Janet Evanovich: Kétesélyes játszma (részlet)1. FEJEZET
Csak azért tudtam, hogy Ranger mellettem van, mert a fülbevalója csillogott
az éjszakában. Minden más holmija - a trikója, a golyóálló mellénye, hátrazselézett
haja és 9 mm-es Glockja - sötét volt, akár az éjszaka. Mintha még a bőre
is sötétebb tónusra váltott volna. Ricardo Carlos Manoso, a kubai-amerikai
kaméleon.
Én viszont egy magyar-olasz házasság kék szemű, világos bőrű gyümölcseként
közel sem rendelkeztem olyan tökéletes éjszakai álcázással a kétes kései
kalandokhoz, mint ő.
Október vége volt, és Trenton lakói a vénasszonyok nyarának utolsó
rángásait élvezhették. Rangerrel egy hortenzia bokor mögött rejtőztünk,
a Paterson és a Wycliff sarkán. Mi nem élveztük a vénasszonyok nyarát,
egymás társaságát, sőt, úgy általában semmit sem. Már három órája itt lapultunk,
és ez nem tett jót a kedélyünknek.
A Cape Cod főút mellett voltunk. A Paterson út 5023-as szám alatti,
kicsiny faházat figyeltük, mert kaptunk egy tippet, mely szerint Kenny
Mancusónak találkája van a barátnőjével, Julia Cenettával. Kenny Mancusót
nemrég azzal vádolták meg, hogy térden lőtt egy benzinkutast (aki történetesen
régebben a legjobb barátja volt).
Mancuso a Vincent Plum óvadéki ügynökségen keresztül tette le az óvadékot,
hogy kiengedjék a börtönből, és visszatérhessen a civilizált társadalom
keblére. Miután kiengedték, annak rendje és módja szerint eltűnt, és három
nappal később nem jelent meg az előzetes meghallgatáson. Aminek Vincent
Plum egyáltalán nem örült.
Mivel Vincent Plum balszerencséje volt az én szerencsém, sokkal optimistábban
láttam a helyzetet. Vincent Plum az unokabátyám és a főnököm. Ovadéki ügynökként
dolgozom Vinnie-nek, én vonszolom vissza az igazságszolgáltatás elé a bűnözőket,
akiket nem ér el a törvény hosszú keze. Ha Kennyt visszaviszem, tíz százalék
üti a markom az 50000 dolláros óvadékából. Az összeg egy része Rangeré,
aki segít nekem az elfogásban, a maradékból pedig kifizetem a kocsim részleteit.
Rangerrel egyfajta laza partneri kapcsolatban voltunk. Ranger egy igazi,
belevaló, nagymenő fejvadász. Azért kértem a segítségét, mert én még újoncnak
számítok a szakmában, és minden segítség jól jön, ő pedig azért segített,
mert baromira megesett rajtam a szíve.
- Nem hiszem, hogy bejön - mondta Ranger.
Én végeztem a felderítést, és bosszantott volna, ha azt hiszi, átvertek.
- Ma reggel beszéltem Juliával. Elmagyaráztam neki, hogy bűntárssá
válhat.
- Ezért döntött úgy, hogy együttműködik?
- Nem egészen. Akkor döntötte el, amikor elmondtam neki, hogy a lövöldözés
előtt Kenny Denise Barkolowskival randevúzgatott.
Ranger elmosolyodott a sötétben.
- Hazudtál Denise-szel kapcsolatban, mi?
- Aha.
- Büszke vagyok rád, bébi.
Nem volt lelkifurdalásom a hazugság miatt, hiszen Kenny egy mocsadék
bűnöző volt, és Julia úgyis jobbat érdemel nála.
- Ugy néz ki, meggondolta magát, és a bosszú helyett figyelmeztette.
Sikerült kiderítened, hol lakik a fiú?
- Allandóan mozgásban van. Juliának sem adta meg a számát. A lány azt
mondja, óvatos.
- Először követett el bűncselekményt a srác?
- Igen.
- Alighanem fél beülni a hűvösre. Biztos hallotta az összes szappanos
sztorit.
Elhallgattunk, mert egy pick-up közelített felénk. Egy vadi új, összkerék
hajtású Toyota volt, egyenesen a bemutatóteremből. Sötét festés. Ideiglenes
rendszám. Plusz antenna a mobil telefonnak. A Toyota ráfordult a kocsifeljáróra.
A sofőr kiszállt, és a ház ajtajához sétált. Háttal állt nekünk, így kevés
volt a fény.
- Mit gondolsz - kérdezte Ranger -, Mancuso az?
Ebből a távolságból nem tudtam megállapítani. A férfi magassága és
súlya stimmelt. Mancuso huszonegy éves volt, száznyolcvan magas, nyolcvanhét
kilós, sötétbarna hajú. Négy hónapja bocsátották el a seregből, és jó kondiban
volt. Több képem is volt róla, melyeket az óvadék letételekor készítettek,
de most nem sokra mentem velük.
- Lehet, hogy ő az, de addig nem esküdnék meg rá, amíg nem látom az
arcát - mondtam.
A ház ajtaja kitárult, a férfi belépett. Az ajtót bezárták.
- Odamehetnénk, bekopoghatnánk, és udvariasan megkérdezhetnénk, ő-e
az - javasolta Ranger.
Egyetértően bólintottam.
- Lehet, hogy beválik.
Felálltunk, és megigazítottuk a fegyveröveinket.
