Vissza a Főoldalra
 

Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
HKK - Karácsonyi menü 2024 december 10.
Hatalom Kártyái - Moa civilizáció november 30.
Alfa menü – Druidák október 15.
Alfa menü – Boszorkányok október 15.
Alfa menü – Tengeri rablók október 15.
Alfa menü – Mágusok október 15.
Alfa menü – Felfedezők október 15.
Alfa menü – Kereskedők október 15.
A pillanat képe
Ő még nem tudja...
(Túlélők Földje kalandozó)
Küldd el képeslapként!
A képen látható kalandozó még nem tudja, de a labirintusnak a mélyén, ahol most ő jár, nem lehet csak úgy a földön elszórt kincseket találni. A csillogás csak csapda, a következő pillanatban három falból előszisszenő, azonnal ölő méreggel átitatott tű csapódik majd gyanútlan testébe.
Nézz szét a galériában!
Bukottak és felemelkedettek – Hódítások
Kérdezz-felelek 56.
HKK Kiadói tervek 2025
Karakter reinkarnáció - tárgyak
Paklibemutató: Tarrgeth

A lista folytatása...
Túlélők Földje - Közös Tudatok listája
Országjáró feladat 2023
Országjáró feladat 2022
Országjáró feladat 2020

A lista folytatása...
HKK Kiadói tervek 2025 (19)
Lapötletek (65083)
BEHOLDER bácsinak kérdések !!! (8236)
HKK kérdés? (47288)
HKK Online 2 személyes béta teszt (59)
Kérdezz-felelek 56. (15)

További témák...
Tegnap leggyakoribbak:
A bajnokság döntősei
A dobogósok
A Nemzeti Bajnok
Az ezüstérmes
A Nemzeti Bajnok akció közben.
3. nap

Utoljára ezt küldték:

Küldj te is képeslapot!
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
 

Negatív-pozitív (Túlélők Földje novella)

avagy a cselekedetek egymásra gyakorolt hatásai

A nap kibukkant a távoli hegyek mögül és sugaraival végigcirógatta a fennsíkot. Szétkergette a kóbor fellegeket, felszárította a levelek tövében összegyűlt harmatot, megcsiklandozta az arcomat, majd a hátizsákomban kezdett kotorászni - a hangokból legalábbis erre következtettem. Csak hadd kutakodjon.

Aztán a szempillám hirtelen felpattant. Hogy is van ez? Óvatosan a zsákom felé pillantottam. A nemjóját. Minden szétdobálva, ráadásul valami van a zsákomban. Csupán két szőrös tappancs kandikál elő belőle. Egy nyomorult..., nyomorult... hirtelen azt sem tudtam, hogy mi az. Aztán a tolvaj kimászott és hatalmas orrával szaglászni kezdett.

- Egy ormánygőte! - Villámgyorsan felpattantam és a meghökkent állat felé vetettem magam. - Te sunyi kis tolvaj! - kiabáltam magamból kikelve. - Agyon váglak! Csak kapjalak el!

Az ormánygőtének sem kellett több. Látva dühtől tajtékzó képemet, nekiiramodott. De nem volt elég fürge. Utolértem és bár megfogni nem tudtam, jót rúgtam a hátsó felébe. Az állat felvisított és berohant a bozótosba, ahová már nem követhettem.

Szegény állat inaszakadtából menekült. A hátsója nagyon sajgott, de nem mert megállni még egy pillanatra sem. És nagyon éhes volt. Éppen élelmet akart szerezni, amikor elzavarták. Ráadásul milyen kegyetlen módon. Csak lennék nagyobb - gondolta, - vagy te lennél kisebb... Hirtelen megmerevedett. Éles fülével hangokat hallott a közelből. Óvatosan a hang irányába indult; annyi zajt sem csapott, mint egy tovalibbenő erdőpille. Kikukucskált egy nagylevelű patkány páfrány alól. Egy apró árnymanó gyereket látott, aki egy fa tövében ült és csendesen sírdogált

A gőte szája vérszomjas vicsorba húzódott, majd előmászott a bozótosból. Felhúzta az ínyét és fenyegetően morogni kezdett. Lassan elindult az ijedt gyerek felé. Felborzolta a szőrét, kaffogó hangon ugatott és mindent megtett, hogy halálra rémítse az árnymanó kölyköt. Sikerült is neki. A gyerek meredten bámulta a közeledő szörnyet, majd felugrott és üvöltve futásnak eredt.

Csak jóval később, mert megállni egy kicsit. Visszanézett, lerázta-e üldözőjét. Most bánta csak igazán, hogy a többiek itthon hagyták, és nem vitték magukkal a városba. - Pukkadjatok meg! - kiáltotta és mérgesen indult hazafelé. Gyűlölt mindent és mindenkit. Eltaposta a virágokat, megdobálta a fölötte röpdöső madarakat és gondosan rálépett egy útjába kerülő csigára.

