Kígyótánc (Battletech novella)

Biztosan hallottatok már embereket arról beszélgetni, ki hol tartózkodott, amikor a klánok lecsaptak. Meghallgattátok a hihetetlen történeteket a Stingert vezető pilótákról, akik darabokra szedték a klános nehéz mecheket, vagy a magányos klánmechekről, amelyek teljes Belső Szférás századokat tettek múlt időbe. Nos, az ilyen sztorik közül nem mindegyik hazugság, némelyiknek saját szememmel is tanúja voltam. Ti is láttátok volna, ha a Fejvadászoknál szolgáltok.

Mallory Fejvadászai, a Mallory Ház - az Egyesült világok egyik kisebb nemesi családja - saját ezrede. Hivatalosan az Antietamon lenne az állomáshelyünk, de már több, mint egy esztendeje nem láttam a bolygót. Főként kalózvadász akciókat, felkelések leverését, és egyéb olyan mocskos munkákat bonyolítunk le, amelyeket senki más nem lenne hajlandó elvállalni. Nem sokan hallottak még rólunk, és ez nekünk tökéletesen megfelel.

A klánok támadásának időpontjában a Második Zászlóalj éppen Tolandra, egy fagyos, száraz világra volt vezényelve, valahol a Rasalhág birodalom szélén. A helyiek kalóztámadásokra panaszkodtak, és minket választottak ki a probléma megoldására. Azonban nem csak egyszerű, fosztogatni érkező kalózok szakadtak a nyakunkba.

A Tizenkettedik Csillaggárda ezred volt kijelölve a főváros védelmére. Mi a bolygó legnagyobb bányászkomplexumánál helyezkedtünk el, körülbelül negyven kilométerre északra a várostól. Arra következtettünk, a bánya lesz a támadás fő célpontja, de a Gárda parancsnoka úgy vélte, a városnak erősebb védelemre van szüksége. Nem volt lényeges a dolog, mert számításaink szerint több, mint elegendő erővel rendelkeztünk bármilyen kalózcsapat leküzdéséhez.

Az első jelét annak, hogy valami nagyon nincs rendben akkor kaptuk, amikor a légizsokék elindultak az ellenséges űrjárók köszöntésére, és nem sokkal később farkukat a lábaik közé húzva söpörtek vissza.

A második jel az volt, hogy a kalózok orbitális pályáról rádión megkérdezték, ki védelmezi a világot. A Gárda parancsnoka viccesnek találhatta a kérdést, és átküldte nekik a teljes csapatjegyzéket, hogy tisztában legyenek vele, mekkora kalamajkába másznak bele éppen. Amikor zászlóaljparancsnokunk, Ryan őrnagy kezébe is eljutott az üzenet, megmondta a banditáknak, hová tegyék a kérésüket. Úgy gondoltuk, a kalózok minden szükséges információt meg fognak kapni, amikor apró cafatokká szedjük szét őket.

0900 körül jelentést kaptunk, hogy a kalózok mechjei feltűntek a fővárostól délre, mintegy tíz kilométer távolságban. Ryan őrnagy kiküldte eléjük a Charlie Századot, hogy szemmel tartsák őket, és folyamatosan jelentsék az eseményeket. Mindannyian a kommunikációs barakkhoz gyűltünk, hogy figyelemmel kísérjük a Gárda felfejlődését. A támadók körülbelül másfél zászlóaljnyi erővel vonultak fel egy teljes ezred ellen. Ekkora baklövés láttán joggal gondoltuk, hogy a Gárdisták egykettőre végeznek a melóval, és egy óra múlva már a városban ünneplik a győzelmet.

Ekkorát még sosem tévedtünk.

0930-ra a Gárdát visszaszorították a városba. 0945-re a városban mindenki halott volt, vagy éppen az életéért futott, beleértve a Gárdát is. Saját Charlie Századunk is harcba keveredett, miközben egy visszavonuló Gárdista egységnek próbált fedezetet biztosítani, és a kavarodásban elvesztettünk négy mechet, valamint két pilótát.

