Vissza a Főoldalra
 
Egyelőre üres.
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Újdonságaink
Előkészületben
ÁSZF
Adatvédelmi tájékoztató
A pontgyűjtésről
Akciók
Beholder könyvek (Lista)
Más kiadók könyvei (Lista)
Kártyacsomagok (Lista)
Magazinok (Lista)
Játék-kiegészítők (Lista)
Puzzle játékok (Lista)
PC játékok (Lista)
Társasjátékok (Lista)
Dobókockák (Lista)
Keresés a termékek közt
Chat, üzenõfal
Íróink
Sorozataink
Ajánlók, kritikák, ismertetők
Könyvrészletek
Fantasy borítóképek
Sci-fi borítóképek
Könyv toplisták
Fórumok
Szavazások
Bevásárló kosár
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
Hatalom Kátyái - Tükördimenzió november 23.
HKK - Zén Legendái: Clerebald gyűjteménye szeptember 21.
A pillanat képe
Wyvernek
Küldd el képeslapként!
A kép megörökíti, ahogyan a wyvernek lesben állnak a magasban húzódó sziklákon a Vastmarki ütközet című könyvben.
Nézz szét a galériában!
Termékismertető - Hatalom Kátyái - Tükördimenzió
Termékismertető - HKK - Zén Legendái: Clerebald gyűjteménye
Termékismertető - HKK - Zén Legendái: Az istenek csarnoka
Termékismertető - HKK - Zén Legendái: Látomások

A lista folytatása...
Könyv adás - vétel (614)
Kaland-Játék-Kockázat (149)
Böszörményi Gyula: A bolhedor lovagjai (19)
Harby Riann: Rúvel hegyi legenda (40)
Brian McAllister: Két világ közt (47)
Magyar fantasy könyvkiadás (35)

További témák...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

Janny Wurts: A száműzött herceg (részlet 2.)

A Fény és Árnyék háborúját a Harmadkorban, Athera történelmének legzavarosabb és legforrongóbb időszakában vívták. Akkoriban öt évszázadon keresztül elkeseredett és véres küzdelem zajlott Arithon és Lysaer között. Amennyiben az ezen időszakban papírra vetett feljegyzések hitelesek, Lysaer, a Fény Ura isteni megtestesülés, az Árnyékmester viszont a gonosz szolgája és sötét erők irányítója volt. Eddig csupán a szelíd templomi hit feljegyzései képviselték az igazságot.

A reggel békésen indult. A Részeges Próféta szokásához híven italozással akarta múlatni az idejét, de amikor alkalom kínálkozott egy kis sétára, azonnal kihasználta azt. Az egyik kereskedő a fiatal feleségének rendelt szerelmes költeményeket Arithontól a tegnapi nap folyamán. A mesterbárd ugyan egy cselédet akart megbízni a kézbesítéssel, de Dakar ezt nem engedte. A próféta még mindig nem tette túl magát tegnap esti vitájukon. Arithon továbbra is hajthatatlan maradt, és semmiképp sem akarta elhagyni Folyóvéget.

- Szükségem van egy kis friss levegőre - csattant fel őszintének tűnő hangon, ahogy kikapta a cseléd kezéből az összetekercselt, szalaggal átkötött pergament. Csak egy másik fogadó személytelen légköre lehet alkalmas arra, hogy enyhítsen a szomorúságán. Ha itt marad, akkor úgysem tudja legyőzni magában a késztetést, és hamarosan felmegy Arithonhoz, hogy megvívjon egy újabb kilátástalan ütközetet.

Hiába járt egyre nagyobb kockázattal a hajóépítő műhely körüli ügyködése, Arithon nem hallgatott a józan érvekre. Ha néhány nappal azután hagyja el a Kacagó Kapitányt, hogy vízre bocsátották az újabb hajókat, azzal feleslegesen sodorja veszélybe magát.

A szerelmes kereskedő idejében megkapta a tekercsét. Mosolyogva vette át a költeményt, de az ékszereinek csillogása elhalványult az előcsarnok homályában, akár a tenger mélyén pihenő kincseké. Roppant elégedettségének azzal adott hangot, hogy széles mosollyal a küldönc kezébe nyomott három aranytallért.

