Vissza a Főoldalra
 
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Hírek, változások
Mi is az az AK?
AK Archívum
GN Archívum
Tartalomjegyzékek
Cikkek az újságból
Krónikák a boltban
Szavazások
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

Robert Jordan: A káosz ura (részlet)

Vanin nyugtalannak tűnt, ahogy azon a dombtetőn Mat előtt ült a lován. Helyeselte a fiú törekvését, hogy ne szólítsák "uram"-nak, hiszen senki előtt nem szeretett meghajolni, de arra hajlandó volt, hogy megérintse homlokát kézfejével, a tisztelgés egy durva formáját mutatva be.

- Azt hiszem, ezt látnod kell. Nem tudom, mit lehetne tenni. Meg kellene nézned személyesen.

- Várjatok itt - mondta Mat a többieknek. - Mutasd meg!

Nem kellett sokáig lovagolniuk, csak két dombon át, és felfelé a kanyargó folyó mentén, melyet széles sávban kiszáradt iszap szegélyezett. A szag előre jelezte, mit akar neki mutatni Vanin, még mielőtt az első keselyűk ügyetlenül felemelkedtek volna a levegőbe. A többi csak néhányat csapott szárnyaival és néhány lépéssel odébb letelepedett, tollatlan fejükkel kapkodva és kihívásokat rikoltozva. Rosszabbak voltak azok, amelyek fel sem emelték fejüket vacsorájukból, azok a piszkos, fekete tollas, mozgó oszlopok.

Egy felborult szekér, mely mintha apró ház lett volna kerekeken, élénk zölddel, kékkel és sárgával festve, kolompár karavánként azonosította őket, de kevés kocsi menekült meg az elhamvadástól. Testek hevertek mindenfelé, férfiak, nők, gyerekek, ragyogó ruháik szétszaggatva és megszáradt vérrel beszennyezve. Mat egy része hidegen mérlegelte a történteket; de a többi szeretett volna megszabadulni gyomra tartalmától, vagy elrohanni, bármit tenni, csak ne kelljen itt ülnie Pip hátán. A támadók először nyugatról jöttek. A férfiak és az idősebb fiúk nagy része ott hevert, elkeveredve azzal, ami több nagytermetű kutya maradványa lehetett, akik megpróbáltak egy vonalat formálni, hogy testükkel tartsák fel a támadókat, míg a nők és gyermekek elrohannak. Hiábavaló menekülés. Holttestek halma mutatta, hol futottak bele a támadók újabb csoportjába. Most már csak a keselyűk mozogtak.

Vanin undorodva kiköpött a fogai között lévő résen keresztül.

- Elüldözik őket, még mielőtt túl sokat lopnának - elviszik a gyerekeket is, ha nem figyelsz, hogy a sajátjukként neveljék fel - talán néha meg is lökik őket, hogy gyorsabban eltűnjenek, de senki nem tenne ilyet. Ki tehette?

- Nem tudom. Banditák. - Valamennyi ló elmenekült. De a banditák lopni akarnak, nem gyilkolni, és egyetlen kolompár sem állna ellen egy tolvajnak, még akkor sem, ha az utolsó fillérét ellopja, és tetőtől talpig levetkőzteti. Mat kényszeríttette kezeit, hogy lazítsák meg fogásukat a gyeplőn. Sehova nem tudott nézni, ahol nem látott egy halott nőt, egy halott gyermeket. Bárki is tette, nem akart túlélőket hagyni. Lassan körbelovagolta a területet, miközben megpróbálta figyelmen kívül hagyni a keselyűket, akik sziszegtek és kitárták szárnyaikat, mikor elhaladt előttük. A talaj túl száraz volt ahhoz, hogy igazán jó nyomokat találjon, de úgy gondolta, a lovak különböző irányokba távoztak. Végül visszaért Vanin elé.

- El is mondhattad volna. Nem kellett volna látnom! - Fény, de még mennyire nem!

- Elmondtam, hogy nem voltak jó nyomok - válaszolta Vanin, lovával átgázolva a sekély folyón. - Ezt viszont látnod kell.