Aztán az egyik tisztáson észrevett egy magányosan árválkodó, félig száraz smirglibokrot. Odament a növényhez és végighúzta ujjait az érdes leveleken. - Tudom, mi kell neked. - Letört egy vastag ágat egy közeli fáról, majd megállt a növény előtt. - Védd magad! - kiáltotta, majd rácsapott egy hatalmasat. Megkerülte a bokrot és a másik oldalról is ütött. - Te vagy az ellenség! Nesze! Nesze! - Vadul vagdalkozott, közben egyfolytában kiabált.

A növény először elvesztette az összes levelét, majd a szárát törték el. De támadója nem elégedett meg ennyivel. Félredobta a botot és kézzel folytatta a csatát. Kirángatta a földből a gyökerét és a még ép levelekkel együtt azt is szétzúzta. Mikor ezzel végzett, nagyot fújt és elhagyta a tisztást.

A smirglibokorban még maradt egy kis élet. Nem érezte a leveleit, sem a szárát. De már nem bánta. Nem érdekelte semmi.

Ekkor lépett ki a tisztásra egy kalandozó. Nagydarab, kopasz fickó. Egy troll. Mosolyra húzódott szájában pudvás fogak sorakoztak, mintha valaki csak úgy beledobálta volna őket. Mosolya viszont nyomban lelohadt, mikor észrevette a tisztás közepén a pusztítást. - Hogy Tharr harapja le annak a bajszát, aki ezt tette! - kiáltotta barlangmély hangján. Odament a valamikori növényhez, használható leveleket keresett. Hiába. Egyet sem talált. Ismét káromkodott egy cifrát, majd elindult a város irányába.

Kerek képéről teljesen eltűnt a vigyor. Az aranyakra gondolt, amiket a levelekért kaphatott volna. Ezért valaki lakolni fog, az már biztos. Sőt, akik a kocsmában vannak, azok is lakolni fognak. Mindenkinek behúz egyet. De inkább kettőt.

Világvége hangulatban érkezett a kocsma elé. Kicsapta az ajtót, majd az első útjába akadó gnómot úgy vágta nyakon, hogy az átszállt két asztalon és nagy koppanással csak a söntés fogta meg. A többieknek sem kellett több, szinte rögtön kitört a tömegverekedés. Egy nagybajszú törpe térden rúgott egy alakváltót, egy kobudera állon vágott egy elfet, egy árnymanónak pedig majdnem kinyomták a szemét. A kocsmáros teli torokból üvöltött, mindhiába. Ekkor az ő agya is elborult. Már nem törődött a helyiség állapotával, a berendezéssel. A pulton felhalmozott cserépkorsókat kezdte dobálni a verekedők közé.

A városban a megszokott zsongás fogadott. Az árusok fennhangon dicsérték áruikat, a papok saját isteneik igéit hirdették. Gyerekek ricsajoztak, a távolból idehallatszott egy kutya csaholása. Még mindig a reggeli ormánygőte járt az eszemben. Mocskos kis tolvaj. De jól megkapta - mosolyodtam el gondolatban. Odaértem a kocsma elé és rögtön be is nyitottam. Aztán csupán annyit láttam, hogy egy hatalmas korsó repül felém. Még a kezemet sem tudtam felemelni. A korsó a fejemen tört ezer darabra. Kábán néztem a dobáló felé, mikor egy jobbról érkező pofontól csillagokat láttam, majd valaki úgy gyomron rúgott, hogy becsúsztam az asztal alá.

Ahogy lassan elvesztettem az eszméletemet, még belém villant: MILYEN POCSÉK

A nap kibukkant a távoli hegyek mögül és sugaraival végigcirógatta a fennsíkot. Szétkergette a kóbor fellegeket, felszárította a levelek tövében összegyűlt harmatot, megcsiklandozta az arcomat, majd a hátizsákomban kezdett kotorászni - a hangokból legalábbis erre következtettem. Csak hadd kutakodjon.

Aztán a szempillám hirtelen felpattant. Hogy is van ez? Óvatosan a zsákom felé pillantottam. A nemjóját. Minden szétdobálva, ráadásul valami van a zsákomban. Csupán két szőrös tappancs kandikál elő belőle. Egy nyomorult..., nyomorult... hirtelen azt sem tudtam, hogy mi az. Aztán a tolvaj kimászott és hatalmas orrával szaglászni kezdett.

- Egy ormánygőte? - hökkentem meg. A lény rám bámult, az ormányát vadul mozgatta, mint aki nem tudja eldönteni, hogy mitévő legyen. - Csak nem vagy éhes? - kérdeztem. Óvatosan - nehogy a gőte megijedjen, magamhoz húztam a zsákomat. Kivettem belőle egy kevés ennivalót és a lény felé nyújtottam.

- Nesze. Ez a tied. - A gőte óvatosan közelebb jött, megszaglászta a kezemben tartott élelmet, majd egy hirtelen mozdulattal kikapta a kezemből és eltűnt a bozótosban. - Jó étvágyat! - kiáltottam még utána.

