Haláltánc (Káosz Galaktika novella)

- Nézd, milyen csodálatosak!

- Nézd ezt az elszántságot, ezt a határozott fellépést!

- Ezek azután nem félnek semmitől!

- Abban biztosak lehetünk, hogy a zargoknak nincs semmi esélyük sem!

Hárman álltak a parancsnoki megfigyelőpont hatalmas panoráma képernyője előtt. Innen, fentről pontosan nyomon követhették a gigantikus hadművelet alakulását. Rettenetes robbanások rázták meg a sziklákat, az alacsonyan szálló hófelhőket kékesen izzó lézernyalábok tépték cafatokra. Alattuk, a homályos mélységben, a fehérre égett, még enyhén radioaktív szurdokok alján és falain ott hullámzott az új keltetés sok százezernyi ifjú harcosa.

- Nézzétek ezeket a pompás páncélokat, a borotvaéles csápokat, a mérget fröcskölő mirigyeket - kiáltott fel lelkesen Zísz-Kríísuk Nagykirálynő.

- Szinte el sem hiszem, hogy ezek a gyilkológépek karácsonykor még ki sem keltek a tojásból! - ámélkodott McPershin ellentengernagy.

- Ők nem gyilkológépek, hanem ifjú inszektoid hősök! - csattant fel ingerülten a hadenteni boly uralkodónője. Zísz-Kríísuk cseppet sem kedvelte az embert, és ebből nem is igen csinált titkot. Nem értette, hogy a nagyhatalmú klán miért éppen egy szőrös emlőst bízott meg a hadsereg célbajuttatásával. Szerencsére itt volt a cápa is. Vele sokkal könnyebben ki lehetett jönni.

Vérvágyó Nagyasszony, a United Arms and Technics újonnan kinevezett igazgatónője is elégedetten figyelte a felszínen nyüzsgő haderőt. A kőszirtek árnyékában nyolclábú, erősen páncélozott harcjárművek szállították a tiszteket és néhány duzzadó potrohú, a hormonkivonatoktól nyálkás testű kis királynőt. A levegő valósággal forrt a megszámlálhatatlan lebegőtől és gravikoptertől, amelyek gyilkos energiazáporokkal bombázták az ellenség jól kiépített állásait. Hatalmas robbanások remegtették meg a talajt, a lezúduló kőlavinák inszektoidok százait sodorták a szurdokokba. A Fekete Sereg harcosai lézerüket szorongatva halálmegvető bátorsággal rohantak az automata erődök ágyútornyai elé. Nem törődtek a saját biztonságukkal, hajtotta őket a genetikusan beléjük táplált parancs, hogy megsemmisítsenek mindent, ami veszélyeztetheti imádott uralkodónőjüket.

Pillanatok alatt elérték az aknamezőt, és mire eloszlott az ezreket darabokra szaggató robbanások füstje, a leggyorsabbak már a tükörsima falon másztak felfelé.

Vérvágyó Nagyasszony érezte, hogy kellemes bizsergés önti el testét. Legszívesebben kirohant volna a bunkerből, hogy lépegetőjén trónolva csatlakozzon a pusztító orgiához. A klán technikusai már átalakították a váratlanul elhunyt elődjétől, Viharszárny Nagyúrtól rámaradt járművet. Eltávolították a buta xénóknak imponáló, nevetséges szarvakat, és hat stabil, fürge lábra állították a szerkezetet. Mivel már a hadjárat tervezésekor kiderült, hogy nem kerülheti el a közvetlen harccselekményeket, ezért az igazgató asszony alaposan megnöveltette a lépegető tűzerejét, és egy akkora pajzsot építtetett bele, hogy az még egy kisebb hajónak is dicsőségére válhatott volna.

- Kedves Zísz - mondta inszektoid nyelven. - Igazán büszke lehetsz a fiaidra. Ezek a páratlan, bátor harcosok dicsőséget hoznak mind neked, mind az inszektoid nemzetnek.

- Gondolod, hogy akkor könnyebben kapunk bolyalapítási engedélyt a Formato III-ban is? - kérdezte a királynő.

- Ebben abszolút biztos vagyok. Ha csak egyetlen bolygót is sikerül felszabadítani a zarg uralom alól, akkor az emberlakta világok valósággal versengeni fognak azért, hogy otthont adjanak egy inszektoid helyőrség..., akarom mondani bolynak!

- Fenség, igazán megtisztel azzal, hogy fogad.

- Ezen nincs miért csodálkoznia. Már régóta igen gyümölcsöző kapcsolatban állok a klánjukkal. Lázongó alattvalóimmal továbbra is kielégíthetem uránbányáik rabszolga igényét. Azt viszont el kell mondanom, hogy az aktuális ajánlatuk meglepett.