1015 körül a Charlie Század és a Gárda egyik zászlóaljának maradványa elérte bázisunkat. Egy gyors átcsoportosítást követően "Happy" Hart százados, századunk parancsnoka a szokásos mogorva arckifejezéssel besétált szakaszom pihenőkörletébe.

- Wozniak hadnagy! - vakkantotta.

- Mi a helyzet, Happy? - érdeklődtem.

Happy sötét pillantást vetett rám. Nem volt rossz parancsnok, de nagyjából annyi humorérzékkel bírt, mint Takashi Kurita egy fogfájós napján.

- A Charlie Század felderítő szakasza elveszítette a hadnagyát és a szakaszvezető őrmesterét. Az őrnagy a te szakaszodból rendelte át Johnson őrmestert a Charlie felderítőinek vezetésére.

Nem válaszoltam rögtön. Elég jól ismertem Hansent és Flynnt, de sajnálkozni később is ráértem. Elvesztésük azonban lyukat hagyott a parancsnoki struktúrában, és a rés kitöltésére Johnson volt a legalkalmasabb ember. Nem voltam boldog tőle, hogy kiveszik a szakaszomból, de beláttam a lépés szükségességét.

- Johnson éppen a gépe karbantartását felügyeli - mondtam. - Megyek, szólok neki.

- Majd én - válaszolt kurtán Hart. - Neked öt perc múlva eligazításod lesz.

Elhúzott a szerelőcsarnok felé, én pedig felhajtottam Mikkit és Tonyt, szakaszom másik két tagját.

Az eligazítást személyesen Ryan őrnagy tartotta.

- A Gárda túlélőinek jelentése szerint az alakulat egy része visszavonult a Ramagen Canyonba, hogy rendezze sorait. Űrjáróik átjöttek a mi bázisunkhoz, és készenállnak a túlélők felszedésére, de nem állítják biztosra, hogy mindenkit képesek megtalálni. A ti feladatotok tehát átfésülni a szurdokot, és idehozni a túlélőket.

- Elhúzzuk a csíkot? - kérdeztem meglepetten.

- Erről van szó. Ellenfeleink nyilvánvalóan nem közönséges kalózok. Első osztályú fegyverzettel rendelkeznek, és igen jól szervezettek. Az a tény, hogy ilyen óriási veszteségeket okoztak a Csillaggárda ezredének, világossá teszi számunkra, hogy nem sok esélyünk lenne szembeszállni velük. - Láttam az őrnagy arcán, mennyire nem tetszik neki a menekülés gondolata. - Sokkal hasznosabb, ha visszavonulunk és figyelmeztetjük a Nemzetközösséget, mint ha haszontalan védekező harcban veszünk oda. Evakuáció 1500-kor. Durván négy órátok van a feladat teljesítésére, és a visszatérésre. Ennél tovább nem várhatunk.

- A repülős fiúk is segítik a kutatást? - kérdezte Tony.

- Negatív. Megmaradt vadászainkat a visszavonulás fedezésére tartogatjuk. - Az őrnagy úgy ejtette ki a "visszavonulás" szót, mintha káromkodott volna.

- Harcérintkezésre vonatkozó szabályok?

- Minden okunk megvan feltételezni, hogy a támadók csapatokat irányítottak a szorosba a megmaradt Gárdista egységek levadászására. Ha van rá mód, kerüljétek a balhét. Ne feledjétek el: fő feladatotok a kutatás és a mentés.

Amikor visszatértünk a mechjeinkhez, Happy még hozzáfűzte saját kommentárját:

- Emlékezzetek rá, hogy az őrnagy azt mondta, ez egy kutató-mentő küldetés. Harcot elkerülni. Ha nem lehetséges, akkor is. ÉRTHETŐ!?

Mindenki tudta, mekkora menő vagyok, ha önmagam bajba keveréséről van szó.

- Roger, százados, úgy lesz. Maga csak foglalja a helyünket az űrjárón, oké? - Hart elsietett, talán úgy gondolta, nem szolgáltam rá a válaszára. Bemásztam a mechembe, és rádiómat a szakasz taktikai hullámhosszára kapcsoltam.

- Tony, Mikki, készen álltok a horgászatra?