A Részeges Próféta hitetlenkedve nézegette a tenyerében megcsörrenő érméket. A férfi átszellemült vonásait látva azonban kezdte megérteni, hogy a másik valószínűleg a fellegekben jár. Engedélyt kért, hogy a hátsó udvaron keresztül távozhasson. Átverekedte magát a szokásos káoszon, a bálákba pakolt áruk és izzadt rakodómunkások között. Elindult vissza a kikötőnegyed felé.

Nem vesztegette az idejét. A lelkét gyötrő aggodalom rosszabb volt a bűntudatnál is. Az Árnyékmester idáig mindig sikerrel járt, de egyre szorult a hurok a nyakuk körül. Nem lehet mindig szerencséjük. A férfi vakmerősége nem hagyta nyugodni Dakart, aki tíz perccel a nyitás után tántorogva hagyta el az Osztriga csapszékét. Maradhatott volna, de okosabb volt ő annál. A tulajdonos két keménykötésű legénye nem bánt kesztyűs kézzel a padlón heverő vendégekkel. Afelett érzett örömében, hogy elkerülte a két behemótot, elégedetten nézett végig először a jobb, majd a bal kezében szorongatott üvegen: a legjobb orvandiri vörösbor. A harmadik tartalma már a gyomrában lötyögött, amitől hirtelen sokkal szebbnek tűnt a mai reggel.

Gyengéd, mézszínű napsugarak simogatták a rakpartot. Ha valaki csendes egyedüllétre vágyott, az a hentesek bódéi mellett kiállított sózott disznófejek közé húzódva meglelhette. A halomba rakott finomságok a felvásárlókra várakoztak. A tavaszi időszakra jellemző leselejtezett halászhálók is a parton bűzölögtek, szabad prédául a koldusoknak.

Dakar nem érzett lelkiismeret-furdalást a züllöttsége miatt. Ha Arithon s'Ffalenn elenged a füle mellett minden ésszerű figyelmeztetést, akkor az őt segítő bolond sem tehet mást. Ugyanolyan nyugalommal várta az elkerülhetetlent, mint ahogy a herceg is tette.

De a kikötői bordélyok közötti szűk utcákat járva a legalaposabban kidolgozott tervek is gyakran felborulnak.

Először egy pufók, zilált fazekas karolt Dakarbe, majd hamarosan csatlakozott hozzájuk egy vékony, magas vándorcipész. Így hárman együtt szinte vonzották magukhoz a problémákat.

- Ember, engem mindig a vérem sodor bajba - siránkozott az utóbbi. A fazekas felnézett rá, és összefonta a kezét a hasán, akár egy bíró. Dakar dobbantott a lábával, és a lerágott csirkecsontot a csatornába hajította. Lassan kibontakozott a teljes történet. A cipésznek azért adta ki az útját a mestere, mert rátámadt egy elégedetlenkedő ügyfélre az árral. - Micsoda húgyagyú hárpia vót! Sose tetszett neki semmi. Amikor mintát vettem a lábáról, na az vót ám a nagy szám! A ringyó azzal fenyegetett, hogy nem fog fizetni, ha a cipőben nem látszik elég kecsesnek a patája. Ráadásul úgy rugdalózott, akár egy öszvér, ahányszor csak hozzáértem.

A suszter szeme vérben forgott.

- Mintha lenne olyan kiéhezett férfi, aki egy hozzá hasonló tehenet hajlandó lett vóna meghágni! Talán épp ezért volt olyan feszült. Nem kellett vóna megdöfnöm az árral. De amikor tökön rúgott a fapapucsával, az mán sok vót! Az átkozott! Ezért az aprócska kis sebért még nem kellett vóna úgy vonyítani. Mint egy disznó, akit vágni visznek.

- Ne is törődj vele! - csitítgatta a fazekas. - Néhány nőnek annyira jó dolga van, hogy halálra unják magukat. Ilyenkor nincs jobb dolguk, mint bajt keverni.

Oldalba bökte Dakart, aki bólogatni kezdett, és továbbadta a kezében szorongatott üveget.

Hamarosan két eladólány és egy hazafelé induló szajha is csatlakozott a vigaszt nyújtó társulathoz. Lassan már el sem lehetett férni a szűk utcán a pad körül csoportosulóktól. Mindenki mesélt egy-két történetet az életéből, amelyet nevetéssel vagy bátorító hátbaveregetéssel jutalmaztak. A cipész keserű hangulata hipp-hopp elszállt. Az alkoholtól fűtött lotyó is egyre inkább elengedte magát, és kihúzta a dugót az utolsó borosüvegből. Már rég ki is ment a fejéből legutóbbi szeretője.