A tűz elpusztította a legtöbb, oldalán heverő kocsit, de a szekérágy megmaradt, piros küllőjű, sárga kerekekkel alátámasztva. Egy férfi támaszkodott neki keményen, akinek kabátján még mindig látszott némi szemfájdító kék szín, egyik szétnyíló keze fekete a vértől. Amit remegő betűkkel felírt, sötéten kiemelkedett a kocsi aljának fájáról.

MONDD EL AZ ÚJJÁSZÜLETETT SÁRKÁNYNAK

Mit mondjon el neki? - gondolta Mat. Hogy valaki kolompárok egy egész karavánját legyilkolta? Vagy talán a férfi még azelőtt meghalt, hogy ezt felírhatta volna? Nem az első alkalom lenne, mikor a kolompárok értékes információhoz jutnak. Egy regényben addig élt volna, hogy legalább a győzelemhez szükséges minimumot leírhassa. De bármi is legyen az üzenet, most már nincs senki, aki akár csak egyetlen szóval is többet tudna.

- Igazad volt, Vanin. - Mat habozott. Mit mondjon el az Újjászületett Sárkánynak? Nincs szükség még több szóbeszédre, mint ami már most is terjed. - Égesd el a kocsi maradékát is. És ha valaki kérdezi, csak rengeteg halott férfi volt itt. - És nők. És gyerekek.

Vanin bólintott.

- Mocskos gazemberek - mormolta és újra kiköpött fogain keresztül. - Úgy sejtem, lehettem volna egy közülük.

Aielek egy csapata bukkant fel, három- vagy négyszázan lehetettek. Lesiettek a lejtőn és a kocsiktól alig ötven lépésnyire keresztezték a folyamot. Sokan üdvözlően megemelték kezüket; Mat nem ismerte őket, de sok aiel hallott már Rand al'Thor barátjáról, aki kalapot visel, és akivel jobb nem leülni kockázni. Átkeltek a folyón, fel a következő emelkedőre, és mintha az a rengeteg holttest nem is létezett volna.

Átkozott aielek - gondolta Mat. Tudta, hogy az aielek kerülik a kolompárokat, figyelmen kívül hagyják őket, bár nem is tudta ennek okát, de ez...

- Nem hiszem - mondta végül. - Égesd el, Vanin.

Talmanes és a másik kettő természetesen ugyanott várták, ahol hagyta őket. Mikor Mat elmondta nekik, mi fekszik odaát, és hogy csapatokat kell küldeni, hogy eltemessék őket, komoran bólintottak. Daerid hitetlenkedve dörmögte:

- Kolompárok?

- Letáborozunk itt - tette hozzá Mat.

Megjegyzéseket várt - még elég fény volt néhány mérföld megtételéhez, és ők hárman fogadást kötöttek arra, hogy milyen messzire tud eljutni a Banda egy nap alatt -, de Nalesean csak annyit mondott:

- Leküldök egy embert, hogy jelezzen a hajóknak mielőtt túl messzire előrehaladnak.

Talán ugyanazt érezték, amit ő. Bármennyit haladnak felfelé a folyó mentén, nem tudnák elkerülni, hogy legalább a keselyűket ne lássák, melyeket a temető csapatok felzavarnak. Az, hogy egy férfi már látott halált, még nem jelentette azt, hogy élvezte is. Mat a maga részéről úgy érezte, ha még egyszer látnia kell azokat a madarakat, ki kellene ürítenie a gyomrát. Reggel már csak sírok lesznek, látótávolságon kívül.

De az emlék nem ment ki a fejéből, még akkor sem, mikor már felállították sátrát a legmagasabb dombtetőn, ahol elérhették a folyóról felemelkedő szellők, már ha valaha is lesz egy, ami felemelkedik. Testek, melyeket legyilkoltak, és keselyűk gyaláztak meg. Rosszabb, mint a csata a shaidók ellen Cairhiennél. Ott Hajadonok haltak meg, de nem látott sokat közülük, és ott nem voltak gyerekek. A kolompárok nem tudtak harcolni, hogy megvédjék az életüket. Senki sem gyilkolta az Utazó Népet. Felkapta a maga részét a marhahúsból és babból, és visszavonult sátrába, amint csak tudott. Még Nalesean se akart beszélgetni, és Talmanes feszültebbnek tűnt, mint valaha.