- Roger, Woz - jött Mikki válasza.

- Követlek, főnök - mondta Tony.

Délkelet felé hagytuk el a bázist. Bár egy mechünk hiányzott, még így is mi voltunk a legalkalmasabbak az ilyesfajta feladatokra, az ellenséges terepen történő kutatás-mentésre. Rattlesnake mechjeink egyszerű Jennerekre hasonlítottak, de telezsúfoltuk őket csúcstechnológiájú fejlesztésekkel. Majdnem kétszer akkora páncélzattal és tűzerővel bírtak, mint a Jennerek, és manőverezőképességben is felülmúlták elődeiket. Rövid idő alatt hatalmas távolságok megtételére voltunk képesek, és szinte bármivel fel mertük volna venni a harcot, ami megpróbálja utunkat állni. Nem kerestük a balhét, de Sandra "Happy" Hart százados utasításai ellenére készen álltunk rá, hogy bárkinek elrontsuk a napját.

Húsz perccel később behatoltunk a Ramagen Canyonba. A szoros tulajdonképpen egy kiszáradt folyómeder volt, a bolygó egyik leghíresebb turistalátványossága. Talán nem olyan nagy, mint a terrai Grand Canyon, de a völgyek egymás utáni átkutatása hosszú és unalmas procedúrának ígérkezett.

Már egy órája küszködtünk a tükörsima gránitfalak útvesztőjében, amikor Mikki hangját hallottam a rádióból.

- Mozgó MAD kapcsolat tíz óránál, távolság kettőezer-ötszáz, és egy rohadt NAGY példány!

- IFF jelzés?

- Negatív, Woz. Ha a mi fiunk is, nem reklámozza.

- Lehet a helyiektől is, de könnyen elképzelhető, hogy ellenség. Nézzük meg közelebbről. Mikki, gyere mögém; Tony, te vagy a hátvéd.

- Roger.

- Rog.

Óvatosan közelítettük meg a helyszínt. Még ezer méter lehetett hátra, amikor elértük egy újabb, zsákutcában végződő hasadék bejáratát - pont úgy nézett ki, mint a másik tucatnyi, amelyeket már átvizsgáltunk. A szurdok talaja egyenetlenül hullámzott, a sziklás felületet kókadtan hajladozó fák apró ligetei tarkították. Maga a vájat talán ezer méter hosszú lehetett, falai kétszáz méter magasra nyúltak, a legvégén pedig talán még feljebb. Már sokadszor tárult szemünk elé ugyanaz a látvány.

Mindössze talán a kanyon végén várakozó mech tette különbözővé a többitől. Jeges borzongás futott végig a hátamon, amint harci komputerem is jelezte azt, amit már eddig is sejtettem - ilyen géppel még soha nem találkoztam (de szerintem senki más sem előttem).

Éppen a falat vizsgálgatta, mintha kutatna valami után. A Stalkerhez hasonló, torpedószerű törzse volt, a védelmet növelő páncéllemezzel a tetején, és rakétaindítóval a bal vállán. A vaskos alkarok kézfejek helyett fegyvercsövekben végződtek, a lábai pedig hátrafelé hajlottak, akár a Maraudernek.

Tony mindannyiunk kérdését szavakba öntötte:

- Mi a pokol EZ!?

- Nem tudom - válaszolt Mikki -, de nem szívesen futnék össze vele egy sötét sikátorban.

- Akkor van egy rossz hírem számodra - mondtam, miközben aktiváltam fegyvereim célzórendszerét és a külső felvevőket. - Pont ezt tesszük.

- Főnök, te mindig a dolgok fényesebbik oldalát látod - hallottam Tony hangját.

- Vége a csevelynek. Szóródjunk szét. Delta formáció.

Mikki elindult a hasadék bal oldala felé.

- Nem túl sok helyünk van a manőverezésre, Woz.

- Pedig csak így bánhatunk el a védelmével - válaszoltam. - Fel kell adnunk a fedezékünk, hogy közelebb kerüljünk. - Miközben Mikki továbbhaladt a bal oldalamon, Tony pedig a tükörképeként a jobbon, a század hullámhosszára kapcsoltam a rádiót.

