Raymond E. Feist & Janny Wurts: A birodalom leánya (részlet)

Megszólalt a gong.

Hangjának harmóniája végigvisszhangzott az Anasatik nagytermén. Az ősi hadilobogókkal teleaggatott csarnok szinte bűzlött az öreg, viaszos fa és a sok-sok nemzedéknyi intrika szagától. A boltozatos cseréptető olyan mély árnyékba borította a helyiséget, hogy az még égő gyertyák mellett is félhomályos maradt. Maga a terem elnyelte a zajokat, egészen addig a pontig, hogy az odabenn ülő és várakozó, összegyűlt udvaroncok és csatlósok mozdulatlanságukban szinte szobroknak tűntek, amelyek egyetlen hangot sem adtak ki.

A terem közepén húzódó kárpitozott padsorral szemben, egy hatalmas emelvényen ült Anasati úr, hivatali díszköntösében. Súlyos, lépcsőzetes szertartási fejdísze alól csorgott a verejték; csontsovány ábrázata azonban a bosszúság legkisebb jelét sem mutatta, bár öltözéke szinte fojtogatta a déli hőségben. Tucatnyi skarlátvörös és sárga derék- és vállszalag akadályozta a légzésben, a háta mögött szárnyakként meredező szalagcsokrok pedig nyomták a vállát. Ahányszor csak megmozdult, minden alkalommal szolgák rohantak oda, hogy megigazítsák a szalagokat. Egyik kezében egy nagyméretű, faragott pálcát tartott, amelynek eredete az idő homályába veszett, és amely uralkodói felsőbbrendűségét jelezte. Térdén az Anasatik ősi acélkardja nyugodott. Ez az ereklye fontosságban második volt a családi natami után, mert az aranyhíd és a Menekülés (amikor a nép először érkezett Kelewanra) óta szállt apáról fiúra. Most azonban ennek súlya is kényelmetlenül nehezedett a férfi öreg térdeire, s ezt a kényelmetlenséget muszáj volt elviselnie a többi hivatali dísszel együtt, amíg arra várt, hogy az az elbizakodott Acoma leányzó végre megérkezzen. A terem valóságos kemencévé változott, mivel a hagyományok megkövetelték, hogy a kérő ünnepélyes belépéséig minden fal és ajtó zárva maradjon.

Tecuma, az Anasatik ura finoman félrebiccentette a fejét, mire azonnal odasietett hozzá az első tanácsadója, Chumaka.

- Meddig tart még? - suttogta az úr türelmetlenül.

- Már nem sokáig, uram. - A hűséges tanácsnoknak úgy rezgett a feje, mint valami ideges rágcsálónak, miközben a kezét tördelte. - A gong már harmadszor kondult meg; először amikor Mara hordszéke a külső kapuhoz ért, másodszor amikor a főépületbe léptek, végül most haladtak át az udvarra vezető ajtón. A negyedik gongütés akkor szólal majd meg, amikor a hölgy az ön magasztos színe elé járul.

Anasati urat idegesítette a csend; muzsikára vágyott, de inkább megszólalt:

- Gondolkodtál azon, amit kértem tőled?

- Természetesen, uram. Kívánsága számomra parancs. Számos megfelelő sértést kitaláltam, amellyel megfelelhetünk annak az öntelt Acoma szukának. - A tanácsnok megnyalta az ajkát, majd hozzátette: - Az ön Jiro fiát házastársul kérni... nos, briliáns megoldás lenne.

Anasati nagyúr kíváncsi pillantást vetett tanácsadójára, s ettől ünnepi öltözéke kissé balra csúszott. Azonnal szolgák siettek oda hozzá, és addig igazgatták a ruhát, míg ismét szabályosan nem állt. Chumaka folytatta fejtegetését:

- Tehát briliáns megoldás lenne, ha a legkisebb esély is látszana a sikerre. Ha az ön bármelyik fiával házasságra lépne, azzal önök az Acomák szövetségeseivé válnának. Ezzel nemcsak hogy kimerítené az ön erőforrásait (mert meg kellene védelmeznie őt), hanem az a boszorka ezután teljes figyelmét a Minwanabikra összpontosíthatná.

