Vissza a Főoldalra
 
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Hírek, változások
Mi is az az AK?
AK Archívum
GN Archívum
Tartalomjegyzékek
Cikkek az újságból
Krónikák a boltban
Szavazások
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

A császár ügynöke (Káosz Galaktika novella)

Peremvidék, Taragon bolygó.

Birodalmi Akadémia.

Már jártunk itt egyszer. Valamikor nagyon régen. Egy másik világ idején. Akkor, amikor véget ért egy galaktikus korszak.

Az értelmes fajok rövid békéjének korszaka.

Nagyon régen történt. Egy álomszerű, köddé foszló mindenségben, amikor még élt a remény.

Akkor még reménykedhetett a Birodalmat alkotó hét nagy faj abban, hogy önfeláldozó harcukkal megállíthatják a galaxisok közötti végtelen űr túloldaláról érkezett, lélektelen, és egyre növekvő erejű idegeneket. Azokat, akiknek még soha senki sem nézett az arcukba.

Vagy ha igen, akkor nem élt olyan sokáig, hogy másnak is elmondja a történetét.

Nem tudjuk, kik a zargok, nem tudjuk, milyenek a mezonok.

Az viszont bizonyos, hogy itt vannak. Itt vannak, és a fejünket akarják. A küzdelem célja és tétje ugyanaz: az életben maradás.

- Nem lesz béke a csillagok között, amíg egyetlen zarg is él a galaktikában - gondolta a megfigyelő.

Megérintett egy ikont a smaragd fényben ragyogó képernyő mellett. Vörös sorok jelentek meg a monitoron, először csak néhány, de hamarosan vérben úszott az egész felület.

"Sajnálattal tudatjuk a Galaktika minden polgárával, hogy XX bolygó teljes lakossága áldozatául esett a zarg támadásnak. A Birodalmi Hatóság a mai napot gyásznappá nyilvánítja.

Sajnálattal adjuk mindenki tudtára, hogy a hősiesen védekező XY hold, a felszínén található tizenhét kolónia minden helytállása ellenére elesett. A zarg támadásnak nem akadt túlélője. A hatóság a mai napot gyásznappá nyilvánítja. A hősök emléke örökké élni fog.

Fájó szívvel tudatjuk, hogy a ..."

Minden nap új jelentés. A pusztulás egy pillanatra sem szünetel. Lassan, ahogy a homokórában pereg a homok, elfogynak a hősök, és a befejezett zarg halálbázisokról kiözönlő hadihajókat nem lehet többé a sebtiben besorozott, és csak alig-alig kiképzett szerencsétlenekkel megállítani.

Minden homokszem egy-egy elpusztult világ.

Megkezdődött a Vég Korszaka.

A bolygó fölött lebegő orbitális erőd műszerei azonnal jelezték az aktivitást a hipertérben. A Birodalom a legkorszerűbb fegyverekkel, és a leghatékonyabb berendezésekkel szerelte fel az Akadémia őreit. A zarg invázió óta pedig még több hajó, katona és tisztviselő zsúfolódott össze ebben a védett kikötőben.

A menekültek milliót persze el kellett helyezni valahol. Ezzel a gonddal még az Akadémia hatóságai sem tudtak volna megküzdeni, pedig ők - ellentétben a korrupt és tohonya birodalmi bürokráciával - a csillagrendszer legjobb, leglelkesebb szakemberei közül válogathattak. Az összeomlás korszakában már nem volt elég a szakértelem ahhoz, hogy elrendezzék az alattvalók, az értelmes lények milliárdjainak sorsát. Ebben a sötét korszakban önfeláldozásra és áldozatkészségre volt szükség. Az egyén teljes feloldódására egy hatalmas, könyörtelen és fanatikus közösségben.

A Peremvidék fölött is felragyogott a Nap Keresztje.

A Taragon körül is gyors, halálos Hexenjaegerek járőröztek, a menekülttáborokban pedig - a mocsok és a tömegsírok között - a katedrálisok karcsú tornyai törtek a kavargó felhők felé. Az egyház ide is betette a lábát, és nem hagyott kétséget afelől, hogy örökké itt akar maradni.

Csakhogy a Taragoni Birodalmi Akadémia császári magánbirtok.

Az orbitális erőd távfelderítője még egyszer ellenőrizte a hiperradar kijelzőit. Egy csontfényű lámpa villogása váratlan eseményt jelzett. A megfigyelő agyának egyetlen impulzusával aktiválta a tartalék ellenőrző rendszereket is.

- Flotta közeledik - jelentette távoli feletteseinek, akik bizonyára a természet vagy az esztétika törvényeiről elmélkedtek egy zárt meditációs kamra hűvös ölelésében. - Legalább egy óriáshajó és talán néhány kisebb egység. Távolságuk...

Döbbenten elhallgatott. Villámgyorsan végigfuttatott egy ellenőrző programot a védelmi rendszer Agyán, miközben megnyomta a vészjelző gombját. Nem akart kockáztatni. Tudta, hogy milliók élete múlhat minden egyes másodpercen.

A vizsgálat véget ért, a műszerek hibátlanul működtek. Ha pedig ilyen távolságról észlelték a közeledőt, akkor az azt jelentette, hogy...

A vészjelzés azonnal riadókészültségbe helyezte az Akadémia fölött keringő orbitális erődöket. Méteres vastagságú acéllapok húzódtak félre, hogy kiengedjék hideg ölükben pihenő, ezüstösen csillogó lézerütegeiket, a sokcsövű rakétavetőket, a torpedóbölcsők vaskos hengereit, a turbólézerek ikergondoláit. A hatalmas fémgömbök mélyén rejtőzködő plazmareaktorokból karvastagságú kábeleken tört fel az energia. Az ősi sárkányok páncélzatára emlékeztető kerámiapajzsok védelmében felzúgtak a hegyméretű tartalékgenerátorok.

Lent, a bolygón egész földrészek borultak sötétbe, amikor rendszerükből eltűnt az energia, mert a felszíni erőművek elkezdték feltölteni a planetáris pajzsokat. A tengerparti hegyek tövében megbúvó birodalmi bázison kavargó, de hihetetlen pontossággal megtervezett aktivitás lett úrrá. Az ezernyi, gyakorlással eltöltött órának köszönhetően percekbe sem tellett, míg a szeleket darabokra szaggatva bolygóközi vadászok rajai emelkedtek a magasba, hogy a légkörből kilépve szembeszálljanak az agresszorral.

A Napkereszt templomai mellett megremegett a föld. A félig kész épületeket borító törékeny állványok munkások ezreit magukkal rántva, kártyavárként omlottak össze, ahogy az egyház titkos hangáraiból - a közelben álló birodalmi tisztviselők legnagyobb döbbenetére - fekete denevérrajokként Hexenjaegerek százai bukkantak elő.

Taragon, a Peremvidék gyöngyszeme készen állt a harcra. Ha a zargoknak az Akadémiára fáj a foguk, akkor acélon és tűzön kell keresztülrágniuk magukat, hogy zsákmányukból lakomázhassanak.

- Ifjú testvérem, attól tartok, kissé elsietted a riasztást.

A megfigyelő összerezzent, és megfordult. A hologömbök halvány fényében Om professzor, az Akadémia, és az alárendelt birodalmi erők vezetője állt mögötte.

- Nézd meg jól a mintát! - zendült fel elméjében a fehér ruhás cerebrita hangja.

Om a belső bolygók övezetét ábrázoló hologömbre mutatott. A bolygók síkja fölött halvány kékes örvénylés jelent meg az űr fenséges sötétjében. Valamilyen titáni méretű dolog készült ott belépni a realitások világába.

- Még sohasem láttam ehhez fogható jelenséget - suttogta az ifjú cerebrita megfigyelő. - Mi lehet ez? Ha nem zarg inváziós flotta, akkor talán a mezonok?

- Nem - felelte Om halálosan komoly arccal. - Ezek a mieink. Nemsokára tanúi lehetünk egy eseménynek, ami szenzációnak számítana bármelyik világon. Még bent, a belső rendszerekben is. Egy birodalmi cirkáló tisztel meg minket érkezésével.

- Egy birodalmi cirkáló? Pont itt, és pont most?

Sifou püspök pirospozsgás arcán őszinte döbbenet és csalódottság látszott.

- Igen, atyám, egy átkozott császári óriáshajó.

A főpap lakócsarnokát fényárba borító ezernyi gyertya fénye megrebbent Vízmetsző Trakorak dübörgő hangjától. A fekete páncélt viselő óriás hangjában mérhetetlen gyűlölet izzott.

- Mit keres itt a Birodalom? A következő kétszáz évre nem tervezték be cirkáló érkezését!

Az élénk mozgású hancsi emberkét elöntötte a pulykaméreg. Vastag aranygyűrűkkel borított ujjait ökölbe szorította, és az asztalra csapott. Egy kékesen ragyogó alkohollal teli, karcsú, finoman metszett henger megbillent, és tartalma a koponyaszeletekből készített hamutartóra ömlött. Sifou méregdrága szivarja kialudt, a barna rúdból felszálló sűrű, sárga füst a magasban elkeveredett a gyertyák bíbor füstjével.

- Mindent tönkretesznek. Egyszerűen ellopják az ötleteinket. Mi akartunk hajót küldeni erre a vidékre. Mi akartuk idehozni Born püspök templomhajóját, a Tisztítótüzet. Már csak huszonöt évet kellett volna várnunk. Az egekre, micsoda színjáték lehetett volna! Erre az eseményre még nemzedékek múltán is a meghatottságtól könnyes szemmel emlékezhettek volna a bennszülöttek. Erre azok az istentelenek iderendelnek egy hencegő cirkálót. Mi a fenét akar itt a Császári Kamarilla? Mit mond a kémszolgálat?

A sarok félhomályából egy alacsony, egyszerű szkafandert viselő cerebrita lépett elő. Mionnon atya, az egyházi elhárítás elöljárója.

- Mindenki osztozik meglepetésünkben. A császári talpnyalók is megdöbbentek. Még Om is elképedt. Egy pillanatra lehullott róla a lélekpajzs. Egy ilyen alkalomra évszázadok óta várok. De te megtiltottad nekem, hogy végezzek vele! - tette hozzá szemrehányóan.

- Még nem jött el a belső megtisztítás ideje! - csattant fel a püspök. - Egyszer majd a kezedbe adom Omot, a császár kémjét, a birodalmi elhárítás szürke eminenciását, de nem most. Ma még élve van rá szükségünk.

Töprengve a magasba nézett. Fent, a kupolában néhány kitömött mutáns testét forgatta a légáramlat.

- Szóval Om sem tudott a dologról? Akkor itt az ideje hogy felkeressem, és mellé álljak ebben a nehéz órában.

- Ha elég határozott a fellépésed, akkor Om nem fogja szóvá tenni, hogy a kialkudott mennyiségnél háromszor több harci gépet rejtettünk el a táborok alatt. Egy kicsit ugyanis megszegtük az egyezségünket.

- Ha javasolhatnék valamit... - Mionnon atya egész halkan beszélt, úgy ahogy akkor szokott, amikor valami különösen fontos dolgot készül mondani.

- Igen? - nézett rá gyanakodva a püspök.

- A birodalmiak érkezése remek alkalom arra, hogy lemenjünk a Kék Kápolnába.

- A Kék Kápolnába? - Sifou meghökkenve nézett tanácsadójára. - Semmi kedvem lemenni oda.

- Pedig kipróbálhatnánk, hogy tényleg működik-e a rendszer, vagy csak szóbeszéd az egész.

- Nem is tudom.

- Hidd el, nem fogod megbánni!

A cerebrita mereven elöljárója szemébe nézett. A püspök csak egy pillanatig volt képes ellenállni neki, és még csak nem is sejtette, hogy belenyúltak az agyába.

- Jól van - mondta megadóan. - Tehetünk egy próbát.

A Vezető immár időtlen idők óta ült magányosan cellája homályában.