Dakar sem tétlenkedett, és beügyeskedte a kezét az egyik lány blúza alá. A másik, a szőke hajú pedig addig csókolgatta, amíg minden esélyét el nem veszítette egy békés kis szundikálásra. Megpróbálta ugyan otthagyni a többieket, de az alkalmi ismerősök ezt nem engedték. Hiába tiltakozott, vonszolták magukkal a takácsok utcájának üzletei előtt.

Egyikőjük sem állt már magabiztosan a lábán. Topogva és vidáman rikoltozva sodródtak az utca egyik oldalától a másikig. A szajha felkapott valahol egy maréknyi gyapjút, és elrendezte a fején, akár egy parókát. Amikor ezzel végzett, a királyi adószedő második feleségét kezdte kifigurázni. Majd megfulladtak a nevetéstől. Aztán a cipész véletlenül levert néhány cserepet az egyik ablakból. Erre mind futásnak eredtek, mint a csínytevő gyerekek. Dakar görnyedten lihegett, hogy lélegzethez jusson. Nem tudta volna megmondani, meddig állt így, de egyszer csak azt érezte, hogy dőlni kezd. Szerencséjére a közeli lámpaoszlop megfogta a lendületét. Eljött az ideje annak, hogy számba vegye a történteket.

Egy tárnicságacska volt a füle mögé tűzve. Föld- és cserépdarabok hullottak a hajából a ruhájára. Kezdődő fejfájás szúrását érezte a homloka mögött, a bor miatt pedig lassan forgott az agya. Ahelyett, hogy eszméletlenre itta volna magát, és kényelmesen heverészne valahol, most úgy vakarózik, mint egy kutya, és a ruhája is tiszta piszok lett.

Szörnyen melege volt. Hozzálátott, hogy kihámozza magát a zekéjéből, de a nagy akarásnak nyögés lett a vége. Az utolsó két tallér kiesett a zsebéből, és csörögve tűnt el a csatornában.

Az eladólányok és a szajha azonnal felkapta a fejét. Mivel az érméket már nem lehetett megmenteni, így Dakar segítségére siettek. Kiszabadították a fejére szorult ruhából, és egy sikátor felé indultak, hogy szeszt szerezzenek.

- Keresnünk kell egy rumárust - szörcsögte a fazekas. - Amióta ezek az átkozott hajók eltűntek a kikötőből, az összes rendes kocsma tömve van katonákkal.

Dakar csak helyeselni tudta a döntést. A lopásokért felelős kalóz bizalmasaként nem sok kedvet érzett hozzá, hogy a király katonáival egy fedél alatt iszogasson. Az indulatai ismét csak feltámadtak, ahogy eszébe jutott a keményfejű herceg. Megragadta a kezébe nyomott üveget, és jót húzott belőle. Addig nyelte a torkát égető szeszt, amíg azt nem érezte, hogy hamarosan kipukkad a gyomra.

A délután további része nem volt egyéb, mint összemosódó zajok egyvelege. A különböző helyszínek minden átmenet nélkül váltogatták egymást. A cipész időközben elterült a földön. A szekerek kénytelenek voltak kikerülni, ami hatalmas torlódást okozott. Amikor a fuvarosok belátták, hogy szitkokkal és az öklük rázásával nem mennek semmire, lekászálódtak a bakról, és elvonszolták a bajkeverőt. Néhányan heves szóváltásba keveredtek, és kitört a verekedés. A Részeges Próféta egy rezet tett a szerinte legtovább talpon maradóra.

A következő emlékkép valamivel későbbről származott. Egy füstös képű kádár azt bizonygatta, hogy a verekedők kifulladásig küzdöttek, de a fazekas megesküdött rá, hogy az időközben megérkező városi őrség vetett véget a mulatságnak. Dakar úgy pislogott, akár a teknősbéka. Azon töprengett, vajon kivel is fogadhatott. Úgy érezte, elege van a mászkálásból, ezért lehuppant egy pékség ajtaja elé.

