J. Goldenlane: Papírtigris (részlet 1.)- Tán valami baja van? - szólalt meg hirtelen mellette egy hang.
Majdnem összerezzent, és odakapta a pillantását. Valami szakadt, borostás alak állt
tőle nem messze, és őt bámulta. Ismét körbe nézett a téren, immár nem a távoli
csatornákat fürkészve. Emberek állták körbe, kopott, szürke ruhás, kurtára nyírt hajú
emberek. Tisztes távolságból méregették, lábuknál kosarak, zsákok hevertek, amott
felhalmozott hordók takarták a falat, és egy benyílóban széles, elnyűtt hajó állt,
melynek alacsony fedélzetére keskeny palló vezetett fel.
Talán csavargók, gondolta Ho Tarasin Mitana, de ez most nem számított, csak az,
hogy nyilván látták, merre ment a hercegnő hajója!
- Egyszerű emberek, lakói a csatornák büszke városának, mondjátok meg nekem,
merre fordult az a suhanó csónak, mely az imént haladt itt tova, és melynek egyetlen
utasa egy napragyogású asszony volt? - fordult körbe.
Értetlen arcok néztek rá vissza.
- Szerintetek ez beszéd, vagy csak hörög? - kérdezte végül egy nagyra nőtt, mocskos
férfi.
- Hé, Husa, ne szólj róla ilyen tiszteletlenül, nézd a ruháját! Finom anyagú, lehet,
hogy úr! - intette le egy öregasszony, aki kihasználva a látványosság okozta kis
munkaszünetet, már le is ült az egyik ládára.
- Nem úr ez, hisz kurtára van vágva a haja! Inkább mutatványos! Azok öltöznek
ilyen maskarába!
- Mutatványos lesz ám! Láttátok, hogy ugrotta át azt a két hordót, meg sem
támaszkodott rajtuk, csak huss, átrepült! Csepürágó ez, idegenből jött csepürágó! -
vélekedett egy középkorú férfi is, és leengedte a kezében tartott szögeket, meg a
kalapácsot, amivel éppen az egyik meglazult ládának a sarkait erősítette meg.
- No de fegyveres!
- Kellékek lesznek azok, fényes, de haszontalan fakardok! - legyintett magabiztosan
a férfi.
- Nem értem szavatokat, szolganépe e fényes városnak. Nincs közöttetek senki, aki
beszéli a hajló nád országának nyelvét? - nézett körbe immár türelmetlenebbül Ho
Tarasin Mitana.
- Olyan furcsán, pöszögve beszél, mint aki meg van fázva! - nevette el magát az
egyik gyerek, aki hátrább húzódva leste a látványosságot.
- Beteg lesz szegény, hisz látjátok, milyen sápadt az arca! - kárált egy öregasszony
is.
- Dehogy beteg! - csattant fel hirtelen egy vörös hajú nő, akinek tiszta, majdnem új
posztóruhája jócskán kirítt a terecske közönségének rongyai közül. - Rizszabáló morin,
azok beszélnek ilyen hülyén, az arca meg azért fehér, mert rizsporral keni. És nem
csepürágó, hanem testőr féle - magyarázta, majd lecsusszant a hordóról, amin eddig
ült, és közelebb lépett a szatához. - Én értlek. Mi kell?
Ho Tarasin Mitana odakapta a pillantását, és alaposan végigmérte. Karcsú, fiatalos
nő, vállig eresztett, tűzvörös hajjal, rossz modorral. Szabadon hagyott arccal. Könnyen
eldönthette, hogy miféle kasztba való, hát különösebb mérlegelés nélkül szólította
meg.
- Egyszerű asszony, ki olcsón árulod magad az utcasarkokon, gyors segítséget kérek
tőled. Egy hajó útja érdekelne, mely erre haladt át, nem is olyan rég. Merre ment?
- Hé, álljunk csak meg a egy pillanatra! - nyitott a tágra a szemeit a nő. - Jól
értettem, hogy az imént lekurváztál?
- Nem érdekel munkád, ám a segítségedre szükségem van, mihamarabb! Felelj
sietve, mielőtt két gyors pofonnal oldom meg a nyelved, merre ment az a csónak? -
intette le türelmetlenül Ho Tarasin Mitana, és közelebb lépett, hogy ha kell, valóban
pár pofonnal térítse észhez ezt lehetetlenül mocskosszájú, engedetlen asszonyt.
- Hé, szóval verekedni akarsz, te barbár állat! Na gyere, te nagyszájú! Nem tudom,
hogyan tudsz bánni a válladra aggatott fegyverekkel, de most emberedre találtál, most
majd jól kapsz a képedre! - fenyegette meg a nő ökölbe zárt kézzel, majd hirtelen a
még mindig őket bámuló csőcselék felé fordult. - Tudjátok, mit beszél? Azt mondja,
minden erinissi ingyenélő koldus, és semmivel sem érünk többet, mint egy földtúró
felföldi paraszt!
