Michael A. Stackpole: A vér szava (részlet)

3051. január 31.

Abban a pillanatban, amikor Anastasius Focht megérintette a hideg követ, ráébredt, hogy az arkhón trónján ül. Az álom mélységeiben a trónterem túlsó vége homályba burkolózott. Focht mégis tudta, hogy két néma és hatalmas Griff típusú csatamech vigyázza a trón mögött, akik már több mint ötszáz éve őrzik a Lyrán Nemzetközösség uralkodóit.

Először azt hitte, hogy a nagy, csendes teremben rajta kívül egy lélek sincs, aztán az árnyékból lassan kibontakozott egy alak. A sziluett Focht felé sántikált, aki kis idő múlva felismerte az arcot, melyet húsz éve nem látott.

- Ez őrület - dadogta, mintha a szavak fel tudták volna riasztani a rémálomba forduló jelenetből.

Az árnyékfigura a trón előtt néhány méterre megállt, és egy jól nevelt udvaronc önelégült mosolyával válaszolt:

- Hát persze, kedves barátom. De mikor volt ennek bármi jelentősége?

Focht jobb ökle a trón karfájára sújtott.

- Ennek vége, mégpedig most azonnal! - Ujjával az előtte álló férfira bökött. - Ismerlek, Aldo Lestrade, de te már húsz éve halott vagy.

A jelenés vállat vont, mintha ez vajmi keveset számított volna.

- Fizikailag igen. Hosszú évekkel ezelőtt haltam meg, amikor egy kölyköm, akiről nem is tudtam, hogy az én ivadékom, megmérgezett. - Csúfondáros vihogásfélét hallatott. - De a te agyadban tovább éltem és virultam. Igen, igen, tudom, milyen kiképzésben részesítettek azok a buddhista szerzetesek és Komsztár-tisztviselők, hogy megszabadítsák a lelkedet a világi kötöttségektől. De most láthatod, kardinális, hogy végig jelen voltam, és magamba gyűjtöttem minden ambíciód, amit megpróbáltál levetkőzni.

Az árny széttárta a karjait, hogy keblére ölelje az egész termet.

- És most sikerült. Végre. Ott ülsz a Lyrán Nemzetközösség trónján, így szíved leghőbb vágya teljesült.

Focht büszkén vetette fel hófehér hajkoronával ékesített fejét, és ép szemét a jelenésre emelte.

- Tévedsz, Lestrade. Az az ember, aki valaha voltam, a trónt áhította, de ez már a múlté. - Ezzel megragadta hosszú, fehér ruhájának bal mellét, hogy felmutassa a ráhímzett arany csillagot.

- Most már a Komsztárt szolgálom, és Blake szavát. Ez a trón Melissa Steiner Davion arkhónt illeti az Egyesült Nemzetközösségből, és én elismerem férjével, Hanse Davion herceggel való közös uralkodásának létjogosultságát.

Lestrade halványan elmosolyodott, de hangja rosszat sejtetett.

- Tagadd csak, ha akarod, kedves barátom, de én azért vagyok itt, hogy ellentmondjak neked. Ismerem, mi lakozik a szívedben: hatalomra vágysz. Azzal, hogy ideültettelek, bepillantást engedtem neked egy lehetséges jövőbe. Használd a rendelkezésedre álló eszközöket, és szerezd meg a trónt!

Focht száműzte minden nyugtalanságát, és maga is elmosolyodott.

- Tiszta ostobaság azt hinned, hogy a trónra vágyom, vagy hogy bármit el fogok követni azért, hogy megszerezzem. Az igaz, hogy a Komsztár-erők vezéreként ötven elit ezred parancsnoka vagyok. Igen, ekkora erő elég ahhoz, hogy ha kívánom, letaszítsam a trónról Melissát, de nem tehetem, és nem is fogom megtenni.

- Ááá! - vicsorogta Lestrade, és arcán az egészséges pír lassan szürkülni látszott. - Mindig is noszogatni kellett, hogy felismerd, mi a teendő...

- Elég! - Focht talpra szökkent, és a jelenés fölé tornyosult. - Soha nem voltál mechharcos! Sose értetted a kötelességtudat és a tisztesség szabályait, melyek a halálosztó gépek pilótáit vezérlik. A bizalom megnyilvánulása, ha egy ember kezébe ilyen iszonytató fegyvert tesznek. - Focht ép szemében harag lobbant. - Még életedben eljátszottad a bizalmamat. Most miért hinnék neked?

Focht megfordult, és a trón mögött álló két Griff felé intett.

- A csatamechek több mint hatszáz éve központi helyet foglalnak el abban a mitológiában, amit magunk köré szövünk, mint valami pókhálót, majd valóságnak kezdjük nevezni. A Csillagliga eleste óta vég nélküli háborúink kimenetelét a csatamechek döntik el. És pontosan ezek a háborúk pusztították el az eszközök nagy részét, melyekkel ezek a nagyszerű hadigépek létrehozhatók. S ami még rosszabb, ebben a hosszúra nyúlt sötét korszakban technológiánk akkora része merült feledésbe, hogy a mechjeink már feleannyira sem képesek, mint amikor szépapáink vonultak velük ütközetbe. Az örökösödési háborúk ezen évszázadaiban a nagy uralkodóházak koronás fői szem elől tévesztették az egyesített emberiség vízióját. Csak a kapzsiság hajtotta őket, hogy megszerezzék a másik birodalmát és hatalmát, és csatamechjeiket ebben a szellemben vetették be.

