Farkastörvény (Ősök Városa novella)

"Az erős kiírtja a gyengét.
De így kell-e ennek lennie minden esetben?"

A vadászat kitűnően sikerült. Az ifjú galetki sikerrel és lélekenergiával telve követte társait az utolsó áldozatok felé. Még reggel törtek rá a torzszülöttekre. Ocsmányok és primitívek - állapította meg a galetki harcos undorodva. Hogyan bírnak úgy élni, hogy csak két szemük van? És két kezdetleges mancsuk? Nem értette. De azt rögtön látta, hogy még a vadászathoz is gyengék, mert womathokat tenyésztettek valamiféle mesterséges barlangokban. Hasonlókban laktak maguk is. Földből épített mesterséges barlangokban. Nem számítottak a támadásra. Amikor a galetkik megjelentek és levágták a legközelebbi kölyköket, a nőstények puszta kézzel ugrottak nekik. A galetki nem is igen csodálkozott, hogy nem ragadnak fel egyet a környéken heverő botok közül, hiszen olyan primitívek, lehet, hogy a fegyvert sem ismerik. Később találkoztak hímekkel is. Egy részük fegyvert fogott kezdetleges mancsaiba és páncélt öltött, de a többiek csak egyszerű szerszámokkal rontottak nekik. Akadt egy primitív varázshasználó is. Biztosan sámán, aki a nem létező isteneikhez imádkozik. Nyomába sem ér a szint papjainak. Bár némileg felértékelődtek a galetki szemében, megállapította, hogy igen kezdetleges torzszülöttek. A fegyvereket biztosan elesett galetkiktől lopták. A mocskosak. Mocskos primitív hullarablók. Már nem volt messze a győzelem. Már csak a főépület maradt hátra. Biztosan itt lakik a törzsfőnök. Már ha ismernek ezek olyan bonyolult létformát, mint a törzs. A harcos elvigyorodott magában. A főépületet már elég jó harcosok védték, majdnem fél órára feltartották a támadókat. Ő ért először a lépcsőhöz. Először meglepődött a létén. Aztán eszébe jutott, hogy ez az épület túl civilizált, ahhoz, hogy ezek építsék. Már itt állhatott egy ideje lakatlanul, amikor ezek beköltöztek. Felrohant a lépcsőn. Betörte az előtte lévő ajtót. Mindenre számított, csak arra nem, amit talált. A szobát civilizált, finoman díszített tárgyakkal rendezték be, a falakon díszes szövetek, a díszes kőasztalon gyertyák. Nem fáklyák, mint a településen, hanem gyertyák, díszes arany gyertyatartóban. Biztosan ezt is halott galetkiktől vették el! Ráförmedt a vele szembenálló, hajlott hátú, botra támaszkodó öregre.

- Mocskos hullarablók! Megdöglötök mind!

Az öregember ráemelte fáradt, sokat látott tekintetét. Aztán körbejártatta a szobán. A díszek alakjai, a falikárpitok, csatajelenetek figurái mind-mind emberek voltak. Újra a galetki szemébe nézett.

- Hullarablók? Mi? És akkor ti kik vagytok? - Az ablak felé intett. A galetki kinézett: társai épp a várost forgatták fel vadászzsákmány után. Az öregember folytatta:

- Sosem ártottunk nektek, sem másnak. Válaszolj ifjú galetki, miért?

A vadász csodálkozva fordult a torzszülött felé. Kétszeresen is csodálkozott. Először, mert a barbár hullarablók főnöke beszélt, aztán azért, hogy mit mond.

- Miért? Miért teszitek ezt?

Meg akar babonázni!! Vigyázz! Biztos varázshasználó! Különben miért lenne egy gyenge öreg a főnök?

- Átkozott! - ordította, aztán ütött. A törékeny csontú ember átrepült az asztal felett és a falnak csapódott. Magával sodorta a gyertyatartót, és az egyik ősrégi, kiszáradt falikárpit rögtön lángra kapott. Az öreg megpróbált felállni, de botja messze hevert, és talán eltört az egyik lába is. Visszarogyott, de újra próbálkozott. A galetki eközben felkapta a botot. Ezzel akarta végleg elnémítani az öreg torzszülöttet, ám amint megfogta, megdermedt. A bot fából volt. Nem gombafából, mint a padló, a mennyezet és a bútorok, hanem igazi fából.

- Miért? - hallotta a fekvő öreg felől. Felé fordult, hogy megölje. Most már biztos, hogy hullarabló. Eközben azonban mindenütt elterjedt a tűz. A gombafa, különösen száraz állapotban hihetetlenül gyúlékony. Már a mennyezetet nyaldosták a lángok. A galetki körülnézett. Nem menekülhetett. Ezt a tüzet semekkora immunitással nem lehet kibírni, és arra még rájön a leomló mennyezet. A botot eltörte az öreg torzszülött fején.

Utolsó kiáltását a fosztogató társai is meghallották:

- Legyetek átkozottak!

A társaság vezetője csak legyintett. Egy galetki veszteség egy faluért nem is rossz. Egyébként sem volt jó harcos. Túl sokat gondolkodott.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Üregek meditátorai (Ősök Városa novella).

Létrehozás: 2003. november 19. 10:24:37

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09

Nyomtatási forma