- Bravo Vezér, itt Rattler Vezér, azonnali segítséget kérünk. Egy ismeretlen típusú ellenséges rohammech csapdába esett a szorosban. Átküldöm a videoképet, választ kérek, vége!

Happy hangja csendült fel a sisak hangszórójában. Még a statikus recsegésen keresztül is ki tudtam venni hangjának lemondó színezetét.

- Rattler vezér, itt Bravo vezér. Megkaptuk a felvételt. Nem vagyunk olyan helyzetben, hogy támogatást nyújthassunk, erősítés várható érkezési ideje kettő-nulla percen belül. Magatok vagytok.

- Értettem, Bravo Vezér - válaszoltam. Igazából nem is reménykedtem semmiféle segítségben, de egy próbálkozást megért. Visszaváltottam szakaszom frekvenciájára.

A szoros végén álló mech ebben a pillanatban felén fordult, a karjába épített fegyverek célzásra emelkedtek. Néhány másodpercig csak meredtünk egymásra, mindkét oldal felmérte a másikat. Aztán váratlanul egy reszelős, eltorzult hang szólalt meg a biztonságosnak hitt sávon.

- Corlin vagyok a Jáde Sólyom klánból. Kit köszönthetek a harc előtt?

Tony elfojtott káromkodása elárulta, hogy nem hallucinálok. Hogyan tudott a fickó rákapcsolódni a kódolt taktikai frekvenciánkra? Beletelt néhánymásodpercbe, amíg összeszedtem a bátorságom a válaszhoz, és úgy döntöttem, belemegyek a játékba.

- Gordon Wozniak hadnagy vagyok, Mallory Fejvadászaitól. Semlegesítse a fegyvereit, és nyissa fel a pilótafülke tetejét, különben kénytelenek leszünk tüzet nyitni.

Még a hangos háttérzörejen keresztül is hallottam a kalóz hangjában bujkáló lenézést.

- Ilyen könnyen nem adom fel, hadnagy. Készüljön fel a harcra!

- Váltsatok India kódra, fiúk - szóltam bele a sisakmikrofonba. Az India volt a "nem hivatalos" szakaszfrekvenciánk. Akkor használtuk, amikor nem akartuk, hogy a többiek is meghallják, mire készülünk. A kalóz remélhetőleg csak a szokásos frekvenciánk kódját törte fel, és egyhamar nem kerít sort erre is. Bepötyögtem az új kódot.

- Ez a fickó nem csak a kódunkat vágta zsebre, de ráadásul súlyos problémák vannak a modorával is. Mit tegyünk vele?

- Happy azt mondta, ne keveredjünk zűrbe - mondta Mikki. - De hát ki tudtunk valaha is maradni belőle?

- Nem lenne jó választás, ha csak úgy lelépnénk - szólalt meg Tony is. - Azok után, amit Hansennel és Flynnel műveltek, nem vagyok olyan hangulatban, hogy hagyjam magam megfélemlíteni egy önelégült rohamzsokétól.

- Te jössz, Woz. Elkapjuk? - kérdezte Mikki.

Ajkamat harapdálva töprengtem néhány másodpercig. A MAD szerint a fickónak száz tonnás a gépe, és a támadók már bizonyították, hogy mire képesek a túlerő ellen. A Rattlesnake-et ugyan világok választották el a Jennertől, de ennek ellenére már kezdtem afelé hajlani, hogy a belátás is fontos erény, amikor ellenfelünk meghozta helyettünk a döntést. Egy sorozatnyi NHR vágódott ki a kalóz gépének vállára szerelt kilövőből. Bár a rakéták messze elhibáztak, a fickó szándéka nyilvánvalóvá vált.

- Mikki, Tony, ha bárki kérdi, ő lőtt először. Ha harcolni akar, hát a lehető legrosszabb ellenfeleket választotta. Kapjuk el!

