Marcus Meadow: Vér a véremből (részlet)

A három férfi nagyon lassan kinyitotta a vékony, furnérlemezből készült ajtót. Keskeny, hosszú, meszelt falú folyosót láttak maguk előtt, fény csak a mennyezetről esett a linóleummal borított padlóra. A folyosó bal oldalán egy, jobb oldalán három ajtó látszott. Mindegyik zárva volt. Az egyik férfi belépett a folyosóra és végignézte az ajtókon a feliratokat, majd visszasietett a többiekhez.

- Az első ajtó jobbra - mondta a visszatérő. Tom Turnernek hívták.

- Rendben - bólintott társa, Marcus Abrams. - Erwin, szólj be a központba, aztán bekopogunk.

Harmadik társuk, Erwin Stock a vállára csatolt rádióért nyúlt, és fejét oldalra hajtva beleszólt.

- Itt Fred 23-as a központnak, vétel.

- Hallgatlak - recsegte a készülék.

- Fred 23 megérkezett a bediktált címre, kívülről nem látunk semmit, utasítást kérünk, vétel.

Némi statikus zörej után megint felhangzott a diszpécser hangja.

- Fred 23, folyamatos telefonkapcsolatban vagyok a bejelentővel. Azt állítja, hogy most is hallja a szomszéd lakásból a zörgést. Esküszik rá, hogy a szomszédja két hétre elutazott.

- Értettem. Fred 23 behatol, kikapcs.

Abrams ránézett két társára és intett nekik. Hat éve dolgoztak együtt Washington DC városi rendőrségénél, és már pillantásokból megértették egymás szándékát. Egyszerre indultak meg, Abrams a 4-es számot viselő ajtó bal oldalán állt meg, a kilincs alig egy arasznyira volt leengedett kezétől. Stock és Turner az ajtó másik oldalán helyezkedett el.

Abrams óvatosan az ajtóra tapasztotta a fülét, és pár másodperc múlva a két férfira emelte a tekintetét.

- Valaki van benn - formálták az ajkai a szavakat anélkül, hogy hangot adott volna.

A férfi hátrébb lépett, és bal kezével határozottan bekopogott az ajtón, miközben hangosan megszólalt.

- Rendőrség, kérem, nyissa ki!

Csend támadt az ajtó mögött. Tíz másod-perccel később Abrams megismételte a kopo-gást és a felszólítást.

- Itt a rendőrség, nyissa ki az ajtót, különben betörjük!

Semmi választ nem kaptak. Abrams vállat vont és előhúzta az oldalán lévő tokban lógó Glock 17-est. Vele szemben Turner és Stock is hasonlóképpen cselekedett. A három zsaru szinte egyszerre húzta hátra és engedte el a szánt, így fegyvereik máris lövésre kész állapotba kerültek. Abrams a kilincsért nyúlt, és elfordította.

- Nyitva van - jelentette ki, ahogy az ajtó megmozdult. A férfi leguggolt, majd hirtelen belökte az ajtót. Ahogy az kivágódott, azonnal gyors pillantást vetett a mögötte elterülő helyiségre, és pisztolyát előre szegezve végigpásztázta a terepet. A túloldalon Stock guggolva, Turner állva tette ugyanazt, miközben fél lábbal belépett a szobába, hogy megakadályozza az ajtó becsukódását.

- Tiszta - sziszegte Stock. - Nem látok senkit.

- Rendőrség! - kiáltotta Abrams. - Azonnal jöjjön ki a feje fölé emelt kézzel, különben bemegyünk!

Nem néztek egymásra, miközben a választ várták, csak perifériás látásukkal érzékelték a társakat. A lakásból ezúttal sem felelt senki.

- Bemegyünk - unta meg a várakozást Abrams. - Tiéd a szekrénysor Tom, Erwin pedig innen biztosít. Gyerünk!

Abrams felpattant guggoló helyzetéből, és görnyedt testtel, előre szegezett fegyverével folyamatosan vízszintesen pásztázva belépett a helyiségbe. Sietve kilépett az ajtó síkjából, és attól kétlábnyira, hátát a falnak vetve megállt. Látta a szeme sarkából, hogy a bejárati ajtó a tőle jobbra eső falra nyílt rá, így nem lehetett mögötte senki, ennek megfelelően Tom, kinyújtott kezében tartva a fegyvert, egyenesen hatolt be a szobába és kétyardnyira az ajtótól megállt. Jobbra tőle egy szekrénysor zárta le a fal előtt a helyiséget. Turner leguggolt és az egyik szekrény sarka mögé húzódott.

