Janny Wurts: Összeesküvés (részlet 1.)

Eltelt egy óra. A hold sárgás fénnyel világított a keleti égbolton. Asandir aludt, de közben a szél és a víz szüntelenül táncolt körülöttük, engedelmeskedve kérésének. A kormánynál ülő halásznak szinte alig kellett korrigálnia az irányt; ilyenkor a lapát a legapróbb mozdulatnak is engedelmeskedett. Azonban látszott rajta, hogy valami nem fér a fejébe, és hamarosan hangot is adott a neheztelésének.

- Hogy kuporoghatsz ott tétlenül, mint egy koldus, elfogadva mindezt? - vádolta meg a barbár felderítőt, aki összegörnyedve ült, kezét fegyvere markolatán nyugtatva.

A fiatalabb férfi elszakította tekintetét a mágiával átitatott víztükörről, és hirtelen mozdulatával elhallgattatta a halászt.

- Vigyázz, mit beszélsz, ember! Alszik vagy sem, a varázsló úgy is meghallja azt, ami érdekli.

- Felőlem hallhatja. Mit számít ez? - A halász kezével Asandir mozdulatlan alakja felé mutatott. - Ha képes a szelet és a vizet eltéríteni az akaratával, akkor miért nem lép közbe, és menti meg a gyermekeiteket? - A férfi régi barátja volt a törzseknek, és többször vitt már csontsovány menekülteket Havish-be. - Az embereid jobbat érdemelnek ennél. Rajtuk kellene segítenie.

- Csak óvatosan a szavakkal! - figyelmeztette az idősebb barbár, aki most már ugyanolyan feszült volt, mint a társa. Egész testében reszketett. Ő is tudott a fiatal anyák szerencsétlen sorsáról, és a mostoha körülményekről, amelyek között fel kellett nevelniük az újszülöttjeiket.

A Fény Szövetségének hadjárata, hogy kiűzzék a törzseket Tysanből, már régóta tartott, és sok életet követelt. A megmaradt családok a Caith-erdőbe húzódtak vissza, de Lysaer katonáinak nyomása még most sem csökkent. A halász túlságosan felhergelte már ahhoz magát, hogy csendben maradjon.

- Miért nem az emberek életét menti meg, ahelyett, hogy élettelen fákra vigyázna?

Asandir feléje fordította a fejét. Nem látszott dühösnek, de a szürke szempár már nem volt olyan békés, mint korábban.

- A Hetek nem kaptak engedélyt arra, hogy befolyásolják az emberiség sorsát.

- Ez csak egy átkozott, szívtelen kifogás! - vágott vissza a halász. - A Folyóvégből ellopott hajók valószínűleg kevésnek bizonyulnak, hogy elkerüljük a vérontást.

Asandir átlátott a férfi dühén, és észrevette a mögötte rejtőző aggodalmat.

- Ezek szerint találkoztál Rathain hercegével?

A halász felbátorodva válaszolt.

- A mi falunkban pihent meg, amikor elhagyta Tysant. Bőrig ázottan és kimerülten érkezett hozzánk, mert az egész utazás alatt erős szembeszéllel kellett küzdenie. Valószínűleg beteg volt. De még egy félszemű bolond is láthatta, hogy nincs abban az állapotban, hogy folytassa az utat. Az őt kísérő kövér prófétán pedig látszott, hogy tengeribeteg, és nem tud segíteni neki a kormánynál.

Asandir lassan mély lélegzetet vett. Egyedül a mellkasa emelkedett fel, végtagjai mozdulatlanok maradtak. Nyugodtan folytatta:

- Rathaini Arithon biztonságban kihajózott a nyílt tengerre, ahol a Ködszellem átka nem érheti utol.

- Olyan szóbeszédek keringenek, hogy megnyitottál egy Sötét Kört a meneküléséhez - igazgatta el a halász a napbarnította csuklójára kötözött talizmánokat. - Ha ez igaz, akkor tehettél volna többet is. A Lysaer herceg által üldözött családok már nem sokáig tarthatnak ki. A mágiahasználókra is sanyarú jövő vár. Nem csupán a tysani erdőkben rejtőzködő törzsek fognak elpusztulni, miközben te a fákra fecséreled az idődet.

Az idős barbár felszisszent.

- Kegyelmes Ath, ne gondold azt, hogy hálátlanok vagyunk. Királykoronázó, bocsáss meg! A törzsek nem kérték a segítséged.

Tagadás vagy figyelmeztetés volt, nem számított. A szavak már túl későn csendültek fel. A Hetek varázslója megmarkolta az ülőkét, és felegyenesedett. A magas férfi karcsú árnyékot vetett a szlúpot hajtó ezüstös vízfelszínre. Hosszú ujjait összefonta a felhúzott térde előtt. Megingathatatlan nyugalma fenyegetőnek tűnt, miközben a fehéren habzó víz továbbra is engedelmeskedett az akaratának. A szél szüntelenül kapaszkodott a vitorlákba, és a hajó egyetlen kitérő nélkül haladt az árral.