Anasati nagyúr alig leplezett undorral húzta el a száját a név hallatán.

- Magam venném őt feleségül, ha úgy érezném, hogy a lánynak akár csak egy morzsányi esélye is van az ellen a jaguna ellen a Tanács játékában. - A bűzlő dögevő említésekor elfintorodott, majd elfehéredtek az ujjpercei, ahogy hangosan tovább gondolkodott: - De vajon miben reménykedik? Tudnia kell, hogy sosem engedném meg neki, hogy házastársként maga mellé vegye Jirót. Az Acoma család az egyetlen, amely ősibb az enyémnél, és nincs az Öt Nagy Család között. Ha elbukik, és valamely véletlen folytán az Öt Nagy egyike is eltűnik...

- ...akkor az Anasati család az Öt Nagy közé fog tartozni - fejezte be Chumaka urának gyakran emlegetett kívánságát.

Tecuma bólintott.

- És egy napon valamelyik leszármazottam hadúr lehet - pillantott balra, ahol három fia várakozott egy némiképp alacsonyabb emelvényen.

Apjához legközelebb Halesko ült, az Anasati palást örököse. Mellette Jiro foglalt helyet, a három ifjú legokosabbika és legtehetségesebbike. Már most valószínű volt, hogy az alig tucatnyi nagyhatalmú család valamelyikének lányát veheti el, esetleg a császár gyermekét, s ezzel újabb komoly politikai szövetségest szerez az Anasatik számára. Mellette görnyedt Buntokapi, aki elmélyülten piszkálta a körmét.

Lomha harmadszülöttjét figyelve Anasati nagyúr odasúgta Chumakának:

- Ugye nem valószínű, hogy annyira megfontolt lenne, hogy Buntót kérje meg?

A tanácsnok felvonta vékony szemöldökét.

- Hírszerzőink szerint a lány okos, bár tapasztalatlan. De az, hogy Buntót kérje házastársul... élesebb elmét jelentene, mint amit feltételeznék róla, uram...

- Élesebb elmét? Ha Buntót kérné házastársul? - fordult oldalra hitetlenül Tecuma; a szalagcsokrai megint összegyűrődtek, és a szolgák ismét odasiettek megigazítani őket. - Te eszednél vagy?

- Talán kísértésbe esne, hogy igent mondjon, uram - pillantott a tunya harmadik fiúra a tanácsnok.

Anasati nagyúr szinte nyílt sajnálkozással a tekintetében felsóhajtott:

- De gondolom, nemet kellene mondanom, igaz?

Az első tanácsadó csettintett a nyelvével.

- Még Bunto is túl nagy politikai előnyt jelentene a számára. Gondoljon bele, mi lenne, ha a Minwanabi kutya véletlenül Buntót is megölné, miközben kiirtja az Acomákat! Jusson eszébe az a felfordulás, amit a Hamoi orgyilkos okozott!

Anasati nagyúr bólintott.

- Igen, kénytelen lennék bosszút állni. Szégyen, hogy így elfuserálta Mara meggyilkolását, de azt hiszem, nem is várhattunk tőle mást. Az a fickó rosszabb, mint egy jaguna; olyan finomkodó, mint egy hasznóbika párzás idején. - Tecuma megmozdult, hogy kényelmesebb testhelyzetet vegyen fel, amitől szalagcsokrai megremegtek. Amikor azonban megindultak felé a szolgák, a nagyúr megmerevedett, s így sikerült rendben tartania öltözékét. - Ezzel nem akartam lekicsinyelni az apját - Sezu tényleg mindig igyekezett a legnagyobb előnyt kovácsolni ellenem, ahol csak tudott. De mindig csak a játék keretei között. Ez a vérviszály ügy viszont... - ingatta a fejét, és nehéz fejdísze kis híján lezuhant. Chumaka odanyúlt, és óvatosan visszaigazította, miközben Tecuma folytatta: - És mindezt a gondot azért vállalni, hogy Sezu porontya megszégyenüljön... időpocsékolásnak tűnik. - Körülnézett a fülledt teremben. - Istenek, itt van ez a sok zenész, és egy cseppet sem szórakozhatunk - mondta.

