Vissza a Főoldalra
 
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Hírek, változások
Mi is az az AK?
AK Archívum
GN Archívum
Tartalomjegyzékek
Cikkek az újságból
Krónikák a boltban
Szavazások
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

Éjszakai műszak (Shadowrun novella)

- Hé, ez így nem tisztességes. A beosztás szerint ma Bellevue felett kéne sziesztáznunk. Mit jelentsen ez? Elírták a körzetünket, vagy mi a franc? - nézett társaira felháborodottan Cole Michaels, kezében az eligazító táblát szorongatva. A két méternél is magasabb, orkokat is megszégyenítő termetű férfi dühösen nézett körbe a DocWagon zsúfolt központi eligazítójában, megpróbált alkalmas célpontot találni, akin kitölthetné mérgét. A cég egyik MVM (magas veszélyességi fokú mentés) csapatának vezetőjeként teljes joggal várhatta volna el, hogy őt is értesítsék a változásról és ne csak a munka kezdetekor kelljen megtudnia. Mert azt ő sem gondolta komolyan, hogy adminisztrációs tévedésről van szó. Eddig még soha nem szúrták el a beosztást.

- Mutasd csak - húzta maga elé Cole kezével együtt a táblát Greg Bright, a csapat másik tagja. A vékony, mindig egykedvű fizikai adeptusról nehezen lehetett elképzelni, hogy hatékony elemét képezi az összeszokott társaságnak. De Cole bármikor szívesen tudta maga mögött a csendes férfit. - Redmond? Akkor zsíros kis veszélyességi pótlékot akasztunk.

- Bizony. És kikhez vagyunk beosztva? - érdeklődött unott hangon Ken Fraser, az egykori zsoldos, és elmélyülten tanulmányozni kezdte az eligazító tábla feliratait. - Gore, O'Neill, no meg a bűbájos Borelli doktornő... fiúk, ma meták nélküli szolgálatunk lesz. Máris jobb a hangulatom.

Cole hitetlenkedve nézett rájuk, majd az ég felé emelte a tekintetét és magában tízig számolt. Amikor ismét társai felé fordult, kissé nyugodtabbnak tűnt.

- Elolvastátok ti egyáltalán, mi van odaírva? Redmondba osztottak be. Ezen a héten már másodszor. Fél órán belül a pusztulatban lövetjük szét a seggünket, és mit szólnak erre az embereim? Prémium meg metahumánok.

- Ne pörgesd magad, Cole - vigyorgott barátjára Fraser és megveregette a nála majdnem egy fejjel magasabb férfi vállát. - Tudjuk, hogy te is alig várod a móka kezdetét. Nincs is felemelőbb annál, mint amikor egy jó kis tűzharcban plafonig ugrik az adrenalinszint. Igazam van, Greg?

- Ja, hogyne. - válaszolta halkan az adeptus, akiről eddig még nem derült ki, hogy bármitől is képes lenne megemelkedni az adrenalinszintje. Lehet, hogy nincs is neki olyan, gondolta Cole.

- Most szórakoztok velem, mi? Tudjátok jól, hogy nem erről van szó. Egyszerűen csak rühellem, ha a tudtom nélkül piszkálnak bele a... hé hová tűnt Hattyú? - fejét tekergetve próbálta megtalálni a tömegben apró termetű rigójukat.

Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó és a nappali műszak parancsnoka, a fürge mozgású, kifogástalan szabású kék öltönyben feszítő Dirk Cummings viharzott be rajta. Cole utolsó szavait meghallhatta, mert rögtön feléjük fordult.

- Most találkoztam vele a folyosón, valószínűleg a gépet megy ellenőrizni - felemelte a hangját, hogy a teremben mindenki jól hallja. - Mellesleg ő az egyedüli az egész díszes társaságban, aki már teszi a dolgát. Uraim, ha méltóztattak meginni a kávéjukat, talán mehetnének felvenni a fegyvert és a felszerelést - órájára pillantott. - Húsz percen belül elindulnak az első váltások. Az orvosi legénység már a járművekben várakozik. Kérdés...? Tedd le a kezed Cole, pont hozzátok jöttem.