Lestrade válaszra nyitotta a száját, de Focht megelőzte:

- Évszázadokon keresztül hajtogattuk, hogy a csatamechek legyőzhetetlenek. Az új modellek, mint például a Fejszés vagy a Farkaskutya megmutatták, hogy lehetséges a fejlesztés, bár ezek a típusok is olyan technológián alapultak, amelynek megértésére képesek vagyunk. Nem jelentenek új fenyegetést. A klánokról nem mondható el ugyanez. Bár ők is mechekkel harcolnak, az ő gépeik még azokat is felülmúlják, amelyekkel őseink az emberiség technológiai fejlődésének csúcsán rendelkeztek. A klánok mechjei gyorsabbak, pontosabban céloznak, és sokkal nagyobb a hatótávolságuk, összehasonlítva a mi gépeinkkel. Sőt, a klánok tagjai egész életüket a háborúk szításának szentelik. Tavalyi vereségeik a puszta véletlenen múltak. Az Egyesült Nemzetközösség a Twycrosson támadt rájuk, ezen a rosszul védett, isten háta mögötti világon. És bizony a klánok csapatai kiválóak voltak, Kai Allard-Liao pedig csakis a szerencséjének köszönheti, hogy könnyűszerrel megsemmisítette a klánok támadó mechjeinek egész csillagképét.

Lestrade mechanikus bal kezével megigazította az állkapcsát, hogy sikerüljön újból kinyitnia.

- És mi a helyzet a wolcotti csatával? Theodore Kurita visszaverte a bolygót ostromló erőket.

- Igaz - hagyta rá egy fejbiccentéssel Focht. - Sikerült a saját hadászati szokásaikat maguk ellen fordíttatnia velük, de hagyományaik lényege titokban maradt. A Belső Szférában néhány katonai elme azt hiszi, puszta hóbort, hogy a klánok lelicitálják csapataikat, hogy a lehető legkisebb erővel támadjanak meg egy bolygót. Valójában ez baljós képet fest a jövőre. Ha a klánok nem fognak majd olyan bátran licitálni, technikai fölényük egyszerűen elsöpri a seregeinket, mi pedig elveszünk.

Lestrade szája széles vigyorba húzódott, mire ajkairól levált némi kiszáradt húsfoszlány.

- Ez még inkább indok arra, hogy kezedbe kaparintsd a Tharkad irányítását és a trónt.

- Semmi sem jutott el a füledhez abból, amit mondtam? - Focht dühében magához ragadta a rémálom fonalát, mire a két fölé tornyosuló Griff megremegett, majd a klánbeliek Vadmacska nevű mechtípusának esetlen formáját öltötték magukra. A térdben hátrahajló, madárszerű lábakon álló zömök test előredöntötte a pilótafülkét. A csípőízületek felett két ormótlan, nagy hatótávolságú rakétaindító lapult, és mindkét kar vékony, négyszögletes fegyvercsövekben végződött. A palaszürke mechek halálos ragadozókra hasonlítottak, amelyek bármilyen ellenfelet képesek szétmarcangolni.

- Ilyen mechekkel állunk most szemben. Több mint kétszer olyan hatékonyak, mint a saját gépeink. - Focht ezúttal az árnyakat gyűjtötte össze, és emberméretű páncélt gyúrt belőlük. A jobb kar lézercsőben végződött, a balon pedig mindössze három vaskos ujjat lehetett látni. A hátára rakétaindítót szereltek, és a páncélt magára öltő ember csupán egy V alakú, fekete üvegből készült kémlelőnyíláson láthatott ki.

- A klánok ezeket páncélruhának hívják, a bennük levőket pedig elementáloknak. Páncélos gyalogosaik képesek ellenállni a mechek közvetlen lövéseinek. Ha együtt dolgoznak, ezek az elementálok le tudnak dönteni és el tudnak pusztítani egy mechet. - Focht bal kezének vékony ujjaival beletúrt fehér hajába. - Az emberiség csakis akkor lesz képes visszatartani a klánokat, ha minden erejét a legyőzésükre összpontosítja.

Lestrade a páncélra bámult, de a látvány nem hatotta meg túlságosan.

- Most sem volt szükség efféle összefogásra, hogy kiűzzétek őket, nemde?

Focht artikulálatlanul felhördült, majd ismét az álom szövedékéhez nyúlt. A trónterem sötétjében tűhegynyi fénypontok gyúltak. Felettük a rendszer napja keringett, ragyogó sugarait ontva. Valamivel a nap izzó plazmája alatt több tucat darázsszerű űrugró materializálódott a rendszerben, két jól elkülöníthető csoportban. A kisebb raj egy óriási és négy kisebb hajóból állt, melyek vastag páncélján egész fegyverarzenál díszelgett. A nagyobb csoport ellenfeléhez képest igen satnyának tűnt. Egyik űrjáróját a másik után választotta le, és nekivadult légűrvadász-kötelékeket indított az űrbéli ütközetbe.

A kardinális a fogát csikorgatva egyetlen vadászra összpontosította álmát. A bumeráng formájú gép végigbombázta az ellenséges parancsnoki hajó gerincét, majd megfordult, hogy újra támadhasson. A második futamban őt is, a társát is találat érte. A társa kisodródott a harc területéről, de ő ismét támadásba lendült. Hosszú, iszonytató erejű bukórepülésbe kezdett, és hajtóműveit a még elviselhetőnél is nagyobb energiára kapcsolta. A Shilone vadász izzó szupernóvaként robbant a klán űrugrójának hídjára.

Focht a hajótesten ejtett tátongó sebre mutatott.

- Tessék. Ezért hagyták abba a támadást a klánok. Ez az öngyilkos vadász megölte az ilkánjukat, aki az egész Belső Szféra elleni inváziót irányította. A klánok vezérei visszavonultak, hogy új fővezért válasszanak, de a hátrahagyott helyőrségek több mint elegendők arra, hogy a már elfoglalt világaikat megvédelmezzék. Amint új vezetőt választottak, visszatérnek. Ezt Ulriktól, a Farkas klán kánjától tudom, aki sosem adott okot arra, hogy kételkedjem benne vagy a szavában. Ismét a vakszerencse segített a klánok elleni háborúnkban, de öngyilkossággal érne fel, ha továbbra is a sors szeszélyeire hagyatkoznánk.

A hulla lelkesen tapsolni kezdett. Amint fémkeze a húsból-vérből valónak csattant, az oszlásnak indult végtagról ujj- és bőrdarabkák repültek szanaszét.

- Harcoshoz méltóak e szavak, kardinális. Mint ilyen, a helyzetértékelésed hibátlan. Igazad van, csakis a Belső Szférában egymással hadakozó államok egyesítésével lehetséges legyőzni a klánokat. Úgy beszélsz, akár egy hadvezér, de én, a politikus, belátom, hogy ez lehetetlen.