Egyedül volt, fajtájának egyetlen tagja sem kísérte el a távoli űr eme végtelenül idegen csillaghalmazába. Népének hideg, zord racionalizmusával csak az előtte álló nagy feladatra koncentrált. Nem törődött a meghódításra, kifosztásra és elemésztésre szánt galaktika drágakőként ragyogó csillagaival. Erejét és akaratát az előtte álló teendők megvalósítására tartogatta. Csak ennek köszönhette, hogy eddig minden a tervek szerint haladt.

Talán már nem kell sokat várnia arra, hogy eljöjjön a nagy nap, és véget érjen világkorszakokat átívelő dermesztő magánya.

Ettől a gondolattól a mosoly megfelelője jelent meg egy pillanatra az arcon, amelyet az ismert galaxis egyetlen élő értelmes lénye sem látott még soha.

A Vezető hirtelen felfigyelt egy apró rendellenességre.

A sok ezernyi impulzus közül, amelyek a közeli naprendszerekben tevékenykedő robothajókból sugároztak felé, kivált egy jel.

Egy hívás, ehhez nem férhetett kétség. De a szignál elmosódott volt, torz, barbár és értelmetlen.

Idegen.

Idegen, tehát valójában egy kihívás. Valaki próbára akarja tenni az erejét.

A Vezető úgy döntött, hogy elfogadja a kihívást.

Nem sokkal később egy több tucatnyi hajóból álló flotta hagyta el a zarg halálbázist, hogy eleget tegyen az irányító elme akaratának.

A feladatuk egyértelmű volt: megkeresni, és megsemmisíteni a jelzés forrását.

- Először a Birodalom, most meg a zargok.

Om fejcsóválva állt a hologömb előtt, amelyiken az egyik külső gázóriás néhány holdja látszott. A máskor üres űrben most egy seregnyi hajó manőverezett.

A zargok a lehető legrosszabbkor, a lehető legkellemetlenebb helyen bukkantak elő.

Eszük ágában sem volt birodalmi cirkáló pokoli tűzerejű ágyúinak hatósugarába jutni, de még az érkező flotta kisebb hadihajóit is messze elkerülték. Végeztek egy parányi, járőröző egyházi lövegbárkával, majd arra a teherhajóra csaptak le, amelyik a flottából kiválva, két A 94 Mamut és egy rajnyi vadászgép társaságában éppen elindult egy közeli külső hold bányatelepe felé.

A támadó egység gerincét három AZO Fekete Halál és egy tucatnyi AZO Lánctörő alkotta. Valószínűleg egy közeli bázisról rendelhették ide őket, mert kísérőik között szép számmal akadtak AZO Missile Boatok, AZO Páncéltörők, AZO Pengék, AZO Piócák és persze a nagyobb csapatmozgások állandó főszereplői, az AZO Metal Giantek.

A birodalmiak nyilvánvalóan nem ismerték a legújabb zarg taktikát. Azonnal támadtak, mégpedig úgy, ahogy az a haditengerészeti nagykönyvekben meg volt írva. A két Mamut megrázkódott, ahogy felizzottak a hatalmas plazmahajtóművek, és az acélszörnyetegek egy pillanat alatt maguk mögött hagyták a lassú teherkompot. A kísérő vadászokon zavarodottság lett úrrá. Egy részük megpróbálta követni a támadókat, mások viszont a komp mellett maradtak.

A zarg flotta kettévált, és félgömb alakzatba felfejlődve nekilátott, hogy bekerítse a birodalmi erőket. Néhány tucatnyi hajó kivált közülük, és elindult az ezüstösen ragyogó hold sziklás felszíne alatt rejtőző bányatelep felé, hogy néhány hidrogénbomba segítségével biztosítsák a többiek felkészülését az összecsapásra.

A csatát a lézerágyúk össztüze nyitotta meg. Ebből a távolságból még nem lett volna érdemes fotonvetőket használni. A bíborvörös sugarak szinte semmilyen kárt sem okoztak, hiszen mindkét fél felvont pajzsokkal igyekezett a másik felé.

Mind a zargok, mind a birodalmiak teljes sebességre kapcsoltak. Olyan gyorsan suhantak egymás felé, hogy az első összecsapás majdnem elmaradt. A Mamutok átszáguldottak a zargok vonalán, anélkül hogy akár egyetlen találatot is elértek volna. Igaz, egyikük legázolt egy Lánctörőt, de ez bizonyára nem vigasztalta meg a kompot, amelynek kapitánya a következő másodpercben a fékező zargok gyűrűjében találta magát. Egy villámgyors manőverrel átsiklott közöttük, de egy Metal Giant a nyomába eredt.

A vadászgépek első raja, tizenkét könnyű, mozgékony jármű hirtelen egy Páncéltörővel találta szembe magát. Rögtön tüzet nyitottak, de lövegeik fehér sugarai éppen csak megpörkölték az ellenséget. Nem segített a fürgeségük, a tíz IC ionágyú össztüze után csak izzó roncsdarabok maradtak a helyükön.

Az egyik Metal Giant könnyedén beérte a teherkompot. Első hat ágyújával darabokra szaggatta a komp pajzsát, majd az LS 67-es egyetlen impulzussal porrá lőtte a lassú járművet.

A Bulldogok eközben megfordultak, és a jóval tohonyább Mamutok nyomába szegődtek. A császári hajók szétváltak, hogy végrehajtsanak egy bonyolult lerázó manővert, amit még a Cápa Háború korában fejlesztettek ki a nemeshal stratégák. A zargok persze már azelőtt felismerték, hogy miről van szó, mielőtt a Mamutok kellő távolságra eltávolodtak volna egymástól. Zöld sugarak martak a császári hajók hátába. A pajzsok szinte azonnal kiégtek.

Az első Mamut kanyarodás közben kilőtt egy sorozat rakétát, amelyek pillanatok alatt elégtek egy Giant Grapt pajzsán. A Giant válasza a Mamut hajtóművét találta el. A fúziós reakció megszaladt, az óriási hajó pedig úgy szakadt darabokra, mint egy hatalmas kézigránát. A szanaszét repülő roncsok rettentő pusztítást végeztek a küzdők soraiban. Ekkor pusztult el a második vadászraj, vagy tizenöt zarg hajó, de a másik Mamut is súlyosan megsérült.

Úgy tűnt, a birodalmiak elvesztették a csatát, ám ekkor egy újabb szereplő lépett színre. A zargok éppen soraik rendezésével voltak elfoglalva, amikor egy Oathbreaker romboló lépett ki közöttük a hipertérből.

A birodalmi óriáshajó érkezése azonnal eldöntötte az összecsapás sorsát. Bár az Oathbreakert még a legnagyobb jóindulattal sem lehetett modern hajónak nevezni, már puszta nagysága és tűzereje révén is képes volt leszámolni az idegenekkel. A fürge zarg gépek ugyan képesek voltak olyan meredek manőverekre is, amelyek akár tíz-tizenöt G terheléssel is járhattak, de semmi esélyük nem volt a romboló csatafedélzetén elhelyezett hetven ágyú össztüzével szemben.

Két sortűz elég volt ahhoz, hogy kiürüljön a csatatér.

Igaz, ez nem vigasztalta meg a bányatelep radioaktív szénné égett lakóit, és a küzdelmet figyelő Sifou is érezte, hogy görcsbe rándul a gyomra.

Taragon központi csillagkikötőjében sok ezer fős tömeg várta a birodalmiak érkezését. Reggel még havazott, de mostanra már csak a komor felhők árulkodtak a tél beköszöntéről. A cirkáló jöttének híre mindenhová eljutott, így aki csak tehette, igyekezett megjelenni ezen a rangos eseményen. A bürokraták még ha akarták volna, akkor sem tudták volna eltitkolni a megtisztelő, de egyben igencsak nyugtalanító látogatás tényét. Az Akadémia elhárítása persze megerősítette a kikötő körüli őrséget, mikrohullámú sugarakból szőtt kerítés emelkedett a fő platform köré, és állig felfegyverzett inszektoidok szállták meg az összes tetőt, így a menekültek csoportjai csak a csillogó üvegfalon kívülről bámulhatták az előkészületeket.

Az Akadémia tengerparti épületegyüttesétől elegáns, hófehér anti-G korongok csoportja emelkedett a levegőbe, és közvetlenül a bámészkodók feje fölött elszáguldva a zárt övezet felé vette az irányt. A birodalmi vezetők elérkezettnek látták az időt arra, hogy magas jelenlétükkel emeljék az esemény fényét. A tömeg izgatottan morajlott, a hegyek árnyékában húzódó kristálybeton síkságon a kisebb csoportokba verődött emberek, karnoplantuszok, inszektoidok, xenók, tricipliták ugyanolyan feszültséggel várták a személyszállító bárka földet érését, mint a domborművekkel borított központi fogadótorony két oldalán nyílegyenes oszlopokban sorakozó, csillogó lépegetőkbe bújt nemeshalak.

Om megállt a torony lábánál, és körülnézett. Udvarias biccentéssel üdvözölte a bürokrácia vezetőit, az Akadémia összesereglett professzorait, az itt tartózkodó klánvezetőket és a Napkereszt pompás egyenruháját viselő méltóságokat. Nyugtalan volt, de mindent megtett azért, hogy környezete ne lássa, ne érezze feldúltságát.

A Birodalom felől egyre kevesebb hír érkezett, és ami átjutott az ezernyi veszéllyel teli mélyűr jéghideg sivatagján, az sem volt túlzottan biztató. Hiába a gigászi csillagbirodalom minden ereje, a Galaktikát, már csak puszta méreténél fogva sem lehetett megvédeni. Senki sem tudja, hogy hány százezer, talán millió hadihajó járta a csillagok között átívelő sötét ösvényeket, hogy a császár jelvényét magasra tartva megoltalmazza a híg légkörű világok csalóka menedékében reménykedő tudatlan és gyámoltalan lények milliárdjait. Hihetetlen összegeket emészt fel a fegyverkezés, az újabb és újabb, mind pusztítóbb ágyúk, rakéták, egyre erősebb pajzsok, gyorsabb vadászgépek kifejlesztése, legyártása és hadrendbe állítása. A fegyverekért, vagyis a pillanatnyi biztonságért persze fizetni kell, ám a császár kincstára, az uralkodó minden naiv jó szándéka ellenére is aggasztóan üres. Az életet hordozó világokat pedig nem lehet magukra hagyni.

A béke megőrzéséhez, ugyanúgy, mint a háborúhoz, elsősorban pénz kellett.

Egy birodalmi cirkáló legyártása akár száz évig is eltarthat, hadrendbe állítása, feltöltése, a legénység kiképzése újabb évtized. Egy ilyen óriás elkészítése nem egy világ, de egy egész csillagtartomány erőforrásait is meghaladja. Ha egy hajó viselheti a megtisztelő "birodalmi" elnevezést, akkor az azt jelenti, hogy a császár akaratának, és az ő vagyonának köszönheti létrejöttét. Persze, az is igaz, hogy akadnak olyan dúsgazdag világok a belső tartományokban - főleg az inszektoidok és a zseniális tricipliták rendszereiben, távol a zarg és mezon dúlástól -, amelyek képesek lennének megépíteni egy ilyen nagyságú monstrumot, ám a Birodalmi Kamarilla bölcs politikája ezt nem teszi nekik lehetővé.

Elképzelni is szörnyű, hogy mi lenne, ha a Klánok, vagy egyes érdekszövetségek kezébe kerülne egy ilyen erejű fegyverrendszer! Csak a megvesztegethetetlen Császári Flotta rendelkezik cirkálókkal és csatahajókkal, már ha nem vesszük figyelembe azt a tizenkét kiszuperált hadihajót, amit őfensége száz évvel ezelőtt volt kénytelen átadni a Napkereszt mind erősebbé és befolyásosabbá váló egyházának.