- Akkor talán megmagyarázhatnád, mit akar ez jelenteni - Cole főnöke orra alá tolta az adattáblát. Indokoltan volt dühös, hiszen a Bellevue feletti sétarepülést össze sem lehetett hasonlítani a redmondi pusztulat szinte folyamatos fegyverropogásával. Az egy évvel ezelőtt kitört bandaháború óta, amikor a Maffia vezérét, Don O'Malley-t agyonlőtték és a négy legnagyobb szervezet (a Maffia, a Jakuza, a Triádok és a Szöulpa körök) teljes fronton háborúba kezdett, kevés nyugodt pontja maradt a városnak. Ezek egyike volt Bellevue, ahol a gazdag cégvezetők biztonságát a Lone Star állandó jelenléte biztosította. Ebben a városrészben tulajdonképpen nagyon régóta nem történt semmi olyasmi, ami egy MVM-csapat jelenlétét megkövetelte volna, de a DocWagon semmit nem bízott a véletlenre. Nem csoda hát, ha minden DocWagon járőr sorban állt, hogy ott teljesíthessen szolgálatot. Cole-éknak ebben a hónapban most lett volna először alkalmuk lazítani egy kicsit a hosszú hetek óta tartó állandó feszültség után. Fraseren és Hattyún is a kimerültség jelei kezdtek mutatkozni, Bright pedig... nos, ő más lapra tartozik. Az anyaszomorítónak nincsenek is idegei. Cole mindenesetre felelősnek érezte magát emberei állapotáért. A fáradt emberek pedig előbb-utóbb hibáznak.

- Tudom, hogy most egy kicsit ideges vagy, de meg kell értened - emelte fel kezeit mentegetőzve Cummings. - Az a helyzet, hogy Carteréknek kellene menniük, de... tegnap lelőtték az egyik emberét Redmondban és úgy gondoltam, rájuk fér egy kis pihenő.

- Tehát ha ma kinyíratom magam odakint, akkor a többiek szabira mehetnek? Ennyi az egész? - lépett közelebb zord arckifejezéssel Fraser. Az adattáblát laza csuklómozdulattal egy közeli asztalra hajította.

- Ugyan már, nem így gondoltam. Ti is tudjátok, mekkora nyomás nehezedik ránk. Folyamatosan szólnak a telekomok, nincs elég emberem, még a technikusok és szerelők is túlórában dolgoznak. Ennyi melónk a cég fennállása óta még soha nem volt. Csak jövő hétig bírjátok ki, akkor friss embereket és új járműveket kapunk a központtól, Atlantából - bátortalanul elmosolyodott. - Meg aztán ez még csak a második redmondi futamotok a héten.

- Úgy akartad mondani, a három puyallupi mellett, igaz? Ami, ha nem tudnád, egy másik rohadt pusztulat - ha lehet, még Redmondnál is rosszabb - Cole szeme sarkából látta, hogy Fraser helyeslően bólogat. Az egykori zsoldos nem rejtette véka alá a metahumánok iránt érzett ellenszenvét, Puyallup pedig főként a felébredt fajoké volt. - Miért mindig mi kapjuk a legszarabb melókat?

- Mert ti vagytok a legjobb embereim, Cole és...

A megtermett mentős felemelte jobb kezét.

- Állj. Ha hízelegsz, az még undorítóbb, mint ha magyarázkodsz - azzal sietős léptekkel elhagyta a termet. Emberei némán követték. Cummings tanácstalanul nézett utánuk. Pedig komolyan gondolta.

- Azér' igaza van ennek a Cummings-nak - mondta Fraser, miközben a tetőn várakozó Osprey felé sétáltak. Mindhárman szabványos, DocWagon emblémákkal díszített nehézpáncélzatukat viselték, melyek elengedhetetlen kellékei voltak egy MVM-csapat felszerelésének. A ruházathoz tartozó, minden extrával felszerelt sisakot egyelőre még a kezükben tartották. Első ránézésre is legalább tucatnyi, különféle típusú gránátot lehetett megszámolni a páncéljukra rögzített hevedereken, a képet pedig vállukról lógó H&K 227-S géppisztolyaik tették teljessé. Egyszóval úgy néztek ki, mint akik háborúba készülődnek. És amint bejön az első riasztás Redmondból, nagyjából ez is lesz a helyzet.

- Micsoda? - kapta fel a fejét Cole, aki az öltöző óta nem szólt egy szót sem, csak nézett maga elé szúrós tekintettel. - Szerinted igaza van?

- Persze. Tényleg mi vagyunk a legjobbak. Nézd, miénk a legtökösebb rigó, megkaptuk a legjobb legénységet és - veregette meg az Osprey II pilótafülkéje melletti fegyverállványra szerelt M107 nehézgéppuskát - a leggyorsabb madarat. Ráadásul Borelli szükség esetén mágikus támogatást is tud biztosítani. Ki más tudná nálunk jobban helyettesíteni Carterékat? Meg aztán én csodálkoznék a legjobban, ha egész éjjel csak a pusztulatban lenne munkánk. Annyi a meló mostanában, hogy mindig azt küldik, aki a legközelebb van és éppen ráér.

- Tudod pajtás, ha te mellettem vagy, majdnem úgy érzem, örülnöm kéne mindannak a szarnak, ami itt folyik - mosolyodott el Cole, és kinyitotta a gép utasterének ajtaját. Kezével az ajtó fogantyújába kapaszkodva fellendítette magát és körülnézett.