Sötét farmer volt rajtam, hosszú ujjú és nyakú, fekete pulóver, katonai
kevlar golyóálló mellény és piros vászoncipő. Hullámos, vállig érő, barna
hajam lófarokba fogtam, és katonai baseball sapkám alá erőltettem. Öt lövetű,
38-as Smith and Wesson Chief Special típusú revolverem a fekete, hálós,
műanyag csípőtokban volt, hátul pedig a bilincseket és a gázspray tokját
dugtam az övembe.
Atsétáltunk a pázsiton, és Ranger bekopogott az ajtón negyvenöt centi
hosszú, tizenkét centi búra-átmérőjű elemlámpájával. Jó erős fénye volt,
és Ranger szerint kiválóan alkalmas fejek beverésére. Szerencsére eddig
még nem volt alkalmam megfigyelni ezt a műveletet. Én már a Kutyaszorítóban
nézése közben is elájultam egyszer, és nem tápláltam illúziókat arról,
hogy mennyit bír a gyomrom. Ha Ranger valaha is koponyákat zúz be, és én
ennek szemtanúja vagyok, becsukom a szemem... aztán lehet, hogy munkát
váltok.
Senki sem reagált a kopogásra, úgyhogy oldalt léptem, és elővettem
a revolverem. Ez a partnerét fedező profi szokásos beállása. Az én esetemben
többé-kevésbé üres gesztus volt. Vallásos buzgósággal jártam a lőtérre
gyakorolni, de az az igazság, hogy reménytelenül analfabéta vagyok műszaki
dolgokban. A fegyverektől betegesen rettegek, és általában kiszedem a golyókat
kicsiny Smith & Wessonomból, nehogy véletlenül lábon lőjem magam. Eddig
csak egyszer kellett lőnöm valakire, és akkor annyira pánikba estem, hogy
elfelejtettem kivenni a revolvert a táskámból, úgy húztam meg a ravaszt.
Nem vágytam arra, hogy ezt újra előadhassam.
Ranger ismét kopogott, ezúttal erősebben.
- Ovadéki ügynök - harsogta - kinyitni!
Válaszképpen kitárult az ajtó, de nem Julia Cenetta, és nem is Kenny
Mancuso nyitotta ki, hanem Joe Morelli, a Trentoni Rendőrkapitányság civil
ruhás nyomozója.
Egy percig mindhárman szótlanul álltunk, és meglepetten meredtünk egymásra.
- A tiéd az a kocsi a garázs előtt? - kérdezte végül Ranger Morellitől.
- Ja - mondta Morelli - most vettem.
Ranger bólintott.
- Szép darab.
Morelli és én a burgben születtünk, Trenton munkásnegyedében, ahol
az impotens alkoholistákat még mindig naplopónak hívják, és csak az agglegények
járnak a sarokra egy gyors olajcseréért. Morelli arról híres, hogy mindig
visszaélt a naivitásommal. A közelmúltban alkalmam nyílt rá, hogy kiegyenlítsem
a számlát, és most mindketten az új helyzetet elemeztük, előnyös pozíciót
keresve az új szervához.
Julia lesett ki Morelli háta mögül.
- Szóval, mi történt? - kérdeztem Juliát. - Azt hittem, Kenny beugrik
hozzád ma este!
- Ugy is volt - mondta a lány. - De sose tartja be azt, amit mond.
- Felhívott legalább?
- Dehogy. Nem hívott. Ugyan. Biztosan Denise Barkolowskival van. Miért
nem az ő rohadt ajtaján kopogtattok?
Ranger arca kifejezéstelen maradt, de én tudtam, hogy magában mosolyog.
- Már itt se vagyok - mondta. - Nem szeretek belekeveredni az ilyen
családi botrányokba.
Morelli engem nézett.
- Mi történt a hajaddal? - kérdezte.
- A sapkám alatt van.
A kezét a farmere zsebébe dugva közölte:
- Nagyon szexi.
Morellinek mindig minden nagyon szexi volt.
- Késő van - mondta Julia. - Holnap dolgozom.
Megnéztem az órám. Fél tizenegy volt.
- Szólsz, ha megtudsz valamit Kennyről?
- Hát persze.
Morelli kikísért. A nyitott furgonjához sétáltunk, és egy darabig mindketten
a kocsit néztük, elmerülve a gondolatainkban. Az ez előtti kocsija egy
Jeep Cherokee volt. Azt szilánkokra robbantotta egy bomba. Morellinek szerencséje
volt, hogy nem volt benne.
- Mit csinálsz itt? - kérdeztem végül.
- Azt, amit te. Kenny Mancusót keresem.
- Nem is tudtam, hogy fejvadászként is dolgozol.
- Kenny anyja Morelli nő volt, és a család megkért, hogy keressem meg
a fiút, és beszéljek vele, mielőtt még nagyobb zűrbe keveredik.
- Jézusom. Csak nem azt akarod mondani, hogy Kenny Mancuso a rokonod?
- Nekem itt mindenki a rokonom.
- Én nem vagyok a rokonod.
- Julián kívül van még valami nyomod?
- Semmi izgalmas.
Ezen elgondolkodott.
- Dolgozhatnánk együtt az ügyön.
Felvontam az egyik szemöldököm. Amikor utoljára Morellivel dolgoztam,
golyót kaptam a hátsómba.
- És te mivel járulnál hozzá a dologhoz?
- A családdal.
Lehet, hogy Kenny elég ostoba ahhoz, hogy a családhoz forduljon.