A legutóbbi zarg invázió megállítása minden addigi kiadásnál nagyobb összeget emésztett fel, és a Kamarillának nem maradt pénze, csak adóssága. Valamelyik udvari méltóság számára jó ötletnek tűnhetett, hogy a közvetlen veszély látszólagos elmúlásakor az amúgy is leselejtezendő óriáshajókkal törlesszék le azokat a milliárdokat, amelyeket a Napkereszt kölcsönzött a Birodalomnak. Ha pénzben fizetnek, akkor az adóemelést von maga után, a belső szektorok amúgy is hihetetlenül magas adóterheinek további emelése pedig azonnal lázadások tucatjaihoz vezetett volna.

Om öntudatlanul szerette volna figyelmen kívül hagyni a kellemetlen tényt, de az agyában ülő parányi cenzor ismét megszólalt, és felemelt ujjal figyelmeztette, hogy ezzel megsértené kötelességét. Tizenkét templomhajó volt úton a Peremvidék vihartépázta égi csatamezőin, és amerre jártak, ott a kozmikus porrá lőtt mezonokkal, zargokkal és kalózokkal együtt elhamvadt a császár iránti hűség is. Léteznek csillagok, amelyeket a felfedezésük és a gyarmatosításuk óta még sohasem látogatott meg uralkodói csatahajó. Egy ilyen szörnyeteg látványa elegendő ahhoz, hogy az alattvaló élete végéig tántoríthatatlan hűséget nyerjen belőle. Ez a hűség volt most veszélyben mindenütt, ahová eljutottak az egyház égi templomai. Aki azokat látta, azt már nem érdekelte a Birodalom.

Nem mesze Omtól Sifou püspöknek is hasonló gondolatok jártak a fejében.

- Mit sem ér az a tucatnyi kardcsörtető katedrális, ha az uralkodó elkezdi ezerszámra a Peremvidékre szórni a cirkálóit. Most még csak egy közeledik, de olyan váratlanul, ahogy ez előbukkant, bármi más is követheti.

A főpap torkát eltakaró kendőbe rejtett pszichikusan érzékeny fémsejtekből készített lap leheletfinoman vibrálni kezdett. Sifou behunyta mandulavágású szemét és az adásra koncentrált. Bár nem tudott mások gondolataiban olvasni, de az egyház szolgálatában megtanulta, hogyan értse meg a neki címzett telepatikus üzeneteket. Mionnon atya, az elhárítás elöljárója a bolygó kérgébe vájt bunker mélyéről, az egyház központi megfigyelőjéből jelentkezett.

- Megtörtént a hajók vizuális észlelése és beazonosítása. A flotta alkalmas arra, hogy rövidtávú taktikai hadműveleteket folytassanak vele. A cirkálót három Oathbreaker romboló, két Tideturner ostromhajó, vagy ötven kisebb egység és tíz Exodus osztályú csapatszállító kíséri. A valós térbe való belépés után a kötelék szétvált. A cirkáló és a rombolók felénk tartanak, a többiek nagy része a külső bolygók övezetében, a gázóriások holdjai körül vesztegel.

- Hogyhogy a nagy része? - Ha már állt kettőjük között a kapcsolat, akkor a cerebrita egészen nagy távolságból is felfogta az ember gondolatait, így akkor is tudtak kommunikálni, amikor a püspök látszólag hallgatott.

- Egy tucatnyi kisebb teherhajó leszállt, vagy úton van a külső kolóniák, és a bányatelepek felé. Útközben telekommunikációs műholdakat lőnek ki, illetve átveszik az ellenőrzést a már meglévők felett.

- Történt-e bármilyen újabb összetűzés, vagy rendkívüli esemény?

- Nem, ha csak azt nem tekintjük annak, hogy...

A cerebrita bizonytalanul elhallgatott

- Micsodát? Folytasd!

- A teherhajók azt viszik a bányatelepekre, amire ott a legnagyobb szükség van. Pontosan tudják, hogy kinek mi kell.

- Vagyis naprakész információval rendelkeznek a Taragon rendszeréről? - kérdezte Sifou döbbenten. - De hiszen ez lehetetlen.

- Nem, nem naprakész - jött a válasz. - Az egyik hajó egy öt éve bezárt kolónián szállt le, és sugárzás elleni védőruhákat akart átadni. A bányát annak idején éppen azért kellett kiüríteni, mert túl nagy volt a sugárzás.

- Tehát, aki kiadta a parancsokat, az ismeri Taragont, de már vagy egy évtizede nem járt itt.

- Pontosan erre gondoltam én is.

- Talán az Akadémia egyik volt tisztje, egy cerebrita professzor?

Sifou nem hallotta meg Mionnon válaszát, mert egy irtózatos dörrenés felijesztette koncentrációjából.

Messze a tömegtől zöldes örvénylés jelent meg a levegőben, majd fokozatosan egy hatalmas, halványan ragyogó gömb bontakozott ki a szürkéssárga téli felhők közül.

- Egy hologömb! - morajlottak fel a bámészkodók.

A hologömb körül szinte kihunyt az alkonyi napsugár, és néhány pillanatnyi vibrálás után kristálytiszta kép tárult a nézők szeme elé. Olyannak tűnt, mintha csak a szabad űrben lebegnének, alig néhány ezer mérföldnyire a cirkáló mellett.

A kikötő ügyeletes tisztje növekvő zavarral bámulta egyébként megbízható műszereit. Néhány pillanattal ezelőtt a berendezések megbolondultak, most pedig mintha kikapcsolták volna őket.

Egy udvarias, de kőkemény hang csendült fel elméjében.

- Itt Melinnon tengernagy, Őfensége cirkálója, a Bleinon parancsnoka beszél. Átvettem a bolygó körüli terek irányítását. Minden felszíni egység szálljon le!

Az ügyeletes tiszt azonnal kiadta a megfelelő utasításokat. Visszatértek bázisukra a bolygóközi vadászok, lehozták leshelyükről az antiG gályákat. A bolygó körül megszűnt a forgalom.

A városokban és a táborokban gyakorlatilag megállt az élet. Mindenki a hologömbök, vagy a fajára jellemző adattovábbító előtt figyelte a történést.

Om feszült figyelemmel követte az eseményeket. Látta, hogy figyelmeztető fények villannak meg a kikötő acélsíkja fölé emelkedő karcsú antiG tornyokon. A tornyok normális körülmények között a rakodást segítették elő, mellettük pillanatok alatt felsiklottak az orbitális pályára a nehéz konténerek. Feldübörögtek az alapzatukba épített, és immár századok óta nem használt motorok, és lassan elfordították a hófehér fémtűket.

- Fókuszálják a sugarakat - gondolta az ügyeletes tiszt.

- Biztonságos folyosót akarnak létrehozni a cirkáló és a felszín között - ismerte fel Om.

- Erőpajzzsal kötnek össze magukkal - döbbent meg a tiszt. - De hiszen az iszonyatos mennyiségű energiát igényel. Miért ennyire elővigyázatosak? Ki a fene fog leszállni?

Hirtelen egy egészen őrült gondolat villant át az agyán. Olyan erővel, hogy még a torony tövében álló Om is megértette.

- Csak nem a Császár jön?

Vízmetsző Trakorak dühöngött.

Vasöklével hatalmasat vágott a kápolna szűk ajtajára, és döngő léptekkel végigsietett a lejtős folyosón.

Bezárták, mint egy kutyát!

Beparancsolták a főhadiszállás alagsorába, és megtiltották neki, hogy a felszínre tegye a lábát, amíg itt vannak a birodalmi látogatók.

- Nem akarok vérontást - mondta a püspök. - Ismerem az érzelmeidet. Szeretném elkerülni, hogy meggondolatlanul bajt hozz a fejedre. Egyszer már hibáztál, és most sokkal nagyobb a tét.

A főpilóta tudta, hogy aktiválták körgallérja nyomkövetőjét. Ha megpróbálná átlépni a felszínre vezető ajtók előtti vörös vonalat, az ellenőrzőrendszer egyszerűen lerobbantaná a fejét.

A Szürke Rend körletéhez ért. Az emberek és az inszektoidok sietve elillantak, amikor látták közeledni. Két xeno biztonsági tiszt tessék-lássék megpróbálta útját állni, de őket egyetlen mozdulattal a falhoz kente. Átlépett mozdulatlan testük felett, és elindította a liftet. A kerek vaslemez lassan süllyedni kezdett a gránitba égetett aknában.

Még mindig forrt a dühtől. Tudta, hogy nincs értelme haragját az élettelen tárgyakon kitölteni, de azzal is tisztában volt, hogy megőrül, ha magában tartja az indulatait. Begörbítette az ujjait, és belemart a falba. Az acélkarmok belevájtak a tükörsima gránitba, ujjai hosszú csíkot hagytak maguk után, ahogy a platform süllyedt.

Odalent sötétség, hideg és csend fogadta.

A fal mellett durva, gyalulatlan polcokon fekete dobozok sorakoztak.

- Most mit bámultok? - üvöltött rájuk. - Azt hiszitek nekem jobb? Szolgáljuk a Nap keresztjét, igaz? Közben meg kinyaljuk a Birodalom seggét, csak azért, hogy időt nyerjünk egy évezredes esztelen terv megvalósítására? Nem mehetek fel arra a rohadt felszínre? Tán attól féltek, hogy megölöm a Császárt?

A trágár beszéd a lelke legmélyéről szakadt fel.

- Hallgattok mi? Nem érdekel, hogy mit mondok? Átkozott szemétládák!

Megragadott egy polcot, és a földre döntötte. A súlyos fekete dobozok nagyot csattanva a sötét padlóra zuhantak.

Trakorak magasba emelte öklét, de nem maradt ideje lecsapni. Teste egy pillanat alatt megdermedt. Sötét szoborként állt a fagyos homályban.

- Úgysem tehetsz kárt bennük - szólalt meg elméjében Mionnon atya hangja. - A szürke szerzetesek agyát tartalmazó kazettákat még lézerágyúval sem lehet megsemmisíteni. Talán csak egy nap tüze olvaszthatná meg a különleges ötvözetet.

- Engedj el! - dühöngött némán a főpilóta. - Engedj el, mert megöllek téged is!

- Milyen ízletes érzelmek - nevetett a cerebrita. - Ha nem lenne annyi dolgom, még elidőznék veled. Itt hagylak egy kicsit lekapcsolt páncélban. Élvezd a sötétséget, a csendet és a magányt! De ne félj, visszajövök érted, mielőtt megőrülnél. Addig inkább álmodozzál, mint a testvéreid a konzervdobozokban.

Ebben igaza volt. Két bevetés között az egyház karbantartói kivették a parányi, de óriási tűzerejű Hexenjaegerek agyát. A Szürke Rend szerzetesei rég kiléptek testükből. Csupán agyuk maradt meg, hogy két ima között irányítsa az egyház ellenségei ellen harcba induló hadigépeket. Egy tápoldatban tartott húscafatot pedig nem lehetett megvesztegetni, hűsége megingathatatlan, és nem fél az elmúlástól. A technikusok kihúzták a csatlakozásokat, leválasztották a fegyverekről és a műszerekről a fekete dobozokat. Ellenőrizték, majd a mélybeli polcokra halmozták fel a vak és süket pilótákat. A konzerváló folyadékban lebegő agyak - vagyis az ember, xeno, űrcápa, inszektoid pilóták - a múltról álmodozva várták a következő bevetést. Mint ahogy most Trakorak is csak álmodozhatott.

Ő azonban vérről álmodott.

A zarg Vezető figyelmesen átnézte a jelentéseket.

Nem rázta meg flottájának pusztulása, mint ahogy a méhkirálynő sem törődik egyetlen dolgozó halálával. A tanulságokat persze levonta a kudarcból. Hidegen, érzelmek nélkül elemezte a csata adatait.

Csapdába estek, ebben nem kételkedett. A jeladó hajót ugyan már az összecsapás elején sikerült megsemmisíteni, ám most az egyszer a kihívó győzött.