- Valóban? - mosolygott higgadtan Focht. - Jaime Wolf összegyűjtötte a nagy uralkodóházak vezetőit a saját világán, a Provincián, hogy megvitassa a kialakult helyzetet. Neki sikerülhet összekovácsolni az erőinket.

Amikor Lestrade válaszolt, meglazult fogai visszataszító, kocogó hangokat hallattak a szájában.

- Ehhez Wolfnak varázslónak kellene lennie, nem zsoldosvezérnek. Hanse Davion és Theodore Kurita olyanok, akár a tűz és víz. Az utóbbi huszonöt évben az Egyesült Világok kétszer indított inváziót a Drakónis Szövetség ellen, és Theodore Kurita mind a kétszer visszaverte őket. Davion és Kurita - a kígyó és a mongúz - jól tudja, hogy egyetlen rossz lépés, és vége.

Lestrade széles mozdulatot próbált tenni fémkarjával, de az ízületben fémesen csikordult valami, és a végtag tehetetlenül lelohadt.

- És ne feledjük a Liao nővéreket. A Candace irányítása alatt álló Szt. Ives Paktum aligha több, mint az Egyesült Nemzetközösség védence. Ha Davion csapatai nem állomásoznának ott, Romano már régen megkísérelte volna a Paktum világainak visszaszerzését és beolvasztását a Kapellán Konföderációba. Romano így is legalább tucatnyi merényletet kísérelt meg a nővére ellen, és vérdíjat tűzött ki Candace barátainak és Justin Allard, a férje rokonságának fejére. Nevetséges az az elgondolás, hogy bárki is kész lenne együttműködni Romanóval, fenyegesse bármekkora veszély az Utódállamokat.

A halott herceg feje felemelkedett, és élettelen szeme Fochtra szegeződött.

- Ami pedig a Szabad Világok Ligáját illeti, tőlük sem számítok sok jóra. Wolf láthatólag nem bízik a Komsztárban, ezért zárt ki minden Komsztár-tisztviselőt a világáról, különösen erről a konferenciáról. Mivel Thomas Marik Komsztár-ministráns volt, mielőtt elfoglalta apja helyét a trónon, nem hinném, hogy Wolf túlzott jelentőséget tulajdonítana annak, amit Thomas tesz vagy mond. Aztán ott van Thomas négyéves fiának betegsége, a leukémia. Kegyetlen csapás ez, de te már tudod, hogy aláírt egy olyan végzést, melyben nevére veszi egyik szeretőjétől született tizenhat éves lányát, Isist. Az otthoni gondjaitól eltekintve Thomas jó helyzetben van ahhoz, hogy keményen megszabja támogatásának feltételeit, mert a klánoknak előbb át kell vonulniuk a Lyrán Nemzetközösségen, mielőtt őt támadhatják. Hansénak és Theodore-nak engedményeket kell tenniük Marik számára, ha szeretnék elnyerni a támogatását. De a prímással a háta mögött még így sem biztos, hogy beadja a derekát.

Focht teste megfeszült a Komsztár fejének említésére, a jelenés pedig aggodalmát látva azonnal lecsapott rá.

- Ne akarj titkolózni előttem, kardinális! Hiszen a fejedben vagyok, ismerem minden gondolatod! Harcosnak adod ki magad, és jól áll neked, de a politika kész aknamező. A prímásod, Myndo Waterly nagyszerű sakkjátékos, nemdebár? Meggyőződése, hogy együtt tud működni a klánokkal, amíg azok el nem véreznek a csatákban, és majd ekkor lép színre a Komsztár, eltakarítva a színről a hódítókat, és Blake utópisztikus álmának képére formálja az egész társadalmat. Létezhet ennél nagyobb őrültség?

Miközben beszélgettek, Aldo Lestrade homályos alakja lassan köddé foszlott. Húsa elpárolgott, és csontjainak fehérje kivillant féreg rágta rongyainak redői közül. Halálfeje sötét szemüregekkel vizslatta Fochtot, de a csontos állkapocs hiába járt fel és le, hang már nem jött ki a torkán.

Focht előrehajolt a trónuson.

- Ha valóban te vagy nagyravágyásom maradék morzsáinak tára, örül a szívem, mert látom, milyen gyászosan festesz. Harcos vagyok, és harcosokat irányítok. Több eszem van annál, hogy belegabalyodjak a politikába. - Felemelte a kezét, és megigazította a fekete szemkötőt, mely jobb szemüregét takarta. - Nagy árat fizettem ezért a felismerésért, de túléltem. Te ellenben nem, Aldo Lestrade.

A szellem utoljára még felkacagott.

- De azt még nem tanultad meg, Anastasius Focht, hogy nem menekülhetsz a politika elől. Mindenütt ott van, és egy napon a sírba fog vinni, ahogy engem is...

Lestrade csontváza porrá omlott, de kacagása még ott visszhangzott Focht agyában, amíg lassanként át nem alakult az űrjáró vidifon interkom rendszerének szűnni nem akaró csipogásává. Focht ülő helyzetbe tornászta magát, és kinyújtotta a kezét, hogy lenyomhassa az ágya melletti pulton levő pulzáló gombot.

- Igen?

A képernyőn megjelenő Komsztár-ministráns fejet hajtott.

- Bocsásson meg, amiért felébresztettem, kardinális, de azt kérte, szóljunk két órával az atmoszférába lépés előtt. Most érkezett el ez az idő, nem egészen három óra múlva földet érünk.

Focht bólintott.

- Hívja Sandhurst városát, és kérje, hogy hívjanak össze teljes körű személyzeti értekezletet harminc perccel a leszállás után! Semmilyen kifogást nem fogadok el a távolmaradásra.

A ministráns szemmel láthatólag elsápadt.

- Nem tehetem, kardinális.

Focht hangja dühödt mennydörgéssé mélyült.

- Magyarázatot kérek.