- És honnan tudjam, hogy nem vágsz át a végén?
Ilyesmit gyakran csinált.
Joe arca olyan volt, mintha kőből faragták volna. Az a fajta arc volt,
ami az idő múltával egyre szebb és karakteresebb lesz. Bal szemöldökén
egy hajszálvékony forradás futott keresztbe, néma tanúbizonyságaként az
óvatossággal nem sokat törődő életmódnak. Harminckét éves volt, két évvel
idősebb, mint én. Nem volt nős, és jó zsaru volt. Némi túlzással érző,
emberi lénynek is lehetett volna nevezni.
- Hát, alighanem meg kell bíznod bennem - felelte vigyorogva, miközben
a sarkán előre-hátrabillegett.
- Jaj nekem!
Kinyitotta a Toyota ajtaját, és új kárpit illata áradt felénk. Becsusszant
a kormány mögé, és ráadta a gyújtást.
- Nem hinném, hogy Kenny ilyen későn felbukkanna - mondta.
- Nem valószínű. Julia az anyjával él. Az anyja nővér a St. Francisban,
és most jár le a műszak. Fél órán belül itt lesz, és nem tudom elképzelni,
hogy Kenny beszambázik a házukba, ha a mama otthon van.
Morelli egyetértően bólintott, és elhajtott. Amikor a helyzetjelző
lámpáinak fényét elnyelte az éjszaka, a tömb másik oldalára mentem, mert
ott hagytam a Jeepemet. A Wranglert használtan vettem Skoogie Krienskitől.
Skoogie pizzát szállított ki vele Pino Pizzeriájából, és ha felmelegedett
a kocsi belseje, frissen sült tészta és bolognai mártás-illata volt. A
Jeep Sahara nevű változata volt, homokszínű álcázó festéssel. Nagyon praktikus,
ha egy katonai konvojhoz akarok csatlakozni.
Valószínűleg igazam volt abban, hogy Kenny ilyenkor már nem bukkanhat
fel, de gondoltam, az nem árt, ha még várok egy kicsit, hogy biztos lehessek
benne. Felcsatoltam a Jeepre a tetőt, hogy ne lássanak kintről, és hátradőlve
várakoztam. Közel sem volt olyan jó hely a megfigyelésre, mint a hortenzia
bokor, de a jelenlegi célomnak megfelelt. Ha Kenny feltűnik, felhívom Rangert
a mobilomon. Nem rajongtam azért, hogy egyedül fogjak el egy fickót, akit
súlyos testi sértésért köröznek.
Tíz perccel később egy kis ötajtós kocsi gördült el a Cenetta-ház előtt.
Lecsúsztam az ülésen, és a kocsi továbbhajtott. Pár perccel később újra
megjelent. Megállt a Cape Coddal szemben. A sofőr dudált. Julia Cenetta
kiszaladt a házból, és beült az anyósülésre.
Amikor már egy fél tömbnyire voltak, beindítottam a motort, de megvártam,
míg befordulnak a sarkon, és csak azután kapcsoltam be a fényszórót. A
burg szélén voltunk, egy közepesen drága, önálló családi házak alkotta
lakónegyedben. Forgalom nem volt, vagyis könnyen ki lehetett szúrni, ha
valaki követi az embert, ezért alaposan lemaradtam. A kis ötajtós a Hamiltonra
fordult, és észak felé tartott. Most, hogy már több kocsi volt az úton,
csökkentettem a távolságot, és szorosan rátapadtam. Végül Julia és társa
lehúzódott egy bevásárlóközpont parkolójánál, és a kocsi megállt a terület
árnyékos szélén.
A parkoló üres volt ezen a kései órán. Sehol egy hely, ahol egy rámenős
fejvadász meghúzódhatna. Lekapcsoltam a világítást, és begurultam a parkoló
másik végén. A hátsó ülésről elővettem a távcsövemet, és a kocsi felé fordultam.
Kis híján kiugrottam a cipőmből, mikor valaki bekopogott a bal első
ablakomon.
Joe Morelli volt. Nagyon élvezte, hogy meg tudott lepni, és halálra
rémisztett.
- Éjjellátó kellene neked - közölte nyájasan. - Ilyen távolról semmit
sem látsz a sötétben.
- Nincs éjjellátóm, és különben is, mit csinálsz te itt?
- Követtelek. Gondoltam, egy darabig még vársz majd Kennyre. Nem vagy
túl jó ebben a ügynökösdiben, de piszkosul szerencsés vagy, és ha egyszer
ráálltál valakire, úgy rajta vagy, mint pitbull a velőscsonton.
Nem túl hízelgő vélemény, de teljesen stimmel.
- Jóban vagy Kennyvel?
Morelli vállat vont.
- Nem is nagyon ismerem.
- Szóval nincs kedved odamenni, és beköszönni.
- Sajnálnám elrontani Julia kellemes estéjét, ha nem Kenny az.
Mindketten a kocsit bámultuk, és nem kellett hozzá éjjellátó, hogy
lássuk, amint hintázni kezd. Ritmikus nyögés és szuszogás hallatszott az
üres parkolóban.
Leküzdöttem a kényszert, és nem kezdtem el mocorogni az ülésen.
- A nemjóját - mondta Morelli. - Ha nem fogják vissza magukat, hazavágják
a lengéscsillapítókat azon a kis kocsin.
A kocsi mozgása abbamaradt. Felmordult a motor, és felgyulladtak a
lámpák.