Az Osprey II belsejét maximálisan kihasználták, hogy képes legyen egyszerre két páciens fogadására és életben tartására. Az utasteret szinte teljesen kitöltötték a fekhelyek, életben tartó készülékek és orvosi felszerelések, így a két oldalfalra rögzített, három-három lehajtható széken csak szűkösen férhetett el a három orvosból és három fegyveres kísérőből - ezek voltak Cole-ék - álló személyzet. Nem csoda, hogy az orvosok is a kényelmesebb megoldást választották. Ketten közülük a betegek ágyain terpeszkedtek és az előző napi városi-foci meccs részleteinek megtárgyalásában merültek el, míg a harmadik három lehajtott széken végigdőlve aludt. Mindannyian páncéldzsekit és oldalfegyvert viseltek.

- Örülök, hogy mindenki kényelembe helyezte magát - jegyezte meg köszönés helyett Cole.

O'Riley, az orvosok vezetője rávigyorgott.

- Aha. Azért hagytunk nektek is helyet - mutatott a másik falon lévő, felhajtott székek felé. - A "veszélyelhárító specialistáknak" folyamatosan készenlétben kell lenniük.

- Kösz, cimbora. Már kezdtem elfelejteni. - A megtermett mentős lehajtotta az egyik széket és fáradt sóhajjal lehuppant rá. Eközben már társai is felkapaszkodtak, és behúzták maguk mögött az ajtót

- Vidám, torkolattüzektől fényes estét kívánok mindenkinek - köszönt Fraser. Bright csak biccentett az orvosok felé és halk "hellót" mormolt el a bajsza alatt. - Az ott a tüneményes Borelli doktornő? - intett a falnak fordulva alvó alak felé.

- Ja. Úgy tűnik, untatta a beszélgetésünk.

- Azt nem csodálom - vágta rá Fraser, és miután helyet foglalt Cole mellett, övéből előhúzott pisztolyát kezdte vizsgálgatni. Amint a fegyver markolata a tenyerébe simult, működésbe lépett fegyverkapcsolat beültetése, és pontos információkkal látta el a Savalette Guardian állapotáról, a tárban lévő lőszerek számáról, a lövedék röppályájáról és várható becsapódási pontjáról. Gore, a másik heverésző orvos felvonta a szemöldökét.

- Ezt meg hol lehet vételezni? Mintha nem tartozna a szabvány felszerelések közé. - Az orvosok csak könnyű pisztolyokat hordtak maguknál.

- Egy kis hazai, pajtás. Biztonságot nyújt.

Hirtelen a lezárt pilótafülkében ülő Hattyú hangja harsant fel az utastér hangszóróiból.

- Figyelem, öt perc múlva miénk a pálya, onnantól már mi fogadjuk a hívásokat. Fraser, a jobb oldali géppuskával valami gáz van, kicsit lassan reagál. Ha zűr van, lehet, hogy neked kell belülről működtetned. Már negyed órája kihívtam a szerelőket, de sok a dolguk. Ha meg is érkeznek, nem biztos, hogy lesz idejük megjavítani, mielőtt bejön az első hívásunk. Amire szerintem nem kell sokáig várnunk.

- Oké Hattyú, bízd rám - Fraser pisztolya ellenőrzésének befejezése után hátradőlt. - Fogadni mernék a holnapi ebédembe, hogy öt perc múlva mi már nem leszünk itt.

Veszített volna. Majdnem tíz perc telt el, mire csendes beszélgetésüket a központi diszpécser hangja félbeszakította. Hattyú egyenesen az utastér hangszóróihoz továbbított minden beérkező hívást, így azok is hallhatták, akik még nem tették fel adóvevővel is felszerelt sisakjukat - azaz jelen pillanatban mindegyikük.

- Menyét Kettes, itt a központ - ma éjszaka Menyét volt a hívójele a Redmondba beosztott légi egységeknek. - Hívás jött a 228. Sugárút és az Issaquah Fall City Road kereszteződésétől - a pilótafülke falára szerelt képernyőn megjelent a helyszín térképe és a riasztás pontos helye. A következő pillanatban pedig már hallották és érzékelték, ahogy Hattyú beindítja az Osprey II hajtóműveit. - A hívó egy magát Bunyósként azonosító bandatag. A karperecen keresztül telefonált, így sikerült azonosítanunk az ügyfelet. Harry Guile, 19 éves, fehér humán férfi, platina szerződéssel. Mellesleg a Federated Boeing egyik fejesének a fia. Állítólag golyót kapott a mellébe egy összetűzés során. Most kaptuk az infót a Lone Startól, a környékről lövöldözést jelentettek, talán valami bandák közötti csetepaté lehetett. A zsaruk nem akarnak bemenni - meg tudom őket érteni. Legyetek óvatosak, lehet, hogy csapda. - Már nem egyszer előfordult, hogy a DocWagon karperecét használva csaltak a helyszínre egy járművet, hogy aztán a személyzet hidegre tétele után alkatrészenként eladják. - Ha sürgős ellátásra van szüksége, vigyétek a Redmond Generalba, egyébként irány a bellevue-i DocWagon központi klinika. Küldöm az ügyfél adatait. Jó szórakozást. - A képernyőn megjelentek a sérült orvosi ellátása szempontjából szükséges információk. Miközben az orvosok tanulmányozták, Cole-ék még egyszer leellenőrizték felszerelésüket, felkészültek a mentésre. Hattyú már a levegőbe emelte a járművet, szinte nem is érezték az apró változást, amint a hajtóműveket 90 fokkal elfordítva repülőgép üzemmódba váltott.