- Készenlétben kell állniuk, hogy eljátszhassák a hivatalos bevonulási indulót, uram - felelte a legapróbb részletekre is ügyelő, pedáns Chumaka.

Anasati nagyúr bosszúsan felsóhajtott; elkeseredése csak részben szólt tanácsnoka sustorgásának.

- Annyira tetszett az új szerzeménysorozat, amelyet a zenészek ebben a hónapban írtak. Most meg az egész nap kárba vész. Esetleg nem játszhatnának valamit, amíg Mara meg nem érkezik?

Chumaka finoman megrázta a fejét. Egy izzadságcsepp pottyant le orra hegyéről.

- Uram, az etikett bármilyen megsértéséből csak Acoma úrnő nyerhet.

Bár természeténél fogva türelmesebb volt, mint a gazdája, most már ő is csodálkozott, miért tart ilyen sokáig a lány kíséretének áthaladni az udvaron.

- Nézz utána, mi okozza a késedelmet! - súgta oda a legközelebbi szolgának.

A férfi meghajolt, és feltűnés nélkül kisurrant egy oldalajtón. Néhány percen belül visszatért az első tanácsoshoz a jelentéssel.

- Acoma úrnő az ajtó előtt ül, uram.

Most már Chumaka is kezdte elveszíteni a türelmét.

- Akkor miért nem kondítja meg valaki a gongot, hogy bejöhessen?

A szolga nyugtalanul a főbejáratra pillantott, amely előtt még mindig ott őrködtek az ünnepi díszbe öltözött ajtónállók. Tehetetlenül suttogta:

- A hölgy panaszkodott a hőség miatt, és megparancsolta, hogy vigyenek illatosított nedves törülközőket meg hideg italt neki és a kíséretének, hogy felfrissíthessék magukat, mielőtt tiszteletüket tennék, uram.

Chumaka végignézett az Anasati udvaron, ahol jó egy órája mindenki zárt ajtók mellett üldögélt a fullasztó déli hőségben. Magában újraértékelte a Maráról alkotott képet. A lány késlekedése akár okos manipuláció is lehet; ezzel igyekszik feldühíteni ellenfelét, hogy ebből is előnyt kovácsoljon.

- No és meddig tart, amíg megiszik egy pohár vizet? - érdeklődött Tecuma.

- A hölgy kérése meglepetésképpen ért bennünket, uram - felelte a szolga. - Időbe telik, amíg egy ilyen nagy kíséret számára italt készítünk.

Anasati nagyúr összenézett első tanácsadójával.

- Mégis, mekkora az a kíséret? - kérdezte Chumaka.

A szolga elvörösödött. Tanulatlan lévén nem tudott megbízhatóan számolni húsz fölött.

- Öt személyes szolgálót hozott magával meg egy rangos idős hölgyet. És két tisztet láttam forgós sisakban.

- Ami legalább ötven katonát jelent. - Tecuma első tanácsadója felé hajolt, és olyan hirtelen és halkan szólalt meg, hogy szinte sziszegett. - Mintha arról tájékoztattál volna, hogy a teljes otthoni hadereje nem egész ötven harcosra csökkent.

Chumaka pislogott.

- Uram, a Minwanabi háztartásban élő kémünk azt jelentette, hogy a csatában, amelyben Sezu és a fia meghalt, az Acomák fő hadereje is elpusztult.

A szolga láthatólag kényelmetlenül érezte magát, amiért fültanúja volt ennek a társalgásnak, Chumaka azonban nem törődött a dologgal.