Abrams egy nappaliban állt, a bejárattal szemközti fal hat-hét méter hosszú volt, míg a másik talán négy méteres. Éppen mostani helyével szemben nyílt egy ajtónyílás, amelynek a tetejéről egy kockás függöny lógott a földig. A lepel félig el volt húzva, mögötte egy konyha látszott. A rendőrtiszttől balra a sarokban három fotel vett körbe egy alacsony dohányzóasztalt, felette könyvespolc volt a falra erősítve. Az ülőgarnitúra mögött lévő rövidebb falban két ajtó látszott, mindkettő félig nyitva volt. A helyiségben cigarettafüst szaga terjengett.

Abrams gyorsan körbepásztázott, majd fennhangon megszólalt.

- Tiszta!

A szeme sarkából látta, hogy az addig az ajtóban guggoló Stock felemelkedik, és belép a nappaliba. A bejárati ajtó lassan csukódni kezdett. Abrams Stockra nézett, és amikor elkapta a tekintetét, a konyha felé intett. Stock bólintott, és lassan a függönyös ajtónyílás felé indult, keresztezve Turner lővonalát, aki addig, míg társa elhaladt előtte, felfelé fordította a Glock fekete csövét. Abrams most őfelé fordult és a baloldali falon lévő ajtók felé intett. Turner indult a konyha felé eső, míg Abrams a másik ajtó irányába. Két lépést sem tett, amikor Turner felkiáltott.

- Rendőrség! Ne mozduljon!

Abrams azonnal a másik ajtó felé fordult. Látta, hogy Turner elszántan az ajtó mögötti helyiségre céloz.

- Ki az isten maga?

A méltatlankodó kiáltás az ajtó mögül jött, Abrams nem látta a beszélőt. Odaért az ajtóhoz és nyitott tenyérrel elkezdte befelé nyomni.

- Rendőrség! Ne tegyen hirtelen mozdulatot! - kiáltotta sokkal hangosabban Turner.

Abrams kinyitotta az ajtót. Meglepően kicsi, talán háromszor három méteres hálószobát látott. A fal mellett egy vetetlen ágy, rajta egy fiók, melynek tartalmát az ágytakaróra borították. A szobácska hátsó részében háromajtós szekrény állt, szélső ajtaja nyitva, mellette egy komód, melynek két felső fiókja hiányzott. A komód előtt izmos, középtermetű, ötvenes éveinek elején járó férfi állt, ősz, rövidre nyírt haja alól szúrós tekintetű fekete szemek meredtek a két rendőrre.

- Mi a faszt akarnak itt? - ordította a férfi, és arca kezdett elvörösödni. - És kik maguk?

- Rendőrség, kérem, ne tegyen hirtelen mozdulatot!

- Hogy a picsába jöttek be ide és...

- Tegye fel a kezét, és igazolja magát!

A férfi arca bíborvörössé vált, nyakán és homlokán kidagadtak az erek.

- Én igazoljam magam, baszd meg?! A saját lakásomban? Te ki vagy, hogy így bejössz ide? Mi?!

Turner nyugodt próbált maradni, de Abrams érezte, ahogy változik a hangszíne, és higgadtan próbál válaszolni.

- Már mondtam, uram, rendőrtisztek vagyunk, kérem, igazolja magát!

- Nem igazolom, csesszétek meg! Ezért fizetem az adót, hogy minden kibaszott zsaru betörhessen ide? Egyáltalán zsaruk vagytok? Hol a jelvényetek?

- A jelvény itt lóg a nyakamban. Kérem, igazol...

- Mit kerestek itt? Hogy jöttetek be?

- Fogd már be a mocskos pofádat egy pillanatra! - avatkozott közbe Stock, aki pár másodperccel korábban a konyha felé indult. A zsaru belépett két kollégája közé, és majdnem ugyanolyan dühösnek látszott, mint a szobában, az ágy túlsó oldalán üvöltöző férfi.

Abrams érezte, hogy valami nem stimmel, de hirtelen nem ugrott be neki, mi lehet az, az események pedig elterelték a figyelmét. Stock úgy ordított, hogy a hálófülkében toporzékoló férfi egy pillanatra elhallgatott, és döbbenten meredt a rá fegyvert fogó három alakra.

- Én itt lakom, basszák meg! - mondta jóval csendesebben.