A fazekas elégedettnek látszott, ahogy a maradék száraz süteményt rágcsálta. Közben rikoltozva beszélt valamiről. Amikor túl hevesen kezdett gesztikulálni, leborult a sámlijáról. A pék megpróbált segíteni neki, de jutalmul csak egy monoklit kapott a bal szeme alá. Innen is tovább kellett állniuk. Dakar a zsebeiben kezdett kutatni, hátha talál még néhány érmét, amiből vehetne egy üveg bort. Az eladólányok időközben lemorzsolódtak, ő pedig kénytelen volt pótlás után nézni. Meg is találta az ideális jelöltet, aki egy pecsenyeárus standja mellett görnyedt egy vödör felett, halat pucolva. A fazekas időközben lecsillapodott kissé, és engedelmesen bevárta a legújabb szerzeményét csókolgató Dakart. A próféta látása még jobban elhomályosodott az átható halszagtól.

Az üzletek bezártak. Sötétedni kezdett, amely mindannyiuk hangulatára hatással volt. A Részeges Próféta káromkodva és zokogva próbált kinyitni egy bedugaszolt hordócskát, vajmi kevés sikerrel. A kovács négy segédje sietett a segítségére, akik már eredményesebbek voltak. Az ezután következő dalolászás szerencsére nem tartott sokáig, mert megbotlott, és belezuhant az árokba. Rátört a csuklás, de nem úszta meg ennyivel.

Már leszállt az éj, mire elmúlt a hányingere. Egy hajlott hátú, fáklyás férfi jelent meg az utcán, és meggyújtotta a lámpásokat. Dakar feltápászkodott, majd bizonytalan léptekkel kerülte ki az öreg kezében lobogó lángot. Botladozva indult meg az időközben még zsúfoltabbá vált utcákon. Nem érzett bajt, ezért nem sietett. Feltámadó kíváncsiságát csillapítandó a piactér felé hömpölygő sokasággal tartott. A tömeg gyorsan elsodorta mellőle alkalmi cimboráit. Persze lehet, hogy már akkor magára hagyták, amikor kiürült az erszénye, de ez már úgysem számított. A fejében uralkodó tompaságból arra következtetett, hogy igen fájdalmas másnaposságra számíthat. Igyekezett másfelé terelni a gondolatait. Megragadta egy cselédlány karját, és megkérdezte, miért tart a fesztivál még öt nappal a tavaszünnep után is.

- Hát mindenki megvakult? A tavaszi napfordulónak már majdnem egy hete! Csak fel kell nézni a holdra, és bárki láthatja.

A nő valami foglyul ejtett barbárokról habogott, ami nevetséges kitalációnak tűnt. Dakar hazugnak nevezte a másikat, és hasonló durvaságokat vágott a fejéhez, mint amit erre kapott válaszul. Amikor előkerültek a fivérei, érezte, hogy bajban van. A két megtermett legény megragadta a gallérjánál fogva, és messzire penderítették onnan. A próféta fegyveresek kordonjának ütközött, és csak azért kerülte el a súlyosabb ütlegelést, mert elesett.

Behúzta a végtagjait, hogy csillapítsa az esés lendületét. Amikor megállt, szétnézett. A ruhájára tapadó szalmát valami ragacsos anyag borította. Vér. Friss vér. Hirtelen elsötétedett előtte a világ. Hörögve tápászkodott fel, és kiáltozva indult a katonák felé, akik törvénybe ütközőt cselekedtek azzal, hogy Lysaer rendelete ellenére nyilvános kivégzésben vettek részt.

Szerencsére a szavak sosem hagyták el a száját. Még a lélegzete is elakadt. Az ösztönei még azelőtt reagáltak, hogy mágikus látása a segítségére siethetett volna. Ha létezik olyan, hogy valaki egy pillanat alatt kijózanodik, akkor most ez történt vele. Dakar szédülten görnyedt össze. A ködfoszlány, amelyet a folyó felől felszálló párának hitt, valami egész más volt. Egy emberi lélek lenyomatát látta az ég felé tekeregni; olyan lelket látott, amelyet erőszakkal szakítottak ki a testből.

A vérontás nemrég fejeződhetett be; hiába keresett hentesekre és vágóhídra utaló nyomokat, csak emberi szenvedést érzett. Iszonyatosan megrémült. Jéghideg borzongás cikázott végig a gerincén.