- A prímás prioritást élvező utasítást küldött nekünk, amíg ön aludt. Hilton Headen fogunk leszállni, ahol önnek azonnal jelentést kell tennie a klánokkal kapcsolatos helyzetről. Azután a vezérkar előtt fog beszámolót tartani.

- Akkor is küldje el az üzenetemet! Indulok Sandhurstbe, amint tudok.

A ministráns arcára visszatért az élet.

- Úgy fogok eljárni, mintha Blake akaratát teljesíteném, kardinális úr.

Focht egyetlen apró ujjmozdulattal megszakította a kapcsolatot.

- Talán igazad volt, Aldo. Lehet, hogy egyikünk sem menekülhet a politikától, de ez nem jelenti azt, hogy a rabszolgájává kell válnom. Épp elég, ha az ember az egyik szemével fizetett miatta. Nem hagyhatom, hogy az emberiséget ugyanazon az oltáron áldozzák fel. Lehet, hogy a fennkölt beszédek elringatják az emberek szívét és lelkét, de még egyetlen puskagolyót sem állítottak meg.

Wolf Dragonyosainak főhadiszállása, Provincia

Sarna határvidék, Egyesült Nemzetközösség

3051. január 15.

- Kicsoda maga?

Victor Ian Steiner-Davion kővé dermedten ült a széken, miközben Romano Liao kiáltása ott visszhangzott a Dragonyosok Nagy Tanácstermében. Az apja teste megfeszült az előtte levő sorban, az édesanyja pedig ösztönösen férje keze után nyúlt. Romano hangja ismét felcsattant:

- Az égbolt összes istenére, képtelen vagyok felfogni.

- Azt hittem, kancellár asszony, hogy a kijelentésem tiszta és világos. - Jaime Wolf a terem túlsó végében emelt pódiumra támaszkodott. Bár a zsoldos nem volt magas termetű, Victor érezte a belőle sugárzó belső erőt, mely Wolfot legendás vezérré és harcossá tette. Fekete egyenruhája és rövid köpenye csak fokozta az arcára telepedő komorságot, különösen a bal vállán hátravetett köpönyeg, mely látni engedte a rubinszemű farkasfejet mintázó váll-lapot.

- Hadd kezdjem újra! - Wolf körbejáratta tekintetét a Belső Szféra egybegyűlt vezetőin, akik feszült figyelemmel hallgatták.

- Több mint negyvenöt évvel ezelőtt a klánok Wolf Dragonyosait küldték előre, hogy felmérjék az önök államainak, az egykori Csillagliga maradványainak hadi felkészültségét. Azóta a Belső Szféra minden nagy uralkodóházának dolgoztunk már, mint ahogy ellenük is.

Haakon Magnusson herceg a Szabad Rasalhág Köztársaságból dühösen feltartotta ökölbe szorított kezét.

- Akkor magukat hibáztatom azért, hogy a klánok félig bekebelezték a nemzetemet! - Az ezüsthajú Magnusson, aki sem magasnak, sem különösen erős testalkatúnak nem volt mondható, minden erejét a szavait átható érzelmeibe öntötte.

- Azért volt a Rasalhág Köztársaság a támadás kiválasztott célpontja, mert fiatal még a nemzetünk, vagy mert híresek vagyunk arról, hogy nem állhatjuk a zsoldosokat?

Wolf feltartotta a kezét, hogy elejét vegye a további bekiabált kérdéseknek.

- Állj! Félreérti, amit mondok. - A kis termetű zsoldos szembefordult Magnussonnal. - A Dragonyosoknak semmi beleszólásuk nem volt a klánok célpontjainak kiválasztásába. Egyszerűen azon az úton jönnek vissza a Belső Szférába, amelyen távoztak. A Szabad Rasalhág Köztársaság véletlenül pont az ismert világűr eme részében helyezkedik el.

Magnusson visszatelepedett a helyére, a Drakónis Szövetség képviselői számára kijelölt asztal és a termet kettéosztó átjáró közé. Tor Miraborg Varldherre, a mogorva férfiú, akinek hosszú, mély forradás futott végig a bal arcán, előrehajolt a tolószékében, és odasúgott valamit Ragnarnak, Magnusson fiának, Rasalhág trónvárományos hercegének. Victornak úgy tűnt, hogy a Magnusson fiú feszült figyelemmel hallgatja Miraborgot, de az is éppolyan nyilvánvaló volt, hogy valami a férfi szavaiban nagyon meghökkentette.

Hanse Davion fiatalos ruganyossággal emelkedett szólásra. Bár az évek múlása kissé lelassította, és vörösesbarna hajának fényét valamelyest megkoptatta, Victor tudta, mennyire fontos az apja számára, hogy megőrizze fizikumának frissességét. Az Egyesült Világok hercege szívélyes mosolyt küldött a fia felé, miközben kissé hátratolta a székét, hogy ne legyen az útjában. A Hanse herceg élénk kék szemében megvillanó vitalitás kétséget sem hagyott Victorban afelől, hogy az édesapja helyesen fogja felmérni a problémát, és megtalálja a megoldást.

- Wolf ezredes, a Magnusson hercegnek adott válaszából arra következtetek, hogy már nem áll kapcsolatban a klánokkal...

Wolf bólintott, és szemmel láthatólag megkönnyebbült, amint lehetőséget kapott arra, hogy magyarázatot adjon.

- Utoljára közvetlenül a Marik-polgárháború után, 3014-ben kommunikáltunk a klánokkal. Abban az időben a vezetőnk egy, a Belső Szférát veszélyeztető kláninváziót bár távolinak, mégis lehetségesnek tartott. Ezzel együtt elrendelte, hogy szüntessünk be minden információtovábbítást a klánok felé. Azóta nincs velük kapcsolatunk, csak nemrég az ilkán haláláról tudósítottak bennünket.

Romano Liao, aki visszanyerte lelki egyensúlyát az iménti megrázkódtatás után, gúnyosan felkacagott.

- És ezt el is higgyük, Wolf ezredes? Milyen bizonyítékokkal tud szolgálni?