- Nem akarok verekedni, mert feladatom van, hát ne tedd próbára türelmem,
asszony! - lépett még közelebb Ho Tarasin Mitana, akit nem érdekelt, mit fecseg a
lány. Neki csak az számított, hogy merre ment a hercegnő! És ezt gyorsan meg kell
tudnia, hisz minden pillanattal nő a csónak előnye!
- Meg azt mondja, hiába dagonyáznak uraink nap mint nap a csatornákban, attól
nem lesznek tisztábbak, és hogy arra sem méltó ez a város, hogy egy morin beletörölje
a csizmáját! És hogy mindannyiótokat meg tudna verni, csak éppen ti gyávák vagytok
belekötni! - magyarázta széles gesztusokkal a vörös hajú nő, ám közben a szata
elvesztette a türelmét.
- Azt mondtam, asszony... - ragadta volna torkon a tűzszín hajú lányt, amikor hirtelen
mellé lépett egy nagytermetű, félmeztelen férfi.
- Majd kapsz a képedre, rizszabáló! - morogta a fickó.
Ho Tarasin Mitanának fogalma sem volt róla, mit mond az idegen szolga, de a feléje
induló öklöt prímán értette. Megdöbbenés nélkül kilépett a férfi elől, majd nyakszirten
csapta, hogy az letaglózva csuklott a mocskos kövekre, és már nézett is körbe, hogy
vajon a többi csavargó is elvesztette-e az eszét? Nem becsülte le erejüket, - csak annak
tudásáról mondhatsz ítéletet, akivel már harcban mérted össze az erőd -, készséggel
elhitte, hogy megállnának előtte küzdelemben, elvégre mit tud ő a csatornák városának
harcosairól? Éppen csak nem értette, mit vétett ellenük, miért támadtak rá?
De magyarázkodásra már nem jutott idő, megmozdult a csőcselék.
- Ne bántsd az öcsém, mert megöllek! - ordította egy hang hátul, a következő
pillanatban pedig már teljes volt a káosz a kis téren. Egyszerre vagy fél tucatnyain
ugrottak neki, erős, és hozzá képest nagy termetű rakodómunkások, egy véletlenül itt
lebzselő kovácslegény két testvérével, és még néhány csavargó. És ők biztosak voltak
benne, hogy könnyen legyűrik ezt az alacsony, nevetséges öltözetű morint.
Tévedtek.
Ho Tarasin Mitana még csak fegyvert sem rántott. Könnyen elhajolt az első ütés
elől, majd a földre guggolt, elkaszált pár lábat, aztán tovább gurult, leütött egy útjába
eső figurát, meg mellesleg közben torkon rúgta azt a kettőt, akik hátulról akartak
rátámadni. És mindezek alatt leginkább a vörös asszonyt leste, nehogy az elszaladjon
közben.
De a nőnek eszébe sem jutott elfutni. Inkább felmászott egy hordó tetejére, hogy
jobban lássa, ahogy laposra verik ezt a pökhendi kis mitugrászt. Aztán leesett állal
döbbent rá, hogy a pökhendi mitugrász könnyedén szétszórja a negyed legjobb
verekedőit.
- Anyám, micsoda fickó... - sóhajtotta leesett állal, ahogy a szata könnyedén a
csatornába borította a kovácslegényt a két testvérével és vagy hat üres ládával együtt.
Csak bámulta, és még akkor sem jutott eszébe menekülni, amikor az idegen hirtelen ott
termett mellette, és kirúgta alóla a hordót. Négykézlábra esett, jól megütötte magát,
ráadásul amikor felnézett, egy kard pengéje feszült a torkának.
- Most pedig segítesz megkeresnem a hajó utasát, vörös hajú asszony. Azonnal -
közölte Ho Tarasin Mitana.
- Persze, hogyne, azonnal! Abban jó vagyok, megkeresni valakit, ez szinte a
szakmám, jobb emberhez nem is fordulhattál volna! - hadarta a nő, majd oldalt
pillantott. A távolból számára ismerős hangok hallatszottak, és gyorsan közeledtek. -
Segítek, csak éppen most jó lenne elfutni, mert jön a városőrség!
- Nem érdekel a városőrség. A hajó érdekel, amit követek!
- Arra ment! - mutatott további akadékoskodás nélkül a közeledő zajokkal ellentétes
irányba a nő.
- Gyerünk! - ragadta erre nyakon a szata, és maga előtt lökdösve elindult. Nem
kellett a lányt nagyon noszogatni, teljes egyetértésben menekültek el a verekedés
színhelyéről.
Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Janet Evanovich: Kétesélyes játszma (részlet). | Létrehozás: 2003. szeptember 18. 02:25:33 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 |  Nyomtatási forma |
|