Ez persze nem jelenti azt, hogy legközelebb, ha felhangzik a torz, ügyetlenül meghamisított jel, akkor majd nem küldi oda élettelen harcosait.

Éppen ellenkezőleg. Akkor is elküld egy flottát.

De az a flotta tízszer ekkora lesz.

A birodalmi cirkáló orbitális pályára állt Taragon felett.

A két romboló kissé távolabb várakozott. Műszereik fáradhatatlanul fürkészték a környező űrt, ám semmi és senki sem merészkedett a temetői nyugalom megzavarására.

Lent a tömeg némán bámulta a gigantikus hologömböt.

A legegyszerűbb inszektoid bányászt ugyanúgy lenyűgözte a látvány, mint a Gránitkígyó Klán nagy hatalmú szektorparancsnokát. A filozofikus hajlamú cerebriták ugyanolyan csodálattal figyelték az eseményeket, mint a mögöttük sorakozó kőkemény és cinikus űrcápák.

A cirkáló alján apró, fényes pont jelent meg.

A bolygó és a hajó között már állt a biztonságos leszálló folyosó: egy perzselő energiából szőtt tíz kilométer átmérőjű henger. Az ismert galaxisban nem akadt fegyverzet, amely képes lett volna áthatolni ezen a pajzson.

A ragyogó pontból három izzó csík indult ki. Lassan növekedtek, ahogy kinyílt a központi légjáró zsilipkapuja.

Om tudta, hogy mi fog történni. Ő azon kevesek egyike volt, akik már átélték ezt a látványt.

Sötét, mély torokként tátongott a fekete kapu. A nehéz fémlapok a helyükre kerültek, és a cirkáló egy pillanatra mozdulatlanságba dermedt.

Azután vakító lámpák ragyogtak fel a sötét négyszög körül, és a fények közül lassan, halálos nyugalommal kiemelkedett a légjáró piramisa.

Bár a cirkálóhoz képest parányinak tűnt, ám Om tudta, hogy mekkora jármű közeledik feléjük. Ezeket a kompokat arra tervezték, hogy minden veszéllyel szemben képesek legyenek megvédeni utasaikat. Fegyverzetük elegendő egy kisebb hold darabokra zúzásához, vagy egy bolygó légterének leszaggatásához. Nincs bolygó, ahol ne tudnának leszállni. Nem okoz nekik gondot súrolni egy nap koronáját vagy kiemelkedni egy gázóriás gravitációs poklának gyilkos szorításából. A légjárók az idők végtelenjéig szolgálják az uralkodót. Ha pedig már annyira megviselte őket az évszázadok múlása, hogy többé már nem lehetett biztonsággal rájuk bízni fontos, magas rangú utasaikat, akkor a cirkáló elvitte őket utolsó útjukra. Valamelyik távoli határbolygón bevehetetlen erődként uralkodhattak a bennszülöttek felett, akik később talán kőből próbálják meg lemásolni az űrből jött istenségek tökéletesnek tűnő alkotását...

A gránitfekete gúla lassan süllyedt a felszín felé. Nem a kikötőnél, hanem kissé távolabb, a tenger felett lépett a légkörbe. A biztonsági előírások kívánták meg így. Ha baleset történne, a piramis nem zuhanhat lakott területre. Évezredekkel ezelőtt, a polgárháborúk és a trónviszályok korában, amikor a hadakozó fejedelmek előszeretettel küldtek eleven bombákat egymás hajóira, cerebriták millióinak életét mentette meg ez a szabály.

A tenger felől menydörgés hallatszott. A légjáró most fúrta át magát a bolygó atmoszféráján. Süllyedése közvetlenül a hullámok felett ért véget. Egy pillanatra megdermedt, majd lassan siklani kezdett az űrkikötő felé.

Elérte a partot, és átsuhant a menekülttáborok felett. Lent a tévénézők hirtelen megérezték a felettük lebegő hegy iszonyatos súlyát. Nem akadt, aki ne dermedt volna bénult, állatias eredetű rettegéssel teli mozdulatlanságba, amíg el nem vonult a feje fölül az óriási, sötét árnyék.

Az űrben veszteglő cirkálóról tudták, hogy hatalmas. A légjáró súlyát a zsigereikben érezték. Aki egyszer átélte ezt, az az élete végéig nem feledkezett meg róla.

A komor piramis elérte a kikötőt, és a kikötő eltűnt alatta. A légjáró alapja, a gravitációs emelőpajzsok szinte súrolták az antiG tornyokat. Lent, a hirtelen beállt félhomályban várakozók úgy érezték, hogy mindjárt a talajba tapossa őket. Hangyák várhatják így az elefántot.

Karcsú, csillogó henger bukkant elő a légjáró aljából. Egy lift mágnestalpa ragadta meg a talajt. Lámpák füzére ragyogott fel, nappali fénybe borítva a kikötőt. A várakozók sietve hátrálni kezdtek a cső közeléből. Igyekeztek kijutni a piramis alól, de a kristályfal megakadályozta őket.

Om nem törődött a hátrálókkal, hanem határozott léptekkel elindult a lift felé. Csupán Sifou püspök és néhány mindenre elszánt űrcápa követte. A professzor alaposan megfigyelte a légjárót. Ilyen jármű csak a legmagasabb rangú birodalmi méltóságoknak, vagy a Császár személyes ügynökeinek jár. Ezek a nagyurak persze a saját ízlésüknek megfelelően díszítették státuszuk szimbólumát. Sárkányok, griffek, mitikus őshalak, szemkápráztató geometrikus ábrák borították a legtöbb piramis felületét.

Ez azonban üres, dísztelen volt. Mintha tulajdonosát nem érdekelte volna, hogy hivalkodó külsőségekkel hirdesse hatalmát.

Mire Omék elérték a mágnestalpat, fentről is leért a felvonó.

Egyvalaki állt a kerek platformon.

Fekete, páncélozott űrruhát viselt. Emberi lénynek tűnt, nem cerebritának! Az érkezőket látva fürgén lesietett a mágnestalpba metszett lépcsőn. Kezében hosszú, csillogó rudat tartott.

Om léleklátásra váltott, hogy belenézhessen az érkező lelkének aurájába. Nem az a látvány fogadta, amire számított. Az érzelmek, az emberi indulatok helyett az akaraterő és a szilárd elszántság hideg tömbje tornyosult a professzor felé. Egy ember lelki képe csak akkor lehet ilyen, ha előtte elvégzi a STAG, vagy valamelyik más titkosszolgálat különleges tanfolyamát. Egy ilyen tanfolyam elvégzésére azonban a Császár személyes engedélyére volt szükség! Az utóbbi ötszáz évben csak egyetlen humán, a halhatatlan Juliano Maximione élhetett ezzel a lehetőséggel.

A Császár küldötte megállt, és a betonba döfte a fémhengert. A henger teteje szétnyílt, és egy csillogó zászló bomlott ki róla. A téli szél belekapott a szövetbe, és a hologömbök előtt ülő milliók ugyanúgy láthattak, mint Om, hogy a zászlót a Liannen, a császári hatalom szent szimbóluma dísziti. Ám a jelet nem a megszokott három színből szőtték össze.

Az egymásba forduló három szféra rajza vörös, fehér és fekete színben tárult eléjük.

Birodalmi hadilobogó!

Om döbbenten bámulta a háború jelét. Lent, a távoli bunker legmélyén Mionnon atya egy pillanatnyi hitetlenkedés után felpattant, és diadalmas kacagásban tört ki.

- Háború! - kiáltotta. - Vérfürdő! Végre eljött a Harag Napja! Éljen a Császár!

Om gyorsan összeszedte magát. Előrelépett, és mélyen meghajolt az uralkodó ügynöke előtt.

- Erre semmi szükség sincs, Mester - szólalt meg az űrruha torz géphangja.

A vendég megragadta a sisakját, és egy lassú mozdulattal levette fejéről. Egy kortalannak tűnő asszony arca bukkant elő. A mosolytalan arcot vállig érő, hófehér haj koronázta. Om döbbenten bámult rá.

- Meise! Meise Van Dark! - suttogta.

- Igen, Mester. Hazatértem.

A taragoni csillagkikötő fölé tornyosuló birodalmi leszállóegység árnyékában álló tömeg lélegzet-visszafojtva figyelte a lépcső aljában álló alakot. Az orbitális pályán keringő cirkáló gondoskodott róla, hogy ne akadjon egyetlen olyan alattvaló sem a rendszerben, aki ne értesült volna az események váratlan, drámai fordulatáról.

A császár ügynöke tehát nem egy nagy hatalmú cerebrita udvaronc, vagy a STAG valamelyik matuzsálemi korú vezetője, hanem egy emberi lény!

Egy ember, aki itt kint, a barbár és megvetett Peremvidéken nőtt fel. Egy ember, aki kitűnő bizonyítvánnyal végezte el a taragoni Akadémia valamennyi tanfolyamát.

Miért pont ő?

Ez a kérdés merült fel mindenkiben. A csillagrendszer lakott égitestjein, az űrbázisokon, az úton lévő űrhajókon értelmes lények: emberek, cápák, tricipliták, xenók és inszektoidok milliárdjai figyelték a birodalmi telekommunikációs műholdak adását.

Legelőször az egyik, Om professzor mögött álló, ifjú és vakmerő nemeshal tért magához a meglepetésből. Lépegetőjével elegánsan előrelépett, és meghajolt az ügynök előtt.

- A Vérörvény Uszony nevében határtalan örömmel üdvözlöm nemzetségünk régi barátját. Harrk tengernagy hihetetlenül boldog lesz, ha megtudja, hogy visszatértél a Peremvidékre.

Meise Van Dark néma bólintással fogadta az üdvözlést. Arca továbbra is kiismerhetetlen és kifejezéstelen maradt.

- Nemzetségem nevében azonnal fel tudok ajánlani huszonöt harcra kész hajót. Bármi is a célod, a Vérörvény Uszony mindenben támogat... - folytatta lelkesen az ifjú, aki lelki szemével már látta, hogy klánja milyen kitüntetésben fogja részesíteni, amiért ilyen talpraesetten reagált.

- Én ötven hajót ajánlok fel! - csattant fel a mellette álló triciplita. - A Gránitkígyó Klán boldog lesz, ha...

Csak egy ember! Ez járt a nagyhatalmú urak fejében. Csak egy ember. Nem egy hideg elméjű cerebrita, akit nem lehet megtéveszteni. Egy buta nő, akit könnyű lesz elkápráztatni, és befolyásolni.

- Száz hajót most, kétszázat egy héten belül! - vágott a szavába a Bíborrend képviselője. - Mi, emberek, össze kell, hogy tartsunk!

- Háromszáz hajó egy héten belül, kétszáz három nap múlva! Éljen a császár! - harsogta egy hatalmas termetű nemeshal, akinek sebtiben átfestett lépegetőjén egy helyen még látszott a skorpió jele. - Minden tisztességes polgár...

Meise szemöldökének egy mozdulatával elhalgattatta őket.

- Őfensége értékelni fogja a hűségeteket - mondta jéghideg hangon. - A felajánlott hajókat a Császári Flotta részének nyilvánítom. Ne várakozzatok, menjetek, és készüljetek az indulásra. Három nap múlva az egyesített flotta elhagyja a taragoni rendszert.

Csend támadt.

Csend a kikötőben, csend a sok ezernyi hologömb előtt. Még három nap a béke. A nagyurak hirtelen úgy érezték, hogy kissé elhamarkodott volt haderejük javát felajánlani az uralkodónak.

- Mester - nézett Meise Omra. - Meg kell beszélnünk néhány dolgot.

- Van egy feladatom számodra - mondta Mionnon atya. - Élvezni fogod.

Vízmetsző nem válaszolt. Megtartotta gondolatait magának, de a furcsa cerebrita pontosan érzékelte a cápaagy érzelmeit.