- Kábé hat percetek van - jelentette a rigó.

- Valami nem stimmel. Mi a lószart keres egy céges nagyfejű platinás fia azon a környéken? - töprengett Cole.

- Nem annyira meglepő, cimbora - világosította fel Fraser, miközben fejére helyezte sisakját. - Apuci egyetlen fiacskája megpróbál kiszabadulni a család befolyása alól és hozzácsapódik valami bandához. Az apja persze nem akarja teljesen magára hagyni, és mivel visszahozni nem tudja, inkább támogatja. Kövér hitelkártya, Platina szerződés, miegymás. Ezáltal valószínűleg ő tartja el az egész bandát. A banda pedig vigyáz a srácra, hiszen ha hagyják kicsinálni az aranytojást tojó tyúkot, vége a jólétnek. Nem beszélve a morcos papa bosszújáról. Az Agyzabálóknál nem egyedi eset.

- Agyzabálók?

- Ja. Ők uralják a környéket. A legnagyobb banda arrafelé.

- Mióta vagy ilyen tájékozott, Fraser? - kérdezte az időközben felébredt Borelli, aki éppen egy ballisztikus szövetből készült takarót cibált elő az egyik fali tároló szekrényből. A doktornő Frasert leginkább a Sivatagi Háborúkban mellette szolgáló bajtársaira emlékeztette. Talán még borotválkozott is. A hatalmas termetű, vörös haját katonai fazonra nyírva viselő mágus már jóval negyven felett járhatott, de Fraser gyanította, akár helyet is cserélhetnének, a nő nem vallana szégyent. Mozgásán és viselkedésén kiütköztek a katonai kiképzés nyomai, de a zsoldos nem mert kérdezősködni, Borelli pedig soha nem beszélt a múltjáról. Mindenkinek megvannak a maga kis titkai.

- Vannak arrafelé bizonyos... hm, érdekeltségeim.

Cole inkább nem kérdezősködött ezekről az "érdekeltségekről". Fraser mindig is külön utakon járkált, gyanús ismerősei és ügyletei voltak és gyanította, néha még árnyékmelókat is végez. Egyébként is, most mással kellett foglalkoznia.

- Oké emberek, a szokásos felállás. Hattyú, maradj a levegőben és figyelj minden mozgásra. Ha bárki gyanúsan viselkedik, durrants oda nyugodtan, a jobb oldali géppuskában csak kábítólőszer van. Greggel kiugrunk, és biztosítjuk a terepet. Ha minden rendben, jöhetnek az orvosok a hordággyal. Fraser az ajtóból fedez. Mindenki megértette? - a többiek válaszképpen bólintottak.

- Hattyú?

- Gondolod, meglógtam? - hallatszott a rigó ingerült válasza. - Csukott szemmel is ismerem az eljárást. Egyébként a helyszínen vagyunk, a közelben lövöldöznek, de szerencsére nem ránk. Adom a képet - a belső monitoron megjelent a gép orrára szerelt kamera által közvetített kép. A széles utca közepén tíz-tizenkét fős, fegyveres csoport vett körül egy földön fekvő alakot. Páncéllemezekkel bélelt dzsekijeik hátán bandájuk fekete-fehér jelzését viselték. Fegyvereiket idegesen markolászva meredtek a lassan ereszkedő helikopterre. Ötven méterrel távolabb, a kereszteződésnél társaik heves tűzpárbajt vívtak egy, a mentősök számára láthatatlan ellenféllel.

Fraser leakasztotta a falról a külső hangszórók mikrofonját.

- Ezt a részét szeretem a legjobban - mondta, és a gombot lenyomva beszélni kezdett. - Figyelem, itt a DocWagon MVM-egysége. Átvesszük a helyszín biztosítását. Mindenki távolodjon el a sebesülttől és tegye le a fegyverét. Amennyiben bármilyen gyanús mozdulatot tesznek, azonnal tüzet nyitunk - Fraser a többiek felé fordulva szélesen elvigyorodott. - Ennyit a hivatalos, "mi vagyunk a tökös legények" dumáról. Most következik Fraser papa magánszáma - ismét szájához emelte a mikrofont. - Bunyós, Fraser vagyok. Mondd meg a cimboráidnak, hogy ne remegjen a kezük, mert a rigónk is hasonló problémákkal küszködik. Ma még nem nyírt ki senkit, és szeretné javítani a statisztikáit. Legjobb lesz, ha rajtad kívül mindenki szépen elvonul és folytatja a barátságos lövöldözést a szomszédokkal. A többi már a mi dolgunk.

