A legméltóbb ellenfél (Ősök Városa novella)

Hatalmas nyüzsgés volt aznap a szint főterén. Galetkik százai lepték el a nyirkos járatokat, ki-ki igyekezett a maga dolgára. A milgandok fénye megvilágította a legeldugottabb járatokat is. Fegyveresek csoportjai várakoztak a csatornák bejáratánál és már alig várták, hogy megkezdődjön az aznapi vadászat. Az egyik galetki, óriási skorpióval az oldalán jelent meg. Sokan irigykedve, néhányan pedig fintorogva tekintettek a torzszülöttre. Gazdája mosolyogva figyelte a szolgája által kiváltott reakciókat. Büszkén paskolta meg követője hátát, majd megindult a csatornák rengetegébe. Nem sokkal utána egy bárd igyekezte vidám énekszóval túlharsogni a tömeget. Mandolinja húrjainak játéka sokakat elbűvölt a hallgatóság közül. Az előadást csak egy pillanatra törte meg egy, a téren átrohanó, csápjaiban gőzölgő üvegcsékkel hadonászó tudós. Sokan dugták ki fejüket barlangjukból, hogy megtekinthessék a bárd játékát.

Nem messze innen egy galetki, Sziklazúzó Ruden ült föl fekhelyén. Az ő füléig is eljutott a zene. Jobb csápjával nekiállt szemei dörzsölésének, miközben bal mancsával vérző sebekkel tarkított lábait tisztogatta egy tudóstól vásárolt gyógykenőccsel. Ásított egy nagyot, majd kikászálódott az ágyból és barlangja bejáratához cammogott. Amikor megpillantotta a bárd köré gyűlt seregletet, erőtlen ásítozása heves vicsorgásba csapott át. Nem szerette az efféle ébresztést. Erősen gondolkozott, hogy miképp lehetne elhallgattatni a szűnni nem akaró énekszót, de korgó gyomra egy sokkal fontosabb dologra hívta fel a figyelmét. Nagyot sóhajtott, amikor ránézvén az asztalkájára, megpillantotta a tegnapi vacsora maradékát, egy félig megcsócsált orgling disznót. Azonnal rávetette magát a tegnapi vadászat gyümölcsére, és pillanatok alatt belakmározta mind az utolsó falatig. Az asztaltól felállván érezte, ahogy szétáramlik testében a micin, melytől izmai mind egy szálig megfeszültek. Teli hassal még én is szívesebben hallgatom ezt a dalolászó bolondot! - győzködte magát. Végiggondolta aznapi teendőit, majd magára öltötte díszes pikkelyvértjét, s övére rögzítette kardjának tokját. A hozzá tartozó fegyvert elrejtve tárolta barlangja egy eldugott zugában, így védvén az ügyes kezű tolvajoktól. Különleges szerszám volt ez. Amikor kezébe vette, úgy érezte, mintha ereje megsokszorozódna, s meg mert volna esküdni rá, hogy ezzel a karddal támadása is sokkal hatékonyabb. A fejére egy szarvakkal díszített sisakot helyezett fel, hátára pedig egy hátizsákot, melyben a túléléshez legszükségesebb dolgok kaptak helyet. A felszerelést egy nagy, kerek pajzs egészítette ki. Valami még hiányzik! - morfondírozott magában. Ekkor mintha milgand gyúlt volna az agyában, egy polcról leemelt, nohnetár gumóba rejtett jelvényt húzott elő, a tisztogatók klánjának jelvényét. Büszkén tűzte fel mellkasára és megindult barlangja kijárata felé. Kilépvén onnan, jobb csápját egy a barlang nyílása mellett heverő zsák szájára tekerte, majd megindult a főcsarnok felé. Első útja a tisztogatók klánjának épületébe vezetett.

Az épületbe érvén örült a sok ismerős arc láttán, de egyből a torkába ugrott a szíve, amikor megpillantott egy hatalmas kopasz galetkit, aki éppen felé tartott. Dexkill volt az, a tisztogatók klánjának talán legnagyobbika. Ruden megborzongott, amikor meghallotta hangját.

- Örömmel látlak újra téged Sziklazúzó Ruden. Remélem teljesítetted a feladatot, amivel megbíztalak? - kérdezte gyanakvóan a megrémült galetkitől.