- Ajjaj - mondtam. - Ez nem tartott sokáig.
Morelli benyomakodott az anyósülésre.
- Biztosan bemelegítettek útközben. Addig ne kapcsold fel a lámpát,
amíg ki nem ért az útra.
- Nagy ötlet, de lámpa nélkül nem látok.
- Egy parkolóban vagyunk. Mit láthatnál itt másfél hektár üres aszfalton
kívül?
Ovatosan előregördültem.
- Meglép - mondta Morelli. - Taposs bele.
Nagy szemeket meresztve a sötétbe feltornáztam harmincra, Morellit
átkozva, mert szart se láttam.
Morelli cöcögött, mire a padlóba tapostam a pedált.
Hangos bamm! hallatszott, és a Wrangler irányíthatatlanná vált. Rátapostam
a fékre, és a kocsi hirtelen megállt. A bal oldala 30 fokos szögben megdőlt.
Morelli kiszállt, hogy felmérje a kárt.
- Egy forgalomterelő szigeten akadtál fenn - mondta. - Tolass le, és
minden rendben lesz.
Legurultam a padkáról, és tolattam pár métert. A kocsi erősen balra
húzott. Morelli megint kiszállt elvégezni a kárbecslő ceremóniát, én pedig
mérgesen füstölögtem, az ülésen mocorogva, és átkoztam magam, hogy miért
hallgattam Morellire.
- Csúnya ügy - mondta Morelli, behajolva a nyitott ablakon. - Amikor
nekimentél a padkának, elgörbült a felnid. Klubtag vagy valahol?
- Direkt csináltad. Nem akartad, hogy elkapjam a mocsok unokaöcséd.
- Hé, szívem, ne engem okolj, ha rosszul vezetsz.
- Tetű vagy, Morelli. Tetű.
Elvigyorodott.
- Légy jó kislány, vagy megbírságollak gondatlan vezetésért.
Kirántottam a zsebemből a mobilt, és felhívtam Al Autószervizét. Al
és Ranger jó barátok voltak. Napközben Al egy legális üzletet vezetett,
de gyanítottam, hogy éjellente daraboló szervizt üzemeltet, lopott kocsik
szétszedésére. Engem ez nem érdekelt. Én csak a felnimet akartam megjavíttatni.
Egy órával később már úton is voltam. Nincs értelme Kenny Mancusóra
vadászni. Már biztos rég felszívódott. Megálltam egy élelmiszerboltnál,
vettem fél liter artéria-gyilkos kávés jégkrémet, és hazaindultam.
A szüleim házától néhány kilométernyire, egy kocka alakú, háromszintes
tégla bérházban lakom. A ház bejárata egy apró üzletekkel teli, forgalmas
utcára nyílik, hátul pedig egy rendezett, családi házakkal teli környék
terül el.
Az én lakásom a ház hátsó részében van, a másodikon, és a parkolóra
néz. Egy hálószobám van, egy fürdőszobám, egy kicsiny konyhám, és egy nappalim,
amely egyúttal étkező is. A fürdőszobám úgy néz ki, mintha a Partridge
Család sorozatból vették volna hozzá a mintát, pillanatnyi anyagi gondjaim
miatt pedig a berendezést leginkább eklektikusnak lehetne nevezni - magyarul
semmi sem illik össze.
Mrs. Bestler a harmadikról a folyosón volt, amikor kiszálltam a liftből.
Mrs. Bestler nyolcvanhárom éves volt, és éjszakánként rosszul aludt, ezért
a folyosókon távgyalogolt.
- Nahát, Mrs. Bestler - mondtam. - Hogy 's mint?
- Hiába is panaszkodnék. Ugy látom, dolgozott az éjjel. Fogott bűnözőt?
- Egyet sem. Ma éjjel nem.
- Kár.
- Mindig van egy újabb nap - mondtam, kinyitottam az ajtót, és besurrantam.
Rex, a hörcsögöm a keréken futott éppen, a lábából csak egy elmosódott,
rózsaszín folt látszott. Üdvözlésképpen megkocogtattam a ketrece tetejét,
mire egy pillanatra megtorpant, és remegő bajusszal, fényes, nagy, éber
szemekkel meredt rám.
- Halihó, Rex - mondtam neki.
Rex semmit nem felelt. ő amolyan kicsi, csendes fickó.
Ledobtam fekete válltáskámat a konyhaasztalra, és az evőeszközös fiókból
kivettem egy kanalat. Felpattintottam a jégkrémes doboz tetejét, és evés
közben visszahallgattam az üzeneteimet.
Az összes üzenetet az anyám hagyta. Holnap grillcsirkét süt, és el
kell mennem vacsorára. Nehogy késsek, mert Betty Szajack sógora meghalt,
és Mazur nagymama meg akarja nézni a hétórai halottszemlét.
Mazur nagymama úgy olvassa az újságban a gyászjelentéseket, mintha
a szórakozás rovatban lennének. Más közösségekben country klubok és jótékonysági
egyletek vannak. A burgben a társasági életet a halottszemlék jelentik.
Ha az emberek egyszer csak örökéletűvé válnának, a burgben csúf véget érne
a társasági élet.
Kivégeztem a jégkrémet, és a kanalat a mosogatógépbe tettem. Adtam
Rexnek néhány mogyorót és egy szem szőlőt, aztán lefeküdtem aludni.