- Ezek szerint Acoma úrnő el merte hozni magával a teljes megmaradt seregét? - szólalt meg hangosabban.

Bár látszott, hogy legszívesebben máshol lenne, a szolga válaszolt:

- Uram, a hadonra szerint több katonát is hozott. Szégyenben maradtunk - amikor látta, hogy Anasati úr megfeszül azt hallva, hogy a felkészületlenség szégyent hozhat a házára, gyorsan kijavította magát -, természetesen úgy értettem, az ön szolgái szégyenben maradtak, nagyúr, mert a hölgy kénytelen volt további száz katonát a birtokon kívül, egy sebtében felállított táborban hagyni, mivel nem volt kész szállásunk a számukra.

A szolga nyilvánvaló megkönnyebbülésére Chumaka intett neki, hogy elmehet. Anasati nagyúr már el is feledte a szolgával szembeni neheztelését, inkább megriadt annak következményeitől, amit az imént hallott.

- Az Acoma haderő-parancsnok - kezével körözni kezdett, ahogy megpróbálta felidézni a nevét -, Keyoke, tapasztalt katona és nem ostoba. Ha Mara százötven harcost hoz magával, fel kell tételeznünk, hogy legalább kétszer annyian maradtak otthon, hogy őrizzék a birtokot. Sezu tartalék hadereje sokkal nagyobb lehetett, mint feltételeztük. - Tekintetében bosszúság tükröződött, aztán összehúzta a szemét, ahogy gyanú éledt benne. - A kémünk vagy a Minwanabik szolgálatában áll vagy alkalmatlan a feladatára. Mivel te voltál az, aki meggyőzött, hogy olyasvalakit fogadjak fel ebbe a bizalmi pozícióba, aki nem az én házam szülötte, téged teszlek felelőssé a vizsgálatért. Ha elárultak bennünket, azt azonnal tudnom kell. - A hőség és a kényelmetlen öltözék is épp elég rossz volt, Tecumának azonban most az a rengeteg költség és nehézség jutott eszébe, amellyel azt a kémet bejuttatták Minwanabi úr házába. Tekintetét az első tanácsadóra függesztette:

- Világosan látom, hogy talán rossz irányba kormányoztál bennünket.

Chumaka megköszörülte a torkát. Látványosan hűsíteni kezdte magát egy díszes legyezővel, hogy elrejtse arcát azok elől, akik netalántán tudnak szájról olvasni.

- Uram, kérem, ne ítéljen elhamarkodottan! Az az ügynök a múltban megbízhatóan szolgált bennünket, és kifejezetten jól beépült. - Tűnődve elhallgatott, és megnyalta az ajkát. - Sokkal valószínűbb, hogy a mi Mara úrnőnknek sikerült valahogyan félrevezetnie Minwanabi urat, ami megmagyarázná, miért közvetített ügynökünk hamis híreket. Kiküldök egy másik ügynököt. Ő vagy igazolni fogja a feltételezésemet, vagy azzal a hírrel tér vissza, hogy az áruló halott.

Tecuma lecsillapodott. Olyan volt, mint egy felbosszantott gyilokszárny, amint megnyugodva lassan visszaengedi felborzolt tollait. Ebben a pillanatban végre felzendült a negyedik gongütés. A csarnokban posztoló szolgák lassan kinyitották az udvar ajtaját, Chumaka pedig belekezdett a kérő érkezését felvezető ősi szövegbe.

- Szívesen látjuk őt a házunkban, mint fényt és szelet, meleget és esőt, mert ő hoz életet csarnokainkba.

A szavak egy ősi rítus részét jelentették, és semmit sem tükröztek az Anasatik és az Acomák közti viszályból. A Tanács Játékában mindig be kellett tartani a formákat. Könnyű szellő lebegtette meg a függönyt. Anasati úr szinte hallhatóan felsóhajtott megkönnyebbülésében. Chumaka hangosabban folytatta, hogy leplezze ura pillanatnyi ellazulását.