- Óh, ebben nincsen semmi meglepő. Ön fizet nekünk egy jelképes összeget, és mi cserébe elintézzük, hogy az ön ellenségei eltűnjenek a rendszerből.

- Az utolsó szálig kiirtják a Deradesen élő inszektoidokat. Nem eltüntetik őket, hanem megsemmisítik a kaptárvárosukat, a kikötőjüket és az ipari létesítményeiket. Velük együtt elpusztítják a Steiner Koch egyéb, emberi személyzetű gyártelepeit is. Egyszer és mindenkorra végeznek velük.

- Igenis fenség, ön ezúttal is a fején találta a szöget. Pontosan ezt fogjuk tenni.

- De hogyan, és hogyhogy ilyen olcsón? Azt a helyet kutya keményen védik. Ezt saját keserű tapasztalataimból tudom.

Detama bolygó hadura egy önkéntelen mozdulattal végigsimította az arcát kettészelő forradást.

- Egy forradalmian új módszert sikerült kifejlesztenünk.

- Azokat a híres óriás harci robotokat? Már hallottam róluk! - kiáltotta lelkesen a zsarnok.

A központi kikötő felé tornyosuló komor palota enyhén megremegett, ahogy kint egy újabb vadászosztag emelkedett a magasba. A turbinák üvöltése nem hallatszott be, de a plazmasugarak lángja egy pillanatra felvillantotta a hadúr trónját díszítő drágaköveket.

- Ugyan, dehogy! A robotok egyenlőre még alkalmatlanok a harctéri bevetésre. Mi inszektoidokkal irtjuk ki fenséged konkurensének kis bogárkáit.

- Maga viccel velem! - a zsarnok harsogva kacagott. - Az inszektoidok sohasem harcolnak egymás ellen. Ezt mindenki tudja. Nagyon összetartanak a kis férgek.

- Eddig nem harcoltak, fenség. De mostantól! Olcsó, gyors, megbízható gyilkológépeket kínálunk hatalmasságodnak. És fenségednek alig néhány millióba kerül, hogy leszámoljon cége, akarom mondani szeretett népe halálos ellenségeivel. Kérem tekintse meg a tervünket!

A detamai a kilőtt szemét helyettesítő leolvasóba helyezte az adatkristályt. Némán olvasta az összefoglalót. Az Ezüstkígyó Klán megbízottja elégedetten hátradőlt a kényelmes fotelben, és elvett egy alkohollal teli kristályhengert. Biztos volt a dolgában. A hadúr igent fog mondani.

Akkor pedig kezdetét veheti a pokolian ravasz, többszörösen megcsavart terv. Néhány nap múlva megjönnek a cápa hajók, fedélzetükön a hormonkezelt, a harci vágytól égő rovarlények százezreivel. A királynőjüknek nem marad más választása, mint, hogy a saját fajtája ellen küldje harcba őket. Ha pedig sokat ellenkezik, csak akad olyan becsvágyó kis királynő, akivel lehet beszélni. A rovarok győzni fognak, és a győzelemnek villámgyorsan elterjed a híre.

A zarg háború mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy lejárt a faji elkülönülés kora. Nem lehet üres bolygókat hagyni a lakott rendszerekben. A zargok éppen az ilyeneket keresik. Ez az érv el fogja csitítani a demokratikus rendszerek renyhe tiltakozását. Senki sem akar arra ébredni, hogy inváziós bázis épül az orra előtt. A zsarnokoknak pedig - mint ennek a korlátolt, de ravasz gazembernek itt vele szemben - nem lesznek erkölcsi kifogásaik. Őket az érdekeli, hogy a saját hatalmukat növeljék.

Bármi áron.

Vendéglátója felnézett:

- Tudja mit? Érdekel a dolog. Beszéljük meg a részleteket.

A műszerfalak előtt sorakozó technikusok jelezték, hogy vége van a hadgyakorlatnak. A három parancsnok a felszínre sietett, hogy a helyszínen győződjön meg a főpróba sikeréről. Az erődrendszer romokban hevert, az inszektoidok valamennyi robottal végeztek.

A füstölgő romok között lassanként elült a zűrzavar. A katonák menetoszlopokba szerveződtek, és visszavonultak a kaptárváros irányába. Nem volt szükségük parancsszavakra. Az inszektoidok sajátságos telepátiája - ami még a cerebriták számára is megoldhatatlan rejtélyt jelentett - most is kiválóan működött. Mentőosztagok gyűjtötték össze a sebesülteket, akiket azonnal a kis királynők színe elé vittek.