Arra ébredtem, hogy a hálószobám ablakán eső kopog, halkan zörgetve
az erkélyemként szolgáló, régi stílusú, kovácsoltvas tűzlétrát. Szerettem
az esőt hallgatni - éjjel, jól befészkelve magam az ágyba. Reggel nem igazán
tudott feldobni.
Még egy kicsit zaklatnom kellett Julia Cenettát, és le kellett ellenőriztetnem
a kocsi rendszámát, amibe beszállt. A telefon megcsörrent, és ösztönösen
felemeltem az ágy melletti, vezeték nélküli készüléket, azon morfondírozva,
hogy korán van még ehhez. Az órám 7:15-öt mutatott.
Zsaru barátom, Eddie Gazarra volt az.
- Jó reggelt - mondta. - Ideje dolgozni.
- Azért hívtál, hogy csevegjünk?
Gazarra és én együtt nőttünk fel, és most az unokahúgom, Sherry a felesége.
- Azért hívtalak, hogy tippet adjak, de nem én szóltam neked. Még mindig
Kenny Mancusót keresed?
- Igen.
- A benzinkutas, akinek golyót küldött a lábába, ma reggel meghalt.
Erre felpattantam.
- Mi történt?
- Ujabb lövöldözés. Schmidtytől tudom. ő volt az ügyeletes, amikor
betelefonáltak. Az egyik vevő a kutast, Moogey Bues-t golyóval a fejében
találta az irodában.
- Jézusom.
- Gondoltam, érdekel. Talán van kapcsolat az esetek között, talán nincs.
Lehet, hogy Mancuso úgy döntött: nem volt elég térden lőni a haverját,
és visszament, hogy szétlője a fejét is.
- Jövök neked eggyel.
- Jövő pénteken jól jönne egy bébiszitter.
- Annyival azért nem jövök.
Eddie morgott egyet, és letette.
Gyorsan lezuhanyoztam, szárazra sütögettem a hajam a hajszárítóval,
és betuszkoltam a silddel hátrafelé felvett New York Rangers baseball sapkám
alá. Gombolós farmert, fekete pólót és piros kockás inget vettem fel, az
esőre való tekintettel pedig Doc Martens bakancsba bújtam.
Rex a keréken átgürizett kemény éjszaka után mélyen aludt a levesesdobozában,
úgyhogy lábujjhegyen mentem el mellette. Bekapcsoltam az üzenetrögzítőt,
felragadtam a noteszem és a fekete-lila Gore Tex dzsekimet, aztán bezártam
a lakást.
A benzinkút, Delio Exxon kútja a Hamiltonon volt, nem messze a lakásomtól.
Utközben megálltam egy boltban és vettem egy hatalmas kávét meg egy doboz
csokis fánkot. Abból indultam ki, hogy ha már úgyis New Jersey levegőjét
szívja az ember, nincs túl sok értelme az egészségtelen táplálkozás miatt
aggódni.
A benzinkútnál állt egy csomó rendőr és rendőrkocsi, az iroda ajtaja
elé pedig betolatott egy tűzoltóautó. Az eső mostanra szitálássá szelídült.
Egy fél tömbbel odébb álltam meg, és átverekedtem magam a tömegen, kávéstul,
fánkostul. Ismerős arcokat kerestem.
Az egyetlen ismerős arc, amit láttam, Morellié volt. Mellé csellengtem,
és kinyitottam a fánkos dobozt.
Morelli kivett belőle egy fánkot, és a felét a szájába tömte.
- Étlen-szomjan? - kérdeztem.
- Az ágyból rángattak ki emiatt.
- Azt hittem, civilben dolgozol.
- Ugy van. Itt Walt Becker a főnök. Tudta, hogy Kennyt keresem, és
gondolta, jobb, ha szól.
Egy darabig fánkot rágcsáltunk mindketten.
- Szóval, mi történt? - kérdeztem.
Az irodában egy rendőrségi fényképész fotózott. Két mentős állt mellette.
Arra vártak, hogy becipzározhassák a zsákot a testtel, és mehessenek.
Morelli az ablakon át nézte, mit csinálnak.
- Az orvosszakértő hat harmincra becsüli a halál idejét. Az áldozat
pont akkor nyitott volna. Nyilván valaki besétált, és lelőtte. Három lövés,
közvetlen közelről, az arcba. Rablásnak nincs nyoma. A kassza épségben
maradt. Eddig nem jelentkezett tanú.
- Bérgyilkosság? Futtatnak lányokat a szerviznél, vagy drogot árulnak
netán?
- Nem tudok ilyenről.
- Talán személyes ügy. Lehet, hogy kefélte valakinek a feleségét. Vagy
tartozott valakinek.
- Lehet.
- Lehet, hogy Kenny visszajött, hogy elhallgattassa.
Morelli arcán egy izom sem rándult.
- Lehet.
- Szerinted Kenny képes lenne rá?
Vállat vont.
- Nem könnyű megmondani, mire lenne képes.
- Ellenőriztetted a tegnapi kocsi rendszámát?
- Aha. Az unokaöcsém, Leo kocsija.
Felvontam a szemöldököm.
- Nagy a család - mondta. - Én már nem nagyon tartom a kapcsolatot.
- Beszélsz Leóval?
- Amint leléptem innen.
Beleszürcsöltem a gőzölgő kávéba, és figyeltem, ahogy a tekintete rátapad
a habszivacs pohárra.
- Biztosan szeretnél egy korty finom, forró kávét - mondtam.