Mozdulni akart, de képtelen volt rá. Kezét a gyomrára szorította, és azt kívánta, bárcsak megszabadulna minden érzékétől. Akkor talán megfeledkezhetne róla, hogy egy nyilvános kivégzésre ácsolt vérpad alatt guggol. Nem mert felnézni, mert rettegett attól, amit ott láthat. Ath kegyelmezz, amíg ő ivott, addig Arithon magára maradt. Jieret nagyúr látomása előre figyelmeztette. A sajnálkozáshoz azonban már túl késő volt. Muszáj volt szembenéznie azzal, hogy a kezét borító vér akár királyi is lehet.

- Hé te! Mozdulj már! Tűnj el innen! Nem látod, hogy útban vagy? - rivallt rá az egyik katona, aki kezdte elveszíteni a türelmét.

Először a lándzsa nyelével szurkálta és ütögette, de ez a módszer nem vezetett eredményre. Többen is odaléptek hozzá, és vonszolni kezdték, nem törődve a tiltakozásával. Az üvöltöző sokaság által dobált rohadt gyümölcsök a deszkáknak csapódtak. Valaki azonban ügyesebb volt a többieknél. Az egyik fogoly káromkodni kezdett. A kiejtése nem városlakóra vallott. Mivel egyetlen méltóság vagy magas rangú tiszt sem foglalkozott azzal, hogy helyreállítsa a rendet, kezdett egyértelművé válni a helyzet. Az elítéltek minden kétséget kizáróan barbárok. Dakar végül felnézett. Az egyik férfi már halott volt, és még két másik várta a hóhér kardját.

A Részeges Próféta megrázta magát, és az őrökre förmedt.

- Ath, ezt nem tehetitek! - Ügyetlenül kirúgott a legközelebbi fegyveres felé, engedelmeskedve feltámadó dühének. A törvény keze nem sújthat le, hogy megöljön még egyet a törzsek fiai közül. - A hercegetek arra ítélte ezeket az embereket, hogy gályarabként szolgálják!

Válaszul egy páncélkesztyűs ököl csapódott az arcába.

- Ezeket nem. Most pedig kotródj!

Dakart két buzogányos katona ragadta meg, majd visszalökte a tömegbe. Úgy léptek vissza a helyükre, mintha mi sem történt volna. A kordon ismét összezárult.

- Ostoba birkák! - kiáltott rájuk Dakar. Felrepedt szájából vér szivárgott a fogaira. - Ki adott parancsot erre?

- Hallgass már, te ostoba! - kapta el egy asszony a könyökét, hogy észhez térítse a kövér őrültet. - Ezek a barbár kutyák be akartak osonni a városunkba. A kapunál elfogták őket, és elrendelték a kivégzésüket.

De Dakar lerázta magáról a kezét.

- Hát teljesen hülyének néz itt mindenki? Nincs a törzseknek olyan szülöttje, aki önszántából egy városba jönne! Ezzel aláírná a halálos ítéletét! - Ám a saját szavai lassan eljutottak a tudatáig. Nem is volt olyan ellentmondásos az egész. Elképzelhető, hogy Maenol nagyúr futárai próbálták eljuttatni a caithdein figyelmeztetését Arithonnak.

A rumtól felbőszült Dakart azonban nem érdekelte az egyszerű logika. Kegyelemért könyörögve rontott neki a katonák sorfalának.

De elkésett. A nemrég ácsolt emelvény világos deszkái felett valami megvillant. A fáklyák fénye tükröződött vissza a halálos csapásra emelt kard pengéjéről. Vérszökőkút tört elő a halálra ítélt barbár felnyitott mellkasából. Az elítélt szólni akart, de szavai torz hörgésbe fulladtak. Az emelvény lábánál álló prófétát elborították a forró, ragacsos cseppek.

- Ne! Ne tedd! Ez csak egy újabb lépés a katasztrófa felé! - üvöltötte Dakar.

A hóhér azonban nem hallotta a hangját, amely elveszett a tomboló tömeg üvöltésében. Az emberek látványosságot akartak, neki pedig ki kellett szolgálnia őket. Felemelte a kardját, hogy az utolsó áldozatra is lesújtson.

- Hagyjátok életben! - bukott le Dakar egy ütésre emelt dárdanyél alatt.

Körülötte túl szorosan álltak a katonák. Nem létezett olyan illúzió, amellyel megtéveszthetné őket; legalábbis időben biztos nem. A testi erejére kellett hagyatkoznia. A vállát belevágta a mellette álló bordái közé, és felegyenesedve az emelvény felé rugaszkodott. A férfi elvágódott.