Teljes sebességgel rohanni kezdünk a kanyonban, Tony a jobb oldali falhoz húzódva, Mikki a bal oldalon, én pedig a hasadék közepén. A Delta volt a kedvenc taktikánk, ha nagyobb mecheket akartunk elkapni. Az elképzelés alapvetően az volt, hogy néhány másodpercnél tovább egyikünk sem marad az ellenfél lővonalában. Ahogy az egyik mech magára vonná az ellenfél tüzét, a többiek nekiesnek a vékony hátsó páncélzatnak. Egyszerűbben fogalmazva, a Deltánál legalább egy mech mindig tiszta lövéshez jut hátulról. Ugyan nem a legjobb módszer egy kanyonban való harchoz, de nem maradt időnk újabb taktika kitervelésére.

Taktikai téren szerencsére a kalóz sem volt nagyon eleresztve. Egyenesen felénk indult, mintha arra számított volna, hogy egyetlen sorozattal képes megsemmisíteni mechjeinket. Egy szabványos Jennernél ez be is vált volna, de nem ez a fickó lett volna az első, akit meglep a Rattlesnake vastag páncélzata.

Ahogy közelebb értem, már ki tudtam venni a mech mellére festett jelzést: egy karmában kardot tartó, zöld madarat. Az azonosító komputer teljes mértékben csődöt mondott. Épp csak annyi időm maradt, hogy a tényt tudomásul vegyem, amikor a kalóz mechje heves lézertüzet zúdított rám. A fickó kicsit talán tényleg arrogánsan viselkedett, de volt is neki mire. Hatszáz méter távolságból nem sok esélye volt eltalálni egy 80 km/órás sebességgel mozgó célpontot, a sugárnyalábok azonban túl közel húztak el mellettem ahhoz, hogy kényelmesen érezzem magam.

- Csak óvatosan! - kiáltottam, és egy kétszáz méter hosszú ugrással kivontam mechemet a tűzvonalból. - Ez a fickó majdnem olyan jó, mint amilyennek gondolja magát!

- Azt látom, főnök - jött Tony válasza, miközben befejezte eszeveszett száguldását, és ellenfelünk háta mögé kanyarodott.

- Vettem - Mikki mozgása a másik oldalon mintha Tonyt utánozta volna.

A kalóz elfordult, hogy fegyvereivel továbbra is tűz alatt tartson, de mozdulatával feltárta védtelen hátát Tony sorozatának. A mech bal karjáról tetemes mennyiségű páncél elpárolgott, de semmiféle észrevehető sérülést nem sikerült kivennem. Viszont a bandita Tony felé fordult, így most Mikkinek állt háttal. A lövések még több páncéltól szabadították meg, ezúttal a jobb lábról.

Én következtem. A Rattlesnake-ek a könnyű mechekhez képest számottevő páncélzattal rendelkeznek, de nem rohammechek elleni állóharcra tervezték őket, különösen nem egy olyan gép ellen, amelyik nagyobb tűzerővel rendelkezik, mint két Atlas együttvéve. Az én dolgom az volt, hogy az ellenfél orra előtt rohangáljak és elvonjam a figyelmét, amíg szakasztársaim hátulról szépen felmorzsolják a védelmét.

Némi szerencsével túlélhetem. Még több szerencsével talán még valamennyi kárt is okozhatok neki.

A kalóz felém fordult, egy lépést tett előre, és a következő pillanatban lézersugarak és gépágyúlövedékek képében rám szabadult a pokol. Pilótafülkém üvege a másodperc törtrésze alatt elsötétedett, de nem elég gyorsan ahhoz, hogy megóvja szemem a villanások káros hatásától. Egyetlen folyamatos mozdulattal hoztam működésbe ugrórakétáimat és lézereimet, majd rövid repülés után egy kicsivel jobbra keményen talajt fogtam.

A monitorokra vetett gyors pillantás után meggyőződhettem róla, hogy mechem bal karja és torzója súlyos sérüléseket szenvedett, de szerencsére egyik berendezésem sem mondta fel a szolgálatot.

Tony recsegő hangját hallottam:

- Minden rendben, főnök?

- Az önbecsülésemen kívül semmim sem sérült. Mostantól te vagy a csali, én majd megdolgozom innen.

- Roger. Én... Mikki, térj ki balra!