- "Bizonyos érdekeltségek", mi? - csapott a vállára Borelli.

- A haverjaid? - kérdezte Cole.

- Inkább üzletfeleknek nevezném őket.

- És engedelmeskedni fognak?

- Garantálom.

Cole egy pillanatig habozott.

- Hattyú, változott a helyet. Az utcán golyók röpködhetnek, szerencsére csak kézifegyverekből. A kereszteződés és a sebesült között tegyél ki minket, és a lövöldözés irányából fedezz. Fraser, remélem nem tévedsz. Te jössz ki velem, Greg fent marad - az adeptus egykedvűen bólintott.

Hattyú három méterre megközelítette a fekvő alakot és fél méterrel a talaj felett lebegve, orral a kereszteződés felé mozdulatlan helyzetbe hozta a gépet. Cole intésére Bright egyetlen rántással kinyitotta az ajtót, ő pedig Fraser-rel együtt kiugrott és néhány méterre eltávolodva géppisztolyával célba vette az időközben hátrébb vonult bandatagokat. Miután meggyőződött róla, hogy a körülményekhez képest nyugodt a helyzet, hátraszólt az orvosoknak.

- Jöhettek. Mozgás!

Miközben Borelli-ék a sebesült felé igyekeztek, Fraser halk beszélgetésbe elegyedett a bőrdzsekis, fekete-fehér hajú Bunyóssal.

- Hoi, omae. Van gyógyító mágusotok? - kérdezte izgatottan a bandatag.

- Akad, de...

- Teljesen felesleges - emelkedett fel a sérült mellől O'Neill. - Egyszerű vállsérülés, a golyó éppen hogy átment a páncéldzsekin. A srác elájulhatott a sokktól és a fájdalomtól. Bevisszük a kórházba, és néhány nap múlva már otthon lehet. Kissé túlreagálták ezt a mellbelövés dolgot.

- Szerintem mégis jobb lenne, ha... - kezdte volna Bunyós, de Borelli félbeszakította.

- Szerintem pedig nem fogom magam egy karcolás miatt kiütni, amikor előttünk az egész éjszaka. Nem kell aggódnod, seggfej, nem fog elpatkolni a pénzeszsákotok - Gore-ral ráemelték a sebesültet a hordágyra és lefedték a takaróval. - Vihetjük. Jössz Fraser, vagy csevegsz még egy kicsit a szimpatikus barátoddal?

- Menjetek csak, rögtön ott vagyok én is - azzal visszafordult Bunyós felé. - Ne gazolj, cimbora. Minden oké lesz a sráccal.

- Ha te mondod... Ki ez a nő, a feleséged?

- Ne is mondd. Még én se merek szarozni vele - nevette el magát Fraser. - Most mennem kell. Jövő héten benézek.

- Oké - intett búcsút a bandatag.

Cole megvárta, amíg Fraser is felszáll, majd ő is beugrott a gépbe. Bright, aki eddig az utastérből fedezte, behúzta utána az ajtót.

- Indulás, irány a központi klinika. Rendben lesz? - fordult a sebesült körül tevékenykedő orvoscsapathoz.

- Semmi gond, Cole - nézett fel egy pillanatra O'Neill. Időközben szilárdan rögzítették a sérültet, hogy a jármű esetleges manőverei során ne tudjon elmozdulni. Gore eközben leadta a jelentést a központnak. - Könnyű seb, kis vérveszteség. Bent egy-kettőre kiszedik a golyót, és már mehet is. Szerencsésen megúszta.

Hattyú felemelte a gépet és sebesen távolodott a helyszíntől. Félúton járhattak a kórház felé, amikor ismét felhangzott a központos ismerős hangja.

- Menyét Kettes, újabb riasztás. Lone Star járőr tűzharcba keveredett egy rutinellenőrzés során. Túlerő ellen harcolnak, több sebesültjük is van.

- Utassal vagyunk, központ - szólt bele Cole a sisakmikrofonba. - Mi van a többiekkel?

- Hármast át kellett irányítanunk Rentonba, Egyes most tette le az utasát, csak nyolc-tíz perc múlva tud odaérni. A többiek még távolabb vannak. Albert Három és Gordon Négy gyakorlatilag a helyszínen, de ők nem MVM-egységek - az említett DocWagon járművek rögtön megjelentek a kijelzőn. A keresztnevekkel jelölt egységek autós járőrök voltak, de a könnyű páncélzatú járműveknek és kiképzetlen legénységüknek semmi esélyük nem lett volna egy esetleges tűzharcban. - Nektek viszont pont útba esik, alig egy percre vagytok és egyre közeledtek. A Lone Star gyors reagálású alakulata már úton van, várható érkezési idő nyolc perc. Ha másképp nem megy, várjátok meg, amíg megérkeznek és megtisztítják a terepet.