Páncélkesztyűbe bújtatott kezek törték meg a lendületét. Elkeseredetten küzdött, és öklével csépelni kezdte a láncinget viselő katonát. A földre küldött őr megragadta a bokáját. Ütést érzett a tarkóján; valószínűleg egy újabb dárdanyéltől.

Látása elhomályosult, és csak fehér szikrák voltak mindenütt. Térde megadta magát. A földre zuhant. A fáklyák fejjel lefelé fordultak. Fém alkarvédő csapódott az arcába. Aztán kezdett leszállni a sötétség, de nem az ütés erejétől. Még csak nem is az egyre szaporodó rúgásoktól.

- Ne kíméljetek! - hörögte Dakar.

De hiába az ütlegelés, semmi sem tudta megóvni a jól ismert transztól. A tömeg üvöltözése halkulni kezdett, és egyre távolabbinak hallatszott. A fekete örvénylés magával ragadta, és süllyedni kezdett. Tudta, hogy már képtelenség elmenekülni az újabb látomás elől.

A Mogg-láp kietlen mocsárvidékét látta maga előtt. Satnya fűcsomók lengedeztek a lágy szélben. A kavargó ködtakarót a hold halottsápadt fénye világította meg. Az apró lapos dombok és zsombékok között ezüstösen csillogó apró erek futottak. Emberek harcoltak egymással. A könnyűléptű, alig látható férfiak barbárok színtelen ruháját viselték. Az ellenfeleik egyetlen szoros alakzatban törtek előre, mozgásukat pajzs és páncél nehezítette. A sisakjuk úgy csillogott a ködben, mint a forró ólomban feltűnő buborékok. Az elöl haladók óvatosan hajtották félre a magasabbra nőtt nádcsomókat, hogy idejében felfedezzék a lesből támadó ellenséget. Dél felé haladtak. A tisztek egyfolytában buzdították az embereket, miközben nyílvesszők, csapdák és rajtaütések hátráltatták a mozgásukat...

Aztán a kép váratlanul eltűnt. Dakar újra az előtte tornyosuló vérpadot látta. Mintha láthatatlan kísértetként lenne az események tanúja, úgy zajlott előtte minden. A folyóvégi hóhér az egyik áldozatába törölte a kardot. Véres kezét felemelte, és hátravetette a csuklyáját. Borostás állán izzadság csillogott. Kesztyűbe bújtatott ujjait gyakorlott mozdulattal végigfuttatta a pengén csorbulásokat keresve. Nyugalmat tükröző arcéle mögött ott látszott a három barbár csupasz, megszentségtelenített teste. A cölöpök, amelyekhez kikötötték őket egész a csillagokig nyúltak. Mindent vér borított. A holttestek ujjai a szörnyű fájdalomtól torz tartásba merevedtek. Felnyitott mellkasukból még mindig szivárgott a vér. Dakar elszakította a tekintetét az iszonyú látványtól, de már késő volt. A rémálom folytatódott.

A kétségbeesett kiáltásba merevedett állkapcsok összezárultak. A halott arcokon ülő üveges szemek körbenéztek, majd végül rajta állapodtak meg. Az élettelen nyelvek megmozdultak.

- Kudarcot vallottunk. Ami a mi feladatunk lett volna, az mostantól a tied. Figyelmeztesd a Teir's'Ffalennt! Felejtse el a terveit, és még napkelte előtt hagyja el a várost! Lysaer s'Ilessid útnak indult Hanshire-ből, és a korianek csapdája hamarosan bezárul...

A lemészároltak arca újra mozdulatlanná dermedt, és a túlvilági kórus elhallgatott. A fátyol elhasadt, mögötte pedig a jövő tárult elő.

Viharos éjszaka volt, a feszültséggel teli égbolton villámok cikáztak. A sötétből előbukkanó óceán hullámzott, és haragos tajtékot vetett. Ezernyi apró szilánk tűnt fel a habokban. Fa- és kötéldarabok. Távolabb hajóroncsok sodródtak a víz felszínén, elszenesedett árbocaik között panaszos hangon jajgatott a szél...

Dakar felüvöltött. Az egész világ szenvedése az ő vállát nyomta. Aztán sötét lett.