- Természetesen nagyuram! - válaszolta, némi határozottságot erőltetve az arcára és a hangjába.

Fogta a magával cipelt zsákot és kiborította tartalmát a hatalmasság elé. Kis idő múlva öt kőzúzó teteme hevert a földön. Dexkill arca határozottan elégedettnek látszott. Ezt látva Sziklazúzó Ruden is felengedett egy kicsit.

- Barátom! - szólította meg újra a mester. - Tudtam, hogy nem kell csalódnom benned! Megtetted, amire megkértelek! Ha így folytatod tovább, észre sem veszed, és ismét előrébb lépsz a ranglétrán! Most új feladatot kapsz, melynek sikeres elvégzése után, rangod felderítő lesz!

Ruden dicsőségben úszva itta Dexkill szavait, és már maga előtt látta amint hatalmasságok gratulálnak neki előléptetéséhez.

- Köszönöm uram! Ígérem, nem vallok kudarcot!

- Abban biztos vagyok, annál is inkább mivel feladatod rendkívül könnyű lesz! Le kell győznöd egy galetkit, de nem akárkit! A győzelmet egy bárd klánba tartozó galetki felett kell learatnod! - vicsorogta Rudennek. - Némelyikük még a torzszülötteknél is jobban veszélyezteti társadalmunk jövőjét, ezért móresre kell tanítanunk őket!

Sziklazúzó örömmel nyugtázta a kapott feladatot. Nem számított arra, hogy ennyire könnyű lesz. Nem egyszer eszébe jutott már, hogy elpüföljön egyet-kettőt. Lenézte és gyűlölte a bárdokat. Úgy érezte, hogy az a galetki aki úgy gondolkozik mint ők, nem tartozhat közéjük. Egy odúba kellene élnie mindnek a torzszülöttekkel együtt és zöldséget zabálnia, amíg el nem tömik teljesen, folytonosan trallalázó torkukat. Csak ritkán fordult elő Rudennel, hogy arcán kéjes mosoly jelent volna meg, most viszont fülig ért jókedve.

- Vedd úgy nagyuram, hogy a feladatot máris teljesítettem! - felelte meghajolva.

Legalább fél percig állt meggörnyedve, de amikor felpillantott, Dexkill már nem állt előtte. Akkor hát lássunk munkához! - sürgette magát.

Ruden a barlangok közt sétálva próbálta megkeresni ellenfelét, de egy bárddal sem akadt össze barangolásai során. Amikor nem kéne, mindig beléjük botlom, bezzeg most egyet sem találok - zsörtölődött magában. Már éppen készült hazafelé, amikor ismerős hang ütötte meg a fülét...

- Sziklazúzó! - kiáltotta egy mély, zengő hang.

Ruden a hang irányába fordult és egy hatalmas alakot pillantott meg. Szájára őszinte mosolyt csalt barátja, Acélököl megpillantása. Rég látta már ezt a mindig mogorva, hatalmas fickót. Legutóbbi találkozásuk óta karmai látványosan megnövekedtek, és aurája hatalmas pszi energiáról árulkodott. Mint mindig, most is eszébe jutott megismerkedésük estéje, amikor egy baráti beszélgetés során megkedvelték egymást. Sziklazúzó sokszor feltette magának a kérdést, hogy hogyan tud ilyen jól kijönni egymással egy tisztogató és egy pszionista, de egyszer sem tudott (nem is akart) válaszolni rá.

- Rég találkoztunk Acélököl! Látom alaposan megerősödtél! Mindig mondtam, hogy tisztogatónak kellett volna fölcsapnod! - hízelgett barátjának.

- Túlságosan is túlbecsülöd a képességeimet barátom, de jólesnek szavaid! Látom te is jó színben tündökölsz! Rég láttuk már egymást! Úgy érzem, nagyon feldúlt vagy, lehetek valamiben a segítségedre?

- Ami azt illeti igen! Különleges feladatot kaptam a klántól! Kivételesen nem torzszülöttekre, hanem galetkire vadászom, mégpedig egy bárdra, de sehol nem akadok össze eggyel sem! Nem tudnál javasolni egy helyet, ahol találhatok egyet?