A kalóz figyelme Mikki felé fordult. Társam megpróbált félreugrani mechjéval, de az NHR-sorozattal megtámogatott lézerfüggöny még így is elkapta. A nagyját ugyan sikeresen megúszta, de a bekapott találatok hatására még így is elveszítette jobb lábának és torzójának védelmét.

- Még mozgok - jelentette, mielőtt bármelyikünk is megszólalhatott volna. Hogy bizonyítsa is állítását rögtön megtorolta a támadást. Négy lézere talált célba, tovább mélyítve a kalóz jobb lábán lévő sérüléseket.

Én is előrébb léptem, és minden fegyveremmel tüzet nyitottam a Mikkire koncentráló banditára. Öt lövésem fúródott a kalóz gépének mellébe, de így sem tudtam megakadályozni, hogy még egy sorozatot eresszen meg Mikki felé. Társam ezúttal azonban már felkészülten várta a támadást, és ugrórakétáit begyújtva kiröppent a tűzvonalból.

- Tony! Foglald le! - üvöltöttem, majd teljes sebességre kapcsoltam. - Próbálj fedezni, megpróbálom meglepni az emberünket. - Szemtől szemben ez a mészáros három sorozatával bármelyikünkkel végezhetett. Eddig azonban még egy lövést sem adott le hátrafelé. Talán abban az irányban nincs is fegyvere - és éppen azt terveztem, hogy a kockázatosabb megoldást választva próbálom meg gyanúmat igazolni.

Rattlesnake-emmel befutottam közvetlenül a kalóz gépe mögé; nem lehettem messzebb tíz méternél. Ilyen távolságból még hátulról is sokkal rémisztőbbnek tűnt, mint elölről, de legalább semmi nem szakadt a nyakamba.

Miközben Tony egymás után tért ki a lövések elől, szabadjára eresztettem mindent, amivel csak rendelkeztem. Ha lett volna nálam egy csúzli, talán még azzal is tüzet nyitok. Nyolc szemkápráztató fénysugár vágódott a rohammech hátába, egyenetlen szélű lyukakat égetve a vastag páncélba, és szétolvasztva az érzékeny belső szerkezeteket. Kevés olyan mozdítható tárgy létezik, amelyik ellent tudna állni ilyen mértékű sérülésnek, és ez a mech bizony nem tartozott közéjük.

Megpróbált ugyan körbefordulni, hogy végezzen velem, de valamelyik lövésem megrongálhatta a girostabilizátorát. Fordulás közben félúton megtorpant, egy lépést előretántorodott, ahogy elkeseredett igyekezettel próbálta sérül hátát kivonni a tűzteremből, és ugyanakkor talpon maradni. Lézereivel folyamatosan tüzelve azonban ekkor már Tony is közelebb ért, majd rövidesen Mikki is csatlakozott.

A kalóznak sikerült néhány jelentéktelen találatot bevinnie Tony Rattlesnake-jére, de már ő is tisztában volt vele, hogy ezt a csatát nem nyerheti meg. A végén már eszeveszettül tüzelt minden irányba, de csak a kanyon falát sikerült maradandó nyomokat hagynia.

- Megcsíptük! - üvöltöttem diadalmasan a mikrofonba. - Koncentráljatok a sérült lábára! - adtam ki az utasítást, miközben újabb sorozatot eresztettem a hatalmas mech hátába.

Mikki és Tony szinte egyszerre nyitott tüzet, lövéseik mély árkokat szántottak a kalóz gépének sérült lábába. A bandita ezúttal már elvesztette az uralmát mechje fölött, a gépóriás sűrű port kavarva arccal a földre bukott.

Amint közelebb nyomultunk, hogy végképp hidegre tegyük az ellenséges mechet, a pilótafülke teteje felpattant, és a katapultáló kalóz nem sokkal később egy közeli kőhalmon landolt. Lassan talpra küzdötte magát, kezét a megadás jeleként a magasba emelte.

Elindultunk felé, és a csata közben felhalmozódott feszültség már elenyészőben volt, amikor MAD érzékelőink több közeledő objektumot jeleztek, kábé háromszáz méterről, közvetlenül a hátunk mögül.