Cole gondolatai sebesen pörögtek, miközben a monitort tanulmányozta.

- Nem jó, addig mindenkit lemészárolnak. Eszembe jutott valami. Albert Hármat irányítsd a Hetvenkettes és a Hourman Street sarkára. Az egyik orvossal együtt kirakjuk az utasunkat, ők pedig pillanatokon belül ott lehetnek és felveszik. Csak könnyű sérültünk van, majd ők beviszik a klinikára. Utána szabadok vagyunk.

Pillanatnyi csend hallatszott, majd:

- Csináljátok, Kettes.

Cole már szólni akart Hattyúnak, de érezte, hogy a gép süllyedni kezd. Mindig elfeledkezett róla, hogy a járműhöz kapcsolt rigó mindent lát és hall, ami az Osprey-en kívül és belül történik. A többiek felé fordult.

- Mindenki hallhatta, emberek. Gore, te szállsz ki az utassal. Szedjétek össze, rögtön leszállunk. Nincs időnk tökörészni - mindenki mozgásba lendült, érezték a növekvő feszültséget. A sérültet újra bebugyolálták a takaróba és visszatették a hordágyra. Gore felmarkolt egy egészségügyi csomagot és az ajtónál várakozott, Bright és Borelli pedig készen álltak rá, hogy villámgyorsan kitegyék az utast.

Hattyú ezúttal a letette a madarat a földre, de az ajtó már előtte felpattant, Gore kiugrott és segített leemelni a hordágyat. Amikor végeztek, Cole felé nyújtotta felemelt kezének hüvelykujját.

- Rendben, mehettek. Sok szerencsét.

Az egész művelet nem tartott tovább tizenöt másodpercnél, és az Osprey máris újra a levegőbe szökkent.

- Úton vagyunk, központ - jelentette Cole. - Halljam a részleteket. De gyorsan mert rögtön megérkezünk.

- Összekapcsollak a zsarukkal. Brooks hadnagy a vonalban.

- Bobby Brooks? - kapta fel a fejét Fraser. - Ismerem a srácot. Jó fej, a kábszereseknél dolgozik. Akkor ez nem egy egyszerű járőr volt.

- Neked mindenhol vannak ismerőseid? - kérdezte Borelli. - Már előre félek attól a pillanattól, amikor egy melegbárból kell kimentenünk valakit. Nagyot csalódnék benned.

Fraser rá sem hederített. Cole és a hadnagy beszélgetését hallgatta.

- Hadnagy, Cole Michaels vagyok a DocWagontól. Itt körözünk a fejük felett, szükségünk volna némi eligazításra. Hol vannak pontosan?

Az éterből torokköszörülés hallatszott, majd megszólalt egy mély, határozott, de kimerült hang.

- Látlak titeket az ablakból. Tőletek jobbra, harminc-egynéhány emeletes épület, mi itt vagyunk a negyediken, ahol ki van robbantva az ablak. A szarháziak beszorítottak minket a lakásba, de nem akarnak elhúzni, mert nálunk van egy bőröndnyi JMÉ chip meg egy kövér hitelkártya. Gondolom, szükségük van a szajréra. Itt került volna sor az üzletre, de lecsaptunk rájuk. Sajnos mindkét társaság túlbiztosította a találkozót és kijutni már nem tudtunk. Van két halottunk, három sebesültünk, meg egy sértetlen, de kurvára kimerült varázslónk. Fogytán a lőszer, gránátunk már nincs. Ezt ők is tudhatják, mert néha megajándékoznak eggyel. Folytassam? - a háttérben géppisztolysorozat kerepelt fel, majd robbanás hallatszott. - Nem tudom mennyien vannak, de szerintem érkezett némi utánpótlásuk. Ha meg akarjátok lepni őket, ne is próbálkozzatok alulról. A tetőn valószínűleg le tudtok szállni.

- Kösz, hadnagy. Milyen állapotban vannak a sebesültek? - Cole eközben hevesen gesztikulálva mutatta a belső kamerákon keresztül Hattyúnak, milyen irányban menjen, de a rigó mintha olvasott volna a gondolataiban, már félúton volt a toronyház teteje felé.

- Az egyik emberemet mellbe lőtték, egy ideje már nem mozdul, de még lélegzik. A másiknak mindkét lábát eltalálták a gránátrepeszek, ő még harcképes, de biztosan nem tud menni. Nekem könnyebb vállsérülésem van, semmi komoly. A mágusunk viszont mindjárt elalszik, kissé kábának tűnik - sorolta fáradt hangon a hadnagy.

- Fajuk?

- Mi az, talán rasszisták vagytok? - Kérdezte fagyosan a hadnagy. Cole leintette a vadul bólogató Fraser-t. - Először a humánokat, vagy mi a lószar?