- Ruden! Ami azt illeti tudod, hogy nekem nincsenek előítéleteim bárdokkal szemben, de most az egyszer a segítségedre leszek, ha megígéred, hogy becsületes küzdelemben, élet kioltása nélkül viszed véghez a feladatot! Az imént a csatornából jövet láttam és hallottam egyet amint mandolinja húrjait pengetve dalolt egy kisebb csarnokban. Most épp a boltoshoz igyekszem, megpróbálok eladni neki egy frissen szerzett elektronitot. Ha sikerült lebonyolítanom az üzletet, elvezetlek téged a bárdhoz.

- Köszönöm barátom! - hálálkodott Sziklazúzó, Acélököl karmait szorongatva. - Szívesen elkísérlek!

Egy dühödt galetki csapta be maga után a bolt ajtaját. Tett néhány lépést, majd visszafordult a bolt irányába és a bejárat fele hajított egy maréknyi aranyat.

- Edd meg, te nyomorult vérszívó! - kiáltotta, majd félresöpört az útjából néhány bámészkodót. A vérmérsékletéből ítélve mutáns lehetett. Mire a jelenet szemtanúi felocsúdtak, az ajtó elé szórt aranynak hűlt helyét találták. Hasonló esetek kísértetiesen sűrűn fordultak elő a boltban. Ruden és Acélököl lekésték a csetepatét, így nem törődve az épület előtt tolongó tömeggel, rögtön beléptek a boltba.

A boltos épp aranyt számlálva kacagott magában, amikor betoppant a két vendég. Az aranyat gyorsan eltüntetve, nyájasan mosolyogni kezdett, amitől Sziklazúzót a rosszullét kerülgette.

- Újabb kedves vásárló a boltomban! Micsoda megtiszteltetés! Miben állhatok a szolgálatukra uraim? Gyönyörű kardjaim érkeztek! Pompás íjak, tőrök, páncélok mágikus fegyverek... - kínálgatta portékáit a boltos, de Acélököl a szavába vágott.

- Eladni jöttem!

- Eladni? Nem is tudom, rosszul megy az üzlet mostanság, kevés az aranyam és...

- Mennyit ad ezért az elektronitért? - türelmetlenkedett a galetki.

- Ó, ezt évek múlva sem tudnám eladni! Orgling kutya se veszi manapság az elektronitot. Egy vagy két aranyat sem...

- Húsz arany a minimális ára! - méltatlankodott Acélököl.

- Nem bánom te rabló, adok érte nyolcat! - még be sem fejezte a mondatot, de már el is vette a pultról az elektronitot, és a pultra lökött hét aranyat.

Acélököl sóhajtott egy nagyot majd elrakta a fizetséget. Ruden ökölbe szorított manccsal figyelte a történteket, de figyelme gyorsan két bárd klánjelvényes galetkire terelődött, akik egy szál mandolinnal léptek be a boltba. Ezt látva Acélököl kitaszigálta a boltból barátját.

- Ne itt! - mondta szigorúan. - Majd odakint!

Sziklazúzó értett a szóból és színlelt nyugalommal hagyta el az épületet. A bolt elé érve meg se szólalt, lelkiekben készült a közelgő csatára. Barátja némán állt mellette, jobbnak látta, ha nem háborgatja a harcra készülő galetkit. Kis idő elteltével kilépett a boltból a két bárd. Ruden dühtől remegő léptekkel indult meg a galetkik felé. Mancsát meglendítve csapott le a hozzá közelebb álló áldozatra, de az kitérve a támadás elől, társával együtt kardot rántott. Sziklazúzó Ruden szemei elkerekedtek amint megpillantotta a fegyvereket a bárdok kezében. Nem értette, mi folyik körülötte. Hirtelen szédülni kezdett és elsötétült előtte a világ.

Acélököl arcáról némi derültség tükröződött, amikor barátja magához tért. Felsegítette Sziklazúzót, majd halkan beszélni kezdett.

- Örülök, hogy felébredtél! Alaposan meglepted az ellenfeleidet! - tréfálkozott.

- Ők leptek meg engem! De még mennyire, hogy megleptek! - Motyogott összetörten. - Mióta cserélik fegyverre a hangszert a bárdok! - folytatta ingerülten. - Mandolinnal léptek be a boltba, de kifele jövet már kardot szorongattak! Mi folyik itt? - kérdezte Ruden.