Candace Liao, a Szt. Ives Paktum hercegnője felállt az Egyesült Nemzetközösség képviselőitől jobbra levő asztaltól. Lángvörös hajú testvérével ellentétben ő képes volt megzabolázni az érzéseit, és nem esett nehezére uralkodói méltóságának megőrzése.

- Felhívnám a figyelmedet, húgom, hogy amennyiben Wolf ezredes még mindig a klánoknak dolgozna, valószínűleg mindannyian meghaltunk volna már az idevezető út alatt, ha nem az előtt.

- Ha! - Romano megvetően legyintett nővére szavaira. - Olyan sokáig melengetted a kígyót a kebleden, hogy nem látod, milyen ez a Wolf valójában.

A Kapellán Konföderáció kancellárja minden bizonnyal folytatta volna a kirohanását, de dühödt arckifejezése azonnal megenyhült, amikor a mögötte ülő karcsú fiatalember a vállára tette a kezét. A fiú rákacsintott, amikor az asszony hátrafordult, hogy szeretettel megpaskolja a fia arcát. Amint Romano, immár megnyugodva, önuralmát visszanyerve előrefordult, Candace kecsesen helyet foglalt, de le nem vette volna a szemét a testvéréről.

Victor szürkéskék szeme összeszűkült, miközben Sun-Tzut, Romano fiát tanulmányozta. A formás végtagokkal megáldott, jóképű fiú nem örökölte azt a megátalkodott tekintetet, ami anyja és nővére komoly pszichés zavarairól árulkodott. A siáni udvar paranoid tisztogatási akcióiról és egyéb őrültségeiről szóló mendemondák olyan gyakoriak voltak, hogy Victor Sun-Tzu puszta létéből azt a következtetést vonta le, a fiú nemcsak intelligens, de politikai tehetséggel is megáldotta az ég. Sun-Tzu személyi anyagából Victor tudta, hogy az csak nagyon alapfokú mechharcosi kiképzést kapott, de a kapellán fiú olyan benyomást keltett, mint aki képes saját csatáinak megvívására.

Victor a Szt. Ives Paktum delegációjának asztala felé sandított. Romano visszakozása ellenére Wolf egy független állam minden jogával felruházta a Paktumot. A Dragonyosok vezére kinyilvánította, hogy Candace Liao a Belső Szféra egyik önálló államának uralkodója, annak dacára, hogy a kapellánok továbbra is "megszállt területnek" tekintették a birodalmat.

Candace mögött ült az asszony legidősebb fia, Kai és két ikerhúga, Cassandra és Kuan Yin. A Sun-Tzuval való összehasonlításban Kai jól megállta a helyét. Éppolyan jóképű volt és kissé atletikusabb felépítésű, ezenkívül szálfaegyenesen tartotta magát, mintha a Szt. Ives Paktum és egész családjának becsülete az ő vállán nyugodna. Victor számára a Kai és Sun-Tzu közötti legnagyobb különbségnek az tűnt, hogy Kai tekintetéből hiányzott a Sun-Tzura jellemző mohó csillogás. Talán azért, mert Kai idősebb volt unokatestvérénél, mint ahogy édesanyja is idősebb volt Romanónál, így nagyobb eséllyel pályázhatott a trónra, amelyre Sun-Tzu annyira áhítozott.

Amikor Victor a válla felett szárnysegédjére pillantott, látta, hogy a magas termetű, szőke férfi is a fiúkat fürkészi, és látszólag ugyanolyan összehasonlításokba bocsátkozik.

- Egymásnak fognak ugrani - jósolta a herceg.

Galen Cox hauptmann bólintott, és arcán vérszomjas vigyor suhant át.

- Én Kaira fogadnék. Azok után, amit a Twycrosson művelt, ki tenne ellene?

A még mindig álló Hanse Davion megköszörülte a torkát.

- Egyet kell hogy értsek Liao hercegnő helyzetelemzésével. - Hanse a Candace mögött ülő férfi felé intett. - Ahogy azt a titkosszolgálatom titkára megerősítheti, sem közvetlen, sem közvetett kapcsolat nem állt fenn a klánok és Wolf Dragonyosai között azóta, hogy húsz évvel ezelőtt ideköltöztek a Provinciára.

Justin Allard, a nyúlánk eurázsiai, akinek bal alkarja és kézfeje helyén fekete fémprotézis éktelenkedett, egyetértése jeléül csak bólintott. Alapul véve Romano nővérével és annak férjével szemben érzett gyűlöletét, a kancellár talán újra közbevágott volna, de egy, a Drakónis Szövetség soraiból felcsattanó hang kevésbé veszélyes vizekre kormányozta a vitát.

- Hajlok arra, hogy a Dragonyosoknak számos lehetőségük nyílhatott volna az árulásra ebben a helyzetben, de inkább számítottam volna arra, hogy közülünk próbálják néhányan kiirtani egymást, mintsem hogy ezt a feladatot Wolf ezredesre hárítsák. - Theodore Kurita, a Drakónis Szövetség hadura egymásnak támasztotta ujjait beszéd közben. - Ha valaki csapdába akart csalni minket, sikerrel járt, mert itt vagyunk mindannyian, ezen a legmesszebbmenőkig szokatlan találkozón. Mivel eddig semmiféle inzultus nem történt, talán eredményesebb lenne azt feltételezni, nem történt árulás.

Theodore szónoklata közben Victor a Drakónis Szövetség delegációjának tagjait fürkészte. Theodore Kurita, a magas, vékony Gunji no Kanrei, felesége és legidősebb fia, Hohiro között kapott helyet. Hohiro az apja markáns, egyben előkelő vonásait örökölte, és Victor szíve nagyot dobbant, amikor véletlenül találkozott a tekintetük.

Az ifjabb Davion nem tudta elfojtani mosolyát. Pont olyan, mint én. Apáink születésüktől fogva gyűlölték egymást. Ez az örökség most átszállt reánk.

Hohiro mögött Victor megpillantott egy férfit, akiben Narimasa Asanóra ismert, a Genyosák vezérére, akik a Drakónis Szövetség összevont katonaságának egyik legfélelmetesebb egységét képezték. Ezután észrevett egy gyönyörű fiatal nőt, aki Hohiro és Theodore között állt, a japánok ünnepi viseletében, kifestett arccal. E haditanács nem látszott méltó helynek egy ilyen csodálatos és nyugodt szépséghez, és ez a tény kérdések egész sorát indította el Victor agyában.