- Ne gyerekeskedjen, hadnagy. Nem mindegy, hogy egy trollt, vagy egy humánt kell kicipelnünk onnan. Tehát? - emelte fel a hangját Cole.

- Ja, értem, bocs. A lábsérültünk troll. - Fraser felhorkant. - A másik tünde, de ez azt hiszem, nem számít - jött a válasz.

- Valóban nem. Jól van, hadnagy, megérkeztünk - Bright már felrántotta az ajtót és kilépett a tetőre - Tartsanak ki, mindjárt ott vagyunk. Ha szólok, nyissanak tüzet mindenből, amijük csak van - Cole is kiugrott, majd utasításokat osztogatva rögtön a lépcsőházba vezető vasajtó felé indult. - Hattyú, repülj a ház elé és vond el a figyelmüket. Ha bárki megpróbál behatolni, aki nem visel Lone Star csillagot, azt szedd le. Ha vannak járműveik, azokat is elintézheted. Greg, mi megyünk elöl. Borelli, hozzátok a hordágyakat és az orvosi felszerelést. Fraser, segíts nekik. Két mozgásképtelen sérült van. Az egyik troll. Tudsz vele valamit kezdeni, Borelli?

- Megoldható - felelte a mágus.

- Oké, bemegyünk, kihozzuk a sebesülteket és elhúzzuk a belünket. Semmi felesleges lövöldözés. Nem nekünk kell kinyírni a mocskokat, azt majd elintézi a Star. Az az ő feladatuk. Visszafelé lehet, hogy mindegyikünknek cipekednünk kell, úgyhogy végezzünk minél gyorsabban. Minden világos? Akkor gyerünk.

Borelli oldalba bökte az orvosi táskát cipelő Frasert.

- Nem adod kölcsön a pisztolyod? Az enyém szart se' ér.

- Kéne, mi? - vigyorgott Fraser. - Sajnos, szó sem lehet róla. De ez az ócskavas a tiéd lehet - és átnyújtotta a H&K-t. - Csak aztán vigyázz rá, mert leltári darab.

- Kösz. Tudod, csak a biztonság kedvéért.

Cole fegyvere csövével pásztázva belépett az ajtón. Nem várta, hogy a felső emelet közelében is talál bűnözőket, de nem akart kockáztatni. Semmi mozgást nem tapasztalt, de a távolból hallotta a visszhangzó fegyverropogást. Tehát a zsaruk még tartják magukat. Pompás.

- Mehetnénk lifttel egy darabig - mutatott a felvonóra Bright.

Belépve Cole elégedetten állapította meg, hogy a nagy területű teherliftben elférnek a hordágyak is. Nem utolsó szempont, mert valószínűleg erre kell távozniuk. Megnyomta a hetedik emelet gombját.

Bright kilesett a fal mögül. A folyosón füst kavargott.

- Négyen vannak a folyosón, a kanyar mögött pedig akárhányan lehetnek. Arra van a másik lépcsőház. Majd vigyáznunk kell, nehogy mögénk kerüljenek. Úgy tűnik, benyomultak az egyik szobába. A lövések alapján minimum hárman vagy négyen lehetnek bent.

- Fegyverek? - kérdezte Cole.

- Pisztolyok és Uzik. A szokásos. Semmi komolyabb.

- Pompás. Az ajtóig együtt megyünk. Ti megtisztítjátok a folyosót a kanyarig és megpróbáljátok tartani, amíg mi visszaérünk a sebesültekkel a liftig. Ha jelzek, gyorsan visszavonultok, addig én fedezlek titeket. A szobában lévőket elintézem én. Gyerünk. Most, hadnagy! - kiáltott a sisakmikrofonba. Bright ugyanekkor két kábítógránátot hajított a folyosóra. A gránátok dörrenésével egy időben heves fegyverropogás hangzott fel a lakásból. Cole hagyta, hogy huzalozott reflexei átvegyék az irányítást és géppisztolyából folyamatosan tüzelve kirobbant a folyosóra

A folyosón tartózkodó négy fegyverest meglepte a hirtelen támadás, a gránát hatásától vakon tántorogva próbálták összeszedni magukat. Cole egyetlen sorozattal kiürítette a tárat. Látta, hogy ketten összerogynak, a többiekkel nem törődött, majd az emberei elintézik őket. Másodpercek alatt az ajtóhoz ért és új tárat lökve a fegyverébe bevetődött rajta. A két orvos még csak a folyosó felénél járt, teljes erejükből rohanva próbálták utolérni a csapat vezetőjét. Fraser pontos lövései és Bright célzott rövid sorozatai megtették a hatásukat, a gránát eldobásától számított négy másodpercen belül rajtuk kívül nem volt élő ember a folyosón. Továbbhaladtak a kanyarulat felé.