- Lépj be, kérő, és közöld szándékodat! Italt és ételt, meleget és kényelmet kínálunk.

Ez utóbbin Chumaka magában elmo

solyodott. Ma senkinek sem volt szüksége további melegségre, és Mara nyilvánvalóan kényelmetlenül érzi magát Anasati úr előtt. A tanácsadó figyelmét az érkezőkre összpontosította.

Egy magányos dob ütemére szürke köntösű hordszékvivők léptek be a vendéglátó emelvényétől legtávolabb eső ajtón. A lapos, nyitott gyaloghintó, amelyet cipeltek, magasra tornyozott párnákkal volt tele; ezek tetején ült a mozdulatlan Mara. A zenészek belekezdtek a kérő belépőjébe. Amíg az idegesítően egyszerű dallamocska újra meg újra ismétlődött, az Anasati udvar szemügyre vehette a lányt, aki díszes viseletű kíséret élén érkezett, és aki a Birodalom egyik legbüszkébb nevét viselő házát irányította. Házigazdájához hasonlóan az ő öltözéke is megfelelt a hagyományoknak: sötét, magasra tornyozott haját gyöngyházzal és drágakövekkel díszített csatok tartották, arca pedig mintha a merev gyöngyös galléron trónolt volna. Ünnepi ruhája keményített fodrain, és földig érő ujján Acoma zöld szalagcsokrok díszelegtek. És mégis, minden arcfestés és vastagon hímzett öltözéke ellenére úgy tűnt, csöppet sem zavarja a pompa vagy a hőség.

Mara balján, de egy lépéssel mögötte lépdelt Nacoya, aki immáron az Acoma első tanácsadó palástját viselte. Mara jobbján három tiszt masírozott. Páncéljuk csak úgy csillogott az új lakktól és a friss polírozástól. Sisakjukon terjedelmes új tollbokréta lengett. Parancsnokságuk alatt ötven harcos érkezett. Mara hintójának két oldalán menetelve mindannyian pompásan festettek újonnan fényezett páncéljukban.

A katonák tökéletes rendben felsorakoztak az emelvény lábánál; zöld foltot alkottak a skarlátvörös-sárga ruhás Anasatik között. Egy tiszt a harcosokkal maradt, a másik kettő pedig felkísérte Mara hordszékét az emelvényre vezető három lépcsőn. Odafönn a rabszolgák leeresztették terhüket. A két uralkodó - a cérnavékony, bosszús férfi és a túlélésért alkudozó karcsú lány - szembenézett egymással.

Chumaka folytatta a hivatalos üdvözlést:

- Az Anasatik köszöntik magas rangú vendégüket, Acoma úrnőt.

Nacoya a hagyomány szerint felelt:

- Az Acomák köszönetet mondanak kiváló házigazdájuknak, Anasati úrnak - hajolt meg az idős asszony, kora ellenére könnyedén a nehéz és meleg ünneplő ruhában. Hangja tisztán csengett, mintha csak első tanácsadónak született volna és nem dajkának.

A hivatalos üdvözlésváltás után Tecuma igyekezett a találkozás céljára terelni a szót:

- A kérvénye itt fekszik előttünk, Acoma úrnő - mondta.

Halk moraj hallatszott a várakozó udvaroncok felől, mert Tecuma szavai enyhe sértést hordoztak; egy házassági javaslatot kérvénynek minősíteni azt sugallta, hogy Mara társadalmi rangja jelentéktelen, és a férfinak hatalmában áll megjutalmazni vagy megbüntetni az úrnőt.

A díszhintón helyet foglaló lány azonban habozás nélkül felelt. Hangsúlya és szóválasztása miatt válasza olyanképp hangzott, mintha csak egy kereskedőtől rendelt volna valamit.