Jaime Wolf a Belső Szféra újabb uralkodócsaládjának tagjaira emelte tekintetét az emelvényen.

- Ön szól utolsóként, főkapitány. Mi a véleménye? Csapdában érzi magát, vagy megbízik a Dragonyosokban?

- Nem hiszem, ezredes, hogy a kérdései valóban az érem két oldalára vonatkoznak. - Bár Thomas Marik nem állt fel, tekintélyes ember benyomását keltette. Magas volt és karcsú, jobb arcát és kezét pedig számtalan forradás csúfította, melyek azt a robbanást idézték, amelyben édesapja a halálát lelte. A szépséghiba ellenére Marik markáns vonásai és tartása olyan belső erőre engedtek következtetni, amelyhez valószínűleg nagyban hozzájárult a Komsztárnál eltöltött idő. Bíbor egyenruhát viselt, rangjelzés nélkül. Őszülő haját szemellenzős katonai sapka takarta.

Victor a sapka szükségességéről morfondírozott éppen, amikor észrevette, hogy Thomas felesége, Sophina is ugyanolyat visel. És a mindössze ötéves Joshua Simon is, aki anyja kezét szorongatva ücsörgött. A kisfiúra apjáéhoz hasonló egyenruhát adtak, és a sapka kopasz kis fejét takarta. A sötét overall csak még jobban kiemelte Joshua halvány bőrét, a szeme pedig mélyebbre húzódott a sötét karikák mögé. A fiúcska bágyadtan moccant, mintha minden mozdulat kimerítette volna, mégis nyilván azon erőlködött, hogy kihúzza magát, amennyire csak tőle telik.

Galen felszisszent.

- Akkor mégis igaz. A gyerek nagyon beteg.

- Justin forrásai szerint leukémiás. - Victor sajnálkozón ingatta a fejét. - Marik reménykedik, hogy felgyógyul, de a prognózis nem túl derűs. Joshua allergiás azokra az anyagokra, amelyekkel kezelik, és ettől nagyon legyengül a szervezete. Nézd, milyen kékes a szája! Az utolsó kemoterápia utáni vérszegénység jele.

A fiú mellett Isis Marik úgy tollászkodott, akár egy elsőbálos úrilány. Ő is katonai jellegű egyenruhát viselt, és szolidaritást vállalva a féltestvérével még sapkát is tett a fejére, bár hetykén félredöntve, hogy látni engedje a hosszú, tömött, gesztenyebarna hajfonatot, mely a vállán keresztül a mellére omlott.

Victor a homlokát ráncolta.

- Mintha csúfot űzne abból, milyen beteg a kisöccse.

- Ha a fiú meghal, ő lesz a főkapitány, hercegem. - Galen szemében undor villant. - Mivel a trón várományosa vagy, nem sokat foglalkoztat az utódlás. De ha az ember frissen legitimmé tett királyi ivadék, bizonyára elgondolkozik a hatalomról, és arról, hogyan lehetne egyszer s mindenkorra megkaparintani.

- Jól beszélsz, Galen. Bár csinos a lány, mindent elkövetek, hogy távol tartsam magam tőle. - Ahogy ezt kimondta, lopva ismét a Kurita delegációban ülő hölgyre pillantott. Amint továbbra is ezrével tolultak a fejébe a kérdések vele kapcsolatban, megrázta magát. Ez haditanács, Victor, nem udvari fogadás.

Thomas előrehajolt, és a Szabad Világok Ligájának kiutalt asztalra támaszkodott.

- Osztom a Gunji no Kanrei nézetét, miszerint jelen pillanatban lényegtelen egy lehetséges csapda miatt aggódnunk. A Dragonyosok azért hoztak ide bennünket, hogy a klánok invázióját vitassuk meg, és azt, mit tegyünk most, hogy megszakították az előrenyomulásukat. Azt hiszem, valóban a javunkat szolgálná, amennyiben ezt megvitatnánk.

- A magam részéről száz százalékig megbízom bármely olyan erőben, mely beismeri, hogy valamikor az ellenség oldalán állt. Bocsásson meg, ezredes, de a Szabad Világok Ligájának polgárai jól emlékeznek a Dragonyosokra, az apám és Anton, a bátyja közötti háborúban vállalt szerepük miatt.

- Elővigyázatossága érthető, főkapitány - felelte Wolf. - Egyébként az orvoscsoportját elhelyeztük a kórházunkban, és minden olyan felszerelést a rendelkezésükre bocsátottunk, amelyek előkészítését kérte.

Thomas fejbiccentéssel köszönte meg Wolf kedvességét. Joshuának eközben fogalma sem volt, hogy róla szól a társalgás, a székén ülve egykedvűen a lábát lóbálta. Victor elmosolyodott eme ártatlanság láttán, mely épp annyira furcsa volt, mint a szép, fiatal nő jelenléte. Tudta, hogy Jaime Wolf testvérét, Joshuát megölték a Szabad Világok Ligájának polgárháborújában. Azon tűnődött, vajon puszta véletlen-e, hogy Thomas ezt a nevet választotta a fiának, vagy valamiféle békeüzenet volt ez Wolf Dragonyosai felé.

Victor körülnézett a hatalmas teremben, melyet a Dragonyosok nagy tanácsteremnek neveztek. Az auditóriumot a Provincia kőzetéből faragták és vékony tölgylemezekkel burkolták. Két tucat lépcsőzetes szint állt a hallgatóság rendelkezésére, az előadóteret pedig aranyszín tölgykorlát választotta el a nézőtértől. Az alapszinten félkörben elrendezett faasztalok álltak a pódiummal szemben. Victor gyanította, hogy a Dragonyosok leszerelték az áthidaló elemeket - melyek az asztalokat normális körülmények között egymáshoz erősítik -, hogy a nagy uralkodóházak vezetői egy szinten legyenek egymással.