- Megértem ingerültségedet, de amint most te is láthattad, vannak olyan bárdok, akiknek fontosabb a harc, mint a zene. Ezek a galetkik csak a klánba lépés által kiaknázható előnyöket tartják szem előtt. Nekik semmit sem jelentenek a bárd hagyományok, nem foglalkoznak a művészetekkel, ugyanúgy harcosok legbelül, mint te vagy én. Ha még mindig meg akarsz küzdeni velük...

- Nem! Én egy igaz bárddal fogok megküzdeni! - vicsorogta. - Remélem, hogy ezt a kettőt még egyszer alaposan helybenhagyhatom, de most vezess el ahhoz a galetkihez akit a csatornában láttál! Ő talán méltó lesz arra, hogy megküzdjek vele.

Acélököl járatról járatra vezette Sziklazúzó Rudent, piciny patakokon és nyirkos csarnokokon át. Útközben több galetkivel is összefutottak, sőt egy elhagyatott járatban púpos moladok támadtak rájuk.

- Már nem vagyunk messze! - kiáltott fel váratlanul Acélököl. - Érzem az aurájának a lenyomatát.

Néhány kisebb szikla megmászása után mandolin hangja ütötte meg a kimerült galetkik fülét. Óvatosan megközelítették a hang forrásának helyét, majd vidáman összenéztek, miután megpillantották a muzsikáló bárdot. A hangszerét pengető galetki vidáman gyönyörködött a néha hamiskásan megszólaló dallamokban és szívesen vette a köré gyűlt womathok társaságát. A gombákat majszoló torzszülötteknek nagyon tetszett a nyugtató zene.

- Felfordul a gyomrom ettől az idilli hangulattól! - morgolódott Ruden. - Lefogadom, hogy ez a nyomorult még élvezi is, hogy ilyen közönségnek játszhat! Ha rajta múlna még a barlangját is átadná ezeknek a kérődző férgeknek! Csak várja meg, amit most fog kapni tőlem! Addig fogom ütni, amíg ki nem...

- Ne feledd el, mit ígértél! - szakította félbe Acélököl. - Ne tégy benne komoly kárt! Ő is csak egy közülünk! Ezt mindig tartsd szem előtt! - figyelmeztette Rudent a hidegvérű barát.

Sziklazúzó alig láthatóan biccentett, majd csápjával ütemesen verdesni kezdte a kis csarnok falát. Mintha csak a csáp hangjára figyeltek volna fel, a womathok abbahagyták a legelészést, és fülelni kezdtek, majd a bárd is abbahagyta a húrok pengetését. Másodpercekkel később a womathok pánikszerűen elhagyták a csarnokot. Ruden ekkor pillantotta meg az egyik járatból betüremkedő albínó pókokat. A torzszülöttek rögtön megindultak a magára maradt bárd felé, aki sebtiben felmászott egy picinyke sziklára. A megrémült galetki tudta, hogy innen nem menekülhet és az óriási pókoknak nem tart majd sokáig a szikla megmászása.

- Segítenünk kell neki! - szólalt meg Acélököl.

- Torzszülöttek! - kiáltott undorodva Ruden. - Semmi kedvem bárdokat pesztrálni, de a torzszülötteknek pusztulniuk kell!

A galetkik egy hatalmas ugrással a pókok közt landoltak és rögtön kezdetét vette a harc. Öt nyolclábú csáprágója keresett prédát magának. Sziklazúzó első csapása és Acélököl elektromos lehelete rögtön kioltotta két bestia életét. Ruden már a második pókot terítette le, amikor észrevette, hogy barátja a földön fekszik eszméletlenül. Rögtön lendült Sziklazúzó mancsa Acélököl támadója felé, de a galetki ezúttal elhibázta az ütést és egy másodperccel később, már neki kellet kitérnie a csáprágók támadása elől. Az első harapás elkerülte a fürge galetkit, de a második pók csáprágójával bal combjába harapott. Ruden meglendítette csápját és megsemmisítő erejű csapást mért támadójára. Már csak egy torzszülött maradt, amikor a megsebzett galetkinek furcsa érzése támadt, látása elhomályosult és hirtelen nem tudta hol van. Vakító fény áradt mindenfelől, és néma csend hullt a világra. Minden nyugodt volt de Sziklazúzó nem értette, mi történik körülötte. Esetlenül kapdosott mancsával és megpróbált megszólalni, de egy hang sem jött ki a torkán. Ezek után jobbnak látta, ha lehunyja szemét és megpihen egy kicsit, csak amíg újra erőre kap. Nem kapálódzott tovább, nem próbált kiáltani, átadta magát a fénynek. Ekkor távolról hangos szólamok, durva ritmusok törték meg a tökéletes csendet. Ruden megpróbálta kiverni fejéből a dallamot, és újra élvezni a nyugalmat, de a hangok egyre erősödtek. A csendet felváltotta a ricsaj, a fényáradat pedig elveszett néhány milgand halvány pislákolásában. A semmiből egy gigantikus pók bontakozott ki, amely csáprágójával a galetki mancsa felé kapott.