- Legszívesebben én is lemennék gyógyítani! - sóhajtott fel Zísz-Kríísuk. - Csakhát, amióta én vagyok az uralkodó, sokkal kevesebb hormont tudok termelni.

- Ez már nem is a te feladatod, imádott fenség - szólalt meg egy hihetetlenül mély hang a hátuk mögött.

- Ó, Ikzí Kríí - te nem segítesz a többieknek? - kérdezte vidáman Vérvágyó Nagyasszony. - Sebaj, örülök, hogy itt vagy. Alkalomadtán folytathatjuk a tegnap esti megbeszélésünket.

McPershin lassan, holtsápadtan megfordult. Eddig sikeresen elkerülte a találkozást a boly első számú kis királynőjével. Iszonyodott a kis királynőktől. Felnézett az előtte tornyosuló nedves, lüktető szörnyűségre. Rekedt hangon megszólalt:

- Á, kedves Ikzí Kríí. Igazán örülök...

Gyomra felmondta a szolgálatot. Gyorsan a szakadék szélére lépett, és hányni kezdett.

- Én is örülök a találkozásnak, ellentengernagy.

A kis királynő a cápára nézett. Gúnyos tekintettel összebólintottak.

- És ez tartja magát egy hatalmas harcosnak...

Karcsú cápa vadászgépek raja haladt el a zászlóshajó hatalmas ablak előtt. Vérvágyó Nagyasszony elégedetten figyelte röptüket. A Klán flottája nemsokára végrehajtja a hosszú út első hiperugrását. A Nagyasszony biztosra akart menni. Nemcsak karrierje, de élete is a vállalkozás sikerétől függött. Elég nagy a kockázat. Ha viszont minden a tervek szerint alakul, akkor nemsokára már ő irányítja a klán összes üzletét a Formato 3 szektorában. Szektorigazgató lehet!

Kinyílt az ajtó, és esetlen mozgással McPershin úszott be a magánlakosztályba.

- Eddig minden remekül megy - mondta elégedetten, és megpróbált leülni egy polcra.

- A királynő tehát még mindig nem sejt semmit?

- Nem. Azt hiszem, tényleg meg van győződve arról, hogy egy megszállt világot kell felszabadítania.

- De kedvesem, ez így is van!

Vérvágyó az ember mellé úszott, és tett egy lassú kört körülötte. Tudta, az ellentengernagy ki nem állhatja az ilyesmit.

- Csak éppen nem a zargok szállták meg azt a szegény kis világot.

- A zargok eddig még egyetlen világot sem szálltak meg. Egyetlen jelentés sem szól felszíni harcokról. Blokád alá vonták a kikötőket, de néhány kommandóakciótól eltekintve, le még nem szálltak. A harc az űrben, az építkezések körül folyik.

- De, ha egyszer majd eljön a felszíni invázió, akkor milliárdokat ér egy kiképzett felszabadító osztag. Mi pedig jutányos áron szállítjuk a szabadságharcosokat. Akkor pedig senki se fog tiltakozni azért, mert idegen lényeket telepítünk a zárt faji szektorokba. Felbolydul majd az egész Peremvidék. Hajók százezrei szállítják az új telepeseket. A szektorok közötti ugráshoz elengedhetetlenül fontos herepium ára az egekbe szökik. Már ezen is vagyonokat keresünk. Talán teljesen megszűnnek majd a faji szektorok.

- Egy ilyen folyamat évszázadokig is eltarthat.

- Éppen ez benne a gyönyörű. Áttekinthetetlen káosz mindenfelé. Micsoda üzleti lehetőségek! Addig lakatlan világok millióit lehet benépesíteni. És az első körben mindenki a mi kis bogárkáinkat szeretné maga mellett tudni.

- Ez az érv végképp levette a lábáról a nagy királynőt.

- Meghiszem azt. Micsoda dicsőség, hogy éppen ő fogja megszázszorozni az inszektoid faj életterét.

- És ebben az a szép, hogy tökéletesen igaz.

A csapatszállító mérföldnyi átmérőjű kupolatermében csillogó fekete páncélos inszektoid harcosok szászezrei sorakoztak bevetésre készen. Végtelen nyílegyenes sorokban, egyszerű kivitelű lézereiket markolva várták, hogy melléjük érjenek a hormonoktól csepegő kis királynők.

