebb dolgod legyen. Oké? Na akkor, egy, kettő...

- Várjál csak! - Állította meg társát egy fiatal fiúhang. - Ne annyira sietősen! Miért pont én támadjak rá? Miért nem te? Én majd szépen lövöldözök innen hátulról. Végül is te vagy az erősebb.

- Megint nem látod át a helyzetet. Azért nem én támadok elsőnek, hogy... na... hogy miután esetleg, de csak esetleg, te kiesel, akkor én majd frissen, erősen rátámadok, és így sokkal több esélyem lesz a győzelemre. Jobb lesz így neked is, hisz így tudjuk teljesíteni a feladatunkat, így megkapjuk a pénzt érte. Így már jó, ugye? Na akkor egy, kettő... Hááát te meg mi a jó fenét csinálsz! - hangja már meg-megbicsaklott. Talán a zokogást akarta visszafogni.

- Ki kell választani a megfelelő fegyvert. Csak nem ronthatok rá egyszerű fabottal!

- Nem?

- Nem bizony! - oktatta a fiatalabb. - Például itt van ez a kétkezes buzogány. Ha nekem sikerül először támadnom, amire ugye nagy esélyünk van, hiszen a meglepetés előnye, akkor ezzel elsöpörhetem. De azt hiszem inkább maradok a kardomnál és a pajzsnál. Bár a kis szobában a pajzs miatt nem igen tudok majd mozogni. Talán ha...

- Majd adok én neked pajzsot! Te, hogy maradtál volna inkább az anyádnál! Én voltam a hülye, amikor tanítványommá fogadtalak. De most kijavítom a hibát!

- Ne nézz így rám! Ne közelíts! Nem hallod? Awlfh... Endedh.. el... a nyakamat! - próbált levegőhöz jutni a kicsi. - Vigyázz jönnek!

- Hallottad, hogy maga a király tesz látogatást a városunkba? - beszélgettek, tettetve, hogy csak véletlenül álltak meg az én ajtóm előtt.

- Igen, mesélték. Személyesen a Herceg fogja fogadni.

- Te kutyaürüléknek való! Egy helytartói városnak nincs hercege! Még szerencse, hogy elmentek. Na akkor törd be az ajtót! Azért te - kezdte mielőtt amaz bármit kérdezett volna -, mert én fogok nyilazni, így amikor betörsz én egyből lőhetek is. Visszaszámolok. Egy kettő, háárom.

Lábdobogásokat hallottam, majd egy nagy döbbenést a faajtón, ami álnok módon nem akart betörni.

- Te emberek szégyene! Még ennyire sem vagy képes! Na engedj ide! A terv: betörök, berontasz, lövök. Akkor egy, kettő háááá... a fülem! - a vége már keserves sírásba fulladt. Engedjen el! Ki maga egyáltalán?

- Egy démon! - sikított fel a fiatalabb. - Segítség! Meg akar ölni! Anyaaa!

Eközben az ajtómnak a kilincse lenyomódott és kinyílt az ajtó. Úgy látszik ezt elfelejtettem bezárni. Védekező állást vettem fel, de egyből leengedtem a kardomat, amikor megláttam Ykutent, bal karja alá egy fiatal suhancot csapva, a jobbal pedig a fülénél fogva húzta annak társát.

- Azt hiszem téged keresnek - lökte a padlóra a "merénylőket". - Na ki vele, mit akartok itt!

- Mi igazán semmit - kezdte esetlenül, de amikor a troll egy kézzel felemelte, másként dalolászott. - Jó, jó. Elmondom. Egy férfi bízott meg bennünket, hogy nyírjuk ki az ebben a szobában levő személyt. Mi elfogadtuk az ajánlatot. Én barom! Miért is nem mentem el hegyipásztornak, ahogy az anyám javasolta. Béke, friss levegő, pihenés egész nap.

Látszott rajta, hogy lelki szemei előtt már friss, zöld mezőn rohangált vidáman, de Ykuten visszarázta a valóságba.

- Ki akarhat téged megölni, Grend?

- Fogalm... - akartam mondani, de az öregebb közbeszólt.

- Grend? Hát nem Reedon Coon lakik itt?

- Coon? Coon az a második szinten lakik. Ez itt az első szint.

- Tudtam, hogy nem erre a hülyére kellett volna bíznom, hogy jegyezze meg a címet. Most megölöm! Rég meg kellett volna tennem, de most már nem halogatom tovább. Engedjenek!