Mindhárman megfordultunk, felkészültünk, hogy szembeszálljunk az új fenyegetéssel. Beletelt néhány másodpercbe, amíg felismertük, hogy az újonnan érkezettek nem a bosszúra szomjas kalózokhoz tartoznak. Ezeket a mecheket könnyedén azonosítottuk, az égésnyomok és horpadások sűrűjében még a Csillaggárda jelölését is sikerült kivennünk.

Egy viharvert Thunderbolt lépett ki a sorból, ugyanakkor határozott hang szólalt meg az általános frekvencián.

- Úgy látom, lekéstünk a mulatságról. Megkérdezhetem, melyikük az a bizonyos Wozniak hadnagy?

- Én lennék - válaszoltam, miközben kikapcsoltam IFF berendezésemet. - És ön kicsoda, ha szabad kérdeznem?

- Ó, én Lethbridge őrnagy vagyok, a Tizenkettedik Csillaggárda Yorkshire zászlóalja maradékának rangidős parancsnoka. Az önök Hart kapitánya - el kell ismernem, elbűvölő modorú hölgy - tájékoztatott minket, hogy ön és a társai valószínűleg bajba kerültek. Rettenetesen sajnálom, hogy nem értünk ide időben; a kanyon sziklafalai többszörösen visszaverték az azonosítójuk jelzéseit, ezért első alkalommal nem a megfelelő szorosba fordultunk be. Örömmel látom azonban, hogy nem volt szükség a segítségünkre, viszont csalódott is vagyok, amiért nélkülünk végezték el a munkát.

- Sajnálom - feleltem -, de a barátunk már nincs túl játékos kedvében.

- Hát ez igazán szomorú. A fiúk meg én szívesen lezavartunk volna egy visszavágót ezekkel a banditákkal. Természetesen elismerjük, hogy az önök foglya. Jobban teszi, ha elfogadja a megadását, mielőtt még meggondolná magát.

Az, hogy a parancsnok még ebben a helyzetben is megőrizte humorérzékét, megpendített bennem egy húrt. A legkevesebb, amit nyújthattam neki, hogy az áldozat helyett a győztes pozíciójából beszélhessen az ellenséggel.

- Megtisztelne vele, hogy csatlakozik hozzám, uram?

- A legnagyobb örömmel, hadnagy. - Egy hórihorgas alak mászott ki a Thunderbolt pilótafülkéjéből, és elindult a mechem felé. Ahogy egyre közelebb ért, egy idősebb, ősz hajú, gondosan nyírt szakállt viselő férfit láttam, aki szemlátomást parancsolásra született.

Én is lemásztam a földre, biccentettem Lethbridge-nek, majd előhúztam pisztolyom, és együtt elindultunk a fogoly felé. A fickó fejével karjára támaszkodva, a földön ülve várakozott. Amikor elindultunk felé, felemelte fejét, de kísérletet sem tett rá, hogy felálljon. Lethbridge és én alaposan szemügyre vettük, meghökkenten egymásra néztünk, majd újra a fogolyra.

A rohammech pilótája, a harcos, aki oly hidegvérűen párbajra hívott minket, alig lehetett húsz esztendős! De szemlátomást nem csak mi lepődtünk meg. A fiatalember tekintete Lethbridge-re szegeződött, száját döbbenten eltátotta.

- Az istenekre, hiszen ez egy öregember! - fakadt ki.

- Valóban nem vagyok az ifjúság mintaképe, de azért több tiszteletet várnék egy gyermektől - mondta fagyosan Lethbridge, eddigi nyájas tekintetét olyan pillantás váltotta fel, amellyel még a mech-páncélt is át lehetett volna fúrni.

Előreléptem, hogy figyelmüket eltereljem egymásról.

- Az Egyesült Nemzetközösség és a Mallory Ház nevében követelem, hogy adja meg magát - szólaltam meg, egyenesen (esküszöm!) a Fejvadászok Katonai Kódexéből idézve.

Ezúttal én kerültem részletesebb szemrevételezésre.