- Jól van, csessze meg! - üvöltötte Stock. - Minket meg a szomszéd riasztott, hogy valaki motoszkál a lakásban, pedig a tulajdonos elutazott.

- Ja!

Abrams érezte, hogy itt az ideje átvenni a kezdeményezést. A fegyvert egy hajszállal lejjebb eresztette és a férfihoz fordult.

- Kérem, uram, igazolja magát!

- Egy túrót! - kezdte megint felpörgetni magát a köpcös alak. - Ez az én lakásom! Itt nehogy már nekem kelljen igazolni magamat. Itthon felejtem a tárcámat, hazajövök megkeresni, feltúrok mindent, erre három köcsög zsaru rám töri az ajtót! Hát mi van itt? Rendőrállam?

- Uram, amíg nem láttuk az igazolványát, nem engedhetjük le a fegyvert - mondta szelíden Abrams. - Kérem, hogy...

- Le vagytok szarva! - kiáltotta a férfi, és ismét a fiók ágyra borított tartalmában kezdett turkálni.

- Lássam a kezét! - ordította Turner.

- Na, adok én neked! - sisteregte Stock, és társai között elnyomakodva belépett a szobába. - Majd benn a kapitányságon, a rács mögött elmélkedhetsz, hogyan akadályozd a hatóság munkáját, te...

A három rendőr egy vonalba került és egy pillanat tört részéig beszorult az ajtóba, ahogy Stock átpréselte magát közöttük.

Abrams ekkor érezte meg, hogy valami megmozdul a háta mögött. Rögtön ráébredt, mi zavarta meg az előbb: Stock is beszállt az intézkedésbe, erre viszont csak akkor lehetett ideje, ha nem ellenőrizte a konyhát. Ahogy tekintetét hátrafordította, látta, amint a konyha ajtaján lévő függöny meglebben, és egy magas, izmos férfi bukkan fel a nyílásban.

Furcsán lelassult az idő, Abrams úgy érezte, minden egyszerre történik, és mindent egyszerre érzékel.

Jól látta, ahogy a tőle háromyardnyira felbukkanó férfi felemeli a kezében tartott pisztolyt. Furcsa módon még azt is meg tudta állapítani, hogy ugyanolyan Glock, mint ami az ő kezében van. Maga is fordítani kezdte a pisztolyát, de az elakadt Stock ruhájában. Még nem történt semmi végzetes, de Abrams már tudta, hogy elszúrták.

Végzetesen elszúrták.

Az első lövések a mit sem sejtő Turner hátába robbantak be. A magas férfi talán két méter távolságból három lövedéket eresztett a rendőr felsőtestébe. Abrams hihetetlenül tisztán látta, amint vérvörös szirmok bomlanak ki Turner lapockáján és gerincén, mire a férfi meglepetten fordul hátra. Stock szintén megtorpant, és megfeledkezve a szobában dühöngő alakról, megpördült, hogy a lövések hangja felé fordulva viszonozza a tüzet. Abramsban ekkor tudatosult, hogy most viszont senki sem figyel az ősz hajú férfira. Erőnek erejével megfordította a mozgását, és fegyverét felemelve a hálófülke felé fordult. Még látta, amint Stock és a magas férfi heves tűzpárbajba bonyolódik. Stock mellén és nyakán vörös nyomok jelentek meg, ahogy eltalálták a közvetlen közelről leadott lövések, s ellenfele mellén is esett egy találat.

Abrams szeme az ősz hajú férfit kereste és meg is találta. Ugyanott állt, de jobb karja éppen egy hosszú, íves mozdulat legvégén járt, ahogy előhúzta a háta mögül az övébe rejtett pisztolyt. Még egy Glock - konstatálta Abrams az adott helyzetben teljesen jelentéktelen tényt, miközben igyekezett célba venni a férfit, de már elkésett.

Az első lövés a mellén találta el a rendőrtisztet, és egy kissé meglökte. Erősebb ütést várt, ezért meglepődött. Nem volt azonban ideje filozofálni rajta, hogy mi történt, mert a következő a nyakát érte, majd hirtelen vörös folyadék öntötte el az arcát, ahogy a szemei közé csapódott a harmadik lövedék.

Vége - gondolta.

- GYAKORLAT ÁLLJ!

A hang a falak tetején elhelyezett hatalmas hangszórókból bömbölt.

- A rohadt életbe, ezt én basztam el! - nyögte Stock, és felkelt a padlóról.