Zísz-Kríísuk Nagykirálynő a csarnok közepéről, egy fényárban úszó antiG erkélyről figyelte gyermekei felkészítését. Behunyta hatalmas szemeit, és hagyta, hogy magával ragadják szeretett alattvalói érzelmei. Hiába voltak annyian, a királynő mindegyiket ismerte. Ő volt az agy, és ő volt a szív is. Szinte egybeolvadt velük, és ők azonnal megérezték mindenható jelenlétét. Imádta fiait, és most mégis harcba küldi őket.

Úgy érezte magát, mint aki arra készül, hogy levágja a saját végtagjait. Ebben a pillanatban azt kívánta, hogy bárcsak idősebb és tapasztaltabb lenne. Még csak húsz éve sem volt, hogy egy távoli bolygón az akkori Nagykirálynő maga elé rendelte, és közölte vele, hogy mindörökre el kell hagynia az anyai kaptárt.

Teletömték furcsa, sosem tapasztalt ízű hormonokkal, és egy hajóra rakták. Egy csillaghajóra, amelyik elvitte egy messzi rendszerbe, egy másik szektorba, hogy illegális telepet alapítson egy baráti klánnak. Mire megérkezett már maga is Nagykirálynő volt. Megszülte az első nemzedéket, és megkezdte a kaptár felépítését.

Bányákat nyitottak, gyárakat és erőműveket építettek. Őrholdakkal vették körbe új hazájukat, és közben szorgalmasan termelték mindazt, amivel a klán megbízta őket.

Aztán megjött a szörnyű hír, hogy a zargok elpusztították az anyakaptárt.

Még most is megborzongott a gyűlölettől. Attól a perctől kezdve égett benne a bosszúvágy. A csillagokon túlról érkező élettelen szörnyek elpusztítottak egy Nagykirálynőt!

Egy királynőt, akire már nem vonatkoztak a halandók törvényei.

Lent valósággal lángolt a csarnok. Zísz-Krísuk dühe magával ragadta a harcosokat. Az inszektoidok alig várták, hogy bosszút álljanak a zargokon. Nem fognak meghátrálni, nem fognak könyörületet kérni, vagy kegyelmet adni. A királynő érezte, hogy helyesen cselekszik. Fajtája hagyományait felrúgva támadó háborúba kezd.

A zargok, a gyűlölt élettelen zargok ellen! A harcosok felkészítése véget ért, az első extázisban izzó osztagok már elhelyezkedtek a rohamnaszádokban. A komor harcosok lehunyt szemmel, a visszafojtott indulattól remegve várták, hogy megsemmisíthessék az uralkodónő ellenségeit. Az utolsó hiperugrás után azonnal lecsapnak a galaktikán túli sötétség rabszolgáira.

- Fenség, imádott fenség!

Extázisából Ikzí Kríí kiáltása ragadta ki. Hatalmas termetű helyettese, a kaptár legambiciózusabb kis királynője a dolgozókat félresöpörve tört az erkély felé.

- Megváltozott a terv! - menydörögte.- Most kaptuk a hírt. A Birodalom közbelépett. Egy óriáscirkáló lecsapott a zargokra. Kiirtották az összeset. Elkaptak vagy egy tucatnyi Metal Giantot, a felszínt pedig xeno Halálgárdisták lepték el. Lángban áll az egész bolygó. Vérvágyó azt mondja, hogy ott nincs ránk semmi szükség. Már az új pályát elemezteti.

- Micsoda? - sikította Zísz-Kríísuk. - Az nem lehet! A fiaim! Fel vannak izzítva. Ha nem harcolhatnak, szét fognak robbanni. Legyilkolják egymást.

Ikzí Kríí megállt előtte, és lenézett anyakirálynőjére.

- Eljárt fölötted az idő - gondolta.

- Szóltam a cápának, hogy keressen egy másik célpontott - mondta hangosan. - Valamit, aminek nekimehetünk. Valamit, ami segít azon, hogy megőrizzük a kaptár épségét. Talált egy célpontot.

Hihetetlen megkönnyebbülés futott végig a királynőn. Így talán el lehet kerülni, hogy megőrüljenek a hormonok segítségével vérszomjas ragadozókká változtatott dolgozók.

- Halál a zargokra! - kiáltotta. - Hála a Mindenség Anyjának! Olyan mindegy, hogy hol csapunk le a sötétség fattyaira. Ikzí Kríí elérkezettnek látta az időt arra, hogy megadja a kegyelemdöfést.

- Nem fenség, nem zargok. Errefelé nincsenek zargok. A klán ellenségei a helyi emberek. Emberek és a szolgálatukban álló inszektoidok hadereje.

A nagykirálynő csak lassan fogta fel a választ.

- Emberek. Emberek és a mi népünk. A estvéreink. Az nem lehet...