- Ön Wozniak hadnagy?

A kérdésre elég vad ötletek száguldottak át az agyamon, de tekintettel kellett lennem Lethbridge őrnagyra is, ezért úgy döntöttem, becsületesen fogok játszani.

- Én vagyok.

Elismerően biccentett.

- Nos, ez esetben megadom magam önnek. Ön és a társai kiváló harcosok. Ezennel behódolok a Mallory klánnak, és engedelmeskedem törvényeinek.

Eközben Lethbridge kicsit odébb vonult, hogy lehűtse magát, és szemrevételezze az ellenséges mech lerobbant pilótafülkéjét.

- Én mondom, hadnagy - kiáltott fel hirtelen -, ez a gép igen figyelemreméltó! Életemben nem láttam még ilyen kifinomult berendezéseket!

Ebben a pillanatban Tony is bejelentkezett a csuklórádiómon.

- Woz, Happy százados van a vonalban, és olyan pipa, hogy mindjárt szétszedi az űrjárót. Jobb lesz, ha tájékoztatja a történtekről.

- Kapcsolj át, Tony - válaszoltam, de tekintetem továbbra sem vettem le a fogolyról.

- ...zvetlen parancsok megtagadása! - harsant fel Happy hangja a szokásos mézesmázos és simogató tónusban.

- Bravo Vezér, itt Rattler Vezér. Jó híreim vannak: egy a Fejvadászoknak, nulla a kalózoknak. Van egy foglyunk, meg egy szinte teljesen ép ellenséges mechünk. Lethbridge őrnagy a Csillaggárdától azt mondja, ez valami különleges gép. El tudjuk szállítani?

- Várj egy kicsit, Rattler Vezér.

Happy csak egy percet várakoztatott.

- Az őrnagy egy űrjárót küld a pozíciótokhoz, ETA huszonkettő perc, felveszi a mechet és a Csillaggárda maradékát. A szakaszodnak is jut hely, de a kis manőveretek után azt sem bánom, ha lent maradtok. Vetted?

- Vettem, Bravo Vezér. Egyébként Lethbridge őrnagy a legmelegebb üdvözletét küldi. - Tony nem tudott olyan gyorsan szétkapcsolni, hogy még ne érjen el hozzám rettegett vezérünk néhány válogatott kifejezése.

A következő fél órát a fogoly kihallgatásával töltöttem. Megtudtam, hogy Corlinnak hívják, második név nélkül (mintha ennek említése kicsit ingerültté tette volna). Egy Jáde Sólyom nevű alakulatnál szolgált, de mióta legyőztük a "Mallory klán" tagjának tartotta magát. Ez volt az első éles bevetése, és kimondottan zavarta, hogy három "felfegyverzett szemeteskuka" - ahogy általában a könnyű mecheket, de különösképpen Rattlesnake-jeinket nevezte - képes volt túljárni az eszén.

Az űrjáró a tervek szerint időben felvett minket, és amilyen gyorsan csak lehetett, elhúztuk a csíkot a rendszerből.

Hát így tettek szert a Fejvadászok Corlin Mallory nevű új "különleges tanácsadójukra". Később az is kiderült, hogy a legyőzött mech a Daishi nevet viseli, és Corlin a klánok inváziójának első hullámához tartozott. A klánok kellemetlen ellenfélre bukkantak a személyünkben, és nemsokára újra kihajózunk, amint végeztünk a készletek feltöltésével. Egy gondolat azonban azóta is foglalkoztat. Ha Corlin egy zöldfülű pilóta volt, és a klánja mégis egy vadonatúj mech vezetésével bízta meg, akkor miben ülhetnek a veteránok?

A szerzőről:

Gordon Ethan Wozniak öt éve szolgál Mallory Fejvadászainál. A Tolandon véghezvitt mutatványért főhadnaggyá léptették elő. Wozniak és A Fejvadászok Második Zászlóaljának holléte jelen pillanatban nem ismert. Sokak szerint a klános vonalak mögött tevékenykednek.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Párbaj (Battletech novella).

Létrehozás: 2004. február 24. 10:58:57

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:10

Nyomtatási forma