- Leveszem rólad a robbanó gallért. Felmehetsz a felszínre, kimehetsz az űrbe.

- Elmentek a császáriak?

- Éppen ellenkezőleg, még itt vannak, és csak rád várnak.

- Rám?

- Hallották a híredet, és szeretnék próbára tenni az erődet.

- Kihívtak engem?

A cerebrita a helyére tette a cápa főpilóta agyát tartalmazó páncéldobozt. Remegés futott át a harci robot testén, ahogy Trakorak átvette az acéltest irányítását.

- Igen, és én azt várom tőled, hogy öldd meg a császár ügynökét.

Vízmetsző felpattant, és dübörgő léptekkel a lift felé sietett.

- Egyébként az ellenfeled egy ember. Ember, és a Vérörvény Uszony tagja.

Trakorak megpördült.

- Akkor sokat fog szenvedni halála előtt.

- Úgy legyen - felelte mosolyogva a cerebrita.

Közben a bolygó felett már gyülekeztek a klánok hajói, hogy csatlakozhassanak a császári flottához. Még két napjuk volt az indulásig.

Om csendes áhítattal figyelte a lány auráját. Meise lótuszülésben lebegett előtte a parányi kamra közepén. A sötétben szinte világított egyszerű szabású fehér ruhája. Ugyanazt az öltözéket viselte, mint amit az Akadémia tanulójaként is hordott.

- Mennyire megváltozott - gondolta a professzor.

Meise lelke hideg volt, és tökéletesen zárt, mint egy művészien megmunkált drágakő. Még nyers gyémánt volt, amikor Om kezébe került. A professzor, a birodalmi titkosszolgálat, a STAG főtisztjeként azonnal felismerte az emberlényben szunnyadó erőt. Az első finom simításokat ő végezte el a lány lelkén, majd továbbadta tanítványát, hogy a birodalom legjobb szakértői készítsék fel majdani nagy feladataira.

Ezek a szakemberek büszkék lehetnek művükre.

- Nagyon megkínoztak? - kérdezte telepatikusan Om.

- Ennyire öregnek és elgyötörtnek látszom? - kérdezett vissza Meise.

- Majd szétrobbansz az energiától, de ez már nem a régi nyers lelkesedésed.

- Háromszor meghaltam - felelte a lány. - Egyszer a testem, egyszer az akaratom, legvégül a lelkem.

- Ezt nem hiszem. Te még arra is képes vagy, hogy átmenj a Kínok Kapuján, csak hogy bebizonyítsd az igazadat.

- Megszenvedtem a belém költözött hatalomért. Egy magasabb rendű lényt csináltak belőlem, de ezért megnyúztak, és darabokra szedtek. Kidobták belőlem azt, amit feleslegesnek, puhának, vagy esendőnek tartottak.

- Némelyik pillanatban sokkal idősebbnek látszol annál, mint ami vagy.

- A császári elhárítás kiképzése nem múlt el minden nyom nélkül. Több százan voltunk az elején. Ma már csak én élek közülük.

- Zseniális húzás volt, ahogy rávetted klánvezéreket arra, hogy egy egész flottát adjanak neked - gondolta a cerebrita. - Most már persze bánják, de hát már késő. Nem visszakozhatnak.

Meise válasza kristálytisztán csendült fel elméjében.

- Tudtam, hogy így fognak reagálni. Annyira egyszerű a gondolkodásmódjukat kiismerni. Most a legtöbben közülük a holnapi teendőkön vitatkoznak. A lehetséges következményeket elemezgetik, terveket szőnek, és kombinálnak. Hajókat adtak? Küldetésem sikere nem ezen a néhány száz apró bárkán múlik.

- A küldetésed...A Birodalom hadizászlaját hoztad magaddal. Tehát háború lesz.

- Őfensége sírt, amikor elbúcsúzott tőlem.

- Sírt? - nézett rá meghökkenve Om. - Te találkoztál az uralkodóval?

- Megfogta a kezemet a Galaktika Ura. Ott sírt előttem, már amennyire ti, cerebriták sírni tudtok. A Császár szíve aranyból van. Ő építeni szeretne, nem rombolni. Mégis a hadizászlót kellett a kezembe adnia.

- Támadni fogunk?

Meise mélyen mestere szemébe nézett.

- A Birodalmi Kamarilla úgy döntött, hogy nem várjuk meg a következő zarg inváziót - mondta hangosan. - Megelőzzük őket. A Császár keresztes hadjáratot hirdetett. Megkezdjük a zargok kiűzését és a Peremvidék újratelepítését.

- Nem értelek. Tényleg nem értelek.

Sifou püspök őszinte értetlenséggel bámult tanácsadójára, a nagyhatalmú Mionnon atyára. Mélyen a föld alatt, egy bombabiztos óvóhelyen tanácskoztak. A helyiség előtt állig felfegyverzett inszektoid zsoldosok őrködtek.

- Eddig mindent megtettél azért, hogy lejárassuk a Birodalmat, hogy csökkentsük a Császár tekintélyét. Gyengítsük a hitetlenek befolyását. Most meg egyik pillanatról a másikra azt javasolod, hogy feltételek nélkül támogassuk az uralkodó ügynökét.

A cerebrita gonoszul elmosolyodott fekete szkafandere védelmében. Egy pillanatra átfutott rajta a gondolat, hogy egyszerűen belemarkol elöljárója agyába, és kitépi a hancsi emberlény kételyeit, de azután felülkerekedett az óvatosság. Bár Sifou ugyanolyan korlátolt félállat, mint barbár fajának valamennyi tagja, ám mégis csak az egyház főtisztviselője, akit bármikor ellenőrizhet a belső elhárítás. Nagyon kellemetlen lenne Mionnon számára, ha néhány birodalombeli cerebrita ellenőr hirtelen firtatni kezdené, hogy ki, és miért nyúlt bele egy püspök elméjébe.

- Atyám - mondta alázatosan, hogy a körülöttük álló szerzetesek és tisztviselők is jól hallják. - Kérlek engedd meg szolgádnak, hogy megmagyarázza elképzeléseit. Ígérem, hogy egyetlen másodperccel sem veszek igénybe többet értékes idődből, mint amennyire feltétlenül szükség van.

Sifou elégedetten elmosolyodott, és kegyesen bólintott. Imádta, ha egy cerebrita hajlong előtte.

Mionnon atya intett, és a terem közepén egy zöld fényű hologömb ragyogott fel.

- Íme Meise Van Dark, a Császár teljhatalmú peremvidéki ügynöke.

A gömbben jól látszott a fekete páncélt viselő nő képe. Aztán a vértezet leolvadt róla, és az emberlény már csak fehér ruháját viselte.

- Ez az asszony tökéletesen megfelel céljainknak. Akár hívő testvérünk is lehetne. Erős, határozott, elszánt. Oxigént lélegzik, tehát a legtöbb nagy faj számára elfogadható. A közelharc mestere, hírhedt párbajhős, és mint ilyen, számíthat a xenók rokonszenvére. Végül pedig a befolyásos Vérörvény Uszony tiszteletbeli tagja. Az egyetlen emberlény, akit a nemeshalak befogadtak maguk közé. Az uralkodó őt jelölte ki arra, hogy vezesse szektorunkban a zargok elleni szent hadjáratot. Először meglepett a döntés, de azután...

A fehér ruha is lefoszlott az asszonyról. Sifou elakadó lélegzettel bámulta a képet, ám a cerebrita nem a tökéletes felépítésű, kimunkált izmoktól duzzadó, tetoválásokkal díszített testet akarta megmutatni neki.

Mélyebbre hatoltak, a bőr alá.

- Látjátok a mesterségesen megváltoztatott szöveteket? A különleges rostokból szőtt izomkötegeket? Az ereket, amelyekben nem közönséges emberi vér folyik? A STAG műhelyeiben alaposan átalakították ezt a lényt.

Már csak a hófehér, acélszálakkal megerősített csontváz látszott. Mionnon a koponya felé intett.

- Az igazán érdekes dolgokat itt találtam. Nézd meg ezeket az érzelmeket!

Beléptek a nő elméjébe. A hologömb kivetítette mindazt, amit egyébként csak egy léleklátó vett volna észre.

- Tiszta, hideg ragyogás. Szinte már perzsel. Nincsenek hegek a tudatán. Tudjátok, ez mit jelent? Azt, hogy az átalakítások, a műtétek során Meise Van Dark végig tudatánál volt! A beavatkozásokat érzéstelenítés nélkül hajtották végre rajta! Ez a lény átment a Kínok Kapuján. Talán meg is tisztult! Olyan, mint egy gyémántból csiszolt penge. Egy próféta elméjét látjuk!

Izgatott moraj futott végig a nézőkön.

- Egy próféta. Csak nem a Messiah?

- Nem tudom! - hazudta a cerebrita. - Lehet, hogy ő az. Adnunk kell egy esélyt a Sorsnak, hogy kiderüljön az igazság. Azt javasolom, hogy tegyük félre eddigi ellenszenvünket, és most egy darabig minden erőnkkel támogassuk a harcba készülő Birodalmat!

- Mert akkor eljön a világvége, mert akkor ezernyi világ fog lángra lobbanni, mert akkor ti, bolondok is elemésztődtök! - gondolta magában.

Lélekpajzs óvta az egyházi elhárítás taragoni vezetőjének elméjét, így nem kellett attól tartania, hogy bárki is lehallgatja gondolatait. Bár ki gyanakodott volna éppen őrá? Hiszen testében ugyanolyan cerebrita volt, mint bármelyik a Napkereszt sok millió szolgája közül. Ám az elméje...

- Mióta itt élek köztetek, és nektek fogalmatok sincs arról, hogy kígyót melengettek a szívetek felett! Fekete, ősi kígyót!

Mionnon atya szája olyan széles vigyorra húzódott a sisak alatt, amilyenre egy igazi cerebrita talán képtelen lett volna.

- Persze nem lehetünk biztosak - jelentette ki fennhangon. - Javaslom, hogy tegyük próbára a Császár ügynökét! Ha életben marad, akkor lehet, hogy tényleg ő az, akire vártunk.

Meise a bolygó felett keringő orbitális erődben fogadta Omot. A bolygó felől szakadatlanul áramlott a rakomány a flotta felé. Alkatrészek, élelmiszer, új legénységi tagok emelkedtek felfelé az antiG tornyok között. Beültek egy kétszemélyes vadászgépbe, amit a nő egy elegáns mozdulattal kivitt a hangárból. A parányi gép megrázkódott, azután valósággal kilőtt a bolygóközi semmibe. A belső reflektorok ragyogása után valósággal rájuk szakadt az űr sötétje. Kint három elfogóvadász sorakozott fel mögéjük.

- Mikor ültél utoljára ilyen kis gépben? - kérdezte Meise.

- Már nem is emlékszem rá - felelte a cerebrita. - Tudod, nem túl biztonságos egy ilyen törékeny jármű.

Meise a kísérőik felé intett.

- Nem vagyunk magunkban.

- Megbízhatsz bennük?

- Cápa pilóták. A legjobbak, amit a Birodalom csak adhat. Engem meg egyébként is kedvelnek.

Om megborzongott. Nem kedvelte a vad és szilaj nemeshalakat.

- Cápák hercegnője. Téged régen boszorkánynak tartottak volna. Vagy istennőnek.

- Tudom - felelte Meise. - Azokban a régi időkben sok minden másképp volt. Néha elgondolkozom azon, milyen lehetett az a kor, amikor a fajtám, vagy éppen a te fajtád még csak egy bolygón létezett. Milyennek látták akkor ők a világot?

- Féltek a mindenkit körülölelő nagy ürességtől. Félelmükben istenekkel és ördögökkel, démonokkal és tündérekkel népesítették be az egeket.

- Azután kijutottak az űrbe, és rájöttek, hogy kereskedni és háborúzni is lehet a kozmikus istenségekkel. És azt hitték, hogy nincsenek többé tündérek, vagy, hogy nincsenek démonok. Még ma is azt hiszik. Pedig van aki sejti az igazat. Sok sötét titkot rejt az űr. Például vámpírokat.