Szóbeszéd terjedt el a gyilkosságokról. Olyan csend volt a sátrak között, amihez hasonlót Mat korábban soha nem hallott. Általában a sötétség beköszöntésekor legalább egy kevés harsány kacagást és néha hamis és sikamlós dalokat lehetett hallani, míg a zászlósok el nem zavarták aludni az a maroknyi férfit, akik nem akarták elismerni, hogy elég fáradtak már. A mai este ahhoz volt hasonló, amikor egy falut találtak temetetlen halottakkal, vagy egy csoport menekültet, akik próbálták megvédeni kevés tulajdonukat az útonállókkal szemben. Kevesen tudtak nevetni vagy énekelni ilyesmi után, és általában őket is elhallgatatták a többiek.

Mat pipázva feküdt, mikor a sötétség megérkezett, de sátra zárva volt, és nem érkezett meg az álom a kolompár halottak emlékeivel, és régebbi halottak régebbi emlékeivel. Túl sok csata és túl sok a halott. Megérintette a lándzsát, idézve az ősi nyelven írt feliratot a fekete nyélen:

"Ily módon leíratik szerződésünk.
Ily módon megköttetik megállapodásunk.
A gondolat az idő nyílvesszője.
Az emlék soha el nem halványul.
Amit kértek, az megadatott. Az árat megfizették."

"Leírtuk a szerződésünk, megegyezés megszületett.
Gondolat időnek nyílvesszeje, emléked sose feledd.
Amit kértél, megadatott: s ára fizettetett.
A szerződés legrosszabbja már teljesen tied."

Egy idő után felkapta takaróját, egy pillanattal később a lándzsát is és alsóneműben kisétált s sátor elé. Az ezüst rókafej meztelen mellkasán visszatükrözte a fogyó hold fényét. Enyhe szellő támadt fel, csekély felfrissülést hozva, néha gyengén megmozdítva a Vörös Kéz lobogóját a rúdon, melyet a sátra előtt döftek le a talajba, de mégis jobb volt itt kint, mint odabenn.

Lehajítva takaróját a cserjék közé, hátára heveredett. Mikor kisfiú volt, néha azzal ringatta álomba magát, hogy megnevezte a csillagképeket. Az égen nem látszott felhő, a hold elég fényt adott ahhoz, hogy a legtöbb csillagot elhalványítsa, még így, fogyatkozva is, de azért maradt elég. Ott volt magasan a feje felett a Szénásszekér, az Öt Nővér és a Három Lúd, mutatva az utat észak felé. Az Íjász, a Földműves, a Kovács és a Kígyó. Az aielek ez utóbbit Sárkánynak nevezték. A Pajzs, amit néhányan Sasszárny Pajzsának hívnak - ez elfordulásra késztette; az emlékei közül néhányban egyáltalán nem kedvelte Artur Paendrag Tanreallt - a Szarvasbika és a Tönk. A Kupa és a Vándor a botjával fényesen kiemelkedtek a többi közül.

Valami megütötte a fülét, de nem volt biztos benne, hogy mi volt az. Ha az éjszaka nem lett volna olyan csendes, a gyenge zaj nem tűnt volna oda nem illőnek, de most annak tűnt, és az is volt. Ki lopakodhat errefelé? Kíváncsian felkönyökölt - és megdermedt.

Mintha csak árnyékok lennének a holdfényben, alakok mozogtak sátra körül. A hold fénye eléggé megvilágította az egyiket, hogy lássa elkendőzött arcát. Aielek? Fényre, mi folyik itt? Halkan körbevették a sátrat, fényes fém villant az éjszakában, majd zaj hallatszott, ahogy ruhaanyagot hasítanak szét, végül eltűntek a sátorban. Csak egy pillanatba telt és kint voltak újra. Körbe nézegettek; elég fény volt ahhoz, hogy ezt lássa.

Mat maga alá vonta lábait. Ha lent marad, eltűnhet úgy, hogy ne hallják meg.

- Mat? - kiáltott fel Talmanes a domb lábától. Részegnek tűnt.

Mat mozdulatlanná dermedt; talán elmegy, ha azt hiszi, alszik. Az aielek mintha köddé váltak volna, de Mat biztos volt benne, hogy ott lapulnak a földhöz, ahol az imént álltak.

Talmanes csizmái közelebb csikorogtak a köveken.