- Ölni tudnék egy kávéért.
- Kapsz belőle, ha magaddal viszel Leóhoz.
- Megegyeztünk.
Ittam még egy utolsó kortyot, és átnyújtottam neki a poharat.
- Juliánál jártál már?
- Elmentem előtte a kocsival. A lámpák le voltak kapcsolva, a kocsi
sehol. Leo után beszélhetünk vele.
A fényképész végzett, és a mentősök munkához láttak. Begurították a
testet egy zsákba, és felrakták egy hordágyra. A hordágy zörögve gördült
át a küszöbön, és a zsák meglódult a holt tömeggel.
A fánkot ólomsúlyúnak éreztem a gyomromban. Nem ismertem az áldozatot,
de akkor is átéreztem a fájdalmát. Helyette, mert ő már semmit nem érzett.
Két gyilkossági nyomozó volt a helyszínen, nyilván profik, mert ballonkabátban
ténykedtek. A ballonkabát alatt öltöny volt rajtuk és nyakkendő. Morelli
tengerésztrikót, farmert, tweed sport zakót és edzőcipőt viselt. A haján
apró esőcseppek csillogtak.
- Nem úgy nézel ki, mint a többiek - mondtam. - Hol van az öltönyöd?
- Láttál valaha is öltönyben? Ugy nézek ki benne, mint egy zugkaszinó
tulaja. Külön felmentésem van az öltönyviselés alól.
Elővette a zsebéből a kocsikulcsot, és intett az egyik nyomozónak,
hogy indul. A nyomozó ezt egy biccentéssel nyugtázta.
Morelli városi autóval jött. Egy régi, sötét, négyajtós Fairlane volt
- antenna a csomagtartón, táncoló baba a hátsó ablakban. Ugy festett, mint
ami már nem bír ötvennel felmenni a dombra. Tele volt horpadásokkal meg
rozsdafoltokkal, és tiszta kosz volt.
- Szoktad mosni is ezt az izét? - kérdeztem.
- Soha. Félek megtudni, mi van a kosz alatt.
- Trenton nem hagyja elpuhulni a fegyveres erőket.
- Ja - felelte. - Nem akarják, hogy könnyű életünk legyen. Az elvenné
a dolog hangulatát.
Leo Morelli a szüleivel lakott a burgben. Egyidős volt Kennyvel, és
apjához hasonlóan a vámnál dolgozott.
Egy kék-fehér csíkos kocsi parkolt a ház előtt, és amikor odaértünk,
az egész család egy egyenruhással beszélt éppen.
- Valaki ellopta Leo kocsiját - mondta Mrs. Morelli. - El tudja ezt
képzelni? Hová jut a világ? Ilyesmi régen sosem történt a burgben. És most
tessék.
Ilyesmi azért nem történt a burgben soha, mert ez a környék lényegében
a maffia nyugdíjas otthona volt. Amikor Trentonban néhány évvel ezelőtt
zavargások voltak, a rendőröknek eszükbe sem jutott küldeni akár csak egy
kocsit is a burg védelmére. Az összes vén közember és góré felment a padlásra
a Thomsonjáért.
- Mikor vették észre, hogy eltűnt? - kérdezte Morelli.
- Ma reggel - mondta Leo. - Amikor indultam volna munkába. Nem volt
itt.
- Mikor láttad utoljára?
- Tegnap este. Hatkor, amikor hazajöttem a melóból.
- Mikor láttad utoljára Kennyt?
Mindenkinek megrándult az arca.
- Kennyt? - kérdezte Leo mamája. - Mi köze ennek Kennyhez?
Morelli a sarkán billegett, zsebre dugott kézzel.
- Lehet, hogy Kennynek kocsira volt szüksége.
Senki nem szólt egy szót sem.
Morelli megismételte a kérdést.
- Szóval, mikor beszéltetek Kennyvel utoljára?
- Krisztusom - mondta Leo apja Leónak. - Mondd, hogy nem adtad oda
a kocsid annak az idióta seggfejnek.
- Azt ígérte, rögtön hozza is vissza - mondta Leo. - Honnan tudhattam
volna?
- Húgyagyú - mondta Leo apja. - Húgyagyú vagy, Leo.
Elmagyaráztuk Leónak, hogy segített egy bűnözőnek, és bűnrészessé vált,
amit egy bíró sem néz jó szemmel. Aztán kifejtettük, hogy ha újra látná
Kennyt, vagy megtudna róla valamit, legyen jó fiú, és köpjön szépen Joe
bácsinak, vagy Joe bácsi jó barátjának, Stephanie Plumnak.
- Gondolod, felhív, ha megtud valamit Kennyről? - kérdeztem, amikor
már kettesben voltunk a kocsiban.
Morelli megállt egy lámpánál.
- Nem. Szerintem Leo fog egy gumifeszítő vasat, és a szart is kiveri
Kennyből.
- A Morelli-módszer.
- Valahogy úgy.
- Macsó megoldás.
- Az bizony.
- És ha már kiverte belőle a szart? Szerinted akkor felhív?
Morelli megrázta a fejét.
- Nem tudsz túl sokat arról, hogy mennek a dolgok, ugye?
- Dehogynem.
Morelli erre elmosolyodott.
- Most hogyan tovább? - kérdeztem.
- Julia Cenettához megyünk.
Julia Cenetta a Trentoni Allami Főiskola könyvesboltjában dolgozott.
Először otthon kerestük. Mivel senki nem nyitott ajtót, elmentünk az főiskolára.