Az öregebb megpróbált kiszabadulni a troll kezei közül, de nem sikerült neki, ahogy nem sikerült a fiatalnak sem az ágy alá bebújni. Ekkor kattanást hallottunk az ablak felől. Mindenki egyből csendben maradt, Ykuten pedig becsukta az ajtót. Az ablakpárkányba egy kampó akaszkodott bele. A kampóhoz pedig egy kötél volt erősítve, amin nemsokára egy férfi húzta fel magát. Hozzáért az ablakhoz, és lassan benyitott. Ezt is elfelejtettem volna bezárni? Elkezdett befelé mászni és Ykuten is segített neki. Egy rántással behúzta a szerencsétlent, aki a következő pillanatban csak értetlenül pislogott. Megértem, hiszen az üres szoba helyett három férfi hajolt feléje. Három? Azonnal megfordultam és a grabancánál fogva húztam vissza a menekülő fiatal bérgyilkost.

- Izé... Csak vécéznem kellett volna - próbálkozott erőtlenül.

- Ki vagy és mit akarsz? - kérdezte Ykuten immár a mai nap másodjára. - Meg se próbálj hazudni, mert kitekerem a nyakadat! Komolyan mondom. Aludni szerettem volna, de egy csomó állatnak pont most kellett betörnie.

- Na beszélhetnénk, hogy ki az állat! - húzta el a száját az újonnan jövő.

Ykuten felüvöltött, felkapta a szemtelenkedőt, majd elkezdte pörgetni a feje felett. Mi hárman rémülten bújtunk össze. Nyikanni sem mertünk. Nem úgy az áldozat. Jó nagyot nyikkantott, amikor a falhoz vágták.

- Csak egy kis betevőt akartam szerezni a gyerekeknek - préselte ki magából, mint most már kiderült, a tolvaj.

Pont hozzá akartam kezdeni annak az ecseteléséhez, hogy a gyilkolás és a rablás rossz dolog és nem szabad ilyet csinálni, azonban egy kékes villanás a szobám közepéből megelőzött. A megnyugtató alvás egyre távolibbnak tűnt. A fény hamarosan eltűnt és helyébe egy csuklyás alak került.

- Most meghalsz...- majd miután végignézett rajtunk, kisebb lelkesedéssel és önbizalommal tette hozzá: - ...ok. Valamit elszúrhattam a teleportáció varázslatban.

Ykuten már ment is volna oda hozzá, hogy kikérdezze a maga módján, amikor egy piros fény jelent meg, majd egy tűzpiros ruhába öltözött varázslóforma.

- Végre utolértelek, Lizardon!

- Fergux! Ősi ellenségem! - ripakodott rá a kékköpenyes varázsló. - Most megöllek!

- Inkább te halsz meg!

Furcsa jeleket kezdtek el rajzolni a levegőbe, majd amikor befejezték a mozdulatsort egy kék és egy piros alagút nyílt meg a semmiből. A túloldalról pedig katonák sokasága kezdett átmasírozni. A szoba pillanatok alatt megtelt a nem evilági élőholt katonákkal, amik ahogy kiérkeztek, nekiestek a szomszéd kapu katonáinak. Hatalmas csata vette kezdetét. Pár pillanat alatt már vagy félszázan jöttek át ide és haltak meg végleg. Még szerencse, hogy a holttestek másodpercek alatt porrá aszalódtak.

De eközben a varázslók sem tétlenkedtek. A piros ruhás összetette a tenyerét, majd a mutatóujjával a kékcsuklyás felé mutatott. Egy hatalmas tűzlabda szabadult el Lizardon felé, aki egy intéssel eltérítette a varázslatot. Így helyette tűz élőhalott és a székem égett porrá. Csak az utóbbit sajnáltam. A válaszcsapás nem sokáig késlekedett. Azonban a villámcsapás lepattant Fergux védőpajzsáról, így sikeresen leégette a fiatal fiú haját. A varázslatok egy pillanatig abbamaradtak, mert mind a ketten egy bonyolultabba és nagyobba kezdtek.

Ekkor álltam fel, hogy kihasználva a pillanatnyi békét, felszólaljak az alváshoz való jogomról.

- Figyeljenek ide! - próbáltam túlkiabálni az élőholtak csatározását.

Azonban senki sem rám, hanem egy újabb kék villanásra figyelt. Hamarosan egy félvér orkkal, egy barbárral és egy feltűnően csinos nővel gyarapodott a társaság.

- Anyukám!

- Az annyát!

- Dögös!

- Huh!

- Csak a feleségem ne találjon itt!

- Hol is tartottam?

- Varázslat... izé.

- Hörg!

- Most vajon milyen világba érkeztünk? - ezt már a nő kérdezte.

- Nem tudom, de elég halottnak tűnik ez a buli - felelte a félork.