A patkányvizelet és a rothadó szalma bűze azelőtt elárulta neki, hogy hol van, mielőtt kinyithatta volna a szemét. A múltja elkísérte, akár akarta, akár nem. Nem először ébredt börtönben egy átmulatott éjszaka után. A falakon cseppekbe gyűlő nedvesség minden zárkában jelen volt, ahol csak megfordult. Az égő horzsolások és a lüktető ütésnyomok sem voltak ismeretlenek a számára. Ráadásul a részeg álomban a nedves, hideg padlón töltött éjszaka igencsak megviselte az ízületeit.

Szörnyű fejfájás gyötörte. Úgy érezte magát, mintha apró démonok estek volna a fejének fémkalapácsokkal. A csaknem elviselhetetlen fájdalom és a hányás keserű íze egy pillanatnyi nyugalmat sem hagyott neki. Dakar a halántékához szorította a kezét, hogy a koponyája ne robbanjon szét. Az agya olyan volt, akár a zselé. Az égetett szesz sosem kínozta ennyire. A próféta tisztában volt vele, hogy nem csupán emiatt szenved; a látomás utóhatását érzi.

A másnaposság elleni küzdelem mellett lassan arra is tudott némi energiát fordítani, hogy felmérje a környezetét. A csigalépcsők felől hangokat hallott.

- ...rendzavaróan viselkedett, megtámadta a királyi katonákat, arról nem is beszélve, hogy egy nyilvános eseményen másokat molesztált - közölte valaki orrhangon, majd még hozzátette: - Biztos vagyok benne, hogy jó kis pénzbüntetés van kilátásban.

Dakar megpróbálta az ujját a fülébe dugni, hogy lemaradjon a konklúzióról, de kudarcot vallott.

- Azok, akik nem tudnak fizetni, kényszermunkára ítéltetnek. A kotróhajókon kell dolgozniuk a kikötő környékén.

A beszélő csikorgó léptei abbamaradtak valahol a cella ajtaja közelében.

- Ott van benn. Azt mondod, hogy valóban a kövér idiótát akarod látni?

Dakar felnyitotta az egyik szemét, és hunyorogva a fáklyafény felé fordult.

- Éjszaka van, vagy már másnap reggel? - hörögte. Azt ő maga sem tudta volna megmondani, hogy miért ilyen fontos neki az idő.

Nem kapott választ. A vasrácsok által határolt négyzet alakú cella előtt Caolle élénken mutogatni kezdett. Mivel törzsi akcentusát nem használhatta, ezért a sebeire hivatkozva egy palatáblára véste le a mondandóját. Hatalmas, kardforgatáshoz szokott kezével úgy írt, akár egy földtúró paraszt. Amint végzett, a táblát a börtönőr orra alá nyomta.

- Azt mondod, részeg volt? - szuszogta a foglár. - Ez nem mentség. Túl sok mindennel vádolják; talán a rendzavaró viselkedés vádját ezzel elejtik, de ott van még a többi. A hájas a barátod? Akkor vess egy garast a folyóba, és adj hálát a szerencse asszonyának! Ha a tomboló idiótát nem verik eszméletlenre, akkor valószínűleg ő is ott végezte volna a barbárok mellett. Jobban is vigyázhatna magára. Nem lesz hosszú élete, ha ennyire együttérző azokkal a fickókkal.

Caolle egy újabb mondatba fogott, majd vízszintesbe emelte a palatáblát, mintha az egy tálca lenne. Csilingelő érmék borították be a "büntetés kifizetve" betűket. A smasszer felé döntötte a palát.

A gravitáció működésbe lépett, és az aranyak megindultak. A börtönőr mohó tekintettel nézte, ahogy több éves fizetése megindul a bűzlő, mocskos padló felé. Az ösztönök döntöttek helyette. Előrenyúlt, és magához ragadta az érméket.

- Ez teljesen szabálytalan - morogta, és semmi jelét sem mutatta annak, hogy ki akarná nyitni a cella ajtaját. - Értesíteni kellene a városi főbírót, hogy rendelje el, és vezényelje le a tárgyalást.

Caolle azonban nem hajlott a további egyezkedésre. Elvette a férfitől a kulcscsomót, a zárba dugta a kulcsot, és kinyitotta az ajtót. Dakar felnyüszített a fémes nyikordulástól. De hiába próbált menekülni, nem volt hová. Megmentője megragadta a kezét, és kirángatta büdös fekhelyéről.

- Légy átkozott a folytonos dorbézolásaid miatt - suttogta Caolle, miközben a keskeny csigalépcső felé vonszolta a bajkeverőt.