- Hoztam magammal egy kis pálinkát, Mat. Meg kellene kóstolnod. Nagyon jó az álmokra, Mat. Nem emlékszel majd rájuk.

Mat azon gondolkodott, vajon az aielek meghallanák-e őt Talmanestől, ha most elindulna. Talán tíz lépésnyire alszik a legközelebbi ember - az Első Lovasszázad, Talmanes Villámai részesültek ebben a "dicsőségben" ma este -, kevesebb is, mint tíz lépés sátráig és az aielekig. Gyorsak voltak, de egy vagy két lépés után nem tudnák elkapni, mielőtt legalább ötven ember lenne a közelében.

- Mat? Nem hiszem el, hogy alszol. Láttam az arcodat. Jobb lesz, ha előbb megölöd az álmokat. Hidd el nekem, én tudom.

Mat fogát csikorgatva megragadta lándzsáját, és mély lélegzetet vett. Két hosszú lépés.

- Mat? - Talmanes közelebb került. Az az idióta bármelyik pillanatban ráléphet egy aielre. Elvágnák a torkát egyetlen pisszenés nélkül.

A fenébe veled - gondolta Mat. - Minden amire szükségem van, az két hosszú lépés.

- Elő a kardokkal! - kiáltotta, felugorva. - Aielek a táborban! - Lerohant a lejtőn. - Gyülekezzetek a zászlóhoz! Gyülekezzetek a Vörös Kézhez! Gyülekezzetek, ti kutyaszülte sírrablók!

Ez persze mindenkit felébresztett, őt is felkeltette volna, ha valaki úgy üvölt, mint egy tüskebokorba szorult bika. Kiáltások hallatszottak minden irányból, a dobok gyülekezőt dörömböltek, a trombiták pedig csatlakoztak hozzájuk. Az Első Lovasszázad emberei ordítva dobálták le takaróikat, és kardjukat kivonva a zászló irányába rohantak.

A tény viszont az volt, hogy az aieleknek rövidebb távolságot kellett leküzdeniük, mint a katonáknak. És ők tudták, mit keressenek. Valami - ösztön, a szerencséje vagy talán ta'veren volta - rávette, hogy megforduljon, mikor az első elkendőzött alak feltűnt mögötte, mintha a levegőből lépne elő. Nem volt ideje gondolkodni. Egy teste felé szúró lándzsa döfését kivédte lándzsája nyelével, de az aiel az ő ütését felfogta pajzsával, és a hasába rúgott. Csak az elszántság tartotta Matet talpon, mikor a levegő kiszorult tüdejéből. Kétségbeesetten elfordult a lándzsahegy elől, ami ennek ellenére végigvágott bordáján, kiütötte az aiel lábait alóla a saját fegyvere nyelével, majd szíven döfte a férfit. Fény, legalábbis remélte, hogy férfi volt.

Épp időben rántotta ki lándzsáját, hogy szembenézhessen az újabb támadással. El kell rohannom, ha végre alkalmam lesz rá! Úgy kezelte a fegyvert, mint egy hosszú botot, olyan gyorsan forgatva, mint még soha életében, pörgetve védte ki az aielek felé döfő lándzsáit, miközben nem volt ideje a támadásra. Túl sokan voltak. Be kellett volna fognom azt az átkozott számat és rohanni! Újra kapott levegőt.

- Gyülekezzetek, ti moslékzabáló birkatolvajok! Mind meghaltatok? Tisztítsátok ki a fületeket és gyülekezzetek!

Csodálkozva azon, miért nem halt meg még mindig - szerencséje volt egy aiellel szemben, de senkinek nincs elegendő szerencséje ahhoz, hogy ezzel szembenézzen -, hirtelen észrevette, hogy már nincs egyedül. Egy szikár, alsóneműt viselő cairhieni metsző üvöltéssel csaknem a lábai alá esett, hogy azonnal helyére álljon egy kardját villogtató teari, akinek ingje nyitva csapkodott. Egyre többen gyűltek köré, valami olyasmit kiabálva, hogy "Matrim úr és győzelem!" és "Vörös Kéz!" vagy "Öld meg a sötétszemű férget!".

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Juliet E McKenna: Veszélyes játszma (részlet).

Létrehozás: 2003. november 19. 15:00:34Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:19 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2019
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.