- Milyen buli van itt? - vágódott be az ajtó, majd bedülöngélt vagy tíz részeg. Amint beértek rágyújtottak egy nótára és elkezdték a borosüvegek szétosztását.

A szobában ismét kitörtek az érzelmek. A varázslók egymást lövöldözték, az élőhalottak özönlöttek befelé, majd hulltak porrá, a barbár azt ütött, akit csak elért, a nő sikoltozva menekült az őt üldöző férficsapat elől - főleg egy alsónadrágostól rémült meg -, a bulizók ittak és énekeltek, Ykuton megpróbált betársulni hozzájuk, a tolvaj csak egykedvűen pakolászta a holmijaimat, a félork pedig ordított valamit, de nem értettem. Ha eddig nem is volt fejetlenség, na ezután lett. Az élőhalottak "a körben áll egy kislánykát" kezdtek el játszani, Lizardon olcsó bűvészmutatványokat mutatott be, Fergux egy szerelmes versbe kezdett bele, a részegek cigánykerekeket hánytak - és sajnos mást is -, a barbár valamilyen relativitáselméletet magyarázott Ykutennek, aki nagy odaadással harapdálta a kiterített ruháimat, a tolvaj kipakolta az elrakott cuccokat, majd maga mászott a zsákjába, a nő pedig mellúszásba kezdett.

- Már csak egy beszélő kecske hiányzik ide! - mondtam, majd az ágyam tetején kán-kánba kezdtem a bérgyilkos-jelöltekkel.

Lizardon komolyan gondolta kijelentésemet, mert a cilinderéből egy jól kifejlett kecskét húzott elő.

- Meekjöttem - mekegte a kecske. - Én vagyok a beszélő keeecske, de híívjatok csak Donnak.

Józan állapota eddig tartott. Mellső lábaival fel-le mozgást kezdett el végezni, s közben azt bizonygatta, hogy ő egy beszélő fecske, de hívják csak nyugodtan Donnak. Egyedül a félork volt az eszénél. Nyugodtan állt, majd ránézett a kezében levő tárgyra, amit a társnőjétől vett el, és elindult a fal felé, miközben társait maga előtt taszigálta. Mikor odaértek benyomta őket, majd ő is utánuk ugrott. Egy villanással eltűntek. Öt perc után mindenki magához tért. Kábán megrázták a fejüket, majd elölről akarták kezdeni a dolgokat.

- Állj! sikítottam rémülten a két varázslóra. - Ha szabad javasolnom, ne itt harcoljatok. Túl kicsi a hely. Odakint sokkal célszerűbb elvégezni egy ilyen utolsó csatát.

- Igaza van. Gyerünk, Fergux, menjünk innen!

Hál'istennek eltűntek a katonáikkal együtt.

- Ti pedig - fordultam a két orgyilkos-jelölthöz -, ha meg meritek ölni Coont, én a saját kezemmel végezlek ki benneteket. Térjetek jó útra, világos!

Bőszen bólogattak, majd elhagyták a szobámat. Még hallottam, ahogy az öregebb a hegyipásztorság szépségét bizonygatta, majd a tolvajhoz intéztem szavaimat.

- Inkább dolgozz, mint rabolj!

- Igen, azt hiszem igaza van - jegyzetelt, majd ahol jött, ki is ment.

- A bulinak vége! - ordítottam el magam, a részegek pedig se szó se beszéd elhagyták a szobámat újabb partit keresni.

- Azt hiszem én is megyek a szobámba - ajánlotta Ykuten. Mondott még valamit, majd ásítva elment.

- Háát velem mi leeesz? - kérdezte a kecske, akiről teljesen megfeledkeztem.

- Szeretnél legelészni Ron?

- Igen! Egyébként pedig Don a nevem.

- Mindegy. Mutatok neked jó legelésző helyet.

Ezzel megfogtam, és kidobtam az ablakon. Odalent ugyanis szép gyep nőtt. Kíváncsian utána néztem, hogy nem esik-e baja a zuhanástól, de miután láttam, hogy semmi, becsuktam, majd bezártam az ablakot. Ugyanígy jártam el az ajtóval is. Végül bevettem magam az ágyba és magamra húztam a dunyhát.

- Grend? - kopogott valaki az ajtómnál. A hangjából ítélve Neroll lehetett az. - Ébren vagy?

- Nem - morogtam.

- Akkor keljél, mert indulnunk kell. Lent várunk.

- Neeem! - tört ki belőlem, majd elkezdtem felöltözni.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: A kitaszított (Túlélők Földje novella).

Létrehozás: 2004. július 1. 16:25:51

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:10

Nyomtatási forma