- A tiszta mágiát nem használhatjuk puszta szeszélyből - jelentette ki. - Csak a megkoronázott uralkodók kérhetik a segítségünket, akik a Hetek Szövetségének és a parávok egyezményének képviselői. Nekik kell garantálniuk, hogy az emberiség nem lépi túl a számukra megszabott határokat. - Ez a szabály már több mint ötezer éve érvényben volt, egész a Harmadkor hajnalától. Asandir úgy folytatta, mintha még mindenki tisztában lenne ősi törvényekkel, és a városlakók még mindig ezek szerint élnének. - Arithon herceg könyörülete a Hetek öröksége, csakúgy, mint Eldir király mértékletessége. Mindketten alkalmasnak találtattak az uralkodásra, és így jogukban áll a segítségünket kérniük. De minden esetben kérniük kell. Miután ez megtörtént, akkor is csak a Főegyensúly Törvényének figyelembe vételével cselekedhetünk, ami bizonyos határok közé szorít minket is.

Rövid szünet következett. A varázsló lehajtotta a fejét, és tekintetét az összefűzött ujjaira szegezte.

- Azért nyitottam meg a Sötét Kört, hogy Arithon herceg életben maradhasson - ismerte el, de a hangjából mérhetetlen szomorúság tört elő. - Harmincnyolc napkör-címeres katona indult utána, akiket a kötelességtudat és a gyűlölet vezérelt. Közülük csak egyetlenegy menekült meg élve. A többiek végzete a túlzott büszkeség és a tudatlanság lett. Ők saját maguk léptek a pusztulás útjára, senki sem kényszerítette őket.

- Miért nem mentetted meg mindet? - kérdezte tovább a halász. - Hatalmadban állt volna.

- A hatalmam valóban meglett volna hozzá - erősítette meg Asandir. - De sem akkor, sem máskor nem voltam olyan öntelt, hogy közbeavatkozzam! - Hirtelen mozdulattal előrehajolt, sötét alakja olyan volt, mint a gránit. - Az egyezmény az emberiség érdekében született, de az egész alapja a föld védelme volt. Megesküdtünk a parávoknak, hogy gátat szabunk a kapzsiságnak és a nagyravágyásnak. Ez azonban nem teszi lehetővé számunkra, hogy behatároljuk az emberek mozgásterét, akármilyen zsarnoki módon is irányítják a kereskedőcéheket. Nincs jogunk hozzá, hogy ítélkezzünk mások felett, csak akkor, ha a világ jövője forog kockán. A városok vezetői szeretik ezt figyelmen kívül hagyni, de a tények ettől még tények maradnak. Az emberiség csak egy megtűrt faj Atherán. Veszedelmes dolog erről megfeledkezni. Már egytől-egyig mind elpusztultatok volna, ha a Hetek Szövetsége nem garantálja, hogy Ath ősi misztériumai érintetlenek maradnak.

- Azt akarod mondani... - kezdte a halász.

Asandir azonban könyörtelenül félbeszakította.

- Mi, akik szigorú szabályok szerint cselekszünk, mindenkinél jobban tudjuk, mennyire fojtogató lehet egy bilincs. Tisztában vagyunk vele, hogy a lélek elsorvad a szabad akarat adománya nélkül. A Hetek választása értelmében egyetlen Atherán született gyermek sem élhet mások eszközeként!

- Ezt nem értem - suttogta a halász, akinek a haragját teljesen lecsillapította a varázsló hangjából sugárzó fájdalom.

- Te ezt már nem tudhatod, de mi még emlékszünk a régmúltra - szólalt meg az ősz hajú felderítő, megtörve a kínos csendet. A szél süvítésén és a víz morajlásán kívül egy darabig semmi más nem hallatszott. Asandir még mindig uralta az elemeket, és a sebességük egy szemernyit sem csökkent. A férfi a varázslóra pillantott, aki alig látható biccentéssel engedélyt adott, hogy folytassa: - A Hetek Szövetsége évezredekkel korábban érkezett Atherára. Az őssárkányok álmai idézték meg őket, akik létezéséhez kétség sem férhet. Azt a feladatot kapták, hogy mindenáron garantálják a parávok fennmaradását, és az esküjüket sárkányvérrel végrehajtott szertartás pecsételte meg. Olyan tudást és bölcsességet kaptak, amelyről a halandók még álmodni sem mernek, köztük az örök élet adományát. A törzsek feljegyzései szerint akár az idők végezetéig is életben maradhatnak, amíg csak szükség van a szolgálatukra.

- A sárkányok azért választottak minket, mert az erőszak nem volt ismeretlen számunkra, és a mészárlás letörölhetetlen foltokat hagyott a kezünkön - vette át a szót Asandir. - Fegyverként szolgáltunk, hogy elpusztítsuk a sárkányivadékokat, amelyeket képtelenség volt leszoktatni az esztelen gyilkolásról. Amikor a parávok fennmaradása bizonyossá válik, akkor ismét szabadok leszünk, és a saját akaratunk szerint cselekedhetünk.