Meise egészen könnyedén, szinte hangsúlytalanul vetette oda ezt a mondatot, miközben a gép mind sebesebben száguldott az elhagyott orbitális kikötő felé. Om azonban azonnal felfigyelt a rejtett üzenetre. A cerebrita úgy érezte, hogy jeges kéz szorítja össze a gyomrát.

Meise a vámpírt emlegeti. Ezt a fogalmat a még a STAG, a birodalmi elhárítás vezetői közül is csak néhányan merik kiejteni.

Egy cerebrita pedig még csak gondolni se akar rá. Mert egy sötét titok lappang e mögött a szó mögött. Egy titok, amelyik idősebb a Birodalomnál is. Egy olyan titok, aminek nem szabad kitudódnia.

Mert ha kitudódik, akkor semmivé foszlik a Császár hatalma.

- A legendák miatt jöttél a Peremvidékre? - kérdezte, miközben mereven bámulta az előtte ülő asszony tarkóját.

- Ugyan már! - nevetett Meise. - Engem a tények érdekelnek. Nem foglalkozom a mesékkel. Nem érdekelnek a nostromók, az archeodronok, de még a fekete cerebriták sem!

Újabb tűszúrás!

- Fekete cerebriták nincsenek! - csattant fel Om.

Kevés hiányzott ahhoz, hogy pánikba ne essen. Meise olyan sebekben vájkál, amelyek minden cerebritának fájnak.

- Jó. Ha nincsenek, akkor ne is gondoljunk rájuk! - zárta le a vitát az emberlény. - Mionnon atya szeretne találkozni velem. Mit szólsz hozzá?

- Veszélyes gazfickó. Intelligens és óvatos. Van benne valami visszataszító, de nem tudnám megfogalmazni, hogy micsoda.

Om egy pillanatra megdermedt.

Micsoda játékot játszik itt vele ez a lány, aki valamikor a tanítványa volt? Mire célozgat, anélkül, hogy kimondaná gyanúját? Om megszédült, ha belegondolt a lehetséges összefüggésekbe. Tudta, hogy léteznek fekete cerebriták. Tudta, hogy ördögi hatalommal bírnak a közönséges elmék felett.

De még soha egyetlen eggyel sem találkozott.

Mint ahogy egyetlen élő cerebrita sem. Lehet, hogy Meise jóval többet tud, mint ő, a Birodalom kémszolgálatának főtisztje? Lehet, hogy azt hiszi, Mionnon egy fekete cerebrita? De hiszen Om már legalább ezerszer találkozott az atyával, de ellenszenven kívül semmit sem érzett. Talán csak viszolygást.

- Sifou püspök csak bábu a kezében - nyögte ki végül.

- Tudja ezt a püspök?

- Sejt valamit. És persze tőlünk is kapott néhány utalást arra, hogy nem érdemes megbíznia a tanácsadójában. Tudod jól, hogy a Napkereszt egyházában már vagy egy évszázada tart a hatalmi harc az oxigént lélegző lények és a cerebriták között.

Elhaladtak egy egyházi vadászraj mellett. A Hexenjaegerek üdvözlés nélkül húztak el mellettük.

- És te cerebrita létedre a fajtád ellenfeleit támogatod.

- Én mint a Birodalom főtisztje a Birodalom lehetséges ellenségeinek az ellenfeleit segítem. Az Egyház túl erős a belső szektorokban. Nem tűrhetjük, hogy megszerezze magának a Peremvidéket. Amíg az érsekek egymás ellen hadakoznak, addig nem lázadnak fel a Kamarilla ellen.

A négy gép elérte a hatalmas, romos fémgömböt. A cápa vadászok egy éles kanyar után távolodni kezdtek. Meise gépe belebegett egy félhomályos hangárcsarnokba.

- A Császár azért döntött a keresztes hadjárat mellett, mert ezzel arra kényszerítheti az egyházat, hogy a zargok ellen vesse be haderejét. Ezzel újabb évszázadokkal elodáztuk a Birodalom és a Napkereszt közötti fegyveres összecsapást.

- Elodáztuk? Miért kéne félnünk az összecsapástól? - hökkent meg Om. - Ma még ezerszer erősebbek vagyunk az Egyháznál.

A gép megállt a hangár végében. Mögöttük kihunytak a csillagok, ahogy leereszkedett a teherzsilip méteres vastagságú kapuja.

- Az egyház nem fedte fel minden kártyáját. Egy konkrét ügyben nyomozok. Mielőtt elkezdődik a nagy hadjárat, tisztázni akarok néhány dolgot. Zavar, ahogy időnként felbukkannak a zargok. Hallottál valamit a Kék Kápolnáról?

Meise felnyitotta a pilótafülkét, és a padlóra ugrott. Az állomáson még működött a mesterséges nehézségi erő.

- Minden egyházi központban van egy ilyen kegyhely. Meg egy tucatnyi másik is. Nincs benne semmi különös.

- Azt hiszem, tévedsz.

Mielőtt Om válaszolni tudott volna, egy fekete árnyék bukkant elő a sötétből, és minden figyelmeztetés nélkül tüzet nyitott az érkezőkre.

Az elhagyott orbitális kikötő zsilipje lassan bezáródott a parányi vadászgép mögött. Meise Van Dark, Őfensége, a Császár peremvidéki ügynöke ott állt az olajos mocsokkal borított jéghideg acélpadlón, és a másodperc tört részéig mozdulatlanul bámulta a hangár sarkában felvillanó fényt.

Csapdába kerültek.

Vörös izzás jelent meg, szinte csak egyetlen pontba sűrítve, azután a vakító örvény kitágult és lüktetve a lányra borult, ahogy a lángra lobbant plazmacsóva elért hozzá. Támadójuk biztosra akart menni. Nem lézert használt, vagy nagy átütő erejű sorozatlövő fegyvert, de még csak nem is lángszórót. Fehér, ragyogó plazmával, a lemeztelenített anyag sikító lelkével támadt rájuk. A hangár homályában, az olvadó falak között egy törpe nap ereje tombolt.

A plazmavető nagy hátránya, hogy az energiatelepek csak egyetlen lövés leadását teszik lehetővé.

Nagy előnye viszont, hogy nincs is szükség második lövésre.

Meise számára megállt az idő. Átalakított teste megkezdte a védekezést. Tudatára nem is volt szükség. A szívébe épített kapszulákból adrenalin ömlött a vérébe, hogy képes legyen elviselni a következő néhány másodperc megpróbáltatásait. Bár már számtalan alkalommal átélte ezt a jelenséget, egy pillanatra megrettent a félelmetes, síri csendtől, aztán rázúdult a dübörgés. Majdnem megsüketült a menydörgéstől, pedig csak saját szívének utolsó dobbanása érte el a fülét.

Életműködése harci sebességre kapcsolt.

Meise tudata kitágult, megtalálta támadójának agyát, felismerte és elemezte a vérszomjas cápa szellem mintázatát, miközben megragadta Om agyát, és rákapcsolódott a cerebrita gondolataira.

Om döbbenten érezte az összekapcsolódó akarathullám erejét. Csak az évtizedes gyakorlatának köszönhette, hogy agya nem égett ki, amikor rákapcsolódott a felgyorsított életműködésű emberlény. Évekkel ezelőtt, a lány kiképzése során számtalan alkalommal kapcsolódtak össze, de akkor mindig ő volt a vezető. Volt alkalmuk begyakorolni a lelkek összekapcsolását, a közös cselekvést vagy éppen a közös tanulást. Összeolvadtak, kettőjük elméje egy új, magasabb rendű tudati formává forrt össze, egy olyan lénnyé, amelyiknek egyetlen célja az volt, hogy túlélje a következő néhány másodpercet.

Vízmetsző Trakorak, Sifou püspök főpilótája ebből csak annyit érzékelt, hogy a plazmahullám nem söpörte el áldozatait. Nem észlelt energiát, valamilyen erő mégis eltérítette a plazmát.

- Cerebrita agyvarázslat! - hördült fel dühösen.

A fehér ragyogás szétfolyt a vadászgép körül, és nekizúdult a hangár falának. A méteres vastagságú acélfal felragyogott, fülsüketítő zaj támadt, majd a lángoló levegő sikítása, ahogy a plazma átégette magát a fémen, és az űr vákuuma kiszívta a benti levegőt.

Trakorak egy acélpók testét viselte. A bejárat felett lógott a liftcsarnok tetejéről. Elengedte a használhatatlanná vált plazmavetőt, és a csáprágói közé épített lézerrel nyitott tüzet.

Jól látta célpontját, a magasba szökő vadászgép alatt álló embert. Pontosan a fejére célzott.

A lény, amelyik Meise és Om tudatából jött létre ugyanilyen pontosan látta a lézer sugarát. Kiadta a megfelelő utasítást, mire Meise teste egyszerűen ellépett az energianyaláb elől.

Nem elugrott, nem elteleportált, nem elgördült, hanem egyszerűen elmozdult.

Trakorak nem lett volna a Szürke Osztag főparancsnoka, ha nem tudta volna felismerni az egyenrangú ellenfelet. Az átalakított testű ember tehát képes felgyorsulni, képes a normál életműködésnél tízszer nagyobb sebességgel reagálni. Az őrpók nem fog sokáig ellenállni neki. Szerencsére Trakorak nem csak ezt az egyetlen testet hozta magával. Az agyát tartalmazó fémdoboz a kikötő mélyén rejtőzött, onnan irányíthatta a ráhangolt géptesteket. Kilépett a pókból, hogy egy méltóbb alakot ölthessen a küzdelemhez.

Az irányító akarat nélküli őrző robot visszatért az alapprogramjához. Sárga szemei felvillantak, hangradarjai a termet fürkészték. Észlelte és azonosította a behatolót. Elengedte a plafont, és zuhanás közben aktiválta közelharci fegyverkészletét. Mire nagyot csattanva földet ért, már két vibrofűrész és egy kékes fénnyel villódzó energiatövis szegeződött Meisére.

A lány futva a pók felé indult.

- Hol van Mionnon atya? - kérdezte szelíd hangon Sifou püspök a cerebrita titkártól.

- Az atya lement a Kék Kápolnába. Azt parancsolta, hogy senki se zavarja.

- Értem - felelte mosolyogva a püspök. - Jól van testvérem, nyugodjál békében!

- Tessék? - nézett rá értetlenül a birodalmi kolostorból frissen érkezett cerebrita szerzetes. - Mit mondtál, atyám?

A püspök nem válaszolt. Megfordult, és sietve elindult a tanácsterem felé.

Egyik testőre, egy hatalmas termetű inszektoid viszont a cerebrita elé lépett.

- Halál a cerbritákra! - ciripelte, és karcsápjával keresztüldöfte Mionnon titkárát.

A cerebrita döbbenten bámulta a mellébe fúródó kampós kitinnyúlványt.

- Miért? De hát miért? - hörögte.

Semmit sem értett.

A tanácsteremben gyülekező emberek, cápák és rovarlények aggódva figyelték a belépő püspököt.

- Bölcs dolog volt ez?

- Bölcs dolog volt? Micsoda? - torkolta le Sifou a kérdezőt. - Eljött a perc, amire mindannyian vártunk. Mionnon atya átállt a császáriak oldalára.

- A császáriakéra?

- Mit vártatok egy cerebritától? - horkant fel a püspök.

Lehúzta fejéről aranyszálakkal gazdagon átszőtt csuklyáját, így mindenki láthatta az alatta viselt, szorosan a fejbőrére tapadó sisakot.

- Ez az agyvelőzabáló féreg engem is manipulálni próbált. Szerencsére én résen voltam, és már napok óta ezt az árnyékoló hártyát viselem. Most fogunk lecsapni, amíg az a patkány lent van a kápolnában.