A forgalom nyugodtan haladt, körülöttünk mindenki szigorúan tartotta a
sebességhatárt. Semmi sem képes úgy lelassítani a sort, mint egy jelöletlen
rendőrautó.
Morelli a főkapun hajtott be, és tett egy kört a könyvesbolt egyszintes,
tégla és cement épülete körül. Elmentünk egy kacsaúsztató és egy pár fa
mellett. Volt néhány pázsitos terület is, ahol a fű még nem adta meg magát
a tél hidegének. Ujra esni kezdett, az egész napos esőkre jellemző, unott
kitartással. A diákok görnyedten siettek a dolgukra, a fejükre húzott esőkabát
vagy pulóver-csuklyával védekezve.
Morelli benézett a könyvesbolt parkolójába, mely a külső szegélyen
szabadon hagyott néhány helyen kívül teljesen tele volt, majd tétovázás
nélkül leparkolt a parkolni tilos területen, a járdán.
- Vészhelyzet van, mi? - kérdeztem.
- Arra mérget vehetsz, szivi.
Julia volt a kasszás, de nem volt vásárló, úgyhogy derékkal a kasszának
támaszkodva állt, és a körmével vacakolt. Kissé ráncos lett a homloka,
mikor meglátott minket.
- Nyugis napnak tűnik - mondta neki Morelli.
Julia bólintott.
- Az eső miatt.
- Hallott valamit Kennyről?
Julia arca elvörösödött.
- Ami azt illeti, tegnap este találkoztam vele, mondhatni. Rögtön azután
telefonált, hogy maguk elmentek, és átjött. Mondtam neki, hogy maga beszélni
akar vele. Mondtam, hogy fel kellene hívnia magát. Odaadtam neki a névjegykártyáját,
a csipogója számával, meg minden.
- Gondolja, hogy ma este is meglátogatja?
- Nem - a nyomaték kedvéért a fejét is megrázta. - Azt mondta, nem
jön többet. Azt mondta, nagyon meg kell húznia magát, mert keresik.
- A rendőrség?
- Szerintem másokra gondolt, de nem tudom, kire.
Morelli adott neki még egy névjegykártyát, és arra kérte, hogy bármikor,
ha kell, éjszaka is hívja fel, ha valamit megtud Kennyről.
Nem tűnt túl segítőkésznek, és nem hittem, hogy sokat várhatunk tőle.
Kimentünk az esőbe, és a kocsihoz siettünk. A Fairlane-ben Morellin
kívül az egyetlen rendőri felszerelés egy régi adó-vevő volt. A rendőrség
bevetési csatornájára volt állítva, és az operátor két statikus recsegés
között hívásokat továbbított. Nekem is volt egy hasonló rádióm a Jeepben,
és nagyon igyekeztem megtudni a rendőrségi kódokat. A többi, általam ismert
zsaruhoz hasonlóan Morelli is öntudatlanul figyelte a zavaros információ-áradatot,
csodával határos módon hámozva ki a lényeget.
Morelli kifordult a főiskola területéről, én pedig feltettem az elkerülhetetlen
kérdést.
- És most?
- Neked vannak jó megérzéseid. Mondd meg te.
- Ma reggel nem nagyon működnek a megérzéseim.
- Jó, akkor vegyük át, mink van. Mit tudunk Kennyről?
Tegnap este óta tudtuk, hogy korai magömlése van, de Morelli valószínűleg
nem erre gondolt.
- Helyi srác, elvégezte a gimit, jelentkezett a seregbe, négy hónapja
kilépett. Még mindig munkanélküli, de láthatóan nem kapar a pénzért. Ismeretlen
okból úgy döntött, térden lövi a barátját, Moogey Bues-t. Közben elkapta
egy szolgálaton kívül arra járó zsaru. Nem volt priusza, és óvadék ellenében
elengedték. Megszegte az óvadéki szerződését, és ellopott egy kocsit.
- Tévedés. Kölcsön kérte a kocsit. Csak eddig még nem vitte vissza.
- Gondolod, hogy ennek van valami jelentősége?
Morelli megállt egy lámpánál.
- Lehet, hogy valamiért meg kellett változtatnia a terveit.
- Például el kellett intéznie a jó öreg Moogey-t.
- Julia azt mondta, Kenny fél, mert valaki vadászik rá.
- Talán Leo apja?
- Nem veszed elég komolyan ezt az ügyet - mondta Morelli.
- Nagyon is komolyan veszem. Csakhogy nem jutok vele sokra, és nem
úgy tűnik, mintha megosztanád velem a gondolataidat. Példának okáért, szerinted
ki vadászik Kennyre?
- Amikor Kennyt és Moogey-t kikérdezték a lövöldözésről, mindketten
azt mondták, személyes ügy, és nem voltak hajlandóak beszélni róla. Talán
valami csúf dolgot csináltak.
- És?
- És ennyi. Ezt gondolom.
Egy darabig csak bámultam. Próbáltam eldönteni, titkol-e előlem valamit.
Valószínűleg igen, de biztos nem lehettem benne.
- Rendben - mondtam végül sóhajtva -, van egy listám Kenny barátairól.
Majd átfutom.
- Honnan szerezted azt a listát?
- Bizalmas információ.
Morelli szenvedő arcot vágott.
- Betörtél a lakásába, és elloptad a fekete noteszét.
- Nem loptam el. Lemásoltam.