- Torzszülött! - próbált kiáltani Sziklazúzó, de csak alig hallható hangok jöttek ki a torkán.

Ekkor tudatosult benne, hogy egy albínó pók áll előtte, mérge pedig felszívódott vérében. Látása még mindig homályos volt, de füleiben hangosan zúgott a harci dal. Mancsát csapásra emelte és lesújtott ellenfelére, aki a fejére mért ütéstől a csarnok padlójára hullt. Amint kimúlt az utolsó támadó, a dal is abba maradt. Ruden összeesett, de halványan látta, amint az imént még harci dalt zengő galetki letérdel elé. Kezében egy üvegcsét tartott, aminek tartalmát megitatta Sziklazúzóval, aki rögtön magához tért. Egy cseppkőnek támaszkodva felegyenesedett, és némán figyelte amint a bárd, kezeit Acélököl mellkasára helyezve, gyógyító varázslatba kezd. A levegő hirtelen vibrálni kezdett és a mágikus szavak hatására egyre erősebben rezgett. Ruden lélegzetét visszafojtva figyelte az élettelennek tűnő galetki testét, és az ősökhöz fohászkodott, hogy barátja visszanyerje eszméletét. A mozdulatlan test ekkor egy nagyot rándult és Acélököl kinyitotta a szemét. Sziklazúzó nyomban a lábadozó galetkihez lépett.

- Legyőztük őket! - szipogta halkan, miközben lekuporodott mellé.

- A feladat... mi van a feladattal... ugye nem! - suttogta Acélököl.

- Elhalasztva! - felelte Ruden a mellettük álló bárdra tekintve, aki ekkor eléjük lépett, majd meghajolt.

- Könnyűszél Szelmor szolgálatukra! - szólalt meg csengő hangon a galetki.

Acélököl feltápászkodott és viszonozta a meghajlást, Sziklazúzó pedig biccentett egyet a fejével. Egy darabig a bárdot vizslatta majd gúnyosan megszólalt:

- Ebből a sok torzszülöttből hatalmas lakomát csapok, neked is jutna belőle, ha...

- Vegetáriánus vagyok! - vágott közbe Szelmor. - Köszönöm a meghívást de most mennem kell.

A bárd az élettelen pókokra nézett, majd elfehéredett arccal sietve elhagyta a csarnokot.

- Nyámnyila brokkoli zabáló! - kiáltott utána Ruden, de magában még mindig hálálkodott, amiért megmentette az ő és barátja, Acélököl életét.

Szelmor, nevéhez méltóan, a szél könnyedségével mozgott a nyirkos sziklákon. Ruden némán bámulta a sötétségbe olvadó testet és lassacskán bevallotta magának, hogy talán sosem fog ennél a bárdnál méltóbb ellenfelet találni, de ez most egyáltalán nem bántotta. Tudta, hogy ennek ma így kellett történnie.

Sziklazúzó Ruden elalváshoz készülődött. Páncélja és felszerelése már a megszokott helyén pihent, csak a tisztogatók klánjának jelvényét markolta még egy erős mancs. Ma elszalasztottam az alkalmat, de nem nyugszom, amíg eleget nem teszek a rám bízott feladatnak. - zsörtölődött magában. Holnap elkapok egy bárdot - motyogta félálomban, majd hangosan horkolni kezdett...

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Wilhelm, a csapat "esze" (Ősök Városa novella).

Létrehozás: 2003. december 2. 10:08:08

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09

Nyomtatási forma