- De, fenség. A Shin To Klán inszektoidjai. Nem testvérek. Az ellenségeink. De még ha a rokonaink volnának is... Inkább ők pusztuljanak el, mint a mi kaptárunk!

- Ez nem lehet! - sikította a királynő. - Nem gyilkolhatjuk a saját fajtánkat!

- Miért ne? Minden értelmes lény ezt teszi.

A nagykirálynő érezte, hogy elméje kezd szétesni. Ellentétes indulatok marcangolták. Benne is ott tombolt sok százezer fia mesterségesen felfokozott harci vágya, de ugyanakkor érezte a fajtájával szembeni hihetetlen - de elvont - felelőséget. Kétségbeesetten küzdött a széthullás ellen. Ha ő szétesik, akkor vége a kaptárnak. Tudata legmélyén felismerte az összefüggéseket, rájött, hogy aljas módon csapdába csalták, hogy egy pokoli kényszerhelyzetbe hozták. Arra is rádöbbent, hogy a cselszövők is csak mit sem sejtő, buta parasztok egy sötét sakkjátszmában. Rámeredt az árulóra.

- Le kell mennem velük - hörögte. - Ha én is ott vagyok, talán megmaradnak. De te! Neked itt kell maradnod, és meg kell szervezned a túlélők fogadását, és a kaptár fenntartását. Hormonokat kell termelni. Elegendő hormont. Te vagy erre a legalkalmasabb. Sajnos.

Ikzí-Kríí nem válaszolt. Megfordult, és nedves csíkot húzva maga után elindult a kapitányi hídra.

- Nézd, milyen csodálatosak! Nézd, milyen szépek! Nézd meg gyermekeimet, ahogy itt fekszenek!

A királynő remegve állt egy szétlőtt tank füstölgő roncsa mellett. Hajnal óta botorkált alvajáróként a végtelenbe nyúló, lassan csendesedő csatamezőn, de mindhiába szólongatta fiait.

Először csak rohant az üszkös síkságon, amit beborítottak a fekete és a vörös tetemek. Szívei vadul vertek, aranysárga vére őrült ütemben száguldott a vékony erek sűrű hálózatán. Mirigyei a legerősebb hormonokat termelték, olyanokat, amiket csak a legnagyobb vész esetén termelhet a Nagykirálynő.

Ahogy ment, izzó, borostyánsárga cseppek záporoztak csápjairól a fekvőkre. Az életadó nedvek meglelték a feltépett kitin sebeit, és beitták őket a szétszaggatott izomrostok. Remegés futott végig az inszektoid testeken, görcsbe rándultak, csápjaik befejezni látszottak a halál előtti utolsó, elszánt mozdulatokat.

Futása lassultával a királynő meghallotta a zajt.

Mögötte hosszú, vékony sávban vibrált, vonaglott, hörgött, és görcsösen rángott a csatatér. Csont kaparta a csontot, fém a fémet, kitin mart a kitinbe. A halottak tengerében élet utáni haláltáncukat járták mindazok, akiket csak megérintett.

Azután elmúlt a hormonok ereje.

A hormonoké, amelyek néha csodákat művelnek. A halált viszont nem győzhették le.

A halál visszavonhatatlan.

Már nem tudott ellenállni a remegésnek. Egyik lába a másik után csuklott össze a végsőkig kimerült, kizsigerelt test súlya alatt.

Fent, a bolygók síkja felett a diadalmas cápa flotta felvette a hiperugrás megkezdése előtti alakzatot. Eleget tettek a megbízásuknak, és a helyi zsarnok már le is rótta háláját. Fedélzetükön az új királynővel indulhattak tovább. Várta őket egy távoli égitest, melynek nagyravágyó ura elérkezettnek látta az időt, hogy megtörje túlzottan erősnek tűnő szomszédja gerincét. Igéretet tett arra, hogy a győzelem után inszektoid telepet hozat létre a rendszerben. És ezt az ígéretet be is fogja tartani.

Kezdetét veheti az új korszak.

Az uralkodónő mozdulatlanul hevert a fagyott talajon. A néma táj fölött megjelentek az első dögevők. Elült a metszően hideg szél, és mindent eltakart a nyálkás sárga köd. Az inszektoid nagyasszony némán várta az éjszakát. Ki tudja, talán az elmúlás feledtető balzsamában reménykedett? Talán felcsillant benne a bosszú gondolata?

A holnap még hihetetlenül messze volt.

Nem akart szembenézni népe egyik alapvető igazságával.

Azzal, hogy a királynő sohasem hal meg.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Az öngyilkos vállalkozás (Káosz Galaktika novella).

Létrehozás: 2003. október 8. 10:08:20

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09

Nyomtatási forma