- Örülök, hogy sikerült megfelelniük a kívánalmainknak, Tecuma úr.

Anasati úr kissé kihúzta magát. A lánynak helyén volt az esze, és a fogadtatás sem hozta zavarba. Mindazonáltal hosszú, forró nap állt a férfi mögött, és minél hamarabb pontot tesz ennek a nevetséges ügynek a végére, annál hamarabb beleülhet medencéje hűvös vizébe, sőt, talán még egy kis zenét is hallgathat fürdés közben. De sajnos még egy esküdt ellenséggel szemben is be kell tartani az alapvető udvariassági szabályokat. A férfi türelmetlenül intett hivatali pálcájával.

Chumaka kenetes mosollyal és alig észrevehető meghajlással reagált.

- Tehát, mit javasol, Acoma úrnő?

Ha Mara apja élt volna, ő vezette volna a fia vagy leánya kezéért folyó tárgyalásokat. Úrnőként azonban Marának kellett háza minden házasságát intéznie (ideértve a sajátját is), attól kezdve, hogy alkalmazott egy házasságközvetítőt, aki felvette a kapcsolatot a másik családdal, egészen addig, míg személyesen találkozott Anasati úrral.

Nacoya olyan finoman hajolt meg, hogy nyilvánvaló volt a szándéka: viszonozni akarja a sértést.

- Acoma úrnő keres...

- Egy férjet - szakított a félbe Mara.

A terem felmorajlott, de hamarosan elcsöndesült, mert mindenki feszülten várta a folytatást. Mindenki azt feltételezte, hogy az elbizakodott Acoma uralkodó házastársat akar: olyasvalakit, akivel nem kell osztoznia hatalmán.

- Egy férjet? - vonta fel a szemöldökét Chumaka. Láthatólag kíváncsivá tette az események ilyetén alakulása. Ez a fordulat nyilvánvalóan az Acoma első tanácsadót is meglepte, mert az idős asszony egy pillanatig döbbenten meredt a lányra, mielőtt visszanyerte volta lélekjelenlétét. Chumaka szinte látta, hová vezethet ez a váratlan fordulat, de nem pontosan, s ez kényelmetlenül érintette, mintha olyan helyen viszketne, ahol képtelen megvakarni.

Mara a saját nevében válaszolt, hangja vékonynak hatott az Anasatik hatalmas csarnokában.

- Túl fiatal vagyok én ehhez a súlyos felelősséghez, nagyuram. Csak percek választottak el attól, hogy Lashima nővérei közé tartozzak, amikor ez a szörnyű tisztesség rám nehezedett. Nem szabad, hogy tudatlanságom veszélyt jelentsen az Acomákra nézve. Tetteim teljes tudatában kérem, hogy egy Anasati fiú térjen haza az otthonomba. Amint összeházasodunk, ő lesz az Acomák uralkodója.

Anasati nagyúrnak elakadt a szava. Minden lehetséges kérés közül erre nem készültek fel. Ez a lány egy szuszra nemcsak hogy eltávolította magát a hatalomtól, hanem ráadásul az Anasati család, édesapja egyik legrégebbi politikai ellensége kezébe adta az irányítást. Olyan váratlan volt a kérés, hogy nagy sustorgás támadt a csarnokban összegyűltek között. Anasati nagyúr azonban hamar összeszedte magát; egy éles pillantással, és pálcája kurta intésével lecsendesítette udvaroncait.

Keményen a lányra nézett, aki megkérte egyik fia kezét, aztán nyersen megszólalt:

- Ön át akarja ruházni háza becsületét az én családomra, úrnőm. Megtudhatnám, miért?

Az Anasati udvaroncok mozdulatlanul várták a választ. Az egyetlen mozgás a szobában az volt, hogy a nap ebben a pillanatban bekandikált az ajtón, és szikrázó fényeket szórt széjjel a drágakövekkel díszített ruhákról. Mara ügyet sem vetett a hirtelen támadt ragyogásra.