Szegény ormányos már nagyon éhes volt, legalább két napja nem evett. Ez a rendes kétlábú az életét mentette meg. Gyorsan befalta az élelmet, majd jókedvűen továbbkocogott. Aztán hirtelen megmerevedet. Éles fülével hangokat hallott a közelből. Óvatosan a hang irányába indult; annyi zajt sem csapott, mint egy tovalibbenő erdőpille. Kikukucskált egy nagylevelű patkány páfrány alól. Egy apró árnymanó gyereket látott, aki egy fa tövében ült és csendesen sírdogált.

A gőte szája szelíd mosolyra húzódott, majd előmászott a bozótosból. Barátságosan megcsóválta rövid farkát és néhány ügyes ugrással megnyugtatta az ijedt gyereket. Aztán még egy pár ugrás és pördülés után az árnymanó gyereknek már a nevetéstől potyogtak a könnyei. Az ormánygőte még utoljára feldobta magát a levegőbe, majd víg ormánylengetéssel beleveszett a növényzetbe.

A kis manó gyerek ujjongott örömében. Ilyen mókás kis állatkát még soha nem látott.

- A többiek pedig pukkadjanak meg - mondta hangosan. Haragudott rájuk, mert nem vitték magukkal a városba. De most már nem is bánta, hogy itthon hagyták. Vidáman indult hazafelé. Szeretett mindent és mindenkit. Virágot szedett, együtt fütyült a fölötte röpdöső madarakkal és még egy útjába kerülő csigát is gondosan átlépett.

Aztán az egyik tisztáson észrevett egy magányosan árválkodó, félig száraz smirglibokrot. Odament a növényhez és végighúzta ujjait az érdes leveleken.

- Jaj te szegény - szólt a növényhez. - Mi történt veled? Hát persze! Víz! Biztosan szomjas vagy! - kiáltotta és már szaladt is a közeli forráshoz. Telemerte a markát vízzel, majd visszaügetett a bokorhoz és meglocsolta. Ezt a műveletet megismételte még vagy háromszor, amitől a növény láthatóan feléledt. Az árnymanó kölyök egy ideig még bámulta a lassan magához térő növényt, majd vidáman továbbügetett.

A smirglibokor gyökerei mohón szürcsölték a felázott talajból az éltető vizet. Szára megerősödött és már nem lógatta kókadtan leveleit, visszatért beléjük a szín. Hálatelt szívvel gondolt a kis fickóra.

Ekkor lépett ki a tisztásra egy kalandozó. Nagydarab, kopasz fickó. Egy troll. Mosolyra húzódott szájában pudvás fogak sorakoztak, mintha valaki csak úgy beledobálta volna őket. Mosolya, ha lehet még szélesebb lett, mikor meglátta a smirglibokrot.

- Tudtam, hogy itt vagy - mondta barlang mély hangján. Odament a növényhez és lapátkezeit meghazudtoló óvatos mozdulattal letépett róla néhány érdes levelet. - Köszönöm kis virágom - mormogta a troll, majd elindult a város felé.

Kerek képére megint kiült a bárgyú vigyor. Az aranyakra gondolt, amit a levelekért fog kapni. Mulatni fog belőle, az már biztos. Sőt, akik a kocsmában lesznek, azok is mulatni fognak. Mindenkinek fizet egy italt. De inkább kettőt.

Feldobott hangulatban érkezett a kocsma elé. Nála voltak az aranyak, bizton örülhetett hát. Kicsapta az ajtót, majd az első útjába akadó gnómnak a kezébe nyomott egy korsó habzó sört.

- Igyál komám! - kiáltotta. - Mindenki a vendégem! Fogadós! Folyjék az a sör. - A többieknek sem kellett több. Üdvrivalgásban törtek ki. Egy nagybajszú törpe egy alakváltóval koccintott, egy kobudera egy elffel ölelkezett, egy árnymanó pedig egyszerre két korsó sört döntött magába. A kocsmáros teli torokból énekelt, egymás után verte csapra a söröshordókat. Aztán a pulton felhalmozott cserépkorsókat kezdte megtölteni a habzó itallal.

A városban a megszokott zsongás fogadott. Az árusok fennhangon dicsérték áruikat, a papok saját isteneik igéit hirdették. Gyerekek ricsajoztak, a távolból idehallatszott egy kutya csaholása. Még mindig a reggeli ormánygőte járt az eszemben. Milyen aranyos volt - mosolyodtam el gondolatban. Odaértem a kocsma elé és rögtön be is nyitottam. Aztán meglepetésemben majdnem hanyatt estem. Bent állt a bál. Egy troll lépet hozzám és a kezembe nyomott egy korsó sört. A jobboldalamon álló ember barátságosan megveregette a vállamat, majd koccintásra nyújtotta a saját korsóját. Mohón nyeltem a keserű italt, egyiket a másik után, míg végül becsúsztam az asztal alá.

Ahogy lassan elvesztettem az eszméletemet, még belém villant: MILYEN REMEK

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
(átlag: 69 szavazat alapján 9.0)

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: A múlt mágusai (Túlélők Földje novella).

Létrehozás: 2004. március 31. 14:45:59
Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09
Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2024
E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.