Fent a galérián Victor jó néhány Dragonyos egyenruhást látott elszórva a katonai tanácsadók és államminiszterek kis csoportjában. Az udvaroncokra, akik a különféle uralkodói kíséretekhez tartoztak, aligha volt szükség a klánok megsemmisítését célzó hadjárat kitervelésében, de elengedhetetlenek voltak a Belső Szféra nemzeteinek működéséhez. Az Utódállamok összes uralkodója még soha nem gyűlt össze egy helyen, és a vita megfigyelésére összesereglett hivatalnokok arcán látható volt, mennyire megviseli őket a szokásos feladatok elvégzése.

Victor észrevette, hogy Jaime Wolf fia, MacKenzie Wolf a háttérben álldogál. A magas, vékony, sötét bajuszos férfi igen huszárosan festett fekete-vörös uniformisában, de tartása elárulta, hogy egyáltalán nincs ínyére az események alakulása.

MacKenzie mellett a Kell Kopók zsoldosegyenruhájában Morgan és Christian Kell állt. Semmivel nem volt összetéveszthető skarlátvörös uniformisuk, melynek kétsoros derékkabátján fekete farkasfej díszelgett háromszög alakú piros szemekkel. Az állat pofája a derékrészhez, fülei pedig a vállakhoz illeszkedtek. Morgan kabátján a feketeséget az állat bal fülén keresztülfutó érdemszalagok törték meg, melyek az idősebb zsoldos hosszú pályájának dicsőségét hirdették.

A trió komorsága a helyzet súlyosságára terelte Victor gondolatait. Hideg borzongás futott végig a gerincén, amikor Morgan fia, saját unokatestvére, Phelan jutott az eszébe, aki az elsők között veszett oda a klánok inváziója során.

Jaime Wolf felsóhajtott.

- Értékes időt pazarolunk. A Belső Szféra a legnagyobb katonai fenyegetéssel néz szembe, amellyel az Utódállamok pályafutásuk során valaha is találkoztak, akár együttesen, akár külön-külön.

Wolf lenyomott egy gombot az emelvényen. A terem fényei elhalványultak, és a félkör közepén megjelent a Belső Szféra holografikus térképe. Lassan körbefordult, hogy mindenki jól láthassa, majd lekicsinyítette és sokszorosította magát, hogy az összes delegáció asztala fölé jusson belőle. Amint Victor előrehajolt, hogy tanulmányozni kezdje, a félelemtől összeszorult a gyomra.

Az Utódállamok és a sajátjaiknak kikiáltott világok normális körülmények között a csillagrendszerek durván háromszázhetven fényév átmérőjű körét formálták, melynek középpontjában a Terra állt. Ezen a térképen azonban óriás darabot nyestek ki a körből, aminek következtében az vaskos félholddá roggyant, és mindkét csúcsával a terem mennyezete felé bökött. Bár a meghódított terület közepét a megtépázott Szabad Rasalhág Köztársaság képezte, az Egyesült Nemzetközösség lyrán szektorából, valamint a Drakónis Szövetségből is jókora falatokat hasítottak ki.

Victor előrehajolt az apjához.

- Nem is gondoltam, hogy a Szövetség ekkora csapást szenvedett. Annyi világot veszítettek, mint mi.

Hanse keskeny vonallá préselte ajkait.

- Theodore arckifejezését látva bizton mondhatom, ő sem hitte volna, hogy mi is ekkora csapást szenvedtünk. Wolf hírszerzési hálózata bámulatos. Sokkal rosszabb a helyzet, mint ahogy azt bármelyikünk képzelte volna.

Wolf meglendítette a karját, mintha az összes térképet át akarta volna ölelni.

- Amint látják, a helyzet igen siralmas. A Szabad Rasalhág Köztársaság elvesztette a kormányzó világát, és bolygóinak több mint a felét. A hódítók a Lyrán Nemzetközösségben és a Drakónis Szövetségben is jelentős területekhez jutottak. Kevesebb mint egy év leforgása alatt több világot sikerült megkaparintaniuk, mint amennyi a negyedik örökösödési háborúban gazdát cserélt, és a megállításukra irányuló erőfeszítéseink csekély sikerrel jártak. Azért hívtam ide önöket, hogy javasoljam, egyesítsük erőinket ezen támadókkal szemben. Csakis összefogás és közös erőfeszítés képes visszafordítani a klánokat. Máskülönben egy megbékíthetetlen ellenség alattvalóivá süllyedünk. Összefoglalva: ha az Utódállamok nem fognak össze, külön-külön mindegyikükre a pusztulás vár.

Romano Liao a nővérére pislantott, mintha azt vizsgálná, milyen méretű kötél lenne megfelelő a felakasztásához, majd felállt.

- Nem vagyok biztos abban, hogy olyan sürgető a helyzet, ahogy maga gondolja, Wolf ezredes. Kurita hadúr és még Hanse Davion is képes volt elszigetelten visszaverni ezeket a hódítókat. És nincs bizonyítékom arra, hogy ezek a klánok különböznének bármelyik gyilkos, mészáros, véreskezű hódító bandától.

- Ahogy gondolja, Romano kancellár - felelte szenvtelenül Wolf. - Mégis, biztosíthatom afelől, hogy a klánok nagymértékben különböznek bármelyik hadseregtől, amely valaha is létezett. Igen, az igaz, hogy megtorpantak, miután két különböző világon vereséget szenvedtek az Egyesült Nemzetközösség és a Szövetség csapataitól, de nem azért, mert a Belső Szféra erői jelentősebbnek mutatkoztak. A klánok azért állították meg a hadjáratot, mert a vezérük Radstadtnál elpusztult, és újat kell választaniuk, mielőtt folytathatják a harcokat. Addig az élcsapataik a helyükön maradnak, a klánok vezetősége pedig eldönti, ki álljon a hadműveletek élére. Amikor a vezérek visszatérnek, mérget vehet rá, hogy még nagyobb erőkkel teszik, és ha nem fogunk össze, győzelmük elkerülhetetlen.

Thomas Marik felállt és előrehajolt, kezét az asztalon nyugtatva.