- Egy szót sem akarok hallani erről - lenézett a táskámra. - Nincs
nálad rejtett fegyver, ugye?
- Méghogy nálam?!
- A francba - mondta Morelli. - Elment az eszem, hogy veled társultam.
- A te ötleted volt!
- Akarod, hogy segítsek lenyomozni a listát?
- Nem.
Ugy éreztem, az olyan lenne, mint a szomszédnak adni a nyertes lottószelvényt.
Morelli a Jeepem mögé parkolt.
- Valamit még el kell mondanom.
- Igen?
- Ronda a cipőd.
- Van még valami?
- Sajnálom, ami tegnap este a kerékkel történt.
Ja, persze.
Ötre alaposan megáztam és fáztam, de végeztem a listával. Egy részét
telefonon, a maradékot személyesen ellenőriztem, és nem sok újat tudtam
meg. A legtöbben helyiek voltak, és születése óta ismerték Kennyt. Senki
sem ismerte be, hogy kapcsolatban állt volna vele, amióta letartóztatták,
és nem volt okom feltételezni, hogy hazudtak volna. Senki nem tudott semmit
egy esetleges üzleti vagy személyes nézeteltérésről Kenny és Moogey között.
Többen is megerősítették, hogy Kenny ingatag és törtető alkat. Ezt érdekesnek
találtam ugyan, de túl általános információ volt ahhoz, hogy segítsen.
Néhány beszélgetés során hosszú, súlyos szünetek voltak, és eltűnődtem,
vajon mit nem mondtak el.
A nap utolsó ténykedéseként úgy döntöttem, megnézem Kenny lakását még
egyszer. Két napja a házmester engedett be, mivel hirtelen nem tudta felmérni,
meddig is terjed a hatásköröm. Miközben megcsodáltam a konyhát, lopva elemeltem
egy tartalék kulcsot, ezért most akkor osonok be, amikor csak akarok. Lehet,
hogy nem egészen legálisan jártam el, de legfeljebb egy kicsit kellemetlen
lenne, ha elkapnának vele.
Kenny az 1-es út mellett, egy Oak Hill nevű, nagy lakóparkban élt.
Mivel park sehol nem volt a láthatáron, gondolom, a helyére építették a
háromszintes, luxuslakásként hirdetetett téglabunkereket.
Leparkoltam egy üres helyen, és erőltettem a szemem, hogy ki tudjam
venni a kivilágított bejáratot az esőben és a sötétben. Megvártam, míg
egy pár kiszállt egy kocsiból, és beszaladtak az épületbe. Kenny kulcsait
és a gázspray-t átraktam a nagy, fekete táskámból a dzsekim zsebébe, a
dzseki kapucniját ráhúztam a nedves hajamra, és kipattantam a Jeepből.
Napközben alaposan lehűlt az idő, és a nyirkos farmerem nem védett meg
a hidegtől. Ennyit a vénasszonyok nyaráról.
Lehajtott fejjel, felhúzott kapucnival vágtam át a hallon, és szerencsére
találtam egy üres liftet. Felmentem a harmadikra, és végigsiettem a folyosón,
a 302-es lakásig. Egy kicsit hallgatóztam az ajtónál, de nem hallottam
semmit. Kopogtattam. Még egyszer kopogtattam. Semmi válasz. A zárba csúsztattam
a kulcsot, és dobogó szívvel becsusszantam a lakásba, majd azonnal felkapcsoltam
a villanyt. A lakás kihaltnak tűnt. Gyorsan végigjártam a szobákat, és
úgy ítéltem meg, Kenny nem járt még itt legutolsó látogatásom óta. Megnéztem
az üzenetrögzítőjét. Nem volt üzenete.
Ujra hallgatóztam az ajtónál. A másik oldalon csend volt. Lekapcsoltam
a villanyt, nagy levegőt vettem, és kivágódtam a folyosóra. Felsóhajtottam
a megkönnyebbüléstől, hogy kint vagyok, és senki sem vette észre.
Amikor visszaértem az előtérbe, egyenesen a postaládákhoz mentem, és
megnéztem Kennyét. Tele volt tömve mindenfélével, ami segíthetett volna
megtalálni. Sajnos, a levelek manipulálása a szövetségi büntetőjog alá
esik. Az ellopásuk különösen nagy ejnye-bejnyével járhat. Helytelen lenne,
gondoltam. A posta szent. Igen, de várjunk csak! Van kulcsom! Ez jár bizonyos
jogokkal, nem? Na persze, ez megint nagyon határesetnek tűnt, mivel a kulcsot
loptam. A fedélhez szorítottam az orrom, és bekukucskáltam a ládába. Telefonszámla.
Ebből megtudhatok valamit. Az ujjaim viszkettek, annyira akartam azt a
telefonszámlát. Szédültem a kísértés erejétől. Pillanatnyi elmezavar, gondoltam.
Pillanatnyi elmezavar tört rám. Ez az!
Nagy levegőt vettem, belenyomtam a kulcsot az apró kulcslyukba, kinyitottam
a ládát és a leveleket a nagy, fekete táskámba rámoltam. Visszakattintottam
a postaláda kicsiny ajtaját a helyére, és izzadtan távoztam. Siettem vissza
a kocsihoz, mielőtt még véget érne az elmezavar, és tönkrevágná az alibimet.
Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: J. Goldenlane: Isteni balhé (részlet). | Létrehozás: 2003. szeptember 18. 02:09:51 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 |  Nyomtatási forma |
|