Mintha a szél és a víz zúgása is lecsendesedett volna egy rövid időre. A zsémbes, sokat látott halász nem tudta elfordítani a tekintetét Asandir arcáról, aki sosem tűnt még ennyire emberinek. A holdfény sugarai megvilágították a mozdulatlanul ülőket; a hullámok sós illata töprengésre késztette mindannyiukat. A varázsló türelmesen ült, míg a körülötte ülők megemésztik a hallottakat. A Hetek története aligha volt ismert a halandók előtt, de még a törzsek sem tudtak mindent.

- Egy valamit sosem értettem meg - szedte össze a bátorságát a fiatalabb felderítő, akit a varázsló türelme merésszé tett. - Miután a sárkányivadékok elpusztultak, vagy fogságba estek, és vége lett a háborúnak, a Hetek nem kapták vissza a szabadságukat? Nem kaptak feloldozást az esküjük alól?

Asandir felnézett. Szeme fagyosan megvillant, ahogy a háborúk képei ismét leperegtek előtte. Válla megfeszült, de ezt nem lehetett a hullámok számlájára írni.

- Már csak a methurikra kellett volna vigyáznunk. Ezek nem jelentettek túl nagy fenyegetést. Ciladis már közel járt ahhoz, hogy átváltoztassa az ivadékaikat, de úgy látta, hogy felesleges sietnünk. Akkor egyikőnk sem gondolta volna, hogy milyen feladatok várnak ránk, miután az emberiség letelepszik Atherán.

Most már a halász is zavartan nézett rá. Talán a varázsló túl kimerült volt a titkolózáshoz, vagy könnyíteni akart a lelkén, mert feltárta a Hetek tragédiájának okát.

- Az egyezmény feltételei miatt a sárkányoknak tett eskü újabb kötelezettségeket rótt ránk.

- De miért? - kérdezte hitetlenkedve a halász, akinek elszorult a torka a varázsló tekintetét elhomályosító gyászt látva.

- Mert korábban nagy szerepünk volt abban, hogy az emberiségnek el kellett hagynia korábbi otthonát. - Az őszinte vallomás egyszerű tényközlés volt, mentes minden önsajnálattól vagy bűntudattól. Asandir már régóta megbékélt a múltja szörnyűségeivel; rezzenéstelen ült, akár egy ősi tölgy. A tajtékot vető hullám, a holdfény ezüstje és az égbolton világító csillagok illékony tüneménynek tűntek a varázslóhoz képest. - A Főegyensúly Törvényét sosem szeghetjük meg. Ez pedig kimondja, hogy nem korlátozhatjuk egyetlen ember szabad akaratát sem. De ezekben a vészterhes időkben borotvaélen táncolunk. Azt kell megértened, hogyha a Ködszellem átka, amely egymás ellen fordította a két herceget, veszélybe sodorja az egyezményt, cselekednünk kell. Az őssárkányok által ránk rótt kötelesség alól nincs kibúvó.

A beálló csend mindent hozott, csak nyugalmat nem. Az öreg halász összegörnyedt a kormánynál. A fiú zavartalanul aludt tovább, arca alig látszott ki az egész testét betakaró köpeny alól. Az idős barbár illendőségből másfelé fordította a tekintetét. Tisztában volt vele, hogy a fiatalabb felderítő még nem vonta le hozzá hasonlóan a végső következtetést.

- Még mindig nem értitek, ugye? - kérdezte Asandir, aki továbbra is lágy hangon beszélt. A gyász könnyei csak nagyon ritka esetekben találtak utat maguknak; ez most nem tartozott azok közé. - Rettegve veszünk lélegzetet, és rettegve várjuk az újabb órákat, amióta a Ködszellem áttört a Délkapun. Ha az emberiség felborítja az egyensúlyt, és az ősi misztériumok, amelyből az élet és a megújulás fakad, veszélybe kerülnek, bekövetkezik a szörnyű tragédia. Ath adománya, a parávok, akik a sárkányok által tönkretett föld sebeinek begyógyítására érkeztek, örökre eltűnhetnek Atheráról. A Hetek Szövetségének közbe kell lépnie, ha ez megtörténik. Végre kell hajtanunk azt a feladatot, amelyre a sárkányok köteleztek. Mindenáron biztosítanunk kell a parávok fennmaradását, nem számít, ez milyen áldozattal jár.

A finom, rejtélyes energia, amely a vizet és a szelet hajtotta, most hirtelen sokkal fenyegetőbbnek tűnt. Az emberiség akarata és vágyai nem ismertek határokat; ez könnyen végzetes lehet. A varázslónak is elakadt a szava, de a vonásai beszédesebbek voltak ezer mondatnál. Az emlékek elmélyítették a szeme sarkában húzódó ráncokat. Mintha az arcán végigfutó időtlen gyász felkészíthette volna a hallgatóságát az utolsó szavaira, Asandir folytatta:

- Arra leszünk kényszerítve, hogy kivívjuk a megváltásunkat, hát nem látjátok? Ha az egyezményt megsértik, akkor a Hetek Szövetségének újra meg kell kezdenie az emberiség elpusztítását.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: David Eddings: A varázsló játszmája (részlet).

Létrehozás: 2004. augusztus 26. 16:35:28

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20

Nyomtatási forma