- El vagyok ámulva attól, amit itt Provincián elért, Wolf ezredes, és amilyen nagy hozzáértéssel sikerült adatokat gyűjtenie az itt képviselt államok jelenlegi helyzetéről.

A főkapitány az előtte foszforeszkáló térképre mutatott.

- Ez a térkép például sokkal teljesebb, mint amit a hírszerzőimnek sikerült összeállítaniuk, vagy amit az Egyesült Nemzetközösségtől és a Drakónis Szövetségtől szerezni tudtunk. - Habozott egy kis ideig, miközben Hanse Davion és Theodore Kurita feléje biccentettek. - Ennek fényében és a Dragonyosok figyelemre méltó pályafutását alapul véve van egy kérdés, amit fel kell tennem. Gondolja-e, Wolf ezredes, hogy egyáltalán lehetséges a hódítók megfékezése?

Victor semmilyen megütközést nem látott Wolf arcán. A zsoldos inkább úgy reagált, mintha mindvégig arra várt volna, hogy valaki végre feltegye ezt a kérdést.

- Csak a klánokon belüli tapasztalataim alapján válaszolhatok, és azokat nagyon régen szereztem. Az embereim és én a klánok harcosiskolájában kaptuk a kiképzésünket, és ez nagyon sikeressé tett bennünket, amikor szembekerültünk a Belső Szféra erőivel, de sosem mondhattuk el magunkról, hogy legyőzhetetlenek vagyunk. A klánok saját hadviselési felfogásuk szerint harcolnak, de hiszem, hogy a Ryukenek vagy az Egyesült Nemzetközösség Harci Ezredeinek taktikái szembeállíthatók ezzel, sőt győzelmet is arathatnak felette.

Wolf ismét Marikra nézett.

- Hogy még egyértelműbben válaszoljak a kérdésére, főkapitány, igenis hiszem, hogy legyőzhetjük a klánokat. A Szövetség és az Egyesült Nemzetközösség nagy árat fizetett egymástól független győzelméért, de azok akkor is győzelmek voltak. Ha megfelelő a kiképzésünk és minden forrásunkat a klánok ellen irányítjuk, azt mondom, lelassíthatjuk, sőt meg is állíthatjuk őket.

Haakon Magnusson a fejét rázta.

- Azokkal a fegyverekkel összehasonlítva, amelyekkel a klánok harcolnak, a mieink csak gyerekjátékok.

Wolf szeme összeszűkült.

- Ha már most kétségbe esik, Magnusson herceg, mekkora esélye van arra, hogy visszahódítsa a birodalmát? Nekem megvannak az új csatamech-technológia tervei és technikai leírásai. A Dragonyosok itt, a Provincián már előállítottak, bár igen korlátozott számban, ilyen új technológián alapuló hadigépeket. Lehet, hogy a klánoknak még ezek is elavultnak számítanak, mégis fényévekkel magasabb szintűek, mint amilyenek jelenleg a Belső Szféra rendelkezésére állnak.

Wolfra mintha hirtelen ólomsúlyként nehezedett volna a fáradtság.

- Reméltem, hogy több időnk lesz a hadjárat előkészítésére, de mindegy. A Dragonyosaim visszaállították a Provincia kiképzőközpont státuszát, amit a Csillagliga napjaiban élvezett. Még nem kezdtük el az omnimechek sorozatgyártását - így nevezik a klánok támadó mechjeiket -, de Kell ezredes, dr. Banzai és Clovis Holstein segítségével több olyan új fegyverből van működő prototípusunk, amelyeket a klánok használnak. Ezenkívül öt teljes ezrednyi Dragonyos is készenlétben áll arra, hogy szembeszálljon a klánokkal.

Wolf alkarjára gyűrte kabátjának ujját.

- Tessék. Kiterítettem a kártyáimat. Én szembeszállok a klánokkal, és nem érdekel, ki csatlakozik hozzám, ki nem. De ismét azt mondom, hogy amennyiben összetartunk, előállhatunk egy olyan hadsereggel, amely képes feltartóztatni a klánokat.

Victor megborzongott Wolf szavaitól. Igaza van. Ha nem fogunk össze, a klánok ízekre szednek bennünket.

Romano hisztérikusan felkacagott.

- Miért hinnénk magának, Wolf? Beismerte, hogy ezelőtt megtévesztett bennünket. Miért lenne ezúttal más a helyzet? - Teátrálisan megvonta a vállát, mire vörösesbarna haja leomlott fekete ruhájának válláról. - Én nem aggódom. A klánokat pedig meg fogják állítani.

Wolf hosszasan fürkészte az asszonyt, és a fejét ingatta, mintha nem akarná elhinni, amit hall.

- Azt hiszem, nem méri fel a helyzet súlyosságát, Romano kancellár. Ha mi nem állítjuk meg a klánokat, vajon ki fogja?

Romano széles vigyorra húzta a száját, majd végighordozta pillantását az egybegyűlteken, hogy mindenkivel megossza nagy jelentőségű felfedezését.

- Elfeledkezik arról, Wolf ezredes, hogy a Csillagliga összeomlásakor Alekszandr Kerenszkij tábornok csaknem az egész Csillagliga-sereget kivezette a Periférián túlra. Odakint vannak most is. Egészen idáig vártak arra a napra, amikor az emberiségnek ismét szüksége lesz a segítségükre. Vissza fognak térni, és megszabadítanak bennünket a klánoktól.

Wolf válla meggörnyedt.

- Romano kancellár, semmi sem jutott el a füléhez abból, amit mondtam? - Hitetlenkedve bámult végig a termen, és ismét a fejét ingatta. Bár a hangja már szinte suttogássá halkult, az egybegyűltekre telepedett baljós csendben minden egyes szava hallható volt.

- Hát nem érti? - Előredőlt és olyan elkeseredetten ragadta meg az emelvény peremét, hogy elfehéredtek az ízületei. - Kerenszkij emberei máris visszatértek. Ők a klánok.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Michael A. Stackpole: Halálos örökség (részlet).

Létrehozás: 2005. január 21. 13:54:24

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20

Nyomtatási forma