- Mit keres ott lent?

- Onnan irányítja a pribékjét, Vízmetszőt. Azt hazudta nektek, hogy a Messiasht akarja próbára tenni, pedig valójában már az átállásról tárgyalnak. A cerebriták meg már biztosan a lázadásra készülnek. De mi megelőzzük őket. A saját fegyverüket fordítjuk ellenük. Mi fogunk a Birodalomnak segíteni, a császáriak pedig asszisztálnak ellenfeleink kiirtásához. Nem marad más választásuk.

- Miért nem?

- Órákon belül nyakunkon vannak a zargok! A tengernagyot pedig én fogom figyelmeztetni! Azt mondom nekik, hogy az a féreg a zargok ügynöke. Akkor majd nem merik támogatni, pedig a fajtájukbeli! Kijátszom őket egymás ellen.

Végignézett hívein.

- Tudtam én, hogy nem bízhatunk a nagyfejűekben! MacCrow atya!

- Püspök úr?

- Három szakasz testőrrel lezárod a Kék Kápolna bejáratát. Csak embereket és inszektoidokat viszel magaddal. Vigyél magaddal mérges gázt. Iksztrisszisz atya!

- Püspök úr?

 - Egy század testvéreddel körbeveszed a katedrálist. Mire feljön a nap, a Paradicsom kapujában várja a megmérettetést minden olyan lény, kibe nem az oxigén hozza el az Élet csókját! Tisztítsátok meg a táborokat is! A Hexenjaegerek kezdjék meg a xeno telepek bombázását! Foglyokat ne ejtsetek! De vigyázzatok, a birodalmi hatóságokat ki kell hagyni a dologból. Ez a mi belső ügyünk. Halál a cerebritákra!

- Halál a cerebritákra! Halál a xenókra! Halál a triciplitákra!

A szerzetesek elindultak, hogy teljesítsék a püspök parancsait.

- Testvéreim! - szólt utánuk Sifou. - Imádkozni fogok értetek!

Az unalom szörnyű dolog.

A zarg Vezető maga sem tudta, miért várt ennyire erre a torz jelzésre. Fajtája szinte semmiben sem hasonlított a leigázásra szánt galaxis népeire. Nem ismerte az önérzetet, a büszkeséget, a szégyent. Egyáltalán, érzelmei sem voltak. Mégis, a magány hosszú évezredei alatt kifejlődött benne néhány olyan vonás, amivel alighanem nem fognak sokra menni testvérei, ha majd egy napon ők is átszelik a galaktikák közötti végtelen dermedt űrt, hogy átvegyék tőle munkája gyümölcsét. Talán túl sokat foglalkozott a megsemmisítésre váró alsóbb rendű fajokkal.

Igaz, ha nem ismeri meg őket, akkor nem tud hatékonyan fellépni ellenük.

A tudás hatalom.

De amíg véget ér a hosszú egyedüllét, a Vezető azt teszi, amit világkorszakokkal ezelőtt megparancsoltak neki. Irányítja a robothajók armadáit, bázisokat rendez be, megépíti az új hajókat, legyártja a bolygók felszínét elfoglaló harci gépeket, a falromboló óriásrobotokat, a gigászi mozgó erődöket, új fegyvereket fejleszt ki.

És persze megválaszolja kihívásokat.

Ismét felhangzott a torz jel.

Valaki megint össze akarja mérni vele az erejét. Mivel az előző jelzés kibocsátó parányi hajót megsemmisítették, nyilvánvaló, hogy egy ellenséges vezető szólítja párbajra. Egy olyan lény mint ő maga.

A zarg Vezető ismét mosolygott. Hatalmas agyában hajók és fegyverrendszerek képe tűnt fel, szolgái már elemezték az ellenség viselkedés mintáit, és megadták neki a biztos győzelem kivívásához szükséges cselekvési paramétereit.

A Vezető kiválasztotta a megtorlás eszközét.

A zarg halálbázis mélyében dolgozni kezdtek a szerelőrobotok. Stadionnyi méretű napvitorlák fordultak a központi csillag felé, hogy energiával lássák el a kohókat és a szerelő csarnokokat.

Nem sokkal később megnyílt a halálbázis központi kapuja és egy felhőnyi flotta között lassan kiemelkedett a Vezető testet öltött akarata.

Egy csillaghajó, amilyent még nem látott ez a galaktika.

AZO Last Day.

Om még látta, ahogy Meise darabokra tépi az őrpókot, azután a falban tátongó, még izzó szélű résen át kivezette a vadászgépet. A kísérő cápa vadászok eltűntek, de Om amúgy sem bízott abban, hogy a lány testőrei engedelmeskednének neki. Teljes sebességre kapcsolt, miközben kapcsolatba lépett a taragoni orbitális erődökkel.

- Riadó! Első fokozatú vészhelyzet! - mondta a képernyőn megjelenő cerebrita tisztnek.

- Nem tehetek semmit - felelte az ügyeletes. - Az összes rendszerünk a cirkáló irányítása alatt áll.

- Akkor riaszd a Bleinon-nak parancsnokát, Melinnon tengernagyot.

- Nem lehet, uram. A tengernagy az előbb Sifou püspökökkel beszélt, azóta nem elérhető.

- Mi történik itt?

- Nem tudom, semmit sem értek.

- Szedd össze magad! A STAG tisztje vagy! Jelentést kérek, mi folyik Taragonon?

- A birodalmi erők riadókészültségben vannak. Az egyik pillanatról a másikra elszabadult a pokol a menekülttáborokban. Gyújtogatnak és gyilkolnak! Az egyházi csapatok egymást lövik! És uram... - a cerebrita hangja elcsuklott.

- Gyerünk, ki vele!

- Tele van az elmém sikoltozással! Telepatikus jajszóval! Cerebriták ezrei haltak meg az elmúlt percek során!

Az őrtiszt ég folytatni akarta, de egy jelzés villant fel hologömbjén.

- Uram, Sifou püspök. Veled akar beszélni.

Om hirtelen hihetetlenül sebezhetőnek érezte magát a parányi vadászgépben. Bár az orbitális erőd rohamosan közeledett, bármelyik pillanatban lecsaphatott rá egy lézersugár.

Mire dönthetett volna, a tiszt képe eltűnt a képernyőről és a püspök tűnt fel.

- Ebben a vészhelyzetben össze kell fogni a Császár szolgáinak! - harsogta az ember. - Felajánlom a segítségemet. És az igaz egyház erejét is persze!

- Mi történt?

- Rettenetes összeesküvést lepleztem le! A cerebrita Mionnon a zargok ügynöke. Egy seregnyi árulót épített be közénk, de már megkezdtük a tisztogatást.

- Hogy hogy zarg ügynök? A zargoknak ni...

- Zarg invázió várható. Mionnon a Kék Kápolnából irányítja őket. Meg akart ölni téged és Őfensége ügynökét is!

- A zargokat irányítja?

- Igen, erről már tájékoztattam Melinnon tengernagyot. Mionnon egy ősi szerkezetet használ. Pár éve találtuk egy zarg hajó roncsán. Egyfajta adóvevő. A hidrogén hullámhosszán sugározva a tér rácsozatát manipulálja. A zargok így üzennek egymással.

- Egyfajta hiperrádió? - kérdezte lenyűgözve Om.

- Valami olyasmi. Az áruló persze egyből tudta használni. Császári vendégeinket ezért érte érkezésükkor az a támadás.

- Értelek - felelte Om. - Szóval te segítesz engem, egy cerebritát, hogy legyőzhesd a Napkereszt egyházán belüli cerebrita testvéreimet?

- Én a Birodalom főtisztjét segítem a Birodalom ellenségei elleni harcban! Om, kötelességed, hogy mellénk állj! Egyébként nemet is mondhatsz. A birodalmi cirkáló már riasztva van, ők örültek a segítségemnek. Persze, ha ellenszegülsz a Császár érdekének... Kiküldtem egy osztagot, nehogy valami baj érjen téged, tiszteletreméltó professzor.

Omnak csak egy pillantást kellett vetnie radarjára ahhoz, hogy meglássa a közeledő Hexenjaegereket.

A vadászok támadóalakzatot vettek fel.

Meise Van Dark megállt a hosszú, sötét folyosó bejáratánál. Bent szabálytalan időközönként felvillanó lámpák fénye vetett elevennek tűnő árnyékokat a dérrel borított falakra. Egy eltörött csőből gőz gomolygott. A folyosó padlóját törmelék, jég és szemét borította.

Ellenfele alaposan felkészült. A terep alá volt aknázva. Ha valakinek a szeme az infravörös tartományban is működött - Meise szeme ilyen volt - akkor az jól láthatta a vékony fehér sugarakból szőtt hálót. A szűk járat túlsó végén pedig ott várt rá Trakorak.

A lány nem habozott. Nem egyszerűen le akarta győzni az acéltestbe ültetett cápaagyat, de a megbecsülését is ki akarta vívni. Tudta, a Birodalom sokkal többet nyer azzal, ha az Egyház főpilótája halála előtt elismeri vereségét. Ez rendkívül fontos a többi cápa számára. Meise előreszökkent, könnyedén elhajolt Trakorak lézersugara előtt, és egy szaltóval bevetette magát az aknák vezérlősugarai közé. Teste csak hajszálnyira kerülte el a cérnavékony érzékelőnyalábokat - de elkerülte!

Trakorak nyugodtan állt. Látta, hogy mit csinál az emberlény, és elismerése pillanatról pillanatra nőtt. Egy percig sem volt kétséges számára, hogy meg fogja ölni a kétlábút, de már azt is tudta, hogy győzelme után meg fogja adni neki a harcosnak járó végtisztességet.

Bár a Vízmetsző Uszony tagjaként halálosan gyűlölte a Vérörvényeket, azt most már készségesen elismerte, hogy nemzetségének ősi ellenfelei jól döntöttek, amikor befogadták maguk közé a "sártaposó" embert.

- Túl könnyű az utad, emberke! - mennydörögte.

Leengedte nehéz lézerét, és helyette két pisztolyt húzott elő. Meisének most már egyszerre két sugár elől kellett elmozdulnia.

- Nagy hal! - kiáltotta. - Készen állsz a halálra?

- Szép nap a mai nap! - hallatszott a fali hangszórókból a cápa válasza. - Ma könnyű lesz elmenni!

Egy lézersugár Meise vállához ért. A fekete páncél felizzott, de a belevésett spirálminták minden erőpajzsnál jobban elvezették a gyilkos energiát.

- Már megint agyvarázslat! - kiáltotta Trakorak. - Becstelenség harc közben varázsolni!

- Ez csak a páncélom volt, bolond pikkelyes! Még nem használtam varázslat...

A dühös cápa aktiválta a folyosó aknáit. A véletlen sorrendre állított pokolgépek hol itt, hol ott robbantak fel. A szűk folyosó füsttel és szanaszét repülő szilánkokkal telt meg. A lökéshullám leverte Meisét a lábáról, egy másik robbanás pedig felemelte és a plafonhoz vágta. Kesztyűjének kampójával megragadta a szellőző acélrácsát. Egy rántással letépte, azután elengedte és a padló felé lökte magát. Ahol az előbb lógott, ott most darabokra fröccsent a fém. Vízmetsző csak néhány századmásodpercet késett.

Meise a nyílásra pillantott, majd övzsebéből egy maroknyi önrobbantó kiberhangyát szórt a padlóra. A parányi ragadozók a cápa felé vetették magukat. Trakorak hátrahőkölt, eldobta a pisztolyokat, és lerántotta nehézlángszóróját a hátáról. Mire sikerült felperzselnie a padlót, Meise már eltűnt a folyosóból.

Az orbitális erőd megfigyelője döbbenten bámulta a mélységi radar képernyőjét. Úgy érezte, hogy egy jeges kéz ragadta torkon. Kiáltani akart, de csak egy telepatikus nyüszítésre futotta erejéből.

Felettese mellélépett, és a monitorra pillantott.