Cole-nak nem volt nehéz dolga. Három fegyverest látott a szobában, mindannyian neki háttal, valamilyen berendezési tárgy mögött kuporogtak és a szomszédos, elsötétített szobába vezető ajtónyílásra célozva lövöldöztek géppisztolyaikkal. Cole három rövid sorozatot adott le. Az ostromlók fel sem fogták, mi történt velük.

- Hadnagy! Tüzet szüntess!, Én vagyok az, Michaels! - üvöltötte be a szomszédos szobába. Azonnal megszűnt a lövöldözés, csak Bright és Fraser fegyvere ugatott fel néha, ahogy a további támadókat próbálták visszaverni.

- Ideje volt - emelkedett fel egy eldöntött szekrény mögül a vérző karú Brooks. Felemelte Manhunter-ét. - Az utolsó tár. Mehetünk?

Közben Borelli-ék is megérkeztek.

- Hol vannak a sebesültek? - kérdezte a nő.

- Már csak én vagyok - dörmögött valaki egy vastag, felborított asztal mögül. - Ted meghalt.

- És a varázsló?

- Szintén. Szegény ördög, pedig ő védett meg minket a gránátoktól.

Cole a hadnagyra nézett.

- Nincs sok időnk. Menjen előre a lifthez! Nemsokára mi is ott leszünk. Tud járni?

- Elég jól. Viszont nem bírom el azt - mutatott egy méretes sporttáskára a szekrény mögött.

- Fontos?

- Ember, abban van a bizonyíték!

Cole lemondóan sóhajtott.

- Oké, majd én viszem. De jön nekem eggyel. Tudja, nem az a dolgunk, hogy a Lone Star elcsettintett akcióit helyrerázzuk. Mehetünk? - kérdezte Borellit.

- Kis türelem - válaszolt fojtott hangon a nő és halk kántálásba kezdett, egyik kezét a sebesült troll fejére helyezve. A varázslatnak semmi látható hatása nem volt, de néhány másodperc múlva Borelli elégedetten felhorkantott.

- Vihetjük - és O'Neill-el együtt könnyedén megemelték a több mázsás trollt. Elindultak a berobbantott bejárati ajtó felé. Cole beleszólt az adóvevőbe.

- Fraser, Bright, kezdhettek lassan visszavonulni. Dobáljátok el a villanó- és füstgránátjaitokat, aztán nyomás. A liftnél találkozunk. Hattyú, odakint mi a helyzet?

- Tartom a frontot. Két perc múlva itt a Lone Star. Nem lesz könnyű dolguk, mindenkit beszorítottam az első lépcsőházba. Siessetek, mert nemsokára a nyakatokba szakad az egész társaság. A tetőn várlak titeket.

Cole a lift előtti kanyarulatnál bevárta két társát. Fraser kicsit féloldalasan mozgott, páncélján világosan látszott egy sorozat becsapódásának a nyoma. A jókedvét mindenesetre nem veszítette el. Széles mosollyal veregette meg a hadnagy vállát.

- Helló Bobby. Jó hecc volt, mi?

Brooks elsápadt, majdnem összeesett a fájdalomtól.

- Ó, bocs, Bobby.

- Neked Brooks hadnagy, te bűnöző - sziszegte összeszorított foggal a hadnagy, de hangjában nem érződött harag. Mindannyian beszálltak a liftbe, a folyosón szerencsére még nem bukkantak fel újabb ellenfelek. Fraser megnyomta a felső emelet gombját.

- Nos, Brooks hadnagy, nyertem magán egy százast. Fogadtam a társával, Curtiss-szel, hogy a legközelebbi riasztáskor megelőzzük a gyors reagálásúakat.

Az Osprey elemelkedett a tetőről és ismét eredeti célpontja, a DocWagon központi klinikája felé vette az irányt. A távolból már hallatszottak a rendőrautók szirénái, a rohamcsapat helikoptere pedig éppen most érkezett meg. Itt nem lesz kegyelem, gondolta Cole. A zsaruk nem díjazzák, ha valaki a társaikat gyilkolássza. A gyors reagálásúak pedig egyébként is csak a hullákról szoktak ujjlenyomatot venni.

Körülnézett a 'kopterben. Borelli a troll, O'Neill pedig a hadnagy sebét látta el éppen. Bright szokás szerint a falnak dőlve szunyókált. Az éjszakai műszak első félórája véget ért.

Fraser a még mindig nyitott ajtóban állt, a keretbe kapaszkodva bámulta az alattuk elsuhanó házakat. Hirtelen becsukta az ajtót és felkacagott. Rákacsintott Brooks-ra

- Csodálatos éjszaka! Hadnagy, volna egy üzleti ajánlatom. Mit mondott, mi is van pontosan abban a táskában?

Írta: Lombardi
A cikk az Alanori Krónika 54. számában jelent meg.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
(átlag: 26 szavazat alapján 8.2)

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Rutinmunka (Shadowrun novella).

Létrehozás: 2004. március 16. 13:18:34Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:10 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2019
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.