- A pozícióm gyenge, Tecuma úr - sütötte le a szemét, mint aki szégyelli magát. - Az Acoma földek még mindig számosak és gazdagok, én azonban csak egy lány vagyok, alig néhány erőforrással. Ha már a házam így is, úgy is alacsonyabb rendű tényezővé válik, legalább hadd válasszam meg én a szövetségeseinket! Atyám legnagyobb ellensége Minwanabi úr volt. Ez nem titok. Az, hogy ön és ő pillanatnyilag békében állnak, nem végleges dolog. Előbb vagy utóbb összetűzésbe fognak keveredni. - A lány kicsiny kezét összekulcsolta az ölében, és hangját eltökélten felemelte: - Bárkivel hajlandó lennék szövetséget kötni, aki egy napon összezúzhatja azt az embert, aki felelős édesapám haláláért!

Anasati nagyúr első tanácsadója úgy fordult, hogy a csarnokban senki se láthassa az arcát - nyilvánvaló ténynek tekintették, hogy az Acoma katonák valamelyike kém, aki képes szájról olvasni.

- Egy szavát sem hiszem, nagyuram - súgta Tecuma úr fülébe.

Tecuma félrebiccentette a fejét, és foga közt szűrve a szót válaszolt:

- Én sem. Viszont ha ez a lány Acoma nagyurat csinál Jiróból, egy nagy ház egész életemre a szövetségesünk lesz, a fiam olyan rangra emelkedik, amilyenről nem is álmodhattam, ráadásul a lánynak igaza van: előbb-utóbb kénytelenek leszünk leszámolni Jingu Minwanabival. Ha pedig elpusztítjuk a Minwanabikat, az egyik fiam az Öt Nagy Család egyikének ura lesz.

Chumaka beletörődve rázta a fejét. Ura úgy gondolkodott, hogy egy napon két házból származó leszármazottai versenghetnek majd a hadúri hivatalért. Tecuma folytatta az érvelést:

- Azonkívül ez a lány csak a nagyúr felesége lesz, semmi több. A férje fogja meghatározni az Acoma politikát. Nem, Chumaka, bármiben is sántikál Mara, ez túlzottan jó lehetőség ahhoz, hogy csak úgy elsétáljunk mellette. Nem hiszem, hogy ez a lány elég okos, és túljárhat az eszünkön, ha egyszer Jiro uralkodik az Acomák fölött.

Tecuma három fiára pillantott. Jiro érdeklődve szemlélte Marát. Élénk arckifejezéséből ítélve a középső fiú mind a rangot, mind a lányt izgalmasnak találta; értelmes fiú lévén örült a házasságnak. Ekkor megkereste apja tekintetét, és igenlően bólintott. Jiro arca kicsivel sóvárabb, bólintása pedig árulkodóbb volt, mint Tecuma szerette volna. A fiú tudta, hogy a hatalom mindössze csak egy hajszálnyira van a markától, és nyíltan vágyakozott rá, hogy megragadhassa. Tecuma kis híján felsóhajtott; Jiro még fiatal, idővel mindent meg fog tanulni. Az egészben valami mégis zavarta az idős férfit, valami nem tetszett neki. Egy pillanatig fontolgatta, hogy hazaküldi a lányt, és a Minwanabik kényére-kedvére hagyja. Ambíciója azonban nem engedte, hogy így döntsön. Mert legtehetségesebb fia így megkaphat egy, különben elérhetetlen rangot, s ráadásul ehhez hozzájárul az öröm, hogy egy régi ellenség lányát szilárdan és véglegesen térdre kényszeríthetik. Ez utolsó kétségeit is félresöpörte. Arrébb intette előtte toporgó tanácsnokát, majd szembefordult Marával, mondván:

- Bölcsen döntöttél, leányom.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Janet Evanovich: Hárman a pácban (részlet 1.).

Létrehozás: 2004. február 24. 09:42:50

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20

Nyomtatási forma