Abrams felnyúlt az arcához, és a plexi arcvédővel ellátott maszkot a fején áthúzva levette. Megvizsgálta a festékpatron által vörösre színezett plexit. Ha ez most éles helyszín lett volna, akkor az agyveleje freccsent volna ki. Körülnézett. Turner vele szemben ült az ajtófélfánál, és a hátát vakargatta, ahol a paintball-lövedékek megcsípték. Stock már felkelt és dühösen belerogyott az egyik székbe.

Abrams felpillantott a karzatra. A lakásnak nem volt mennyezete, hanem egy, a falak felett futó függőjárdát látott, melyen a kollégái álltak, ők is most vették le a fejükről a gyakorlat idején a nézőknek is kötelező maszkot. A karzat felett látszott a csarnok teteje, mely az egész komplexumot magába foglalta. A lakást itt, a csarnokban építették fel szabadon elmozgatható és variálható falakból és ajtókból, és a hely a hasonló gyakorlatok végrehajtására szolgált. A helyiségbe való behatolás taktikáit gyakorolták itt rendszeresen a fővárosi rendőrség tisztjei. A karzaton álló kollégák arcán megdöbbenés látszott. Ez a gyakorlat nem olyan volt, mint az eddigiek.

Az ősz hajú férfi átlépett az ajtóban üldögélő Turner lábán, és a nézőkhöz is intézve a szavait, megszólalt.

- Üdvözlök mindenkit a taktikai házban! A nevem Joe Endless, és pszichológus vagyok a fővárosi rendőrségnél. Uraim, mint láthatták, ez a gyakorlat nem tűnt bonyolultnak az elején. A járőr kap egy parancsot, miszerint menjen egy címre, ahol valószínűleg betörő jár a lakásban. A feladat pedig az, hogy a helyszínen talált szituációnak megfelelően kezelje a problémát. Ki állítaná, hogy ez nehéz feladat? Önök valamennyien szinte naponta kapnak ilyen parancsot.

Helyeslő hümmögés hallatszott.

- És lám, mégis, mi lett a rutinfeladat vége? Három halott, vagy súlyosan sérült rendőr, és egy szökésben lévő fegyveres bűnöző. Miért? Miért lett ez az eredmény? Mert rutinból jártak el!

Kuncogás hallatszott fentről, mire Endless összehúzta a szemöldökét.

- Kérem, ne nevessenek, hamarosan önök is sorra kerülnek! Higgyék el: itt lent egészen más megélni ezt a szituációt, mint ott fenn! - a pszichológus a három lelőtt zsaruhoz fordult. - Nos, mi történt?

Stock elkeseredetten legyintett.

- Én csesztem el. Át kellett volna...

- Nem. Ne mondja azt, hogy elcseszte. Nem, álljunk pozitívan a kérdéshez! Maga, Erwin nem elcseszte a dolgot, hanem egy szituációra rossz megoldással válaszolt. Rendben?

- Rendben - fintorodott el Stock. - Szóval azt a... rossz megoldást választottam, hogy nem néztem be a konyhába.

- Így igaz - felelte Endless.

- Meghallottam, hogy maga ordibál, és beavatkoztam. Holott nem ez volt a feladatom. A hátunkban hagytam egy átvizsgálatlan területet.

- Igen, ez volt a végzetes döntés, Erwin. Majd megnézzük az egészet videón - intett a pszichológus a falak tetején körben elhelyezett kamerákra. - Érdekes volt látni, hogy nem voltak felkészülve arra, hogy valaki úgy áll ellen, ahogy én. Dühösen és sértetten, de nem fizikailag. Úgy, mintha valóban megzavarták volna a saját lakásában.

- Hát ezt valóban nem tudtuk kezelni - tápászkodott fel Abrams, és leporolta a ruháját.

- Ott követtek el hibát, hogy mindhárman velem kezdtek foglalkozni. A legerősebb ingerre reagáltak, ami én voltam, s ez az inger vonzotta magukat, mint éjjeli lepkét a petróleumlámpa. Aztán előjött Bob, - intett a magas férfi felé - lőni kezdett, és mindannyian felé fordultak. Ő lett a legerősebb inger. Mivel rám nem figyeltek, most nekem volt lehetőségem fegyvert rántani.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Raymond E. Feist: A démonkirály dühe (részlet).

Létrehozás: 2005. augusztus 11. 10:45:01

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20

Nyomtatási forma