- A szent Liannenre! - kiáltotta döbbenten. - Több százan vannak! Hogy kerültek ide? Mit csinál a cirkáló személyzete?

- Nézd, uram! Megvan nekik is a maguk baja!

A zarg flotta két hullámban érkezett. Az első flotta Taragon közelében lépett ki a hiperűrből, a második armada a gázóriások fölött bukkant elő, ott ahol a cirkáló, a három Oathbreaker romboló, a két Tideturner ostromhajó, a kisebb egységek és az Exodus osztályú csapatszállítók várakoztak. Az űr hirtelen lángoló pokollá vált körülöttük. Rakéták és torpedók százai zúdultak rájuk, lézer és fotonsugarak martak sebtiben felvont pajzsaikba.

A támadók legalább ötszörös túlerőben voltak. Apró vadászok százai kisérték a zarg csatahajókat. Taragon felé pedig bombázók és felszínszaggató torpedónaszádok tartottak.

A Kék Kápolna mélyén Mionnon atya elégedetten bámulta a pusztítást. Kezét az idegen gépezet lüktető húsába vágott billentyűzeten tartotta, és mosolyogva figyelte a lángoló városokat, a darabokra robbanó műholdakat, a felszín felé zuhanó hidrogénbombákat. Nem törődött azzal, hogy alig néhány méternyire a feje fölött gyilkos közelharc tombol elnyomorított agyú testőrei és a püspök inszektoid rohamosztagosai között.

Sejtette, hogy mit mondhatott róla Sifou a birodalmiaknak. A primitív ember még csak nem is sejti, hogy csupán játékszer a fekete cerebriták ősi, gonosz tervében. A püspök most elégedett, azt hiszi, remekül kihasználta az alkalmat arra, hogy leszámoljon a nem oxigént lélegző vetélytársaival.

Mionnon gondoskodott arról, hogy a cerebriták legyilkolásának képei eljussanak a birodalmi kolostorerődökbe. Ha terve beválik, akkor rövidesen darabokra hullik szét a Napkereszt egyháza. Egy kis szerencsével pedig az örvény még a Birodalmat is beszippantja.

A közelharc zaja már a vastag ajtó túloldaláról hallatszott. A fekte cerebrita tudta, hogy elérkezett a távozás ideje. Még egy diadalmas pillantást vetett a képernyőkre, azután megfordult és a fal mellett terpeszkedő acélhenger mellé lépett. Agyának egyetlen impulzusával működésbe hozta a bombát.

Az orbitális erőd műszerei azonnal jelezték a robbanást. A megfigyelők és a védelmet irányító tisztek némán bámulták a Taragoni Birodalmi Akadémia helyén magasba törő gombafelhőt.

Azután az irányítópultra pillantottak. Az egymás után felvillanó vörös lámpák jelezték, hogy a fegyverrendszerek és a planetáris pajzsok energia nélkül maradtak.

A zargok persze kihasználták a lehetőséget.

Az óvóhely nélküli menekülttáborokban milliók bámulták az éjszakai égboltot. Látták, ahogy elhalványul az erőpajzs ragyogása, azután feltűntek az első szikrák a csillagok között.

A bolygó kérgét szétmaró vulkántorpedók néhány perccel később csapódtak be közéjük.

A hideg gőzben botorkáló Trakorak megpördült, de már késő volt.

A bújócska véget ért.

Meise Van Dark plazmapisztolya keményen nekinyomódott a cápa páncéljának. Pont ott, ahol a lény agyát rejtette a vastag fém.

Némán figyelték egymást.

- Mire vársz? - kérdezte a cápa. - Lőjél!

- Te ezt tennéd?

- Természetesen.

- És utána?

- Eltemetnélek mint egy harcost.

- Úgy? Vízmetsző, készen állsz a halálra?

Mielőtt a cápa válaszolni tudott volna, Sifou püspök hangja szólalt meg a rádióban.

- Főpilóta! Végre megtaláltalak. Az eddigi parancsaidat visszavontam. Felejtsd el, amit a cerebrita mondott. Utasítalak, hogy azonnal ülj be a gépedbe, és indulj el a zargok ellen!

- Püspök úr?

Meise azonnal lecsapott a lehetőségre. Lassan elhátrált a cápa fémteste elől.

- Trakorak, mielőtt végzek veled, megengedem, hogy visszaszerezd a becsületedet.

- Császári megbízott, nincs időnk, össze kell fognunk...

- Csend legyen, püspök úr!

- Pofa be, papember! Hallgatlak, Vérörvény asszony.

- Figyelj Trakorak. Most mindketten beülünk egy-egy vadászgépbe. Van itt elég belőlük. Aki több zargot pusztít el, az győz. Aki veszít, meghal.

- Miért? - kérdezte a cápa.

- Miért? - kérdezte a püspök.

A kikötő megremegett, ahogy becsapódott egy zarg torpedó. A robbanások sorozata villámgyorsan tovaterjedt.

- Mert így akarom. Az én szavam pedig a Császár szava.

Három perccel később két karcsú vadászgép hagyta el a darabokra hulló orbitális kikötőt. Kint szinte áttekinthetetlen volt a helyzet. Hajók százai küzdöttek elkeseredetten. A harcolók között élettelen roncsokkal telt meg az űr. Senki sem gondolt a túlélők kimentésére. A külső bolygók övezetében a birodalmi flotta átvette a kezdeményezést, és lassan visszaszorította a zargokat.

Taragon viszont elesett.

A birodalmi cirkáló parancsnoki hídján Melinnon tengernagy tisztelegve üdvözölte a két belépőt. Om a szokatlannál is sápadtabb volt, megpörkölődött ruhája cafatokba lógott róla. Mellette a szkafandert viselő Sifou püspök támaszkodott elgyötörten egy pilótaszékbe.

- Mi a helyzet? - kérdezte a STAG főtisztje.

- Taragon elesett. A zargok azonban még nem szálltak le. Ha támadunk, még az orbitális pályán megállíthatjuk őket.

- Hogy történhetett ez?

- Miennon! Miennon hívta ide őket! - szólt közbe a püspök. - Már másodszor fordult a birodalmi flotta ellen. Az első támadáskor egy egyházi naszádról sugároztatta a zargok hívójelét. Most meg a székesegyházunk mélyéből. Mire hűséges harcosaim leértek hozzá, már késő volt. Az áruló életével fizetett gaztettéért!

- És milliókat rántott magával a halálba.

- A zargok fő ereje a bolygót akarja elfoglalni - mondta elszántan a tengernagy. - A flottánk ellen csak kis gépeket küldtek. Rengeteg kisebb hajót, hogy feltartsanak minket, amíg leszállnak Taragonon. Már kiadtam a parancsot az ellentámadásra. Nem engedjük elveszni a Császár magánbirtokát! A rombolóink már a bolygó körüli ostromzárat támadják. Mi is indulunk, ha felvettük a Császár ügynökét.

- Meise él! - kiáltott fel meglepődve Om.

- Az ügynök testébe épített irányjelző elvezette hozzá a császári légjárót. Az Akadémia elpusztult egy atomrobbanásban, de a légjárónak nem esett baja. Azonnal felszállt, és keresni kezdte Van Dark asszonyt.

Kinyílt a híd ajtaja, és egy fekete űrruhás alak lépett be.

- Leállítani a támadást! - parancsolta.

- De Meise! A zargok megszállják Taragont!

A császár ügynöke egy súlyos, összeégett fémdobozt nyomott a püspök kezébe.

- Itt a főpilótája. Adjon neki tisztességes temetést! A cirkáló pedig azonnal álljon meg!

- Méltóságod! - ellenkezett a tengernagy is. - Ha most támadunk, akkor még legyőzhetjük őket. A hiperradar szerint zarg erősítés érkezik. Most kell lecsapnunk, amíg még nem szálltak le!

- Miért nem szálltak le, tengernagy?

Melinnon hirtelen elsápadt, némán a hiperradar felé fordult, majd visszanézett Meisére.

- Csapda - mondta halkan.

- Igen - bólintott Meise. - Azt akarják, hogy mi is odamenjünk. Egy csapásra akarnak végezni az Akadémiával és a flottával is.

- A zarg óriáshajó megérkezett - jelentették a cerebrita tisztek. - Tíz másodperc múlva kilép a hipertérből.

- Tengernagy, megparancsolom, hogy azonnal hajtsunk végre hiperugrást! - mondta Meise jéghideg hangon.

- Nem lehet! - visított fel a püspök. - Bent vagyunk a bolygók között!

A tengernagy azonban ekkora már kiadta a parancsot.

A zarg Last Day akkor lépett ki a hiperűrből, amikor a birodalmi flotta megkezdte a visszavonulást.

Az óriáshajót mindössze tízmillió mérföld választotta el a cserben hagyott Taragon napjától.

Öt nappal később Meise Van Dark a contahuri evakuációs központban fogadta a klánok képviselőit.

- Jogotokban áll megtudni az igazságot.

Az ünneplőbe öltözött nagyurak némán várták a híreket.

- A taragoni naprendszer... - Meise vett egy mély lélegzetet, majd folytatta. - ... nincs többé.

Megvárta, amíg elül a lárma.

- A zargok egy új fegyvert vetettek be. Elméletileg tudtuk, hogy létezhet ilyen. A felderítés a AZO Last Day nevet adta a típusnak. Ezt a hajót egyetlen feladatra tervezték. Nincsenek ágyúi, nincsenek rakétái. Önmaga a rakéta. A csillagok felrobbantása a feladata.

Döbbent csend, majd a pánik kérdései.

- Akkor most végünk? Meg fogunk halni? El fogunk égni?

A Császár ügynöke előrehajolt acéltrónján.

- Nem, nem kell félnetek. Legalábbis nem jobban, mint azelőtt. A zargok el akarják foglalni a galaxist. Nem robbanthatnak fel minden napot. Ő Császári Fensége már értesült az eseményekről. A Birodalom újabb erőket vezényel a peremvidékre. Cirkálók tucatjait.

- És a Napkereszt egyháza az árulók megsemmisítése után erősebb, mint valaha! - a lány mellett álló püspök nem tudta megállni közbeszólás nélkül.

Om magányosan ült a kikötő legmagasabb tornyában. Az éjszakai eget, a ragyogó holdakat bámulta.

Ki csapott be kicsodát? - kérdezte magától. - A püspök azt hiszi, hogy ügyesen leszámolt a cerebritákkal ez egyházon belül, és megerősítette az emberek helyét a galaktikában. Mionnen előre látta ezt, és végig az orránál fogva vezette Sifout, hogy szétzilálja az egyházat. Terve majdnem bevált. Szerencsére a mindenható STAG még idejében lecsapott a mészárlás hírével a belső szektorokba küldött futárokra. A felvételek így a Birodalom kezében vannak. Egy alkalmas pillanatban, majd Sifou elé lehet tárni őket. Ami pedig Meisét illeti...

Nos, ha a lány tudott is valamit a fekete cerebritákról, Mionnen atomhalála megfosztotta a bizonyítéktól. Vagyis minden a legnagyobb rendben van.

Akkor hát éljen a Császár!

A vihar elsöpörte a felhőket. Az alacsony égbolton vakító fénnyel ragyogtak a csillagok. Az űr sötétjében persze még ezernyi veszély leselkedett a bátor utazókra, de ez már nem fog sokáig tartani. A Birodalom eldöntötte, hogy cselekszik, a Császár szava pedig törvény. Még várni kell egy kicsit, de azután acéllal és tűzzel telik meg az űr, és a tisztító förgeteg a kozmosz végtelenjét is tisztára söpri.

Csak életben kell addig maradni.

Írta: Varga A. Csaba
A cikk az Alanori Krónikában jelent meg, 3 részletben.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
(átlag: 20 szavazat alapján 8.1)

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Az örökség (Káosz Galaktika novella).

Létrehozás: 2003. október 12. 12:50:04Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2019
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.