Dakar felhördült.

- Hadd maradjak! Túl meredek nekem ez a lépcső.

Amikor elhagyta magát, és csaknem összeesett, Caolle megrázta.

- Szedd össze magad, ostoba! Szükség van rád. - Szorítása olyan volt akár az acélbilincs. Egyetlen pillanatra sem engedett, hiába botladozott a Részeges Próféta. - Arithon valamitől belázasodott.

- Ha már mindenképpen ordítozni akarsz - méltatlankodott Dakar -, akkor legalább azt vár meg, amíg kiérünk!

- Nem ordítozok - lökte ki Caolle a vállával a felső ajtót, és pillanatnyi pihenőt sem engedélyezve átszelte a bíróság termét. A barlangszerű csarnokban régi fapadok sorakoztak, izzadság és megszáradt tinta szaga töltötte meg a levegőt. A Részeges Prófétát kirázta a hideg, ahogy elhaladtak a bíró emelvénye, majd a bilincsekkel megerősített vádlottak padja előtt.

A bejáratnál fáklyák égtek. Az olajos füstöt belélegezve Dakar elvétette a lépést. Szilánkokra hulló látása lassan újra összeállt. A bőrén érezte a rájuk leselkedő veszélyt. Összeszedte magát, és a csillagok állásából felmérte, hogy mennyi idejük maradt. Már csak két óra volt hajnalig.

Caolle még mindig beszélt, de szavait csak a próféta hallotta. A kapunál álló, unatkozó strázsákhoz csak érthetetlen motyogás jutott el.

- Valami veszély leselkedik ránk. A kivégzett barbárok Maenol nagyúr kuzinjai voltak. Nem kockáztatták volna az életüket, hacsak nincs rá nagyon jó okuk.

Dakar lemaradozott, ahogy kezdtek visszatérni az emlékei.

- Ne foglalkozz az őrökkel! - förmedt rá Caolle türelmetlenül. - Befelé megvesztegettem őket.

A Részeges Próféta feladta a hiábavaló küzdelmet, hogy tenyerével eltakarja a szemébe világító fáklyákat. A társa tovább vonszolta a nyirkos, ködös tengeri levegőn keresztül a kikötő felé. Dakar felnyögött.

- Nem kell kitépned a karom. Tudom, hogy milyen üzenetet akartak átadni a hírhozók.

- Micsoda? - állt meg hirtelen Caolle. - Ath, hát te beszéltél velük?

- Nem - válaszolta Dakar, aki a fájdalomtól szokatlanul rövidre fogta a mondandóját. - A kivégzésük felébresztette az adományomat. Arithont nem láz kínozza.

Elhallgatott, mert nem tudott tovább parancsolni a rátörő reszketésnek. Caolle elkínzott arckifejezéssel várta, hogy véget érjen a roham. Körülöttük a levegő fojtogató volt, akár az iszap. A kikötői lakásokban világító lámpások fénye kiszűrődött a deszkák durva illesztései között. Az ereszekről csepegő víz erős visszhangot vert a szűk sikátorokban. Dakar folytatta:

- Halálos veszélyben vagyunk. Ha úgy van, ahogy gondolom, akkor az urad Desh-thiere átkától szenved.

Caolle mindig is gyorsan reagált a rá leselkedő veszélyre. Rohanni kezdett.

- Valaki elárulta a s'Ilessid hercegnek, hogy mit tervezünk a hajóépítő műhelyben?

- Rosszabb - lihegte Dakar. Esetlen mozgása ellenére mindent megtett, hogy tartsa a tempót. - Lysaer Folyóvég felé közelít egy csapat elit katonával. Már tegnap ideértek volna, de a koriasi barbárok feltartóztatták őket. Maenol alattvalói azért haltak meg, mert figyelmeztetni akarták Arithont. Nagyjából két óránk van, amíg a királyi katonaság teljesen körbe nem zárja Folyóvéget. Addig rá kell vennünk a s'Ffalennt, hogy hagyja el a várost.

- Ezt mondani könnyebb, mint megtenni - közölte Caolle, majd szavai káromkodásba fulladtak. Jieret nagyúr látomása már közel sem volt annyira valószínűtlen. Talán épp a folyóvégi vérpadon leli halálát az Árnyékmester.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Janny Wurts: A száműzött herceg (részlet 1.).

Létrehozás: 2004. július 27. 09:49:04Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2019
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.